2021. szeptember 30., csütörtök

Előválasztás

Kósa Lajos körzetében lakom. Az előválasztás kétség kívül felrázta az embereket, 1998 óta nem lehetett látni azt, amit most ismét, az utcai padoknál emberek politizálnak. 10%-ban fideszesek, 90%-ban ellenzékiek, 100%-ban nyugdíjasok. Az előbbiek Gyurcsányt szidják, az utóbbiak Dobrev Klárát istenítik.

Az első döbbenetem akkor volt, amikor az MSZP-Párbeszéd jelöltje Fábián István szórólapját láttam. A Karácsony Gergely szövegével és arcképével díszített nyomtatvány oly mértékben volt semmitmondó, jellegtelen és bugyuta, hogy ha nem ismertem volna a jelöltet, biztos hogy nem szavazok rá. Azután a Partizánon lezajlott vita után jött a hír, hogy a jelölt tudta nélkül visszaléptették a Momentum javára, mert hogy máshol meg te nekem, és a színfalak mögött adok-veszek, meg kéz kezet mos stb. Minek akkor egyáltalán előválasztás? Tették mindezt az Egyetem volt rektorával szemben, akit amikor ellenezte Putyin egyetemi díszpolgárságát, a fideszes rektor balfácánnak nevezett. Aki nem az MSZP oldaláról jött, és a Párbeszéd frakciójába ült volna be, ha nyer. Embereket egyszerűen eldobni, akik mindent föltesznek egy lapra, aljasság. Az eredmény: a Momentum jelöltje csupán a harmadik lett, még Pálinkás József is megelőzte. Toronymagasan nyert a DK jelöltje és Dobrev.

Azt, hogy 2022-ben miért nem fogok az ellenzéki összefogásra szavazni, annak oka ugyanaz, amiért soha nem fogok védettségi igazolványt használni. Erkölcsi okból. Mert zsarolni erkölcstelen dolog. Helyeslem a Fudan építésének a megakadályozását. Abszolút nem érdekel az Atlétikai Világbajnokság, de ha azt mondják, hogy ha lesz Fudan, nem lesz Atlétikai Világbajnokság, ha nem lesz Fudan akkor meg lesz, az zsarolás. Épp ezt a fideszes stílust akarnám leváltani!




2021. szeptember 29., szerda

Vadászati Világkiállítás







Semjén Zsolt szerint antropológiailag bennünk van a vadászszenvedély. Őbenne meglehet, gondolom a dögevés és a fára mászás is. Ez számára az ősök öröksége, valláserkölcsi kötelesség. Véleménye szerint a természet tönkretevője az, aki ipari parkká teszi a környezetet, mint az a kormány, amelyben ő a miniszterelnökhelyettes. A vadászat mindig a gazdagok kiváltsága volt, de eddig még nem kerekítettek ideológiát is hozzá. A vadászat az urizálásról és a pénzről szól. Ketrecben tápon nevelt fácánokról, amelyeket szabadon engedve jó pénzért lelövetik. Kétféle vadászat van. Az egyik ez, a természeti terrorizmus, a másik a vadgazdálkodás. Összekeverni a vadászatot a vadgazdálkodással demagógia. Fekete István, a nagy vadász tudta, hogy nincs ez jól így.


Thomas Bernhard:

A vadászok sose voltak a barátaim. Sosem kedveltem a trófeákat, a trófeakultusz mindig is taszított, a vadászatot pedig szívem mélyéből elutasítottam és megvetettem. A vadászok előkelő modorban érintkeznek, személyeskedő viccekkel és fejük felett lóbált pálinkásüvegekkel szórakoznak. A vadászok mindig csak letámadtak hivalkodó, fölényeskedő stílusukkal, hangos, italtól érces hangjukkal. A vadászok általában nem öregszenek meg, hamar lerobbannak, elisszák az eszüket. Már negyvenévesen egyensúlyzavaraik vannak. Többnyire a faluban találni őket, ahol is kibiztosított fegyvereik körül ücsörögnek hájasan valamelyik fogadóban, s abszurd politikai nézeteiket hangoztatják. A vadászok mindig is fanatikusok voltak, ténylegesen bizonyítható, hogy a világ összes szerencsétlenségének jó része a vadászokra vezethető vissza, a diktátorok szenvedélyes vadászok voltak, akik a vadászatért mindent odaadtak volna, akár saját népüket is meggyilkolták volna a vadászatért, amint azt, ugye, nem egyszer láttuk. A vadászok voltak a fasiszták, a vadászok voltak a nemzetiszocialisták.

Kioltás, 124-128. oldal. Kalligram, 2005.

2021. szeptember 14., kedd

Szolgálati közlemény

Kedves követőim a Twitteren!

Ma ismét fel lett függesztve a fiókom, ezzel kapcsolatban a következőkről tájékoztatlak benneteket. Bejelentkezéskor rövid idő alatt immár másodszor a szokásostól eltérő felületre kerülök, ahol különböző feladatokat kell megoldanom, hogy kiderüljön nem vagyok robot. Azt gondolom azért, mert a telefonhoz hasonlóan elvi okból nincs személyes internetem sem, ezért különböző helyekről és gépekről vendég üzemmódban lépek ki-be, és ezt újabban gyanúsnak tartja az automata ellenőrző rendszer. Az egész eljárás a telefonszám megadásával zárul, ami nekem nincs, ezért akárcsak a vakcinaregisztrációnál nem tudok továbblépni, a fiók pedig abban a pillanatban felfüggesztésre kerül. Ezután űrlapon kell kérelmeznem a fiók feloldását. Erre válaszul kapok egy automatikus elítélő határozatot, ami ellen fellebbezést kell benyújtanom. Ennek az elbírálása után elnézést kérnek és feloldják a fiókom. Ha tehát a jövőben hasonlóan fel lennék függesztve, tudjátok miről van szó. Ám abban nem vagyok biztos, hogy én ezt a procedúrát havonta végig akarom járni, ha ez rendszeres lesz inkább felhagyok a Twitterezéssel.

2021. szeptember 10., péntek

Vakcinainfo

Pulzus kutató: van 250 ezer ember, aki szeretne koronavírus elleni védőoltást, de a regisztráció miatt nem jelentkezik.

MTA elnöke: el kell törölni a regisztrációt.

Orbán: van elég vakcina, regisztráljanak.

El sem tud képzelni más gondolkodást, mint ami az övé, ezért is alkalmatlan bármilyen vezetői posztra. Nem mindeki olyan sunnyogó mint ő, hogy majd megússza valahogy. Jól tudjuk, hogy előbb vagy utóbb mindenkit elér a vírus, ezért is akarunk oltakozni, mert azt is tudjuk, hogy végzetes is lehet a dolog. Ám van ami a létnél is fontosabb, az elveinkhez való hűség.

Gyávasága nyilvánvaló: az oltás nem kötelező, mert ez egy szabad ország, de aki nem oltakozik az nem lesz szabad. A zsarolás türhetetlen és erkölcstelen, és eltávolít az oltástól. Ha az oltás kötelező lenne azt megérteném, de nem az, akkor? A védtelenek fognak meghalni és nem a védettek, én és nem te, mi a probléma?

Egy oltásellenest még a télen rábeszéltem az oltakozásra. Neki nem kellett regisztrálnia.