2014. október 31., péntek

Internetadó



Ezeknek tényleg fogalmuk nincs semmiről. Nemcsak az internetadóról van szó. Ezek tényleg azt hiszik, hogy kétharmaduk van. A konzultációs megbízott sem fogja fel, hogy olyanok szavaztak rájuk, akik csak akkor tartanak ki mellettük, ha szélsőjobboldali politikát folytatnak. És ezt Orbán Viktornak köszönhetik. "Az óvodai munka nemzetnevelés" írja a miniszterelnök facebook oldalán egy rajongó. Ez a tipikus hozzászólás mindent elárul róluk. Orbán ma követelte a kereszténységnek kijáró tiszteletet, mely, amint mondta, államunk belső lényege és értelme. Először is a tiszteletet nem lehet követelni, azt ki kellene érdemelnie a kereszténységnek, az igazság pedig az, hogy ennek az államnak a korrupció és hazudozás a belső lényege és értelme. Azt is kijelentette a miniszterelnök, hogy a magyarok hisznek a közösségépítés protestáns formájában. Nem fogja fel, hogy az ő eltakarításában hisznek, semmi másban. Úgy hiszem nem fogjuk megúszni erőszak nélkül.


Orbán óvodát avatott

2014. október 17., péntek

Új világ hajnala



Új világ hajnala virradt Magyarországra. De ez a hajnal csak egy maroknyi ember számára virradt meg. A legtöbben megmaradtak a nyomorban, még többen most tartanak oda. A polgárok, akár van munkájuk akár a közmunkából eredő függőségben élnek, nincstelenek, agyonhajszolják őket, és a legkisebb reményük sincs rá, hogy valamikor majd megszabadulnak sorsuktól. Akkor sem, ha nagy nehezen sikerült némi vagyonkát gyűjteniük, és tíz-húszévi nyomorúság után kisvállalkozásba kezdeniük. Ebben a rendszerben ugyanis agyonnyomja őket a maffiaállam, a földesúri hatalom. Ez a bűnszövetkezet alkotja a társadalom szerkezetét. Azét a társadalomét, amely a főembereket megillető kizsákmányolási és védelmi jog gyakorlatában szerveződött, és amelynek szintjeit áthághatatlan falak választják el egymástól, és amelynek a tetején a leghatalmasabbak kis csoportja uralkodik. Néhány családból áll ez a csoport, a miniszterelnök rokonaiból és barátaiból; az ő kezükben van minden: a politikai és a gazdasági hatalom, a föld, a közmunkások csapatai, övék az országban megtelepedett külföldi cégek dézsmája és robotja, övék a rendőrség és a haderő, az ítélkezés és a büntetés joga, a kultúra és a civilszféra valamennyi posztja. Luxusautóikban, biztonsági embereik kíséretében járják be az országot, és kisajátítják azt a kevéske értéket is, amit az emberek még megőriztek. Ők az egyedüli élvezői annak a gyarapodásnak, amit egyedül az EU-s pénzek tesznek lehetővé. A társadalmi kapcsolatoknak ez a nagyon hierarchikus elrendezése, az úgynevezett Együttműködés Rendszere nem jöhetett volna létre, ha ennek az igen zárt osztálynak hatalma kisebb súllyal nehezedne az elnyomott dolgozók tömegeire, erre a mélységesen paraszti, tudatlan, durva és még mindig nagyon szegény népre.


Georges Duby után szabadon.

Déja vu



Karikatúra kiállítás a rendszerváltás idejéből. Ez a kiállítás kiválóan megjeleníti ezt az érzést: déja vu. (Személyes megjegyzés: az alkotók között van a testvérem édesapja is.) Az államtitkár asszony mondata figyelemre méltó: korlátlan szabadság, ami ma megadatik számunkra. Nyilván azért tartja a mai hatalom olyan fontosnak állandóan súlykolni ezt, mert nincs így, de mi csak higgyük azt, hogy igen. Ez a kiállítás a máról szól, a képek aktuálisabbak, mint valaha! Ez is része a déja vu érzésnek, hogy annyira ostobák, hogy nem veszik észre, miről szólnak a dolgok. A vörös csillagot elég a narancsra cserélni, minden más stimmel, az önéletrajz-átírásoktól kezdve a kollektivizmuson keresztül az Európa-ellenességig minden! Érdemes megnézni!




2014. október 14., kedd

Önkéntesek 2.



A választás előtti utolsó héten az önkéntesek előírt feladata az volt az állami intézményben munkaidőben, hogy egy nyilvántartás alapján telefonon felhívják azokat, akik legutóbb a fideszre szavaztak, és buzdítsák őket ismét erre. Ezen a héten két nap szabadnapot kaptak érte cserébe.

2014. október 13., hétfő

Avilai Teréz misztikája


Beavatás és misztika (Donna Tereza de Ahumada)


A gótikus katedrálisok üvegablakaiból áradó fény a természetfeletti fény hatásával bír. E fény és az építészet összhatása a túlvilági tér érzetét kelti. (Erről bővebben itt.) A valódi misztika extázis mentes elmélyült szemlélődés. Legmagasabb foka az egyesülés, ami Avilai Nagy Szent Teréz (+1582) szerint azt jelenti hogy "két különböző dolog eggyé lesz." (166. oldal - a hivatkozások Teréz Önéletrajzából valók). Mi az értelem? Miben különbözik a lélektől és a szellemtől? "Mindez én előttem egy és ugyanazon dolognak látszik." (166. oldal). "A lélek olykor mintegy kiemelkedik önmagából, olyanféleképpen, mint az égő tűz, amely lángot vet; s olykor az a tűz hirtelen nagyon meg tud növekedni. Ez a láng magasan föléje emelkedik a tűznek, de azért nem különböző dolog a tűztől, hanem ugyanannak a tűznek a lángja." (166. oldal). Amit "extázisnak szokás nevezni (...) úgy látszik, mintha a lélek nem éltetné a testet. Azért is annak természetes melege szembe szökő módon csökken; a test mind jobban és jobban kihül." (187-188. oldal). Mindez azonban "az öntudatot nem zavarja meg." (191. oldal).

Teréz 1515. március 28-án szerdán reggel fél hatkor született Avilában a Szent Domonkos téren álló családi házukban. Teréznek a szellemi léttel való kapcsolatáról részletes beszámoló van kezünkben. Elsősorban domonkos, részben jezsuita lelkivezetői voltak, valójában misztikus kapcsolatára hagyatkozott és nem rájuk. A szintén kármelita misztikus Keresztes Szent Jánossal ellentétben őt nem kora, hanem a középkor szellemisége hatotta át. A Katolikus Egyház sajátossága, hogy vezetői nem feltétlenül a legmagasabb szinten beavatottakból tevődik össze. Ez a szerzetes rendek nagymestereire is igaz.

Tudás-Krisztus, megistenülés, örökkévalóság. Teréz nem győzi hangsúlyozni, hogy a lelkivezetőnek nagy tudású mesternek kell lennie, aki ért a szellemek megkülönböztetéséhez, majd így folytatja: "A titkot azonban őrizzék meg a lelkivezetők is! Erről sokat tudnék mondani, mert ugyancsak megszenvedtem azért, hogy azoknak, akikkel a belső imámról beszéltem, eljárt a szája. (...) Elhíresztelték olyan dolgaimat, amelyeknek titokban kellett volna maradniok, mert nem mindenkinek valók." (241. oldal). Művei eredetileg egy szűk kör számára íródtak.

Az Önéletrajz 12. fejezete az életmű egyik legfontosabb része. Itt korának lelki könyveiről beszél, saját tapasztalatait szembe állítva velük. A szellemvilággal való érintkezésről e könyvek azt tanítják, hogy a magasabb fokra jutóknak minden anyagi dolgot, így Krisztus ember voltát is el kell távolítaniuk tudatukból, mert az akadályozná őket a tökéletes és tiszta szemlélődésben. "Úgy gondolkoznak, hogy a szemlélődés teljesen szellemi dolog lévén, mindaz, ami anyagi, csak zavarja és akadályozza." (217. oldal). E munkák azt szorgalmazzák, hogy a szemlélő beleképzelve magát, teljesen elmerüljön az őt körülvevő Istenben. Teréz szerint ez nem más, mint Krisztus isteni testének egy sorba helyezése a többi teremtménnyel, a mi testünkkel. Ezért akarják kiküszöbölni emberi természetét az Isten szemléléséből. Szerinte, aki így tesz, az soha nem fog közvetlen kapcsolatba kerülni Istennel. Teréz életművében többször határozottan állítja, hogy beavatását Krisztus közvetlenül végezte, Ő oktatta és avatta be a szemlélődésbe. Természetesen a misztika azok számára, akiknek nem volt lelki élményük, tehát az érzékelésük kevesebb dimenzióban működik, e dolgok felfoghatatlanok, így érthető módon a pszichiátria tárgykörébe utalják azokat.

"Jobb nektek, ha elmegyek." (Jn. 16,7). Erre hivatkoznak az említett könyvek és Teréz szerint (aki eleinte követte tanácsaikat) ez az oka, hogy sokan nem jutnak el a szellemi szabadsághoz. Alázatosság-hiány áll mögötte. Érdekes dolgot ír: a Krisztus kínszenvedéséről való elmélkedés igen megerőltető, ellenben a föltámadott Krisztusról való nem, tehát ezt tartja helyesnek. Az Oltáriszentségben a megdicsőült Krisztus van jelen, amiből látszik, hogy "nem volt ereje bennünket csak egy pillanatra is elhagyni." (221. oldal). A szenvedő Krisztus helyett a megdicsőült Úr képét helyezi a fókuszba, ami a 12. század előtti, a Bizánci Egyházzal megegyező szemlélet. (Bővebben lásd itt.)

Isten akarata az, hogy Krisztus emberi természetének kapuján lépjünk be a szemlélődésbe, így nagy titkokat közöl velünk. "Számtalan esetben tapasztaltam ezt s az Úr maga is megmondta nekem." (221. oldal). Szokása szerint felhívja lelkivezetője figyelmét is a helyes útra: "Kegyelmed (...) tartsa magát csak ehhez." (222. és 227. oldal). Krisztus a legjobb mintaképünk. Gondos vizsgálatai kimutatták, hogy a nagy misztikusok például Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, Szent Bernárd, Sienai Szent Katalin, mind Krisztus emberi természetét szemlélték.

Teréz tanításának kulcsa a következő: "Én semmi mást nem akartam mondani, mint azt, hogy Krisztus Urunk szentséges emberi természetét nem szabad a többi anyagi dologgal egy sorba helyezni. Ez az a pont, amelyet jól meg kell érteni; bárcsak sikerült volna megmagyaráznom." (222. oldal). Hangsúlyozza, hogy nem vagyunk szellemi létezők, hanem testünk van. Ezért az értelem rászorul arra a támaszra, amit Krisztus embersége jelent. Akit nem Krisztus vezet, hanem technikák által akar fentebb jutni, az nem fog igazi magasságba kerülni, főleg ha e gyakorlatokban lelki megnyugvást keres, mert a dolog nem a lelki megnyugvásról szól. Az emberi léleknek Isten és önmaga közé kell helyeznie közvetítőül Krisztust (224. oldal). Az út az értelemmel való elmélkedés (231. oldal). "Szabadon kell haladnunk ezen az úton" (226. oldal), és Istennek hagyni, hogy milyen szintre kíván eljuttatni bennünket.

Az értelmi látás és hallás annyira szellemi dolog, hogy sem a lélekben, sem az érzékekben nem következik be semmi megmozdulás. Alacsonyabb szinten az érzékek működése nem szünetel csak nagyon magukba vannak merülve, a legmagasabb szinten mindent Isten tesz. Ilyenkor egy pillanat alatt az ember birtokába kerül a tudás anélkül, hogy tudná miképpen és honnan. A szellemvilág titkai teljesen világossá lesznek, a lélek is mintegy kicserélődik (277. oldal). "Úgy látszik ilyenkor, mintha a lélek valami új hallási szervet kapott volna." (276. oldal). Lényegében Teréz azt állítja, hogy a szellemvilágban gondolatátvitel útján történik a kommunikáció, egyetlen pillanat alatt kerül a tudatba az egész információ, a teljes megértéssel párosulva. "A lélek egy bizonyos, napnál fényesebb ismeret révén vesz tudomást a tárgyról. Nem azt akarom mondani, hogy napot lát, vagy világosságot, hanem, hogy egy bizonyos fény szerepel a dologban, amely, anélkül, hogy látnánk, megvilágítja az értelmet." (274. oldal).

Tanítása szerint a fejletlen szellemet el kell juttatni a szellemi szabadságra (120. oldal). Teréz szerint ehhez tudásra van szükség ("Az ostoba ájtatoskodástól mentsen meg az Isten." - 128. oldal); és szabadságra. A tapasztalatlan lelkivezető tévedésbe ejti az embert, az pedig nem mer eltérni parancsaitól. "Magam is találkoztam ilyen gúzsba kötött és megnyomorított lelkekkel." (126. oldal). "Minden keresztény ember igyekezzék lehetőleg csak olyanhoz fordulni, akinek sok, sőt minél több tudománya van." (128. oldal). Ha nem ilyen a lelki vezető, ne kövessük tanácsait. "Én legalábbis soha nem voltam képes ezt megtenni s nem is tartom helyes eljárásnak. (...) Sőt inkább maradjon (...) lelki vezető nélkül. (...) Ne áldozza föl ezt a megengedett szabadságát." (130. oldal).

Aki csak egyetlen utat ismer az nem képes a szellemi dolgokat helyesen megítélni (231. oldal). Az út sokféle, az Igazság, a végső tény azonos; Egy. A szellemi látás legfölső fokán az értelem beszünteti működését, mert Isten fölfüggeszti azt. Az értelem működésének beszüntetését azonban soha nem szabad nekünk kezdeményezni, mert akkor ott maradunk ostobán. Az értelem felfügesztése azért történik, hogy Isten maga helyezzen belénk tudást. Ekkor minden gondolkodás nélkül egy pillanat alatt többet értünk meg, mint minden erőlködés mellett, évek hosszú során. Ez az úgynevezett megvilágosodás (115. oldal).

A szellemi látás értelemmel való elmélkedés, anyagi közvetítő fogalmakkal (231. oldal). "Szellemi nyelven beszélek, s akinek van ezen a téren némi tapasztalata, az meg fog engem érteni." (114. oldal).




Megjegyzések


Teréz művei innen letölthetők.


Teréz és a naptárreform:


Teréz 1582. október 4-én csütörtökön este kilenckor halt meg Alba de Torres-ben. A Gergely-féle naptárreform halálának napján lett bevezetve, így másnap, péntek október 15-e következett. (A Julianus naptár eltolódása Teréz idejében már 10 nap volt.) Ezért van Teréz emléknapja október 15-én.

A Gergely-naptár matematikája

A Gergely-naptár története

Az átállás egyúttal az évkezdet megváltoztatását is magában foglalta: XIII. Gergely pápa 1582. február 24. kelt rendeletében azt át tette március 1-ről január 1-re, tehát a rendelet a régi meghatározás szerint még 1581-ben lett kiadva. Az 1582-es év 10 hónapból állt, az októberből pedig töröltek 10 napot. Erről lásd itt.




Link


Avilai Szent Teréz élete

University of Mystic



Részlet Beavatás című írásomból.

2014. október 9., csütörtök

Dante a szabadságról



Dante Alighieri (1265-1321), mint politikus pápapárti (guelf) volt, szemben a császárpártiakkal (ghibellin). A pápapártiak fehér és fekete guelfekre osztódtak, az utóbbiak teokratikus szemléletűek voltak. Dante, mint fehér guelf a pápát támogatta a császárral szemben, ám a világi hatalmat a császárnak tulajdonította, ezt külön műben, egy filozófiai írásban is kifejtette (Az egyeduralom). Ebben (eredeti cím Monarchia) azt kívánta bizonyítani, hogy szükség van egy globális világhatalomra, mert csak így akadályozható meg a zsarnokok uralma, és ez a hatalom a dolgok természetéből adódóan nem a pápa, hanem a császár. Gondolatmenetében Aquinói Szent Tamást követve egy nagyon lényeges pontot érint: "Az emberi nem akkor él legjobban, amidőn a leginkább szabad. (...) Szabadságunk első alapelve az akarat szabadsága. (...) Az akarat szabadsága az akarat szabad elhatározásában áll. [Liberum arbitrum est Liberum de voluntate iudicium. Thom. 2. sent. 1,3 ad 5.] Teljes szabadságunk principiuma a legnagyobb adomány, amellyel Isten az emberi természetet felruházta, úgyhogy emez adomány révén vagyunk mi boldogok itt a földön, mint emberek, s másutt boldog üdvözültek, mint isteni lények. Ha pedig így van ki tagadhatná, hogy az emberi nem akkor van a legjobb állapotban, amikor a leghathatósabban élhet ezzel a princípiummal." (Első könyv, XII.)

Jürgen Habermas a jogról



Habermas, mivel a jogérvényesség nem decizionista fogalma mellett érvel, az alkotmányra összpontosít, "melyet a társult polgárok maguk alkotnak meg önmaguk számára." Tehát nem a már fennálló államhatalom domesztikálására törekszik, mivel azt "demokratikus alkotmányozás útján kell létrehozni. A megalkotott (és nem csupán alkotmányos fékekkel mérsékelt) államhatalmat minden ízében átjárja a jog, és így a jog maradéktalanul áthatja a politikai hatalmat."

Úgy véli "a demokratikus jogállamban a választásokon való kötelező részvétel épp olyan idegen test volna, mint a törvényileg elrendelt szolidaritás."

A fejedelmek egykori isteni jogát a demokrácia nélküli jogállamok a népi ethoszra építő népszuverenitással helyettesítik, ami azonban ugyanúgy elégtelen, egyedül az észre lehet a legitimációt alapozni.

A demokratikus jogállamban a társadalom nemcsak negatív szabadságot biztosít polgárai számára (mint a demokrácia nélküli jogállamban), hanem kommunikatív szabadságot is, ami arra ösztönöz, hogy az állampolgárok részt vegyenek a közügyek megvitatásában. A szabad embereket egyesítő kötelék egy államban az a demokratikus folyamat, melynek során megvitatják, miképpen kell az alkotmányt helyesen értelmezni. Ezek az eszmecserék ébresztik rá az embereket arra, hogy az alkotmány az ő vívmányuk. Az alkotmányos patriotizmus teszi lehetővé a múlt önkritikus értékelését is. Nem elég az alaptörvény ismerete, az a nemzet történelmének kontextusából adódó konkrét jelentése által válik az állampolgárok sajátjává. Ez az alkotmányos patriotizmus helyes jelentése.

Egy közös európai alkotmány lényege lenne a közös európai kulturális identitás megfogalmazása, melyhez jogharmonizáció által kapcsolódhatnának a nemzeti alkotmányok. Ez nemcsak az Európa tudatot biztosíthatná, hanem a tagországok állampolgárait is megvédhetné a helyi hatalom visszaéléseitől. (A Lisszaboni Szerződés nem erről szól.)

Joseph Ratzinger a jogról



Ratzinger szerint a politikának a jog mércéjét kell alkalmaznia a hatalomra, így szabályozva annak értelmes használatát. "Nem az erősebb jogának, hanem a jog erejének kell érvényesülnie." Az állam jogi és erkölcsi ellenőrzése megköveteli a hatalom megfékezésének rendezett és jogilag számon kérhető formáját.

A jogtalan és jogellenes hatalom erőszakos. (A forradalom lényege az erőszak hatalma.) Azért fontos legyőzni a gyanakvást a joggal és a jog rendelkezéseivel szemben, mert csak így lehet száműzni az önkényt. A joggal szemben akkor támad gyanakvás, amikor úgy jelenik meg, "mint az önkény produktuma, mint a jog bitorlása azok részéről, akiknek megvan ehhez a hatalmuk."

Milyen legyen a jog, hogy ne válhasson azok kiváltságává, akik a jogalkotáshoz megszerezték a kellő hatalmat? A demokratikus akaratformálás esetében a jog az egész nép közös érdekének kifejezője, hiszen "mindenki közreműködik a jog kialakításában, ezért a jog mindenkié." A demokrácia melletti lényeges érv, hogy "lehetővé teszi mindnyájunk közreműködését a jog alakításában és a hatalom igazságos működtetésében." Mivel azonban az emberek körében ritka az összhang, a demokratikus akaratformálás nélkülözhetetlen eszköze a képviselet és a többségi döntés, a kérdés fontosságától függően más-más nagyságrendű többség. "Ám a többség is lehet vak vagy igazságtalan. (...) Beszélhetünk-e még igazságosságról vagy egyáltalán jogról akkor, ha a többség -akár a túlnyomó többség- oppresszív törvényekkel elnyom valamely, teszem azt, vallási vagy faji kisebbséget?" A többségi elv önmagában kegyetlen, hiszen a kisebbségnek alá kell vetnie magát a többség döntésének, még akkor is, ha az ostoba, vagy káros következményekkel jár.

Éppen ezért a többségi elv gyakorlatában felvetődött a kérdés: van-e olyan dolog, ami önmagában jogtalan, vagy jogos, "s amit a többségi döntésnek tiszteletben kell tartania. Az újkor különböző emberi jogi nyilatkozatokban rögzítette e normatív elemeket, és kivonta őket a többségi játszmából."

Az Orbán-rendszer története



Ijesztő állapotban, amiben volt, ebben a teljes tanácstalanságban, az éppen beálló időváltozás tényétől egyre fokozódó izgalomban, vajon kínálkozik-e alkalom, hogy az országot megfossza értékeitől, persze apránként és óvatosan, a lehető legnagyobb nyugalommal; az országot, amit még ő mocskolt össze. Ez a töprengés, kifossza-e az országot vagy sem, a teljes összeomlás peremére taszította, egyszer ezt gondolta, másszor azt, végül megfogta, felfordította, és tartalmát kiürítette. Ezt most nem kellett volna, mondta magának, hátralépett, és háttal a világnak feszülten figyelt.

Az egész ország mozgott! A demokratikus hagyatékból egyes elemek lejjebb csúsztak, oda, ahol az alkotmányos törmelék üreges volt, és ha az üreg meglazult, látta ahogy újabb demokratikus darabkák estek a földre. Tenyerével befogta a száját nehogy felüvöltsön, és megfordult mert félt, hogy ebben a félelmetes helyzetben rajtaüthetnek. De senki nem figyelt rá. Barátja a vonaton ült, ölében tartotta laptopját; az új alaptörvényt írta.

Odament tehát ismét az országhoz, és annyit vett magához a demokratikus hagyatékból, amennyit egyszerre megbírt fogni, majd teletömte vele az asztalfiókot. Újra és újra belemarkolt a demokratikus hagyatékba, és beletömte az asztalfiókba, végül a térdével is segítenie kellett, hogy az utolsó fiókot, amelyet a végsőkig megtömött szabadsággal, vissza tudja tolni. Körülnézett. Egyik embere épp az új választási törvényt írta.

Háttal a világnak, valami félelmetes dolgot követett el. De az a fő, hogy nem lát több szabadságot, gondolta, semmit belőle. Természetesen a ténykörülmény, mármint hogy a demokrácia nem az országban, hanem az íróasztalfiókban van, mit sem változtat helyzetén, amely szörnyűséges helyzetnek nevezhető. Ellenkezőleg, most még rosszabb a lelkiismerete, mert azzal, hogy kiöntötte az országból a demokráciát, mindent tökéletesen összekevert. Soha többé rendbe nem rakja, egy ilyen rendrakás megőrjítené, és arra gondolt, hogy mit művelt, és tudta mit művelt, ha más nem is tudja, mit művelt.

Totálisan kimerült állapotában hirtelen világossá vált előtte, micsoda kilátástalan helyzetben van, a totális zavarodottság állapotában. Elborult elmével felkapta az országot, tartalmát kiürítette, és ezzel mindent összekevert, és ez soha nem tehető jóvá! Átnézni és rendezni, hosszasan ezt suttogta, majd teljes hangerővel felnevetett. Azután akkora lett a csönd, mint még soha.


Thomas Bernhard után szabadon.

Aquinói Szent Tamás jogfilozófiája



Tamás szerint az állam feladata a közjó biztosítása, más szóval az egyén szabadon gyakorolt boldogulásának lehetővé tétele. A kormányzati tevékenység alapja a jog. Amennyiben az állam nem jogszerűen működik, az emberek nem kötelesek engedelmeskedni neki. Az állam ugyanis alá van rendelve a jognak.

Jogfilozófiájában központi szerepe van az igazságosságnak: akkor igazságos valami, ha jogos, mivel az igazságosság nem más, mint folyamatosan megadni mindenkinek azt, amihez joga van. Ebből az is következik, hogy az igazságosság csak a szeretettel együtt létezhet. Végeredményben az igazságosság lényege, hogy meg van határozva: mi jogos, és mi jogtalan. Ezt az állapotot teremtik meg a törvények, más szóval a társadalom rendje a jogra épül, ami a törvényekben jut kifejezésre. Leszögezi, hogy az emberi cselekedetek szabálya és mértéke az ész. Mivel az ész az emberi cselekedetek lételve, ezért a törvénynek ezzel kell kapcsolatban lennie. "A törvény semmi más, mint az észnek a közjóra irányuló rendelkezése, a közösség gondját viselőtől kihirdetve."

Tamás rendszerében a jogállam azt jelenti, hogy a hatalom nem tehet meg bármit, mivel a jogrendszer által korlátozva van. Amennyiben áthágja azt, nem egyszerűen a jogállamot számolja fel, hanem Isten ellen lázad. Hangsúlyozza, hogy a hatalom gyakorlói emberek, akik tévedhetnek. Szent Ágostont idézve kijelenti, hogy nem törvény, ami nem igazságos.

Tamás szerint az, hogy mi a jó, egyáltalán nem nyilvánvaló, mert például jó tolvajnak azt mondjuk, aki sokat és észrevétlen lop. Ugyanakkor Szent Ágostonra hivatkozva úgy véli: törvényileg nem lehet minden rossz cselekedetet megbüntetni, mivel ha minden rosszat kiküszöbölnénk, számos jó is megszűnne, tehát a közjó korlátozva lenne. Ezért van isteni belső törvény a lelkünkben, mely minden rosszat tilt. A külső törvény hatásai ugyanakkor a kormányzás, tiltás, engedélyezés és büntetés. Ez a nemüknél fogva jó cselekedeteket parancsolja, a nemüknél fogva rosszakat pedig tiltja. A nemüknél fogva közömbös cselekedeteket viszont megengedi. Itt azokról a tettekről van szó, melyek kis mértékben jók vagy rosszak.

Tamás az egyéni jót aláveti a közjónak, de nála ez az egyéni boldogulás záloga. Kijelenti, hogy az állam, a társadalom, a közösség csak eszköz az egyén számára természetfeletti hivatása teljesítésében, vagyis az ember sokkal több, mint pusztán tagja egy államnak. Az ember végső célja túlmutat azon a jón, amit az állam nyújthat. Ebből következően elvetette az állam mindenhatóságát, vagyis a törvényhozásnak nincs korlátlan fennhatósága az állampolgárok felett.

A királyság az amikor "az államot egy személy kormányozza, ennek megfelelően kapjuk a fejedelmek alkotmányait. (...) Más uralmi forma a népuralom, illetve demokrácia, és ennek megfelelően kapjuk a népszavazást."

Igazságos törvénynek mondja azokat, melyek az arányos teherviselés szempontjait figyelembe veszik. Amelyek azonban egyenlőtlenül terhelik meg a közösség tagjait, még ha a közjóra is irányulnak, igazságtalanok, ezért lelkiismereti fórumon nem kötelezik az egyént, hiszen nem törvény, ami igazságtalan.

Tamás véleménye szerint nem az a lényeges, hogy mit mond a törvény betűje, hanem az, hogy mi a törvényhozót mozgató ok, és ebből lehet kiszűrni, mennyiben irányul az adott törvény a közjóra. Márpedig annyiban van egy törvénynek törvényereje és törvény jellege, amennyiben a közjót szolgálja. "Amennyiben pedig ebben fogyatékos, híjával van a kötelező erőnek." Digestával egyetemben úgy véli, hogy semmilyen jogi megfontolás és méltányosságból eredő jóindulat nem tűri el azt, hogy amit egyszer az emberek hasznára bevezettek, azt egy másik elgondolásra hivatkozva az emberek érdekével szemben megváltoztassanak.

"A törvény változása természeténél fogva a közjó számára káros, mivel a törvények megtartása szempontjából nagy jelentőségű a szokás. (...) Ezért amikor megváltozik a törvény, csökken a törvény kötelező ereje, amennyiben megszűnik a megszokott. Ezért az emberi törvényt csak akkor szabad megváltoztatni, ha valamilyen szempontból pótlódik a közjó számára annyi, amennyi más szempontból el lett véve belőle."

2014. október 8., szerda

Orbán kampánybeszéde



Ha az ország az egyensúly rövid zavara után újra eredeti egyensúlyi helyzetébe kerül, egyensúlyi helyzete stabil. Ha ezzel szemben az ország minden tetszőleges új helyzetben, anélkül hogy az eredetibe visszatérne, egyensúlyi állapotot mutat, egyensúlyi állapota indifferens. Ha az ország az egyensúlyi állapot rövid zavara után nem tér vissza eredeti egyensúlyi helyzetébe, hanem másikra törekszik, egyensúlyi állapota labilis. A rendszer súlypontja a centrális erőtérben nyugszik az Alaptörvény talapzatán. A sarkalatos törvények tetőpontján át a hatalom egészének megtámasztásához legalább kétharmados nyomaték szükséges, aminek a centrális erőtérben kell elhelyezkednie.

Ha nem került volna kapcsolatba a politikával, volna valami más szörnyűséges.



Thomas Bernhard után szabadon.

Zarathusztra visszatérése



Volt egyszer egy magyar szellem, magyar merészség, magyar férfiasság, mely nem pusztán csordazajongásban és tömeglelkesedésben nyilvánult meg. Az utolsó ilyen típusú nagy szellem Széchenyi volt, aki az akkori Magyarország polgári gyarapodása és csordaszelleme közepette antiforradalmár volt. Az ő bátorságára és magányára emlékezünk. A csordalárma mostanra siránkozásba váltott, ám lényegében ugyanolyan, mint a "nagy idők" hőzöngő és brutális hangzavara. Viszonyuljon bár mindenki úgy a néphez és a közösséghez, ahogyan azt szükségletei és lelkiismerete diktálja, de ha eközben elveszti önmagát és lelkét, igyekezete értéktelenné válik. Az elszegényedett és legyőzött Magyarországon csak kevesek kezdték felismerni, hogy a siránkozás és szitkozódás hiábavaló. Csak keveseknek van fogalmuk a magyar szellem hanyatlásáról, ami pedig jóval Trianon előtt megmutatkozott. Ha olyan férfiakat akarunk, akik szavatolják jövőnket, akkor ne hátulról, a kormányzati formáknál és politikai módszereknél, hanem elölről, a személyiség felépítésénél fogjunk neki. A magány az út, mely önmagához vezeti az embert. A magány az út, amelytől legjobban fél az ember. Nem kering talán minden magányosról a mendemonda, hogy beteg? Nem mondják-e Széchenyiről, hogy elhatalmasodott rajta az őrület, és mindaz, amit tett és mondott, már az őrület szüleménye volt? A legtöbben a csorda tagjai, sohasem ízlelték meg a magányt. Elszakadtak egykor apjuktól és anyjuktól, de csak azért, hogy egy nőhöz bújjanak, és mihamarabb egy új melegségbe és összetartozásba fészkeljék magukat. Soha nincsenek egyedül, soha nem beszélnek önmagukkal. Az útjukba kerülő magányostól félnek és gyűlölik. Könnyebb és édesebb egy néppel és a sokasággal együtt menetelni, még ha az út nyomorúságon vezet is át. Könnyebb és vigasztalóbb, ha azoknak a "feladatoknak" szenteljük magunkat, melyeket a mindennapok és a nép adhat. Jól érzik tömött utcáikon magukat az emberek. Nehéz élni otthon nélkül, haza nélkül, nép nélkül, dicsőség nélkül. Az embernek közömbösnek kell lennie a pusztulással szemben, ha meg akarja ízlelni a magányt, és számot akar vetni önmagával.


Hermann Hesse után szabadon.

Kereszténység és jog



A kereszténység kulturális hatása sok területen, így a mai nyugati jogrendben is tettenérhető, amit az egyházi törvénykezés alakított ki. A katolikus jog anyajoga az antik római jog, amit a keresztény hittel harmonizáltak. Ilyen például a két tanú aláírásának szükségessége az érvényességhez, ami a Biblia hatása, a római jog ugyanis hét tanút írt elő. Ugyanakkor a kereszténnyé lett népek pogány perjogait (ha volt ilyen, a magyaroknak például nem volt) az Egyház egységesítette.

Az egyházi bíráskodásban a bíró hivatala a hatalmi ágak szétválasztásának középkori példája (Balogh Elemér). A középkorban az emberek magánjogi pereikben szívesebben fordultak egyházi bírósághoz, mert az a világival ellentétben:

- ismerte a költségtérítést
- ismerte a fellebezést, sőt a másodfokú ítéletet még Rómában is meglehetett támadni
- egész Európára kiterjedő joghatósággal rendelkezett
- képzett jogászok vitték az ügyeket
- a hátrányos helyzetűek és szociálisan rászorulók számára a bíró köteles volt ügyvédet kirendelni.

Ezt tudva talán nem meglepő, hogy a 13. században egyes tartományurak csonkítással és teljes vagyonelkobzással fenyegették meg azokat, akik egyházi bíróságokhoz fordulnak.

Az akkori viszonyok között a végrehajtás akár évtizedekig elhúzódhatott, ezért a felek törekedtek a peren kívüli megállapodásra.

A középkori társadalom úgy tekintett az eretnekekre, mint a mai a terroristákra, és akként is viszonyult hozzájuk. A középkor végén alakult meg az inkvizíció, ami egyszerűen nyomozást jelentett. A kínvallatás tilos volt, az csak az újkor kezdetén lett bevezetve. Az egyházi bíróság fellépett a zsidókat érintő jogvitákban is, zsidók és keresztények közötti perekről van szó. E jogsegélyszolgáltatást segítették a zsidókat védelmező privilégiumok is. A protestantizmussal azonban megjelent a vallási türelmetlenség Európában. A középkorban az egyházi bíróság védelme alatt álltak a papok, egyetemi polgárok, keresztesek, utazók (kereskedők, tengerészek, idegenek) mellett a "persona miserabilis" csoportja: elesettek, árvák, özvegyek és a zsidók, más szóval a szociálisan vagy társadalmilag hátrányos helyzetűek.

A női egyenjogúság irányába tett első lépés a nők perképességének megállapítása a házassági perek esetében. Ez már a 13. században megtörtént, ettől kezdve igen rafináltan éltek is a nők ezzel a lehetőséggel. A házasság legfőbb elve a közös, szabadon meghozott akarat a házasságkötésre, ezért a középkorban az uralkodókat leszámítva a szülőknek nem volt beleszólásuk a házasságkötésbe. Az újkorban ez is megváltozott, lásd például Cervantes a Don Quijote második kötetének az elejét, ahol a szerző a mellett áll ki, hogy a házasságnak a szülők döntésén kell múlnia.

A házasságon kívüli nemi élet a középkorban oly általános volt mint ma, nem helyeselték, de az élet velejárójának tartották. A házasságkötés jogi menete elő sem volt írva, egyszerűen összeköltöztek az emberek, és házasoknak számítottak. Amennyiben meggondolták magukat, kérhették a házasság nemlétének kimondását, ami ha nem is mindig, de sokszor megtörtént. A házasságtöréssel szemben rendkívül elnézőek voltak, szemben az újkorral, amikor már halálbüntetés járt érte, nagyjából az 1500-1800 közötti években.

A családon belüli erőszak esetén előfordulhatott a gyors ügyintézés. Egy konkrét eset Bajorországból: a férj augusztus 15-én megverte feleségét, augusztus 25-én volt a tárgyalás, október 1-én az ítélethozatal. Amint utaltunk rá, a katolikus jog nem ismeri a válást, viszont van lehetőség annak megállapítására, hogy a házasság soha nem is jött létre, vagy a különélésre való jogosultság megállapítására (az előző esetben is ez történt). Ilyenkor vagyonelosztás is történt, sőt a nő visszakapta hozományát is. A különélésre indok volt a szegénység is, mert így nem kellett külön háztartást fenntartani.

A középkorban az egyházi bíróságok keresték a humánus megoldásokat. Például Bajorországban egy sekrestyébe betörő és a perselyt kifosztó tolvajt a plébános kérésére a régi pogány jog alapján a kár kilencszeresének megfizetésére kötelezték, miközben az egyházjog halálbüntetést írt elő.

Teológiai iskolák



A fő teológiai iskolák:


Tomizmus: Aquinói Szent Tamás (+1274) domonkos szerzetes követőinek iskolája.

Molinizmus: Molina Lajos (+1600) jezsuita szerzetes követőinek iskolája.

Augusztinizmus: Szent Ágoston (+430) egyházatya követőinek iskolája.

Skotizmus: Duns Scotus (+1308) ferences szerzetes követőinek iskolája.


A fő teológiai iskolák skolasztikus módszerűek. Előfordulhat, hogy egyes kérdésekben egy adott iskolán belül is megoszlanak a vélemények.


Újabb teológiai iskolák:


Közös jellemzőjük a skolasztika és a racionalizmus elutasítása.


Kerügmatikus iskola: a teológiát összekeverik az igehirdetéssel. Lemondanak a mélyebb kérdések tárgyalásáról. Ez a hozzáállás a teológia színvonalának csökkenésével jár együtt. Nem értik a különbséget a tudományos munka és a népszerűsítő művek között. A teológiába az érzelgősség bevonását szorgalmazzák.

Az exisztencialista filozófiát követő teológiai iskola: ellensége az elvont gondolkodásnak. Azonban minden elméleti tárgynál, így a teológiánál is igaz, hogy minél mélyebb a tárgyalás, annál elvontabb a gondolkodás. Ezért ez a módszer is a teológia színvonalának a csökkenésével jár együtt.

A perszonalista filozófiát követő teológusok iskolája: ők a szeretetet teszik a középpontba. Ennek az iskolának is racionalizmus ellenessége következtében teológiája színvonalának csökkenésével kell számolnia.


A többi teológiai irányzat a fő teológiai iskolák szintézisei.

Szabadakarat és kegyelem



Vitatott, hogy a szabadakarat hogyan egyeztethető össze a hatékony kegyelemmel.

Tomizmus: a hatékony kegyelem esetében maga a kegyelem a magyarázata a hatékonyságnak. A kegyelem meghatározza az emberi cselekvés irányát, az akarat mégis szabad marad. Praedeterminatio physica: a kegyelem közvetlenül segíti a lelki képességeinket: fizikai okság.

Molinisták: a kegyelem hatékonysága a szabadakarat állásfoglalásától függ. Szerintük nincs különbség az elégséges és a hatékony kegyelem között.

Augusztinizmus: a hatékony kegyelem fokozatilag különbözik az elégséges kegyelemtől, mennyei gyönyörködést okoz és ez erkölcsi bizonyossággal vonja maga után az akarati beleegyezést.

Egy szinkretista nézet: megkülönböztet könnyebb üdvös cselekedeteket pl. ima, ehhez mindenki kap kegyelmet. Ha együttműködik vele, akkor kap hatékony kegyelmet a nehezebb üdvös cselekedetekhez.

Egy másik szinkretista nézet: a fizikai és erkölcsi hatékonyság egyszerre hat.

Egy újabb nézet: az akaratunkba sugárzott isteni erőről beszél.

A tomista és molinista nézetnek van jelentősége, ők élesen vitáztak is egymással. Mindkét nézet tartható.


De nézzük meg, mit mond maga Tamás e kérdésről: "a szabadakarat oka a maga cselekvésének, mert az ember a szabadakarat útján önmagát indítja cselekvésre. De nem tartozik szükségszerűen a szabadsághoz, hogy első oka legyen a maga számára a szabad cselekvésnek: valamint ahhoz, hogy valami másnak az oka legyen nem szükséges, hogy annak első oka legyen. Isten tehát első indító oka mind a természeti, mind az akarattal bíró okoknak. S amint a természeti okokat indítva nem veszi el tőlük azt, hogy cselekedeteik természetiek legyenek, úgy, amikor indítja az akarattal bíró okokat, nem szünteti meg cselekvéseik akarattól függő jellegét, hanem inkább létrehozza azt bennük, ugyanis Isten mindenben a teremtmények jellegének megfelelően cselekszik."

Tamás tehát a szabadakaratot nem vonja ki Isten első okságának hatása alól, és nem beszél arról sem, hogy Isten előre meghatározná a szabadakaratot. Tamásnál van "motio", de nincs "determinatio", nála az emberi szabadság nyitott Isten indításaira. Istennek van lehetősége a szabadakarat indítására determináció, tehát a szabadság veszélyeztetése nélkül is.

Ez az indítás azonban nem vonatkozik az erkölcsileg rossz cselekedetekre. Az erkölcsi rosszat, a bűnt Isten nem okozza csak megengedi. Isten a bűn oka nem lehet: 1. Sem fizikailag, minthogy Isten csak annak oka, ami van: a bűn pedig hiány. 2. Sem erkölcsileg, szentsége miatt.

Megjegyzés a pelagianizmus kapcsán









Pelagius (360-431) Britanniából származott. Tagadta az áteredő bűnt, és vallotta az önerőből való, kegyelem nélküli üdvözülést. Szent Ágoston egész életművére rányomta bélyegét a pelagianizmus elleni harc. Nézete az egyik szélsőség a katolikus teológiában. 500 körül egy szerzetes Ágoston és Pelagius nézete között, mint két szélsőség között felállított egy közbülső megoldást. Ezt nevezzük szemipelagianizmusnak (fél-pelagianizmus). A katolikus tanítás vallja az áteredő bűnt, a kegyelem szükségességét minden az üdvösséghez szükséges cselekedethez, de a szabadakaratot is e cselekedetekben. Katolikus és katolikus közötti nézetkülönbség abban van, hogy mire teszi a hangsúlyt: a kegyelemre-e vagy a szabadakaratra, illetve a kettő közötti viszony értelmezésében.

Orbán-tudat



A miniszterelnök teljes mértékben azonosítja magát a nemzettel. Mint egy kisgyerek, nem tud különbséget tenni maga és a környezetében lévők között, nem rendelkezik határozott én tudattal. Ha ő szereti a focit, akkor mindenkinek fociznia kell, ha szereti a pálinkát, akkor mindenkinek innia kell. Halála a kövérség, és ó jaj, most éppen hízik, mint egy disznó, hát az egész országnak fogyókúráznia kell, még ha éppen fejlődésben lévő kisgyerek, akkor is.

2014. október 6., hétfő

Oktatás és demokrácia



Az oktatás az újkor folyamán egyházi feladatból állami üggyé vált. Az, hogy az oktatás állami ellenőrzést kíván, mélyen beoltódott a gondolkodásba és elképzelhetetlenné vált, hogy ne így legyen. Az egész oktatásügy egy hanyatló kultúra jegyeit viseli magán a nyugati civilizációban. Az oktatást az államtól való függőség jellemzi (az egyházi és magániskolákat is). Az iskola az ifjúságnak olyan képzést ad, amilyenre a társadalomnak van szüksége. Az általános műveltség valójában használható hivatali szolgát jelent. Az államot ma gazdasági szervezetnek tekintik, melynek működtetéséhez az iskola termel ki munkagépeket. Az iskola is a gazdasági organizmus része, így nem is lehet gyerekközpontú.

Valójában az, hogy mit kell tanítani és hogyan kell nevelni, kizárólag a gyermek individuális adottságainak megismerése alapján határozható meg. Nem az a kérdés, mit kell tudnia ahhoz, hogy a társadalom hasznos polgára legyen, hanem az, mire van hajlama és tehetsége? Ezáltal az új generációkból nem az lesz amit a fennálló társadalmi rend akar, hanem a társadalomba belépő individuumok fogják azt alakítani. Ennek feltétele az iskola teljes szuverenitása, önigazgatása. A gazdaságnak kell fogadnia az önálló embereket, nem pedig saját igénye szerint előírni a tanmenetet. Azt, hogy mit kell tudni egy embernek bizonyos életkorban, az kizárólag az emberi természetből adódhat. Az államnak és a gazdaságnak kell az emberi természet követelményeihez alakulniuk, és nem fordítva. Szabad iskolákban szabad szellem. Azok a konstrukciók, amik az iskolát a politikai vagy a gazdasági rendszer, a termelő folyamatok szempontjai alapján akarják szabályozni, nem más, mint a szabad emberi szellem elleni elnyomás. Végeredményben ez a fennálló rend elleni állandó, természetes lázadást, instabil társadalmat eredményez. A téma különösen fontos ma, amikor demokrácia alatt a mindenkori többség zsarnokságát értik, mely a központosított államhatalomban nyilvánul meg (illiberális demokrácia).

Nem beszélhetünk szabadságról ott, ahol az iskola az államnak van alárendelve (az ő utasításait végrehajtó szerv), tantervhez kell igazodnia, központilag előírt záróvizsgákat kell tartania, és ellenőrzik. Az állam valójában közigazgatási hivatalnokokat jelent, akik eldöntik mi helyes és helytelen, méghozzá úgy, mintha ők lennének az állam, vagyis nem véleményt nyilvánítanak, hanem kötelező erejű rendelkezéseket bocsátanak ki. A demokratikus legitimációs eljárás túl formális ahhoz, hogy a kultúrpolitikai döntéseket részletesen meghatározza. A parlament és a kormány nem illetékes pedagógiai kérdésekben dönteni, a választók formális felhatalmazása ugyanis nem jogosítja fel őket erre. A demokratikus választási rendszer túlzott tehertétele, hogy nemcsak valamely pártot lehet megválasztani, hanem egyszersmind a kerettanterveket és tanmeneteket is meghatározza ez a szavazat. Még sokkal kevésbé jogosult erre az állami bürokrácia, amely erre csak azért jogosult, mert a hatalom birtokosa.

A demokrácia nem parlamenti mechanizmusokból áll. A demokrácia lényege szerint olyan feladatmegoldó módszer, melyben az érintettek részt vesznek a tervezésben, a döntéshozatalban és a végrehajtásban, sőt lehetőleg maguk terveznek, hoznak és hajtanak végre döntéseket. Ugyanakkor a demokrácia több mint önrendelkezés. A demokráciához alapvetően hozzátartozik az emberi méltóság és az emberi alapjogok. Ahol ezeket tiszteletben tartják, ott nem fogják az igényeket és szükségleteket figyelmen kívűl hagyni. A demokrácia lényegéhez az is hozzátartozik, hogy mindenki maga döntheti el, mik az érdekei.

A döntéseknek hatalmi viszonyoktól független megbeszéléseken kell születniük ahhoz, hogy ne a többségi döntésre irányuljanak, hanem a valóság feltárására, így elkerülhetők a formális demokratikus döntésmechanizmusok. Szavazással csak végső esetben érdemes élni. A kisebbséget nem szabad formális demokratikus eljárással a sarokba szorítani. Mindez azt célozza, hogy a döntéseket valamennyien tudják vállalni. Ezt hívják liberális demokráciának. Ennek előfeltétele az, hogy mindenki lássa, a határozatot részben ő hozta, véleményére mindenki figyel.

Az ember ne a pénz, a közalkalmazotti státusz miatt legyen tanár, és mint tanár ne legyen túlfizetve, például egy 25 éves egyedülálló tanárnő ne keressen többet, mint egy 50 éves, családos szakmunkás. A tanárok ne érezzenek indíttatást arra, hogy résztvegyenek a lakosság közszolgálatiság útján történő kollektív kizsákmányolásában. (Az életpályamodell lényege: az állam gondolkodásmentes parancsvégrehajtókat alkalmaz pénzért arra, hogy a polgárok egymást korlátozzák szabadságukban, kifejezve ezáltal az állam [a vezetők] mindenhatóságát.) A rendelkezésre álló pénzt a szükségletek szerint kell elosztani. A tanárok fizetéstüket maguk határozzák meg, nem felbérelt, hanem szabad emberek módjára. Ehhez szükséges a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése, ami megszünteti az emberek kiszolgáltatottságát.

A szülők teljesen szabadon választhassanak iskolát, és annak kormányzásában is részt vehessenek. Az állami iskola tanára állami hivatalnok és mint állami hatóság cselekszik, például az érdemjegy osztogatásával. A szabad, demokratikus iskolában a pedagógiai munka áll a középpontban, amihez a szülők is hozzászólnak. A szabadság velejárója a szabad vita, a konfliktusok felvállalása, ami akár az iskola szakadásához és egy csoport kiválásához vezethet, szabad emberek közösségében ez is előfordulhat. A szabadság kétségkívül kényelmetlen. Komfortosabb ha mindent az állam ír elő, nem kell gondolkodni csak utasításokat végrehajtani. Ugyanakkor az adatok azt mutatják, ha valami állami feladattá válik, a költségek 50%-al nőnek. Az önkormányzatiság nemcsak a szabad szellemet juttatja érvényre, hanem olcsóbb is.

Sokkal jobb eredmények érhetők el azzal, ha a tanulók azt csinálják amit maguk akarnak. Tehát ha nem akarnak, akkor ne tanuljanak matematikát? A szabad szellemű felfogás szerint éppen ez lenne antidemokratikus hatású, mármint hogy az ifjú 16 évesen pályát választ. Ha azt akarjuk, hogy nagykorúvá válva képes legyen szabad döntéseket hozni, akkor egyrészt szükséges kitolni a tanulóéveket a beérésig (ami inkább 25 év körül, mint 18 évesen következik be), másrészt ezalatt mindenkinek mint jövőbeni választópolgárnak a legkülönbözőbb szakterületek alapjait (így a matematikát is) meg kell ismernie. Ellenkező esetben teljesen kiszolgáltatottá válik a szakértők uralmának, ami nem történhetne meg egy demokráciában. Éppen ezért a specializációt a legvégső időpontig ki kell tolni. Az ember nem tud dönteni abban, amit nem ismer, tehát a diák sem abban, hogy tanuljon-e matematikát vagy sem? Visszatérve a kiinduláshoz: nem lehet hatalmi intézkedéssel elrendelni valamely tantárgy, példánkban a matematika tanulását sem, ha jó eredményeket akarunk elérni. Ezért a tanár feladata felhívni a figyelmet a tantárgy jelentőségére, így az létjogosultságot nyer a diákok szemében.

Az osztályozás és a buktatás a kiválasztás és a fegyelmezés eszköze. Amennyiben eleget akarunk tenni a széles rétegek reményeinek, és nem akarunk előjogokat biztosítani a jómódúaknak, akik megengedhetik maguknak a különórákat, akik eleve jobban indulnak az életben, akkor szakítani kell a buktatásnak és kiválasztásnak az osztályozáson át történő tradíciójával. Amennyiben a tanár egy bizonyos társadalmi osztály fogalmaival operál, akkor egy meghatározott csoport gyerekeinek a pártjára áll, és állami hivatalnok módjára kiszorítja a többieket az oktatásból. Ugyanezt teszi, amikor a házifeladat esetében számol a szülők segítségével. (A házifeladat eleve kerülendő lenne a gyermek egészsége érdekében.) Az osztályozás a nyílt konkurenciahelyzet rendszere, a becsvágy és a stréberség generátora, neurotizáló elem. Az érettségi vizsgarendelkezéseinek pszichológiai hatásai eltűntetik a készségekből fakadó érdeklődést, és az előírtaknak való megfelelés kényszere lép a helyébe.

Az egésznapos iskolának csak úgy van értelme, ha egyfajta diákbirodalom jön létre teljes körű autonómiával. Az önrendelkezésnek mindig valós igényekre kell irányulnia, máskülönben puszta játékká válik.

Az iskolában nem a tanár tanít, hanem a gyermek tanul. Az iskola feladata a tanulási készség kibontakozását biztosítani, óvni, táplálni, motiválni. Ebből a szempontból döntő az iskola előtti időszak. Minél többet játszhat óvodás korban a gyermek, és minél kevésbé vesszük igénybe gondolatilag, annál szívesebben fog tanulni az iskolában. Ezért a óvoda egyetlen célja az, hogy a gyermek számára biztosítsa a játék lehetőségét. Másrészt az óvodai nevelés bizonyos fajtái, amelyek például feltételezik a belső fogalomalkotás képességét, politikai veszélyt rejtenek magukban, mivel a gyermeket arra szoktatja, hogy idomításra reagáljon, ahelyett, hogy belátással fogja fel a dolgokat.

Az egyetemen és a főiskolán szerzett tudás teljességgel használhatatlan a tanítás szempontjából. Amikor az ember elkezd tanítani, akkor kell felépítenie önmagát, mint tanárt. Sajnos az az általános elképzelés, hogy az iskolának képességeket és magatartásmódokat kell kialakítania. Amennyiben ez a nézőpont politikai programmá válik, az jelentősen roncsolja a társadalom szövetét. Az a nézet, hogy az államnak kell előírni szabványosított vizsgákat államilag szerkesztett tantervek alapján, odáig fajult, hogy ma már az érettségi feladatokat központilag írják elő, és minden tanulót egyazon séma szerint értékelnek. Ezt nevezik igazságos rendszernek, mely szabályozza az egyetemi felvételt. Ez a rendszer megköveteli, hogy mindenki ugyanazt tanulja, van tehát egy anyag, amit a tanár egy életen át egyformán tanít. A rendszer egyforma esélye az egyforma felkészítésen alapul. Így lesz generációknak egyforma (egységesített), tehát értéktelen műveltsége. A tudás egyformasága ugyanis azt jelenti, hogy az embereknek nincs mit közölniük egymással, hiszen mindenki ugyanazt tudja. Eljutunk tehát a kommunikációs entrópia problémájához. A legfontosabb azonban az, hogy az egyformán informált társadalom politikailag könnyen irányítható. Ha nem látszatdemokrácia a cél, akkor le kell mondani a teljesítmény központi normatívájáról, az állami tantervről, és individualizált tudásra kell törekedni.



Szerkesztett részlet a Waldorf című írásomból.


Link

André Stern, Gerald Hüther


2014. október 4., szombat

Önkéntesek



Egy állami intézmény vezetője párttag. Természetesen Fidesz, mi másé lehetne? Indul az önkormányzati választásokon, képviselő kíván lenni. Összehívta tehát beosztottjait, és állami pénzből megvacsoráztatta őket, majd közölte velük, szívesen venné, ha az állami intézmény dolgozói munka után aktivistaként segítenék megválasztását. Járnák az utcákat, aláírásokat gyűjtenének, szórólapokat dobálnának, meggyőznék az embereket. Természetesen önkéntesen. A dolgozók tudják, hogy az állásuk függ ettől, sőt azt is tudják (tudják!), hogy közmunkát csak az kaphat, aki a Fideszre szavazz, hát beálltak "önkéntes" fideszes aktivistának. Így működik az Orbán-rendszer.

2014. október 3., péntek

Orbán Kolozsváron



"Üzenjük, a mai magyarok felfogása szerint a lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény."

Orbán Viktor mondta ezt ma Kolozsváron. Mit jelent ez a mondat? Azt, hogy aki mondta butaságokat beszélt, de jól hangzik az ostobák számára. Bármit megtehetünk, sugallja a kijelentés, ám bármit Isten sem tehet meg, hát még a mai magyarság, Orbán Viktorról nem is beszélve.

Aquinói Szent Tamás a Summa Theologiae 1. részében a 25. kérdés 3. szakaszában érinti témánkat, miszerint megtenni csak azt lehet, ami lehetséges. Az ami ellentmondást tartalmaz, arra az isteni mindenhatóság sem terjed ki, mivel az a lehetséges mivoltával nem rendelkezik.

A múltat próbálják mostanában átírni, meg nem történtté tenni. Tamás és Arisztotelész szerint (Etika 6/2. 1139, b, 5-11.) azonban ez nem lehetséges még Isten számára sem, mert a múlt meg nem történtté tevése ellentmondást tartalmaz.

Üzenjük tehát: Orbán kijelentése nem tény, csupán egy vélemény, méghozzá téves.



Orbán Kolozsváron

2014. október 1., szerda

Gótikus katedrálisok


1. A mai nominalizmus elindítója William of Ockham (1295-1350). Ezen irányzat szerint minden önmaga által egyéni és semmi egyéb által, vagyis nincs általános létezés. Ha ez így van akkor szembe kell nézni az empirizmus örök dilemmájával: ha csak a közvetlenül érzékelhető egyedi dolgok, és közvetlenül átélhető egyedi lelkiállapotok és tevékenységek tekinthetők valóságosnak, akkor semmi valóságos nem lehet racionális, és megfordítva: semmi racionális nem lehet valóságos, így a metafizika és a hittudomány kérdései csakis a valószínűség körén belül vethetők fel. A nominalizmus teljesen elválasztja az észt a hittől. A gótika egészen más úton jár, a tökéletes és végső megoldást keresi a szintézis és kiküszöbölés útján. Egyetlen más stílus esetén sem beszélhetünk olyan megtervezett rendszerről, mint a gótikánál.

2. A gótika nem a román művészetből fejlődött ki, önálló szellemi alkotás, stílus, entelekheia (itt: az anyagban megvalósuló forma, mely a lehetségest valóságossá teszi). A gótika nem a román szakrális építészet központjaiban született. A román stílus nagy alkotásai a vidéki szerzetesrendi templomok, míg a gótika betetőzése a városban található püspöki templom (katedrális), vagyis a székesegyház. Az 1143-ban befejezett St. Denis apátsági templom a gótika kezdetének számít, de a chartresi katedrális önálló szelleme lesz meghatározó a későbbi alkotásokra.

3. A három legfontosabb gótikus székesegyház:

Chartres: az első érett gótikus katedrális (1194).
Reims: tökéletes arányok, tökéletes összhang (1211).
Amiens: gótika a legtisztább formában (1220).

4. Struktúráját tekintve a gótikus főhajófal az európai építészet legfigyelemreméltóbb, teljességgel öntörvényű és legdifferenciáltabb képződményeihez tartozik. Ahhoz, hogy igazán tudjuk értékelni, építészmérnöki tudás szükségeltetik. Chartres rendkívül merész, forradalmi elgondolása a belső teret illetően, a vallási élet változásának építészeti megnyilvánulása. Ez az új tér másként hat az emberre, mint a román templombelsők. (Itt jegyezzük meg, hogy a román stílust eredetileg bizánci stílusnak nevezték, mivel az teljességgel Bizánc építészetét követte. Csak a 19. század óta hívják megkülönböztetésképpen román, azaz római stílusnak, hogy a megnevezésből tudni lehessen: nem keleti, hanem nyugati keresztény épületről van szó.) A gótikus katedrális belső tere az akkor kialakult Úrfelmutatásra irányul. (A keresztény hit szerint a liturgiában a kenyér és bor átlényegülés útján Krisztussá változik, e szentség magasba emelése az Úrfelmutatás.) A szentély egy monumentális szentségtartó, mely az értelmet és az érzelmet egyaránt megragadja. Az egyébként is lélegzetelállító, felfokozott monumentalitású gótikus katedrális hatását tovább fokozza az, hogy egy transzcendens fénytérbe kerülünk, ahol a fény maga is részt vesz a tér kialakításában.

5. A francia gótikus székesegyházak falszerkezetét uraló kristálytiszta logikával ellentétben az angol gótika a részletformák gazdagságára, változatos, tarka összbenyomásra törekszik, s hajlamos a dekoratív külsejű gyámok önismétlő alkalmazására, valamint a hajókat elválasztó árkádsor tagozatainak, illetve a galériák támkötegeinek a halmozására, ami a stílus alapvető sajátosságát tekintve erősen eltér a francia gótikától.

6. Sehol másutt nem áll az építészet a szobrászathoz oly közel, mint az a reimsi székesegyháznál látható, továbbá nem létezik egyetlen olyan építészeti forma sem, mely plasztikusabb hatású volna, mint az itteni főhajó árkádsori támja.

7. A gótikát olyan égbenyúló tér jellemzi, amely dimenzióinak hatalmánál fogva egyszerre lenyűgözi, és elragadtatásba ejti a szemlélőt.

A padlótól a boltozati zárókőig terjedő magasság:

Párizsi Notre Dame: 24 m.
Laon: 24 m.
Chartres: 36,5 m.
Reims: 38 m.
Amiens: 42,3 m.

8. Amiensben az árkádok túlmennek az emberi léptéken. Magasságuk többé már nem fogható fel emberi mértékkel, ennélfogva látványként sem értelmezhetők támnak, hanem pusztán égbe törő forma érzetét keltik, mivel ferdén szemlélve nem látszanak egy csúcsba összefutó íveknek, hanem keresztezésüknél fogva egyetlen magasba törő hajlatnak. A főhajó falai papírvékonyságúnak látszanak.

9. A gótikus katedrális tere a szentélyben diadalmaskodik, az építőművészet lehetőségeit a végsőkig fokozva. A szentély építészetileg értelmezi világot meghaladó történésként a mindig újra bemutatott szentmiseáldozatot. Ez az az eszme amelyből a gótika lényege kibontakozott. A kultikus tér középpontja a szentélyben található. A gótikus székesegyházban a hosszház falai vezetik és kísérik a tekintetet egészen a szentélyig, addig a magasztos, megközelíthetetlen szent helyig, ami különösen koncentrált módon fejezi ki az építészeti mondanivaló teljességét. Építészetileg a szentély architektúrája csupa különleges feladatot kínál és old meg sikeresen.

10. A kereszthajó vagyis a keresztbe állított tér rendkívüli drámai erővel ruházza fel a belső tér kibontakozását a szentély felé. Az Oltáriszentség előtt így egy térbeli korlát emelkedik, mely kiemeli a keleti épületrész jelentőségét. A hosszház és keresztház találkozásánál lévő négyzet alakú térben négy monumentális gyámcsoport emelkedik a boltozatig, az építészeti középpont óriási kapuival a négy égtáj felé tárul. A fényhatás megerősíti a térből emelt sorompó hatását. Ezt egykor tovább fokozta a ma már egyetlen francia gótikus katedrálisban sem látható szentélyrekesztő. Időközben a tudást elvesztő tájékozatlanság lebontotta, mint a látást zavaró tényezőt, Chartresban például 1763-ban. Itt egykor közel 20 m széles szentélyrekesztő állt, mely a szentély irányába szilárd falú volt, középen átjáróval. A hosszház irányába héttagú árkádsoron nyugodott, magassága 7,4 m. Szobrokkal gazdagon volt díszítve, főleg Jézus életét ábrázoló jelenetekkel, amik ma a kriptában láthatók, illetve egy a Louvre-ban van.

11. Eddig csak a falak felépítését vettük figyelembe, ez azonban önmagában még nem elégséges meghatározója a gótikus katedrálisban lévő tér különleges mibenlétének. Egy további elemhez kell folyamodnunk, mely döntő jelentőségű, s ez: a fény. A középkori templomok ablaknyílásai nem a fény mennyisége szempontjából lettek tervezve, hanem a fénynek mint transzcendens hatást kiváltó erőnek az alkalmazásáról van szó. Ugyanolyan fontos a szerepe, mint az építészeti formának. Amíg a bizánci, román kori sötét templomokban a híveket csak gyertyák pislákoló fénye, misztikus homály fogadta, addig a színes fényben fürdő gótikus katedrális egy egészen másfajta vallásos érzületet jelenített meg: az értelem világosságát, ugyanakkor a szellemi valóságot is érzékelteti, az érzékfeletti fényt teszi láthatóvá. Teljesen tarthatatlan az a nézet, hogy a román korban védelmi feladatok miatt épültek szűk ablakú templomok. Erre a gótika idején is szükség lett volna. Szemléletbeli különbségről van szó: a platonizmus és arisztotelizmus különböző szemléletének más-más vallásos megnyilvánulásáról, mely természetesen maga után vonta az építészet és minden egyéb ehhez igazodó irányultságát.

12. Meg kell különböztetni az egyes fénystílusokat, ugyanúgy, mint az építészetben és minden művészeti ágban a különféle stílusokat. Már a fény irányításából is lényeges különbségek adódnak. A gótikus fény alapvetően más mint a reneszánsz természetes, földre szállt, evilági fénye. A gótikus fény alapvetően meghatározza az építészeti tér látványát. Rendkívül fontos, hogy az eredeti ablakok fényét lássuk, hiszen a színezés megváltozott az idők folyamán, ami döntően megváltoztatja a hatást. Sajnos a legtöbb gótikus székesegyház már nem rendelkezik eredeti fényével, és a korabeli színezési módszer ismeretlen a számunkra. A chartresi katedrális az egyetlen, mely eredeti formájában őrzi a középkori fényt. Csak néhány ablaka semmisült meg, mely az összhatást lényegében nem befolyásolja. Ezen kívül három olyan katedrális van, mely rendelkezik még eredeti ablakokkal, de ezek csak a szentélyben őrzik a régi fényt: Beauvais, Le Mans, és Bourges.

13. A gótikus fény a szemlélőben azt az érzést váltja ki, hogy természetfeletti fényt lát. A gótikus teret sötét színű, vöröses-ibolya árnyalatú fény tölti be, amelynek titokzatos mivolta nehezen írható le, mivel nem egyetlen forrásból származik, s amelynek fokozatai a külvilág mindenkori időjárásától függően elmosódnak, felerősödnek vagy gyengülnek, s a félhomályban virradatkor vagy alkonyatkor a színeket hallatlan ragyogássá izzítják. Nem egyszerűen valamiféle áttetsző fényről van szó, hanem magukat az ablakokat érzékeljük egyfajta rendkívüli oknál fogva közvetlen fényforrásnak. A gótikus fény átalakítja az építészeti hatást. (Ez teljesen nyilvánvaló volt azoknak, akik látták a chartresi katedrálist a háború alatt, amikor kivették az üvegablakokat.) A színes fény oly mértékben enyhíti az architektonikus váz erőteljes plaszticitását, hogy noha annak megmarad monumentalitása, az architektúra és a színes fény a főhajó falát önmagától világító faltömeggé alakítja át. Az építészet és a fény összhatása révén az ember úgy érzi: a túlvilág terébe lépett be. Ehhez kapcsolódik a katedrális hihetetlenül gazdag figurális díszítése. Ez a nesztelen hatalom teljességgel rabul ejti a szemlélőt vallásra, világnézetre való tekintet nélkül. Azok, akik ilyen összhatású rendkívül komplikált művet tudtak létrehozni, kétségkívül zsenik voltak.

14. A gótikus térben a térhatárok elmosódnak, fénnyel telítettek, akárcsak a gótikus festészet arany háttere, mely nem használ árnyékot, így látva el a képet természetfeletti fénnyel. A reneszánsz és klasszicista építészet fogalmain nevelkedett művészettörténész nem tud mit kezdeni e jelenséggel, hiszen ő a teret minden oldalról és felülről is szilárdan körülhatárolt szekrényszerű képződménynek fogja fel. A gótikában hiányzik az épület belsejéből a tám és a teher ellentéte. A görög építészet a szembeszökő példája ennek az ellentétnek. Az ókori oszlopok terhet hordoznak. A görög építészetet a nehézkedés törvénye uralja, aláveti magát és engedelmeskedik neki. A gótikus építészet ennek éppen az ellenkezője: szakadatlan harcot vív a nehézkedés törvényével, amelynek ellenszegül, kiváltva azt az élményt, melyet a természetfeletti tér megtapasztalása jelent. De hogyan éri ezt el? A nehézkedési erőt nem lehet megkerülni, a gótikus katedrális is kőből van! Semmit nem látunk a gótikus főhajó falán, amit tartani kellene. Magasba szökő formák vannak. A boltozatot sem érzékeljük tehernek, hanem a felfelé törő vonalak összekapcsolódásának. A sajátos gótikus térarány meghiúsítja bármifajta nehézkedés látszatát. A gótikus falszerkezet szellemessége abban rejlik, azért nem omlik össze, mert a fal megtámasztásául szolgáló teljes apparátust kívül helyezték el, így az belülről láthatatlan. A főhajó fala a román stílusnál egységes tömeg, míg a gótikában plasztika. Úgy tűnik, mintha a főhajó fala a térháttérburkolat előtt emelt dombormű lenne. A térburkolathatást jelentősen befolyásolják a színes ablaküvegek optikai viszonyai.

15. A gótikus székesegyházak kívülről is megdöbbentően szépek. A kívül alkalmazott támasztó apparátus is hozzájárul ehhez, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy e támpillérek az uralkodó szélirány szerinti megfelelő oldalon erősebb szerkezetűek. A gótikus katedrális a középkori technika és kézművesség csodája. A technika a kora gótika korában még képtelen lépést tartani a művészi gondolat szárnyalásával. A klasszikus gótika korában már megvalósult a technikai kivitelezés és a művészi követelmény teljes összhangja. Az alkotó építészek nem egyszerűen mérnökök, hanem művészek voltak, akik a legmagasabb fokon valósították meg feladatukat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy ezen rendkívül merész tervek alapján épült katedrálisok immár 800 éve állnak. Csak az emberi szellem romboló ösztöne árthatott nekik, például a francia forradalom idején, amikor az egyik gótikus katedrálist földig rombolták úgy, hogy nyoma sem maradt.

16. A katedrálisokat jól szervezett építőműhelyek alkották, ahol a vállalkozói pénzügyi, adminisztratív feladatok elkülönültek az építészeti feladatoktól. Erre feltétlen szükség volt, hiszen több emberöltőn át tartó építkezésekről volt szó. Így a stílusváltozások is beépültek a műbe, ez több katedrális teljesen különböző tornyain a legszembetűnőbb. A kor embere számára nem a külső látvány, hanem a belső harmónia számított.

17. A párizsi Notre Dame alapkőletétele 1163-ban történt. A szentélyt 20 évig építették, majd újabb 20 évig tartott a hosszház építése. 1225-ben a homlokzat elérte a rózsaablak magasságát. A tornyok 1245-re készültek el sisak nélkül. 1250 után épültek a kereszthajó homlokzatai, vagyis akkor, amikor Aquinói Szent Tamás Párizsban volt magister, pedig az építkezés születése előtt több mint 70 évvel kezdődött. Mindenesetre az eredményt szemlélve ez is hihetetlen kevés időnek számít. Gondoljuk el, hogy egy kisebb méretű üzletközpontot 1963-ban kezdenek el építeni, és a befejezése 2060-ra várható... Ez ma már különös és teljesen érthetetlen dolog. Abban a korban nem a mának éltek az emberek. Tulajdonképpen nincs mivel összehasonlítani világunkban a gótikus katedrálisokat, ma még csak megközelítőleg hasonló dolgot sem találunk.

18. A román korban olyan vastag és erőteljes falakat alkalmaztak, hogy azt az egymásra helyezett kőtömbök tömege megtartotta. A sajátos gótikus megoldás abban rejlik, hogy a fal valamennyi megtámasztási pontja kívülre került. Az építészeti fejlődés egyértelműen jelzi, hogy előbb lett megálmodva a gótikus belső tér, és csak ezután gondolkoztak a megvalósítás technikai kivitelezésén.

19. Egy gótikus katedrálist átlagosan 1800 szobor díszíti, melyek az emberiség teljes történetének bemutatására vállalkoznak. A szobrok szinte lebegnek az oszlopok előtti térben, egy távoli világból valóknak látszanak. Ábrázolva van Cicero, Arisztotelész, Euklidész, Ptolemaiosz, Pythagoras, stb. is, mint a tudományok megtestesítői. A hónapok olyan emberalakok, melyek az adott időszak mezőgazdasági munkáit végzik. Kiviláglik, hogy a hit az igazi valóság, mely a teljesség az összetartozás alapja, tehát nem magánügy. A szobrok és üvegablakok világtörténelmet közvetítenek, Krisztus-központú világképet, egy művészileg tökéletesen kivitelezett kozmikus rendszert, melyet a megformálásnak ugyanaz a nagyszerűsége jellemez, mint ami az építészetnek is a sajátja. Az arisztotelészi gondolkodás eredménye, hogy az alakok nem az ideák merev képmásai, mint a bizánci ikonokon (platonizmus), hanem elő alakok. Megjelenik a lélektani ábrázolás, az arcokon tükröződő lelki rezdülések, hangulatok: aggódás, kétség, remény, tétovaság, stb. láttatása. Azonban nem az ember van a középpontban, mint majd a reneszánsznál, mely azután ebből kiindulva rendezi be a világot. A gótikában az emberek Istenre vonatkoztatottsága látható, lényegében az emberiség történetét keresztény üdvtörténetként értelmezi és szemlélteti. Az Istenanya ábrázolása is megváltozik. A trónon ülő Máriát karján a gyermek Jézussal felváltja az álló Istenanya. A gótika teszi Máriát mint a mennyek királynőjét a székesegyház bejáratába. Az Istenanyát nem magasztos szigor jellemzi, mint a keleti ikonokon, hanem egy barátságosabb kép, ahol rögtön látjuk: ez a nő - anya. Ahogy Krisztus felvéve emberségünket, szenvedésében az ember szenved, úgy Szűz Mária esetében is az emberi tulajdonságok jelennek meg. A középkor embere az életet lélekben élte meg, az örök élet, az üdvösség, az Istenhez tartozás, más szóval Isten dicsőítése szemszögéből fogta fel és értelmezte. Ez történik a gótikus katedrális összművészetében is.

20. Az üvegablakokon megjelenített alakoknak lényeges szerepük van a különös hatás elérésében, mely a gótikus katedrális belsejében fogad minket. Ezek a fényből született lények misztikus izzású jelekként áradnak szét a térben, és ezzel túlvilági érzést váltanak ki. Ez a képi világ tartalmilag és mennyiségileg is felülmúlja a szobrokét. Chartresban, ahol fennmaradt az eredeti fényhatás a 186 ablakból 152 a korabeli. Minden egyes ablakot külön-külön adományoztak, és mindegyikre fel van írva, hogy ki volt az adományozó, Chartres grófjától a szatócsok céhéig, Szent Lajos királytól a vízhordókig mindenki. Soha többé, egyetlen adekvátabb műfajban sem világosodott meg legenda annyira, mint a gótikus üvegfestészetben. Az itt megfestett Legenda Aurea-nál hatásosabb el sem képzelhető. A gótikus katedrális ablakai egy zárt ikonográfiai programot tartalmaznak. A színeket úgy rendezik el, hogy különösen is támogassák és erősítsék egymást. Az üveglapok alakja, a vaspántok, a keret és a rácsozat különféle mértani alakzatai mind megtervezett a hatás növelése céljából, rímelve az egész épülettel. Az ablakok meghatározó háttérszíne az anyagtalannak ható gótikus kék. A kék és a vörös a döntő, párosulva a sárgával és zölddel (sőt fehérrel és feketével is), olyan elemi mértékben hatja át a katedrális terét, abban szabadon áramolva, erősödve, halványulva, alkonyatkor mégegyszer felragyogva, mely páratlan a művészet egész történetében.

21. Az európai keresztény templomnak nincs egységes szakrális építészeti stílusa. Ez az oka a stílusváltozásoknak az ókereszténytől a barokkig, ami a szellemi irányultság változásait jelenítik meg. Az Egyház spiritualitásának vannak állandó, de változó rétegei is, vagyis az állandó hit változó formában fogható fel, mely biztosítja az élénk szellemi életet, és így megóv az életidegen megmerevedéstől. Minden korszak a hit igazságai tekintetében másra teszi a hangsúlyt, és ez az ami megjelenik a művészetben is. Tulajdonképpen ez a hangsúlyváltás a változó mozzanat. A katolicizmust mozgó, vagyis élő állandóság jellemzi. A gótikában Krisztus emberi oldala domborodik ki. Már nem az utolsó ítélet bíráján van a hangsúly, hanem az emberiségért szenvedő könyörületes Jézuson. A gótikával elkezdődik egy olyan korszak, amikor a belső látásban feltáruló valamennyi összefüggést megjelenítik szimbólumok és allegóriák által. A gótikus katedrális ezen allegorikus-szimbolikus kifejezésmódja a Szentíráséval elsősorban Jézus példabeszédeivel azonos. A gótikus katedrális minden részletének mélyreható jelentése van. A súlytalannak tűnő falak, a földöntúli fény, mind arra irányul, hogy mintegy előkép, érzékeltesse a mennyei dicsőséget. Az újkor, a reneszánsz eljöttével a képzőművészeti alkotások effajta jelentésbeli értelmezésének bealkonyult.




Részlet A középkor és a 21. század című írásomból.

Skandináv mitológia



Kezdetben volt a hőmérséklet. Északon hideg, délen meleg. Az északi jég és a déli tűz találkozásánál volt a Káprázó Űr, a langyos terület. Itt a hőmérséklet elegyedéséből élet keletkezett. A tűz által megolvasztott jégfolyók termékennyé váltak, és a langyos vízből három lény kelt életre: Ymir az ős déróriás, Audhumla az őt tápláló szarvatlan őstehén, mely a jégből három nap alatt előnyalja Búrit az ősóriást. Ymir és Búri (csak ők ketten) kétneműek. Ymirnek alvás közben bal hónaljának izzadáscsöppjeiből született fia és lánya, majd lábszárait összedörzsölve még egy fia Thrúdgelmir, a hatfejű déróriás. Búri hasonló módon ad életet fiának Burnak, aki Ymir két első gyermekének lányát Bestlát, az óriáslányt veszi el feleségül. Ebből a házasságból három fiú született: Ódin, Vili, és Vé.

A három fiú megölte az ős déróriást Ymirt, és testéből megalkották a teret és az időt, vagyis a világot. Húsából lett a föld, csontjaiból hegyek, koponyájából égbolt, véréből és verejtékéből tenger, agyvelejéből felhő, hajából fák, szemöldökéből pedig Középfölde a Midgard. (Figyelemre méltó képzettársítások.) Véréből és csontjából törpéket is alkottak. A déli szikrákat és lángcsóvákat felhajították az égre csillagoknak, és pályát szabtak előbb a Holdnak majd a Napnak, hogy e megszemélyesült égitestek által a nappal és éjszaka váltakozása révén számolni lehessen az éveket. A három óriásfiú e tevékenység által istenné vált.

A tenger keletkezésekor a déróriások megfulladtak, kivéve Thrúdgelmir fiát Belgemirt és feleségét, akiknek sikerült bárkába szállva megmenekülniük, így ők lettek a későbbi déróriások ősei.

Ódin, Vili, és Vé a három világteremtő isten az első úgynevezett ász isten. Ezen a ponton jelenik meg a Skandináviában fennmaradt ősgermán mitológiában egy másik istenfajta, a ván istenek. A germán nép két kultúra szülötte. A ván istenek népe a jégkorszak hidegebb periódusát mintegy 10 ezer évvel ezelőtt kisebb jégvédett területeken, a nyugati norvég fjordok belsejének katlanszerű öbleiben vészelték át. E mikroklímájú területeken néhány ezer év alatt genetikailag alkalmazkodtak környezetükhöz. Nagy termetű, szőke, kék szemű, fehér bőrű, (skandináv típus) halászattal és vadászattal is foglalkozó földművelő matriarchális társadalmat alkotó emberek voltak. Időszámításunk kezdete előtt mintegy 2000 évvel a késő kőkorszak idején, a mai Németország középső részéről (Thüringia, Szászország, Duna-vidék) egy patriarchális pásztor nép érkezett a mai Dél-Svédország, Dél-Norvégia, Dánia és az Elba alsó folyásának vidékére. Ez a germánság kialakulásának helyszíne. Hosszú harc után egybeolvadt az itt talált artikus néppel, ami a mitológiában is tükröződik: a ván és ász istenek harca az első háború, mely békekötéssel zárult. Ünnepélyesen egy edénybe köpték nyálukat, és örök emlékezetül az edény tartalmából létrehozták Kvasirt, egy nagyon bölcs lényt, akit később megöltek (emberáldozatra utalás), és véréből méz hozzáadásával erjesztették a költészet mézsörét. Utóbb a ván isteneket besorolták az ász istenek közé.

A Skandináviában őshonos artikus nép az érkezőkkel ellentétben nem tartozott az indoeurópai nyelvcsaládhoz. Tény, hogy a germán nyelv szókészletének 1/3-a nem indoeurópai eredetű. Néhány példa az artikus néptől származó szavakra: See (sea), Segel (sail), Strand, trinken (to drink), laufen (to leap), Bein (bone), Weib (wife). De nemcsak a tengerrel és hajózással kapcsolatos dolgok, hanem az állat és növénynevek esetében is ez a helyzet. A germán nép kialakulásának ideje körülbelül időszámításunk kezdete előtti 1200. évre tehető. A két pregermán népből 800 év alatt kialakult új nép ezután mintegy 900 évig együtt és azonos helyen élt (ez az ősgermán korszak az időszámításunk előtti 1200-300. évek), bár délre húzódásuk már időszámításunk előtt 1000 körül elkezdődött. De térjünk vissza a mitológiához.

Az istenek a Skandináv (ősgermán) mitológiában is alá voltak vetve a sorsnak. A sors először személytelen, majd életre kel a nornák alakjaiban: Urd, Vedandi, Skuld - a Múlt, Jelen, Jövő, akik a világegyetemet jelképező és központi helyen lévő világfa a Yggdrasil tövében székelnek, és meghatározzák mindenki sorsát. A későbbiekben minden értelmes lény: isten, óriás, törpe és az ember mellett saját norna jelent meg.

Az embert szintén Ódin, Vili és Vé műve. Egyszer a tengerparton sétálva megláttak két fatörzset és embert alkottak belőlük. Az egyikük lelket, vagyis életet lehelt beléjük, a másikuk értelmet és mozgáskészséget, a harmadikuk pedig arcot adott nekik, hogy beszélni, látni, hallani tudjanak. Ők minden ember ősei. A férfi neve Kőris a nőé Repkény. Sokatmondó ez, hiszen a repkény egy mérgező folyondár, mely rákapaszkodik a kőrisre! Idővel megromlik a világ, elszabadulnak a romlás elemei. Elromlik a klíma beköszönt a Hármastél, majd a vizek és tüzek kiáradásával elpusztul minden, csak egyetlen emberpár menekül meg: Élet és Életvágy, hogy tovább sokasodjanak. A tengerből új föld emelkedik ki, egy paradicsomi Föld, melyen vetetlenül nő a gabona. Neve Gimle (tűzbiztos hely). Az ott élők bűntelenek és feltámadnak az arra érdemes istenek is.

A germán mitológiával kapcsolatban említsük meg a germán nyelvekben a napok elnevezéseit. Kedd: tisrdag-dinsdag-Dienstag-Tuesday. Tyr isten napja. Nyelvtanilag rokon a görög Zeus és a latin Deus szóval. Szerda: onsdag-woensdag-Wednesday. Odin főisten napja. Csütörtök: torsdag-donderdag-Donnerstag-Thursday. A legnépszerűbb isten Tór napja. Hatását őrzi számtalan helységnév például Thorshavn, és személynevek például Torsteinn. Péntek: fridag-vrijdag-Freitag-Friday. Frigg istennő Odin feleségének napja. Szombat: e napon az ősgermánok fürödtek és mostak (laug - löjg), így e napnak fürdő - mosó nap lett a neve. Skandináviában ma is az (laugardagur - lördag), nem honosodott meg a Sabbath elnevezés. Vasárnap: sunnudagur-söndag-zondag-Sonntag-Sunday. A Nap, mint megszemélyesített égitest napja. A napimádat a késő kőkorszaki és bronzkori Európában, különösen Skandináviában, széles körben elterjedt volt. Időszámításunk előtt 1300-ból származik a trundheimi (Dánia) ló húzta szekér, mely egy Napkorongot szállít. Baldur kvázi napisten halála és feltámadása az északi tél és nyár váltakozását jelképezi. A két Edda (próza és verses) több helyen szól a meleget hozó napisten és a jégóriások küzdelméről a félévnyi sötét után. Hétfő: mánudagur-mandag-Montag-Monday. A Hold, mint megszemélyesített égitest napja. A Hold dominanciája érvényesül a Skandináv tél hosszú éjszakáin.

Rúna - jelentése: titok. A germán rúna írás rokon a keltával. A rúnák eredetileg kizárólag kultikus-mágikus célokat szolgáltak. Ma egész ezoterikus kultúrát kerítettek köréje, akárcsak a magyar rovásírás esetében láthatjuk. A rúna írás iránya teljesen tetszőleges, sőt mágikus variációk jellemzik. Olvasása a rúnamesterek feladata volt, ami az istenek akaratának megfejtését, kifürkészését jelentette, amint azt a to read ige eredeti jelentése is mutatja. A kezdetben 24 jeles rúnaírás Skandináviában 16-ra rövidült. Ekkor már profán feljegyzésekre is használták, amit a svéd falvakban még a 20. század elején is el tudtak olvasni.

Az eredeti értelmezés szerint a rúnák az ismeretlen múltból erednek, mágikus hatásuk magukban a jelekben rejlenek, az őket felrovó ember cselekedete lényegtelen, azonban e jelek értelmezéséhez tudás szükségeltetik. Az írás és olvasás főbb fogalmai a germán nyelvekben a rúnakultúra szavaiból erednek, például a bükkfa nevéből származik a könyv szó: beech - book, Buche - Buch, stb.

Az izlandiak 920 körül fedezték fel Grönlandot (Gunbjörn-szirtjei). 980 körül le is telepedtek rajta. 1000 táján a grönlandiak Leifur Eiriksson vezetésével felfedezték Amerikát, a mai Új-Fundland és Új-Skócia területét. Az utóbbi partjain termő vadszőlőről Vinlandnak nevezték el. A néhány év alatti háromszori megtelepülési kísérlet után a helyiek ellenségeskedése folytán a vikingek feladták itteni telepeiket, és az itt született gyermekekkel együtt visszatértek az óhazába. Grönland Izlanddal és Európával 500 évig tartott fenn kapcsolatot, ami 1480 körül megszakadt. A globális lehűlés itt még drámaibb volt, mint máshol, az itt élő mintegy 5000 fős viking kolónia máig kiderítetlen módon nyomtalanul eltűnt.

Az óeurópai nyelvcsaládok: germán, kelta, latin, venét (lásd: Venezia - Velence), illír, balti és szláv. A latinok eredetileg az Elba alsó folyásának vidékén éltek. Délre vándorlásuk tette lehetővé a germánok és kelták találkozását. A germán - kelta nyelvi egyezések ettől az időtől eredeztethetőek például: oeth - oath, dun - town. Kelta eredetűek a vas, a fazekas- és szekérépítő mesterségek szavai a germán nyelvekben. Amint említettük, a germán nyelvben sok nem indoeurópai szó is található. Néhány további példa: sword, shield, Hildegard, Hedwig, Gunther, Hadubrand, north, south, east, west. A 6. században kezd rohamosan távolodni az északi germánok nyelve a déli törzsekétől. Az északi germán gótok nyelve izoláltan fejlődött, első írásos emlékük a 4. századból való, Wulfila bibliafordítása.


Részlet a Klíma és mitológia című írásomból.

Az európai táplálkozás kultúrtörténete



Európában mindig létezett egy kulturális elválasztóvonal a latin és germán népek között, hasonlóan a görög-latin kulturális különbözőséghez. Az elválasztóvonal nagyjából az Alpok déli hágói. (A magyarok egyértelműen a germán kulturális területhez tartoznak.) Vizsgáljuk meg ezt a latin-germán kulturális eltérést egy szembetűnő dolog esetében: a táplálkozás kultúrájában. (Jól látható majd, hogy a magyar étkezési kultúra is a germán része.) A rómaiak táplálkozásának legfőbb elemei: búzakenyér, gyümölcsök, zöldségek, bab, sajt, olívaolaj, bor. A germánoké: disznóhús, tej, vadon termett gyümölcsök, vaj, zsír. A rómaiak körében népszerűek voltak a vegetáriánus filozófiák, a híres római lakomákon gyümölcsökből ettek sokat. Az általános nézet az volt, hogy a kenyér az egészséges, húst lehetőleg egyáltalán ne együnk, anélkül jól meg lehet lenni, a húsevés barbár szokás. A germánok és a kelták is, ezzel ellentétben úgy vélték, hogy kizárólag csak a hús számít igazi tápláléknak. Az első számú ital a tej volt, és csak utána következett a sör. Amikor a germánok Európa urai lettek, megvoltak győződve, hogy ezt a húsevésnek köszönhetik, hiszen attól lettek erősek, míg a rómaiak alig esznek húst. A latin és germán kultúrát azután a kereszténység összekötötte, így lett Európa két fő tápláléka a kenyér és a hús.

A római kultúra a mértéktartás kultúrája, vagyis mindenben ellenzi a sokat és a keveset egyaránt. Ennek, amint látni fogjuk központi jelentősége van. (Ezért is ismeretlen latin területeken a germán típusú fanatizmus és egyoldalúság.) A germán a nagyevő felsőbbrendűségét fejezi ki a mértéktelen evéssel, mely az állatvilágra jellemző logika. Sok germán neve állatnév: farkas, medve, stb. Lenézik azt, aki nem eszik sokat. A zabálás társadalmi kötelesség. Lássunk egy érzékletes példát a két kultúra különbségére: 816-ban Aachenben meghatározták a szerzetesek fejadagját, mely germán megítélés szerint életállapotukhoz híven igencsak kevésnek számított. Amikor Rómában értesültek e visszafogott mennyiségű menüről, szabályosan elborzadtak ettől az "inkább küklopszok falánkságához, mintsem" szerzetesekhez illő adagoktól. Másrészt, ahol a legfőbb érték az evés, ott az első számú vallási erény az ételről való lemondás. A kelta szerzetesek rendkívül szigorú böjtölése példátlan. Ezzel szemben a latin Szent Benedek vezérelve az egyensúly és az egyéni belátás volt. Szerény mértékletesség, de ne zord aszkézis. A germán szellem hatására a katolicizmusban a böjt központi témája a hústól való tartózkodás lett, mint a legértékesebbről való lemondás gyakorlata. Ugyanakkor a középkorban a böjt a szegények és parasztok táplálkozását nemigen érintette, hiszen húst egyébként is csak ritkán ettek, a kenyér volt a főételük, minden más csak körítés volt számukra. A gazdagabb germán kolostorokban, amikor éppen nem volt böjt, a napi fejadag 5-6 ezer kalória volt. Ez is azt mutatja, mennyire fontos volt az evés, és mekkora gyötrelem és ezért erény a böjtölés.

A királyi és egyházi földeket a parasztok nyugodtan megművelhették, szabadon vadászhattak, halászhattak, fát vághattak. (A longobárdok még szarvast is tartottak háziállatként, ami szarvasbőgéskor igen nagy hangzavart okozott.) A 12.-13. században kezdett a parasztság lehetőségei beszűkülni, megindul rétegződése a kereskedelem és pénzforgalom fellendülése következtében. Ekkor lép színre a piacgazdaság, miközben hanyatlásnak indul az önellátó gazdálkodás. A 13. század az általános jólét ideje, jelentős a technikai fejlődés az arisztotelészi filozófiai gondolkodás győzelmének köszönhetően, és az ezzel járó gazdasági fellendülés, ami viszont maga után vonta a különbségek növekedését szegények és gazdagok között. Ekkor kerül előtérbe az evésben a mennyiség helyett a minőség, megjelennek az első szakácskönyvek, és egy új étel, a torta máig tartó divatja.

A középkorban az európai húsfogyasztás 20 kg/fő/év volt, Németországban azonban elérte a 100 kg/fő/év szintet. Évente 200-220 böjtös napot számítva ez napi 45-50 dkg-ot jelent. Ez elképesztő mennyiség, fiziológiai maximum. A mai fogyasztás meg se közelíti ezt.

A pogány vallásokban rituális áldozat során leölték az állatokat, majd húsukat elfogyasztották. Mivel a halnak nem ömlik a vére, nem vált pogány áldozati állattá, ebből ered a hús és a hal megkülönböztetése, ezért ehető a hal böjtben is. A kereszténység ezzel megteremtette Európában a halfogyasztás kultúráját. A protestantizmus azonban kiadta a jelszót: elég a hús elleni hadjáratból és a böjtölésből. Az eredmény: Európa halpiaca tönkremegy.

Velence a kereskedőváros 1562-ben elsőként szabványosítja a táplálkozást, meghatározva miből mennyi adható és nem több. Terjed az a szokás, hogy felebaráti szeretetből a romlott és penészes ételeket gondosan félreteszik a szegények számára. A protestantizmus elleni intézkedésként a Katolikus Egyház megkezdi a hívők egyéni magatartásának ellenőrzését azzal, hogy a részletekbe menően leírják: mit lehet és mit nem enni. Ekkor terjed el az, hogy a katolikusok olajjal a protestánsok zsírral főznek, az előbbiek bort isznak, az utóbbiak pedig sört. Ismert népi kifejezés a "zsírt innék". A zsír az angolkór elleni szer, magas D vitamin tartalma miatt. Innen a zsíros húsok kultusza. A D vitamin jobban érvényesül, ha nem sütik a húst, hanem főzik (húsleves).

A 12.-13. században indult a száraztészta máig tartó diadalútja. Jól eltartható, rendkívül tápláló, és nagyon laktató étel. Egyoldalú fogyasztása esetén sem lép fel hiánybetegség, mint ott, ahol főként krumplit vagy kukoricát (puliszka) esznek helyette. A 19. századig csak sajttal ették, 1830-tól már paradicsomszószt is adnak hozzá. Amennyiben durumbúzából készül még táplálóbb.

A reformtáplálkozás a felvilágosodás, főként Rousseau hatására született, akinek ezzel is az volt a célja, hogy a régi rendet és kultúrát, vagyis a kereszténységet kiiktassa a nyugati civilizációból. Az Új Világrend egyik fő képviselője Hitler is vegetáriánus, állatbarát, az ökotudatos zöldek előfutára volt.

A középkorban az élelem a természet rendjéhez tartozott, értékét a származási hely adta, elválaszthatatlan volt az éghajlattól és az időjárás alakulásától. (A 19. században Anglia munkásai gyakorlatilag kenyéren és teán éltek.) Mára megszűnt a kultúra és az étkezés kapcsolata a termelők érdekeit propagáló reklámok hatására. Megszűntek a böjti és farsangi ételek, minden élelmiszer egyetlen halmaz. Az életritmusba beavatkozott az élelmiszeripar: karácsonyi eper, újévi őszibarack, hús és hal egy asztalon. A kapitalizmus a profit érdekében akár hamisít is: egy demokráciában mindenki ehet mindent - csak más minőségben. Az átlagember is ihat ma már portói óbort, csak éppen az borkővel kezelt új portói. A lényeg: mindenki mindenből sokat fogyasszon, vagy egyenesen kell, hogy fogyasszon, - de milyen áron? A kereskedelmi elosztóközpontoknak köszönhetően 1960-1972 között a hétszeresére emelkedett Guatemalában a marhahústermelés azért, hogy Európát és Észak-Amerikát elláthassák hamburgerrel. Ugyanekkor a helyi húsfogyasztás 20%-al csökkent...

A gabonák közül a búzából készült fehér kenyér a legtáplálóbb és leglaktatóbb. Termesztése a többi gabonaféléhez képest igen költséges, ezért a középkorban a parasztok főként rozsból készült barna kenyeret ettek, mely sokkal alacsonyabb tápértékű. Ma az olcsó, alacsony tápértékű barna kenyeret igen drágán extraprofit mellett árusítják, mint egészséges terméket. A fehér kenyér a 19. században lett még fehérebb a gőzmalmok nagyobb hatásfoka következtében, de ezzel a tápértéke csökkent, viszont nem fenyeget a penész okozta, Ázsiában ma is tömeges gyomorrák. Időközben, mivel az emberek arra lettek kondicionálva, hogy a barna színű kenyeret kell enni, mert az az egészséges, egyszerűen malátával festik a kenyeret a nagyobb barnaság érdekében, tehát a barna kenyér sem az aminek hirdetik. Látszatvilágban élünk, szintetikus élelmiszerekkel etetnek minket, miközben az átlagéletkor lassan csökkenni fog a sok méreg fogyasztása következtében.


Részlet A középkor és a 21. század című írásomból.

Kelták



Az ókori görögök Keltoi szava az eldugott helyen, a civilizált világtól elzártan élő népeket jelentette. A kelta szó mai értelmében először a 18. században a szaktudományban jelent meg. Innen, hogy az angol köznyelvben nem egyöntetű a használata, gyakori az angolos kiejtés: "szelt". Meghatározásként a gallokat értették alatta, és valóban, a kelta népek magukat a "gal-" gyököt tartalmazó szavakkal nevezték meg: Gallia, Galácia, Galícia, Portu-galia.

Az első írásos emlékek az időszámításunk előtti 560-tól említik a keltákat, akik akkor a Duna völgyében éltek a mai Németországtól Magyarországig. Valószínű, hogy a Duna névadója Danu (Ana, Anu) kelta istennő. A szanszkrit irodalomból ismert Danu folyóistennő. A legősibb bizonyíthatóan kelta népcsoport Salzburg környékén élt. Ez a Hallstatt-kultúra, mely időszámításunk előtt 1200-tól 450-ig virágzott. Jelentőségét a sóbányák adták. A másik nagy kelta kultúra a mai Svájc területén a La Tene-kultúra, időszámításunk előtt 500-200 között virágzott. Maga Svájc azaz Helvécia is a kelta helvét törzsről kapta nevét.

Ebben az időben történt a kelta nyelvek szétválása Q-kelta (ma írek és skótok), és P-kelta ágra. Valakinek a fia a Q-kelta nyelvben mac, míg a P-kelta (walesi) nyelvben map. Írország északi részéből a Scotti törzs elterjesztette a Skót-felföldön a skót gael nyelvet, míg a P-keltaát beszélők a Skót-alföldre szorultak vissza, ahol beolvadtak a Lallans germán nyelvet beszélő népességbe. A gael nyelvek (goidelikus) elnevezésüket az óír Goidel szóból kapták, ami az ír népet jelöli.

A Római Birodalom bukása után is fennmaradtak kelta nyelvű népcsoportok a kontinensen (lásd: Északnyugat-Spanyol és Dél-Lengyel Galícia). Gallia földrajzi nevei jórészt kelta eredetűek például Marne (Dea Matrona), Szajna (Dea Sequana). A spanyol Galíciában ma is elterjedt a kelta duda, mint népi hangszer. Izland viking telepesei közé skót kelták is beolvadtak, sőt először az ír Szent Brendan (484?-578) élt itt szerzetes társaival. Írországba való visszatérte után 60 társával állítólag Amerikába is eljutott. Mindenesetre a halála után 300 évvel írt "Navigatio Sancti Brendani Abbatis" (Szent Brendan apát utazása) nemcsak a középkori Európa leginkább közkézen forgó írása, hanem Kolumbusz Kristóf is elolvasta útjára való felkészülése gyanánt. Szent Brendan a nyugati óceánban lévő Ígéret Földjéről hallva indult útnak. A latin nyelvű szöveg ír eredetije azonban Tír Tairngire, ami a túlvilágot jelölő ír kifejezés.

Manapság a feministák a keltákban látják előfutáraikat a női egyenjogúság terén. A Brehon-törvények, melyek a normann invázióig (1169-70) érvényben lévő sajátos kelta jogrend volt nem egészen támasztja ezt alá. E törvények az íreknél a házasságnak kilenc fajtáját különböztette meg a vagyoni helyzet alapján. A nő válást kezdeményezhetett bizonyos esetekben (erőszak, házasságtörés, impotencia, a férj homoszexualitása), és a házasságba vitt vagyona az övé maradt, de a férjnek jogában állt ágyast vinni a házba. A feleség és az ágyas az első három éjszaka büntetlenül követhettek el erőszakos cselekedeteket egymással szemben, kivéve a gyilkosságot. A férj pedig jól szórakozott, hogyan verekednek érte a nők. A walesieknél csak a férfi tarthatott meg vagyont válás esetén. Hét év házasság utáni válás esetén pedig a legkisebb és legnagyobb gyerek a férjé lett, a többi az asszonyé. A Sheela-na-gig obszcén női szobrokat eltérően értelmezik. A szobrok többsége eredetileg templomokban volt elhelyezve. Egyesek úgy vélik keresztény (francia román stílusú) ábrázolásról van szó, a paráznaság bűnének bemutatásáról (lásd Tertullianus: a pokol kapuja a nő lába között van). Mások meddőséggyógyító termékenységszimbólumnak gondolják, míg a feministák szerint az ősi Földanya élettel és halállal kapcsolatos szerepének szimbóluma.

Négy ősi pogány kelta ünnepet ma is megülünk, anélkül hogy tudnánk eredetükről. Ezek régen összhangba hozták az évszakokat a holdhónapokkal. Az első az eredetileg november 1-én tartott Hallowe'en, mely Amerikával ellentétben a Brit-szigeteken ma mellékes ünnep. A mindenszentek estéje All Hallows' E'en rövidített alakja. Walesben Hollantide vagy Calan Gaeaf. Az ősi kelta ünnep Samain nem a halottak napja, hanem olyan napot jelölt, amikor a holtak kapcsolatba léphetnek az élőkkel, szabadon átjöhetnek az ő országukba. E napon Teutates, a kelta Moloch javára embereket áldoztak dézsába fojtva őket. A latin alma istennő Pomona szüreti ünnepe is e napra esett. A mindenszentek ünnepét ezért IV. Bonifác pápa erre a napra tette, ezzel megkeresztelve e dátumhoz kapcsolódó ünnepet. Később a pápa áttette tavaszra (a bizánci egyház ezért ünnepli ma is akkor), majd visszakerült eredeti helyére, kiegészülve november 2-án a halottak napjával.

Imbolc (február 1.) Brigit tűzistennő ünnepe, mely Kildare-i Szent Brigitta ünnepévé lett keresztelve. Elemei megtalálhatóak az amerikai Groundhog Day (február 2.) ünnepében is.

Az egész világon elterjedt ősi kelta ünnep a Beltaine. Május 1. a munka ünnepe eredetileg az állatoknak a nyári legelőkre való kihajtásának a napja volt tűzgyújtással egybekötve. Később ez összeolvadt más európai főként germán ünnepek elemeivel. Ilyen a májusfa állítás, mely ősi pogány fallikus szimbolika, amit Angliában a puritánok a 17. században be is tiltottak. A virágfűzér a latin virágistennő Flóra hatása. Május elsején májuskirály és -királynő választásával ünnepelték északon az akkor beköszöntő tavaszt. A Katolikus Egyház mindezek ellensúlyozására, mintegy megkeresztelve e szokásokat, május hónapot Szűz Máriának szentelte. Ekkor megkoronázták a Szent Szűz szobrát. A 19. század közepén az Amerikába kivándorolt írek az ősi kelta hagyományt, a május 1-én csak férfiak által tartott (a férfi uralom újabb jele) felvonulást továbbra is gyakorolták. Többségük ekkor szakszervezeti tag volt. 1889-ben a 2. Internacionálé a dolgozók ünnepnapjává nyilvánította e napot, amit 40 évvel később az orosz bolsevikok is jóváhagytak liturgiájával együtt. Így vált a régi kelta ünnep egy teljesen más aspektusban világhagyománnyá. A Katolikus Egyházban e napon Szent Józsefről a munkásról emlékeznek meg. (Szent Józsefnek, mint Jézus nevelőapjának ünnepe március 19-én van.)

Britanniában augusztus 1-én az August Bank Holiday az ősi kelta aratási ünnep kapcsán Lunghnasa gall istenhez kötődik. Erről az istenről nevezték el Lyon-t is. A kereszténység Szent Mihály angyallal helyettesítette Lunghnasa-t, az ünnepet szeptember 29-re áthelyezve.

Érdekességként megemlítjük, hogy a kelták május elejétől augusztusig, amikor a férfiak az állatokkal a legelőkön voltak, nem éltek nemi életet. A nemi aktivitás csúcsa ezért május előttre esett, május elseje után kifejezetten szerencsétlen dolognak tartották. A gyerekek zöme így október és február között született, amikor a birkák tejet biztosíthattak a szoptatós anyáknak.


Druidák

E szóhoz számtalan olyan képzettársítás kapcsolódik, mely egyértelműen az utóbbi 500 év kitalációja. A druidizmus nem a kelta vallás vagy kultúra. Nem a druidák emelték Stonehenge-et, az a többi ilyen építményhez hasonlóan a kelták megérkezése előttről való. A manapság magukat druidáknak vallók azon állításának, hogy az ősi druidák titkos tudását birtokolják, semmi alapja sincs. A druidák az ókori kelta népek között létrejött vallási társaság volt. Egyszerre töltöttek be papi, tudósi, pedagógiai és államigazgatási feladatokat. Személyükben egyesült a törvényhozói és bírói hatalom a mágikus istentiszteleti és a tudósi hatalommal, ráadásul ők nevelték az elit gyermekeit is. Három osztályra tagolódtak: a legfelső rétegük viselte a druida nevet, ők filozófiával és teológiával foglalkoztak. A középső réteg a jövendőmondók, látnokok, nevük vates vagy manteis. A legalsó rétegük a költők vagyis a bárdok (bardi). Soraikban nők is helyet kaptak, római leírás szerint fekete köntösű, zilált hajú, fúriaszerű nők. Ők varázslók voltak, akik nemegyszer harcosként, vagy egyenesen a sereg vezetőiként léptek fel a csatákban.

A druida szó eredeti alakja druwids, ami bölcs embert jelent. Nem voltak sámánok, vagyis nem gyakorolták a transzállapotot. A reinkarnációt tanították. Meghatározott napokon termékenységi kultusz keretében gyűjtötték a fagyöngyöt, amit meddőség gyógyítására használtak, mondván télen is virágzik, amikor a gazdafa tetszhalott állapotban van. A druidák gyakorta végeztek emberáldozatot. Ez, mint minden hasonló esetben, kiváltotta a rómaiak iszonyatát, és a druidizmust betiltották, majd az összes druidát Anglesey szigetére száműzték, és ott 61-ben kivégezték őket. A mai druida csoportok a 17. században keletkezett szabadkőműves jellegű druida társaságok utódai.


Részlet a Klíma és mitológia című írásomból.