2016. január 30., szombat

Max Frisch: Stiller



Férfi és nő viszonya. Persze társadalomkritika is. A lényegesebb mégis az örök kérdés, a nemek kapcsolata. Lehet-e egyáltalán szerelmes egy férfi? Úgy tűnik igaz szerelemre csak a nő képes. A feminizmus még nem fedezte fel magának a regényt, pedig tehetné. A felszínen mozgó férfi és a mély lelkű nő, aki eleinte meglepődik a férfi képtelenségein. Aztán már meg sem lepődik, igen a férfi bármire képes illetve nem képes semmire. A téma abszurditásig kiélezett, mégis valós. Egyáltalán ki ez az ember, aki letagadja önmaga létezését? A második füzetben (fejezet) nyilvánvalóvá válik, hogy igen, valóban ő Stiller. Megölte feleségét, nem fizikálisan, köznapi értelemben (naturálisan), hanem valójában ölte meg. A regény arról szól, miként akarja feltámasztani; mindhiába. Önkritika férfiakról nemcsak nőknek. Ugyanakkor az extrovertált Frisch felszínessége az introvertált Dürrenmatt filozofikus mélységeihez képest. (Az introvertált számára a kifelé nézés mindig felszínesség, az extrovertált számára a befelé nézés, mindig haszontalanság.) Stiller a svájci Anna Karenina. Elsősorban a szerkezetre gondolok. Apró, kidolgozott novellák, családok egymásba fonódó élettörténetei. Anna Karenina és Anatol Stiller. Anna és Júlia, aki arisztokrata magyar anyától származik; a svájciak kispolgári kisebbrendűségi komplexusára utalva. Stiller és Vronszkij. Az államügyész Levin tükörképe, felesége Kittyé. Stiller, aki megtagadja személyazonosságát, új életet kezd, akárcsak Anna Karenina. Mindketten kilépnek saját életükből, társadalmi szerepükből, kizárólag önmaguk akarnak lenni. Egyiküknek sem sikerül. Stiller füzetei, a végén az államügyész kiegészítésével. Ennyi a regény. Szükség van-e a kiegészítésre, az üres fecsegésre, a kinyilatkoztató Tolsztoj szokásos záróbeszédére? Itt Frisch bújik Tolsztoj bőrébe, ugyanaz a szerkesztés jelenik meg, mint az Anna Kareninában. Nem a szálak elvarrása, minden bizonytalan, Júlia meghal, akárcsak Anna, viszont Stiller valamint az államügyész és boldognak tűnő családjának további sorsa nyitott, bizonytalan marad. Nem is lehet zárt, nyitottnak kell lennie a végtelen lehetőségek irányába. Az államügyész feljegyzése a zárókő, a mű szerkezete szempontjából van rá szükség. Statikai feladata van, megtámasztani az építményt. Max Frisch valójában is építész volt. Ez a könyv róla szól. Na meg persze mindannyiunkról.

Max Frisch: Stiller. (1954.) Európa Kiadó, 1970.

2016. január 29., péntek

Beszéd



Hölgyeim és Uraim, a menekülés sosem igazi megoldás, a szabadság a kötöttségekben van. A gyermekvállalás erkölcsi feladat és nem gyönyörűség. Mindenütt jó, de a legjobb otthon, persze néha jó az utazás is, de csak azért hogy újra becsülni tudjuk hazánkat. Az ember nem lehet gyökértelen, gyökerek, erre van szükség, ez a fontos, gyökerek és megint csak gyökerek. Milliók állnak országunk határainál hazátlanul, tehát legyünk hálásak, hogy nekünk van hazánk, amit meg is kell tudni őriznünk. Magyarország a világ legszebb országa. Nélkülözhetetlen a nemzeti magatartás, épp elég liberalizmus van manapság a világban, egyénenként, embertől emberig haladva kell megjavítani a világot. Elég már az intellektualizmusból is, nem kell mindig gondolkodni és kételkedni, hanem remélni kell fel a fejjel és büszkén remélni, remény nélkül ugyanis nincs haza, remény nélkül nincs béke, remény nélkül nincs semmi, egyszóval remény nélkül nincs remény. Ma elvetjük a jó magot, amit holnap bőségben aratunk, ha remélünk. Legyőzünk minden nehézséget, de áldozat kell hozzá, áldozat és megint csak áldozat, és mi meghozzuk ezt az áldozatot. A lelki béke fontos, mert a lélek még mindig a legfontosabb, a nemzet lelke, épp elég már Brüsszel materializmusából, némi kis istenhit nélkülözhetetlen, annyi minden rombolja az igazi értékeket, a modern közlekedési hajsza, a plazák, a vasárnapi vásárlások, az internet, ámde szerencsére itt a sport, például a stadionok építése, hisz ezek eltömegesítenek, kollektivizálnak minket magyarokat, és ez jó. A rossz legfőképpen a kommunizmus és a liberalizmus, nem mondom, hogy liberálbolsevizmus, de az. Tudjuk Putyin úr fontos Európa számára, és nem tudhatjuk hogyan alakul a jövő, ezért fontosak az örök törvények, mint például a ne ölj parancsa. Ne ölj tehát, mindenesetre békében ne, ha géppuskás vagy, persze kissé más a helyzet, az antimilitarizmus liberális divatja a múlté. A cigányok szaporodnak seregestül, entellektüeljeink csődje ezen a ponton aggasztó, nem a jövedelmen múlik a dolog, hanem a belső elszánáson, Magyarországon egy becsületes ember is kereshet annyit, hogy a kívánatos szaporodás lehetősége adott legyen, ösztöndíjak is vannak, feltéve ha az illető hallgató kifogástalan jellem, s ez a követelmény jogos, Isten a tudója, jogos, drogosok és baloldalisággal gyanúsíthatók gyerekeire nincs szükség, a szabadság drága kincs, egyszóval Magyarország eszményi ország, és össze sem lehet hasonlítani az olyan szomorú országgal, mint Németország, ahol mindig csak sztrájkolnak és beengedik a terroristákat, de mi nem engedjük be a terroristákat. Mindent egy kis istenhittel kell csinálni, ragaszkodni kell a józan magyar észjáráshoz, a szociális részvét magától értetődik, tehát mindenki gondoskodjon magáról, szüleiről, gyerekeiről, mert senki nem egyedül él a világban, a mindenségit, hanem egy közösség tagja, benne él a közösségben, tisztában kell lennie a kötelességével, de mindent szeretettel végezni, nem csak mindig magára gondolni. A kormány magára vállalja a terheket, ennek a különleges és egyedülálló népnek terheit. A tagadás céltalan, a bizonyítékok nyomasztóan hatnak, nincs más választás, csak az önkéntes vallomás, tehát bátorság, egy kis józan paraszti ész, némi hit a történelem urában, bizalom a kormányban, a nemzetben, és bennem, az én jó tulajdonságaimban.


Max Frisch után szabadon.

2016. január 28., csütörtök

Kilépés a szabadságba



A nemzeti érzelmű konzervatív, és ezért mindig a jövő aggasztja. Mindent a múlttól remél, pedig tudja, hogy nem a múlt következik, hanem a jövő, ezért haragszik a jövőre. Ma tényként kezelik a magyarság szellemi nagyságát, de hol ez a nagyság? Ha azt mondom sehol, azt mondják gyűlölöm Magyarországot, pedig csak a hazudozást gyűlölöm. Magyarországon ma csak annak lehet véleménye, akinek temérdek pénze van, ám akik már annyi pénzt szereztek, hogy megengedhetik maguknak a szabad véleménynyilvánítást, azok többnyire helyeslik az uralkodó viszonyokat - máskülönben nem is lehetnének gazdagok. Ez szó szerint azt jelenti, hogy ma Magyarországon a pénz beszél. A pénzuralom azt jelenti, hogy ma Magyarországon nincs szabadság, csak szolgasági fokozatok vannak. Igaz a szolgaság mértéke még nem lépett át egy bizonyos határt, ezért például nem fognak agyonlőni azért amit mondok. Egyenlőre. De azért mert szolgaság van még nem fogom igazságnak mondani a hazugságot. A hazugság legveszélyesebb formája, amikor zászlóval lép fel, a szentség és sérthetetlenség igényével; ezt nevezik nemzeti érzésnek. Lehetetlen a magyarokkal a szabadságról beszélni nacionalizmusuk okán. Minden őszinte kérdéstől félnek, gondolkodásuk csak odáig terjed, hogy kész válaszaik legyenek, vagyis nem gondolkodnak, csak igazolnak. Semmi esetre sem mernek kételkedni önmagukban, magyarságukban. És éppen ez a szellemi szolgaság jele! El sem tudják képzelni, hogy Magyarország egyszer elpusztul. Önmaguk igazolására mindig a kommunista gaztettekre hivatkoznak, soha a jobboldaliakra. A magyarság szolgalelkűsége egyetlen dolgot kíván, de azt nagyon: a szolgaságot, lehetőleg minél több szolgaságot. Mert félnek. Félnek a jövőtől, félnek mindentől, félnek a szellemi kockázattól, félnek a szabadságtól. Mert kilépni a szabadságba mindig óriási lépés, olyan lépés, amellyel mindent elhagyunk, ami addig biztos talajnak látszott. Minden egyéb fecsegés csupán, nem szabadság.


Max Frisch után szabadon.

2016. január 15., péntek

A gyermekek felfalják saját forradalmukat



Rémisztő, hogy a szélső- és populista jobboldal miként vette újra birtokába napjainkban a négy veszélyes fogalmat - vezér, nemzet, ellenség, rendkívüli állapot -, és hogyan próbál meg Európa számára megint egy új rendet kovácsolni, amelyben - Orbán Viktor szavaival - a liberális demokrácia sikertelen időszaka után "a munkaalapú társadalom korszaka" következik. Ezt a társadalmat magától értetődően egy etnikailag egységes nemzetállamként kell elképzelni, amelyben a nemzet egy autentikus kategória, miközben az alkotmányban rögzített szabadságjogok csupán hamis illúziók.

Orbán politikai pályafutása szimbólummá vált; visszájára fordítja a klasszikus klisét, mely szerint a forradalom felfalja a saját gyermekeit, ugyanis ő és mások esetében az ellenkezője történt: a gyermekek falják fel a saját forradalmukat. Az egykori szovjet blokkban a szabadságért harcoló merész diák helyett most egy olyan politikussal van dolgunk, aki a liberalizmussal szemben ugyanúgy gyűlölködve határozza meg a helyzetét, mint egykor Metternich.

Orbán a 2014 júliusában Tusnádfürdőn elhangzott beszéde szerint az autoritárius rendszereket kell követnünk, mert azok képesek a polgárok számára biztosítani a jólétet és a rendet, ugyanakkor "a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel és egyáltalán a társadalom liberális megértésével szakítanunk kell". Ugyanakkor fellép a civil kezdeményezésekkel szemben, mert azokat államellenesnek, a nemzeti egység megbontóinak tartja, amint a multinacionális cégeket is.

Orbán politikai programjának védelmezői megszállottan igyekeznek ellenségeket találni, hogy legyen kik ellen harcolniuk. Az ellenségkép gyártás jellemző a térségre, illetve az erős állam, a hagyományos értékek, a nemzeti szuverenitás dicsőítése a férfias Putyin csodálatával vegyesen, ám Orbán kormánya és "az új alaptörvény" 2011-es bevezetése alapvetően más: a rendszer megváltoztatása. Az alkotmány, a hatalom megosztása és a szabadságjogok lebontásra kerültek, és helyükbe az erős kollektivista állam került, amelynek  mindenekelőtt az a feladata, hogy védelmezze és ápolja a nemzet életterét - Lebensraum.

Emil Durkheim bebizonyította, hogy az emberben benne él a szakralizálás igénye. Szent tisztelet tárgyává válhat a nemzeti örökség, egy politikai intézmény, illetve azok akik ezeket megtestesítik. Orbán kihasználja ezt a szakralitás iránti igényt, és olyan extázist ígér, amely a szabadságot az egységnek való alávetettségként értelmezi. A politikai döntés ebben a rendszerben mindig nemzeti sorskérdés, amiért a politikai vezető egyszemélyben a felelős, éppen ezért a polgároknak alá kell rendelődniük neki már csak azért is, hogy egyáltalán túlélhessenek. A politikai gondolkodás különleges típusáról van szó, amely a mindennapos döntéseket is a rendkívüli helyzetek egymásra következéseként érti, ahol mindig a társadalom léte vagy nem léte a tét. Veszélye éppen a politikai totalitásban van.

A demokráciának éppen azok ellen kell megvédenie magát, akik ilyen  végzetes vezérré kívánnak válni. Ezek a vezérek azt hirdetik, hogy az autentikus lét a politikai egységgel történő összeolvadásban érhető el, és az abszolút szabadságot a totális államnak való engedelmességgel azonosítják, az állam legfontosabb funkcióját pedig a külföldi és belföldi ellenség leleplezésében látják. Láthatóan Közép-Európa lakosai nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy megéreznék a közelgő katasztrófát. Figyelmeztetni kell tehát a veszélyre, és nem várni addig, amíg küszöbeink előtt élettelen emberi testek fognak heverni.


Jirí Pribán esszéjének szerkesztett, befejező része. Az eredeti és teljes írás a Kalligram folyóirat 2015. októberi számában olvasható.

Önkéntesek



Az önkéntes az, aki tehet róla. Akinek kötelező, van mentsége. Önkéntes rendőr egy diktatúrában (polgárőr - munkásőr). Önkéntes katona egy diktatúrában, nincs mentség. A jövőben a 18. életévüket betöltő fiatalok 1 hónapos "önkéntes" katonai kiképzésben részesülnének "a haza védelmében". Ezzel kívánják megelőzni, mondják a párthadseregek létrejöttét, ám a kvázi pártállamként működő Magyarországon kizárólag a kormánypárt katonája lehet valaki. Persze egyszerűbb lenne betiltani a paramilitáris egységeket, de azokkal terveik vannak (vagy nem megy?). Már ha legalábbis erről van szó, amint mondják, de nyilván nem erről. A fő cél a nemzetállam kultikus tiszteletének elmélyítése, amelyben az "önkéntes" katonai alapkiképzés egyfajta lelkigyakorlatot fog jelenteni.

2016. január 9., szombat

Az élet értelme



Nem rég olvastam, hogy Kanadában gond van az eszkimókkal. Ott ül a velem egykorú eszkimó a szobájában, aki még jégkunyhóban született és nőtt fel, úgy mint elődei évezredeken át, ott ül tehát egy olyan szobában, mint én, de nem úgy mint én, mert velem ellentétben nem egy ilyen szobába született és nőtt fel, hanem jégkunyhóba, most pedig itt ül a 21. században és szemben vele a 20 éves gyereke éppen a Facebookon lóg. A gond mégsem vele van, hanem a 20 éves gyerekével, aki lóg a Facebookon és ott ülnek vele szemben a szülei, akikhez semmi köze, mert azok a jégkunyhóban nőttek fel az őskorban, ő meg itt a 21. században, és lóg a Facebookon, mindent tud, lát és hall a világról, nem úgy mint én fiatal koromban, amikor nem volt internet ellenben volt vasfüggöny. És ettől meg van zakkanva, hogy nincs köze a szüleihez, amúgy meg semmi perspektíva, semmi kilátás munkára, semmi jövőkép, éppen úgy mint nekem sem, amikor fiatal voltam egy diktatúrában. Ezek a fiatal eszkimók ott Kanadában most sorra öngyilkosok lesznek, majd minden második megöli magát, miután posztolt valamit a Facebookra majd kilépett, ahogy kell. A kanadai kormány ezért kitalált nekik valamit, olvasom, a jégkorongot találta ki, ha már munkát nem tud adni nekik, hát jégkorongozzanak. A jégkorongozás most az élet értelme az eszkimóknál.

Nálunk sincs munka, mert a reformok nem működnek, már csak azért sem, mert nincsenek. Aki élni akar Nyugatra megy, ahol van munka, nálunk pedig nincs. Ezért kell a menekülteket a határon megállítani, akik nem ide jönnek, mert Magyarországon nincs munka, hanem Nyugatra, ahol elvennék a magyarok munkáját, és akkor hazajönnének a magyarok a semmire. Ezért az a sok szegényt nyomorító intézkedés, hogy ne szaporodjanak a szegények, és ezért az a sok gazdag-barát intézkedés, hogy mindent kézben tarthassanak. Ezért az a sok stadion, hát legalább stadion legyen, ami értelmet ad az életnek, mert ha nincs értelme, talán még fel is lázadnának. A magyar kormány ezért kitalált az embereknek valamit, láthatóan a labdarúgást találta ki, ha már munkát nem tud adni az embereknek, hát focizzanak. A labdarúgás most az élet értelme a magyaroknál.

Sótlan a kenyér



A kormány a gyermekélelmezésből kivont só után most az egész ország számára kíván kenyér-receptet előírni, sótartalmát csökkenteni. Emlékszem 30 éve miként kellett, ha szóbakerült csatáimat megvívnom az étkezés kapcsán egyszerűen azért, mert otthon egy másik étkezési kultúrát kaptam és nem a magyart, amely zsírban tocsogó húsból, és agyon fűszerezett és sózott ételekből áll. Elítéltek mert az olajban főtt ételeket részesítettem előnyben, a köröttem élők csak a zsírban készülteket tartották emberi ételnek, aminek fogyasztásától én rosszul lettem. A sóra pedig vegyem tudomásul szükség van, ehetetlen az a sótlanság, ami nekem jó. Aztán jött a reformétkezés divatja és változtak a vélemények. A kormány étkezési kényszerítéseivel azonban mélységesen nem értek egyet. Azért nem, mert egy épp divatban lévő szokást kíván kötelező jelleggel előírni, amiről esetleg 30 év múlva kiderül, hogy életveszélyes. Aki elmúlt 40 az megélt már több ilyent a szoptatási gyakorlattól kezdve a tejfogyasztáson és a koleszterinen át (újabban jó) sok mindent. A tudomány lényege, hogy álláspontja az ismeretek gyarapodásával változik. 40-50 éve saját készítésű müzlit reggeliztünk, amikor környezetem azt sem tudta mi az, majd később ugyanők felvilágosítottak a müzliről. Aztán jött a nagy reggelik előírása, amely éppen most vált át a ne reggelizzen legfeljebb alig valamitre. Ne egyen édeset, majd meg egyen csokitortát reggelire, ha nem akar elhízni. A kávét nem után itt a kávé leköti a szabad gyököket. A cukor fanatikus üldözése után itt a só kiátkozása. Nemcsak az a baj ezzel, hogy egy éppen aktuális nézetet ír elő kötelező érvénnyel, aminek esetleg az ellentétét vezetik be 20 év múlva, hanem az a tévedés, hogy egyformák vagyunk azonos igényekkel. Ez a materialista gondolkodásból fakadó tévedés gépeknek tekint minket, nincs tekintettel az egyediségre, szellemileg pedig az egyéniségre. Hoffmann Rózsa éppen a napokban nyilatkozott a Magyar Hírlapban, hogy Vekerdy Tamás nézeteiből az következik, hogy minden gyermek számára más tanterv szükséges, ami lehetetlen. Igen ez következik belőle, és nem lehetetlen csupán az ő intellektusa számára. Amint a táplálkozásban is egyéni szükségletek és igények vannak. Süssön minden pék olyan kenyeret amilyent akar, mi majd eldöntjük melyiket vesszük meg.


A táplálkozás individualitása

Az európai táplálkozás kultúrtörténete

2016. január 4., hétfő

Beteg lelkű nép



Komor ábrázatával Orbán Viktor úgy fest, mint a nemzet megtestesülése, mintegy beteljesítve XVI. Lajos mondását: "Az állam én vagyok." Már tíz éve lehetett látni, hogy a Fidesz érzelmi viharként ismeretlen cél felé sodorja a magyar népet. Orbán a magyarok tudattalanját tükrözi. A magyarok erősen különböznek Európa többi népétől, mindenekelőtt jellegzetes kisebbrendűségi érzésük miatt. Ez az oka annak, hogy Orbán csak saját népére hat, míg külföldön nevetség tárgya. Rendszere az ész és az esztelenség sajátos keveréke, az orbánizmus a magyar kultúra sajátossága. A magyar nemzet rothadása már 1867-ben elkezdődött, már ekkortól, sőt korábban is megfigyelhető a magyar kultúrában az az arrogancia és megalománia, ami Orbánt is jellemzi. István a kereszténységet erőszakkal kényszerítette a magyarokra, hamar lehullik hát róluk. Orbán hatalomra kerülése nem más, mint a pogányság ébredése a magyar tudattalanból. A kereszténység gyengülésével kitört földalatti börtönéből a barbár fenevad. A magyar soha nem lépett túl a primitív démonizmus szintjén, és Orbánnak sikerült népét megfertőznie ezzel az őrültséggel. (A magyar kultúrából egyszerűen hiányzik a nő.) Ez a fajta magyar tudat magyarázza, miért tudta Orbán rávetíteni Brüsszelre egy infantilis ördög képét.

Orbánban egyre inkább hisztérikus bohócot, beteges hazudozót látok. Idealista, aki szerelmes saját eszményeibe és aláveti magát vágyfantáziái parancsának. Az ilyen ember sokszor azt hiszi, könnyen elérhető az, ami valójában csak nagyon nehezen valósítható meg; meggyőződése, hogy elért a siker kapujához. Orbán perverz géniusza el tudja hitetni a magyar néppel, hogy ábrándvilága realitás, innen a terjedő lelki ragály. A magyarok befolyásolhatósága nemzeti kisebbségi komplexusából fakad, amit Trianon csak tovább súlyosbított. A magyarok kisemmizetteknek érzik magukat, miközben meggyőződésük, hogy ők a kiválasztott nép. Éppen azért gyűlölik a zsidókat, mert ők már lefoglalták ezt a helyet.

Orbán a tudattalanra hat, mint a reklámok, ezért nem látnak egyébként értelmes és jószándékú emberek semmit rosszat abban, ha hűséget esküsznek rá. A spirituális vezetők időnként visszavonulnak a "pusztába". Orbán is így tűnik el néhány napra mielőtt bejelentene jelentős lépéseket. Az ország hipnotikus szuggesztiója azért működik, mert vágyakat ébreszt és elégít ki. Orbán mindazok lelkét magával ragadja, akik kisebbrendűségi komplexusukat nagyratöréssel és hatalmi ábrándokkal kompenzálják. Köré is gyűlt a deviánsok, pszichopaták és bűnözők népes serege. Ugyanakkor a nép tudattalanjára is hatott; a naivitásra és ösztönösségre. A nép a legbetegesebb túlhajtásokra is képes, mert tömegben az ember lelkileg könnyen sebezhető. Erre kellettek a Fidesz nagygyűlések 2002-től kezdődően, ezért ma a virtuális nagygyűlés, a plakátkampányok és konzultációk, a pénteki rádiós interjúk. A tömegpszichózis a nyájszellemmel magyarázható, amelynek lélektana a pánikéhoz hasonló, minél többen zsúfolódnak egybe a modern élet hangyabolyaiban, annál ostobábbak és irányíthatóbbak lesznek, ezért a stadion-mánia, az összevonások az oktatásban, a kollektivista társadalom kiépítése.

A magyar nép lelke beteg, hisztériája Orbánban testesül meg. A hisztériás beteg időnként normálisnak tűnik, ám az, hogy Magyarország gyakorlatilag nem állt ellent az Együttműködés Rendszerének, ugyanannak a hisztériának sajátos lelkiállapotára jellemző. A magyarság darabokra hasadt, beteg lelkű nép, amely önmagán kívülre vetíti a benne lakozó ördögöt. Európa jó ürügy saját bűnei elhallgatására. Orbán eközben saját képére és hasonlatosságára formálja népét, és rákényszeríti akaratát. Mi más ő, mint egy hasadt lelkű diktátor.




C. G. Jung Hitlerről szóló írásai után szabadon.