2018. március 29., csütörtök

Taktikai szavazás

Választási rendszerünk lényegében egy kétpólusú társadalom szerint lett kialakítva, ahol két nagy párt küzd egymás ellen. Magyarország azonban sokpólusú, ahol egy-két nagy párt mellett több közép és kis párt képes leképezni a társadalom egészét. Csak ezzel a torz választási rendszerrel lehetett 2014-ben a Fidesznek 1/3-nál kisebb támogatással 2/3-os többsége. A torz választási rendszer ezért arra kell ösztönöznie az ellenzéket, hogy mindenhol egy jelöltet indítson az egyetlen nagy, ám lényegében egy erőszakos kisebbség pártja ellen. Az alábbiakban megnézzük, mit jelentene ez egy adott területen, az ország egyik keleti megyéjében. Hajdú-Biharban a hat választókörzetben mindenhol a Fidesz vezet átlagosan 46%-os támogatottsággal. Ha külön indulnak az ellenzéki pártok, akkor mind a hat helyen a Fidesz fog győzni. Amennyiben egyetlen erős jelölt állna szemben vele, vagyis kétpólusú lenne a megye társadalma, akkor öt körzetet meg tudna szerezni az ellenzék. A hat körzetből ötben a Jobbik áll a második helyen, méghozzá toronymagasan megelőzve a többi ellenzéki pártot. Az egyetlen kivétel az 1. választási körzet, amely Debrecen északi részét foglalja magába, beleértve a Nagyerdőt és az Egyetem környékét is. Itt az MSZP-P áll a második helyen meggyőző fölénnyel. Összességében elmondható, hogy a megyében két nagyobb párt van, a Fidesz és a Jobbik, amelyek lefedik a szavazók mintegy 80%-át. (Ennek szociokulturális okai vannak.) Az LMP átlaga 5%, ám Debrecen 1 és 2-ben átlagon felüli. A 3-ban azért marad el, mert Debrecen keleti részének választási körzete egészen a Román határig tart, északra pedig hozzá tartozik Hajdúhadház is, így a környék falvainak szavazatai deformálják a más összetételű megyeszékhely eredményét, és éppen itt lett verhetetlen a Fidesz. Ugyanezen okból itt nagyobb a Jobbik aránya is, amely Debrecenben 20% körül mozog, míg vidéken 35% körüli. A Momentum támogatottsága Hajdú-Biharban 2% körül mozog. Az MSZP és a DK összefogott, Debrecen két körzetében a DK, a többi négy körzetben az MSZP jelöltje indul. Ezt figyelembe véve a hagyományosnak nevezett baloldal a megyeszékhelyen 22% körüli, vidéken 12% körüli támogatottsággal rendelkezik. Amennyiben működne az átszavazás, és mindenhol egyetlen jelölt állna szemben a Fidesszel, akkor a megye nem hat fideszes képviselőt küldene a Parlamentbe, hanem csak egyet. Mellette még bejutna 1 MSZP-s és 4 jobbikos.

Az alábbi linken mindenki megnézheti saját körzetének esélyes jelöltjeit:

Taktikai szavazás

Ui.:

Rendszeresen felmerül a baloldalon, hogy miért segítsük hatalomba a Jobbikot, ám erről egyáltalán nincs szó, hanem a Fidesz megbuktatásáról van szó. Churchill aki a Szovjetunió legfőbb ellensége volt tudta, hogy Hitlert nem lehet legyőzni Sztálin nélkül. Ebből kell kiindulni nem másból. Egyéniben valami ellen, és nem valami mellett szavazunk. Fontos, hogy mindenki menjen el szavazni, mert az elmúlt 28 évben a leggyakoribb választási csalás az volt, amikor a nemszavazók nevében szavaztak, és soha nem történt semmi. Szavazzon a legesélyesebb jelöltre, listán pedig akire akar, ha az én véleményemre kíváncsi, akkor valamelyik 21. századi pártra.

2018. március 20., kedd

Para-Kovács Imre

Azt mondják, hogy komoly dolgokkal nem viccelünk. Azonban a vicces egyáltalán nem ellentéte a komolynak. A viccesnek csakis a vicctelen az ellentéte és semmi másnak. Hogy azután valaki viccesen vagy komolyan mondja el az igazságot analóg azzal, hogy franciául vagy németül akarja-e elmondani. A humor és a komolyság semmit sem tud kezdeni egymással, és teljességgel összehasonlíthatatlanok. Para-Kovács Imre humoros és őszinte, amint Tamás Gáspár Miklós is az. Kósa Lajos humoros és nem őszinte. Antall József őszinte és nem humoros volt. Németh Szilárd pedig nem őszinte és nem is humoros. Az hogy valaki komolyan vagy nevettető módon fejezi ki magát, nem az erkölcs kérdése, hanem a nyelvi ösztöné és az önkifejezésé.

G. K. Chesterton után szabadon. - Még csak annyit, hogy nem véletlenül vannak egymás mellett a könyvespolcomon Chesterton és Para-Kovács könyvei.




2018. március 10., szombat

Fodrász

Egykor hosszú hajam volt, meg is gyűlt miatta a bajom a 80-as években. A hatalom elleni lázadásnak számított ez akkor. Azonban a fejbőröm megbetegedett és semmilyen csodasampon sem segített, ezért kénytelen voltam levágatni kopaszra, az használt. Ám 2 hónapnál tovább azóta sem szabad nőni hagynom, immár 25 éve. Havonta járok tehát fodrászhoz és habár ultrának néznek, de ez nem zavar. A fodrászat ugyanaz, ahová egykor udvarolni jártam a hajmosó lányhoz, aki 16 évesen kimaradt miattam az iskolából. Ma már diplomája van és jelenleg is a feleségem. Tegnap a fodrásznál várakozva a megyei napilapot vettem kézbe. Egész oldalas hirdetés szólt az ENSZ aknamunkájáról, egy másik pedig a CÖF felhívásáról békemenetre. A régi-új megyei könyvtárigazgató elképzeléseiről mesélt, köztük egy olyan számítógépes programról, amely feleslegessé teszi a tanulók interneten való keresgélését, a témában összegyűjtve egy helyen lesznek az anyagok, természetesen csak azok, amiket ők megfelelőnek tartanak. Ez tehát az internetcenzúra kifinomult változata. A következő oldalon ért a meglepetés, meghalt egy ember, aki gyermekkorom része volt. Mindenki elment már, de mit várjon az ember, ha már elmúlt 52. Ha gyerekként kinéztem a hálószoba ablakán Frici bácsi mindig ott szerelte Renault-ját. Csendes-rendes ember volt. Legalább tíz éve nem találkoztunk. Nem volt több időm a visszaemlékezésre, sorra kerültem beültem a székbe, és a tükörből láttam, hogy a barátját elkísérő kamasz lány sugdolózik, már nem sokat kell várniuk, ennek alig van haja. És tényleg.

Varga Frigyes (1925-2018)