2017. június 24., szombat

Klebelsberg Kuno nem volt "jófiú"

Orbán Viktor szerint ha a Horthy-rendszer vezetői között volt "jófiú", akkor Horhynak is annak kellett lennie. De hát nem volt.

Klebelsberg Kuno minden követ megmozgatott, hogy Serédi Jusztinián ne lehessen esztergomi érsek; sikertelenül. A kinevezés hírére váratlanul Rómában termett, Serédihez sietett, "és az ő mézesmázos kétszínűségével kijelentette neki, hogy ő hozza az összkormány szerencskívánatait, minek annál jobban örül, mert hiszen ő volt a kormánytagok közül az egyetlen, aki elejétől fogva állandóan Serédi kinevezése mellett kardoskodott, mint az ő lelkes és őszinte híve!" Serédi belesápadt az égbekiáltó hazugság hallatán, de szótlan maradt. (1. kötet, 222. oldal.)

"Klebelsberg nevetségesen hiú ember volt. Midőn a pápához ment, sokáig tetszelegve nézegette magát fekete díszmagyarjában, a Palatinuson olasz filmfelvételeket készítettet magáról, azt híve nyilván, hogy Róma még sohasem látott oly nagy államférfit, mint aminek ő képzelte magát. Annak dacára, hogy kultuszminiszter volt, a németen kívül egyetlen nyelvet sem beszélt rendesen. Hóman miniszter főleg aránytalan kövérségével tűnt fel, nyelveket ő sem beszélt, de ő legalább nem élte úgy be magát a politikai primadonna szerepébe, mint Klébi." (1. kötet, 278. oldal.)

Barcza György: Diplomataemlékeim 1911-1945. Magyarország volt vatikáni és londoni nagykövetének emlékiratai. Extra Hungariam sorozat. Európa - História, 1994.




Horthy Miklós nem volt "kivételes államférfi"

Orbán Viktor szerint Horthy Miklós "kivételes államférfi" volt.

"A kormányzó egyéniségét legjobban azzal lehetne jellemezni, hogy kifelé kitűnően szimbolizálta az államfői tekintélyt, de külső tulajdonságai a belsőkkel sajnos ellentétben állottak, amit persze csak kevesen tudtak. (...) Abban a hitben élt, hogy az ország vezetésére és minden ügy végső intézésére csakis ő és a hadsereg van hivatva és senki más. Ez (...) természetesen szöges ellentétben állt a magyar alkotmány és a jogfelfogás írott és hagyományokon nyugvó évszázados törvényeivel és jogszokásaival. (...) Minden alkalommal azzal az érzéssel jöttem el a Várból, hogy Horhy rendkívül rokonszenves, szívélyes modorú ember, de politikai érzéke nincs, és a tényeket sokszor elferdített, téves és egyoldalú szemszögből látja, ami igen veszélyes egy államfőnél."

Barcza György: Diplomataemlékeim 1911-1945. Magyarország volt vatikáni és londoni követének emlékirataiból. Extra Hungariam sorozat. Európa - História, 1994. - 1. kötet, 205-208. oldal.

2017. június 23., péntek

Erős és büszke

Tegnap a fiammal Pesten voltunk. Pályaudvarok (beültünk egy kicsit a Railjetbe is), Víziváros és Terézváros, Lánchíd és Alagút, Aquincum és Óbuda. Kipróbáltuk a fehér orosz metrót, most olvasom, hogy ma reggel az történt, amitől végig tartottam, amíg rajta ültünk. Az az érdekes, hogy a római romok jobb állapotban vannak, mint a város nagy része. Az erodálást a plakátok (erős és büszke) sem képesek eltakarni. Erős, de kint van a segge, és még büszke is rá. Ez a főváros, a kirakat. Képzeljék el mi van akkor vidéken. Az országos méretű, és mindenre kiterjedő amortizáció fogja megbuktatni Orbán illiberális rendszerét.

2017. május 17., szerda

A pusztítás


"A pusztítás az én Beatricém." (Mallarmé)

A Francia Forradalom óta a pusztítás az európai kultúra lényege; a régi rend elpusztításáé, melynek pusztulásából egy szebb és jobb új világ születhet. Ez volt a törekvése a jakobinusoknak, kommunistáknak, náciknak egyaránt. Ám a múltat végképp eltörölni kétféleképpen lehet. Destruktív módon, vagyis korlátlan rombolással, illetve Alain Badiou megfogalmazásában (A század, Typotex, 2010) a szubtrakció útján, amely határt szab az elkerülhetetlen pusztításnak. Badiou a probléma megértéséhez mintegy illusztrációként bevonja Malevics művészetét. Kazimir Malevics Kijevben született 1878-ban, majd Párizsban bontakozott ki festészete. Kommunistaként a bolsevik forradalom hírére Moszkvába sietett, ahol 1919-től egyetemi tanár. 1918-ban festette meg világhírű képét: Fehér négyzet fehér alapon, amely ma New Yorkban látható (MoMa). A huszas évek értelmiségellenes hulláma háttérbe szorította Malevicset is. Leningrádba került, ahol megírta híres német nyelvű tanulmányát (A tárgy nélküli világ), majd rövidesen meghalt (1935). A Fehér négyzet fehér alapon című műve a pusztítás csúcsa, a teljesen megtisztított és lecsupaszított alkotás. Malevics eltörölte a színt és a formát, ezzel elpusztítva a festészet régi rendjét. Ez a pusztítás azonban nem destruktív, hanem szubtraktív, nincs eltörölve a festőművészet maga, van kép, ki van állítva, és főként van mondandója. Nem a valóságot, hanem az igazságot ábrázolja, a megfoghatatlan metafizikai lényeget, ami nagyon is valóságos. Egyedül ez a valóságos és nem az ember által gyártott ál-valóság, ami csupán látszat. Malevics minden látszatot és ál-valóságot kitörölt képeiből meghagyva bennük egyedül a lényeget: a létet. A gondolkodás lényege, hogy megszakítja az ismétlődést, és ezzel felszámolja a hagyományt a valóság mint igazság kedvéért.

2017. május 10., szerda

Az idő tematizálása

Az Orbán-rendszer az egyént transzcendens kollektivitásban értelmezi. Ez a kollektivitás azonban a legkevésbé sem a testvériség, mint a baloldal esetében, hanem együttműködés, amely alatt olyan cselekvés értendő, amit felülről irányítanak és határoznak meg; nem más, mint elvárt kollaboráció az ország vezetőjével. A megvetett emancipációval szemben a hatalom megköveteli a nemzet és az etnikum (félázsiai) előtti behódolást. Alapvetése, hogy léteznek nagy zárt kollektivitások, amelyek a nemzetállamban manifesztálódnak. Itt tehát egy végességgel, korlátozott léttel állunk szemben, amely csak az erőt ismeri és ezért csak az erőszakból ért. Emiatt lehet csakis tragikus végkifejlete. A nemzet születése és létbenntartása is szakadatlan erőszak eredménye, amelynek fontos aspektusa a félelem. Ehhez kapcsolódnak áltudományos nemzeti, jogi, etnikai mítoszok, valamint az idő kezelése demonstrációk (Békemenet), és állami ünnepek által. A demonstráció az egyének mint semmiknek az egyesítése, mert így minden lesznek, ez a testvériség látszatát eredményezi. Ugyanakkor a demonstráció, amennyiben alulról szerveződik az egyén önmegnyilvánulása, amelyben megszületik a mi. Ezért olyan fontos a hatalom számára az ünnep, amely ellen-demonstráció, az önmagából való kilépés, az önfeladás, a teljes behódolás aktusa. Az idő tematizálása ünnepek és akciótervek által. Az aktuális időben, a hatalom által meghatározott program a lázadás éve, világunk totális átformálásának ideje. Ezt vegyük halálosan komolyan.

Alain Badiou után szabadon.

Súlyosabb fejlemény

A Gulág hazánkban elsősorban Szolzsenyicin írásaiból ismert, pedig Varlam Salamov Kolima című kötete messze felülmúlja Szolzsenyicin nehézkes konstrukcióit, amelyek elsősorban a nacionalista és antiszemita nézeteket erősítik. A Gulágot manapság már mindenki elítéli, ezzel szemben a náci haláltáborokat egyáltalán nem ítéli el mindenki. Sőt az a furcsaság állt elő, hogy a holokauszt tagadását büntetik, helyeslését viszont mint szabad véleménynyilvánítást nem, pedig ez utóbbi összehasonlíthatatlanul súlyosabb fejlemény.

2017. május 6., szombat

Visszarendeződés

Mi az az örök rend, ami egészen a Franci Forradalomig irányította az emberiséget? Az örök rend a gazdaságnak és a gazdagoknak, a hatalomnak és a hatalmasoknak, a tudománynak és a tudósoknak, a tőkének és kiszolgálóinak rendeli alá a társadalmat, és semmibe veszi azt, amit az emberek gondolnak. Semmibe vesz minden gondolatot és csak a hatalmasok hasznát őrzi. Ennek a rendnek nincs szüksége másra csak önmagára. 1789 óta ezt a rendet újból és újból megdöntötték, majd restaurálták. Ennek a rendnek az elkötelezett híve a Fidesz-KDNP és ellenfele Ferenc pápa.

A forradalmi mozgalmak egy új embertípust kívántak szembeállítani a régi renddel. A jobboldali forradalmak, vagyis a szélsőjobb az új embert az elképzelt régi ember restaurálásában látta, a romlatlanság visszaállításában, a civilizációtól megtisztított emberben. Ezért fordul a mítoszokhoz, a nemzeti, faji, vérségi eredethez, a földhöz, a parasztsághoz. Ez az elgondolás szülte a nép-nemzeti mozgalmakat és a néprajzot. A baloldali forradalmárok, különösen a marxisták egy új embertípus kifejlesztésében látták a megoldást, amely fejlődésével lerombolja a régi rendet. A két elképzelés ütközőpontja a család, amely a régi rend alapja.

Ma azonban azt látjuk, hogy a családnak reneszánsza van. A család ma ismét tabunak számító érték. A fiatalok egyre tovább élnek együtt szüleikkel. A család mai kultusza az oka a visszarendeződésnek a régi rendbe, ez a restaurációs erők táptalaja. Még a homoszexuálisok is, akiknek fontos szerepük volt a régi rend elleni lázadásban, ma még ők is a család, az öröklés, a polgárság keretei közé akarnak beilleszkedni. Itt tartunk. Ők azok a melegek, akik támogatják a restaurációs politikát. Meg azok a feministák, akik a hierarchiában akarnak egyenlő jogokat a nőknek, és nem a hierarchiát akarják mint olyant megszüntetni - erről itt írtam.

Mert mi is volt még nem rég a progresszió? A családból, a tulajdonból, az állam zsarnokságából való kiszabadulás, pontosan úgy, ahogyan ezt a középkori szerzetesi mozgalmak is megvalósította. Ezzel szemben ma mi a modern? A papa, mama, és az ő jó gyerekük, akiből hatékony alkalmazott lesz, aki addig gazdagszik, amíg csak bír, és engedelmes állampolgár lesz, ki betartja a mások által hozott törvényeket. Pénz, család, kívülről meghatározott engedelmesség. Ez a visszarendeződés lényege. Ennek a visszarendeződésnek egyik tünete az Orbán-rendszer.

Alain Badiou után szabadon.