2024. április 24., szerda

Karl Schlechta


1. Karl Schlechta 1904-ben született Bécs egyik elővárosában a Vörös Bécsben. A drezdai Műszaki Egyetemen tanult fizikát, kémiát, és botanikát, majd egy év után Bécsben filozófiát, történelmet és irodalomtörténetet tanult. 1929-ben természetfilozófiai munkájával szerzett doktorátust. Frankfurt am Mainba költözött és egy klasszika-filológia körhöz csatlakozott. Szellemi szabadfoglalkozásúként dolgozott mint magántanár, szerkesztő, fordító. A náci hatalomátvétel után is Németországban maradt és honosítását kérte, amit két és fél év után kapott meg. 1933 áprilisában belépett a náci pártba, és Rosenberg Harci Szövetség a Német Kultúráért szervezetének a tagja lett.

2. Mindezt 1945 után azzal magyarázta, hogy csak az állampolgárság megszerzése és a habilitációja miatt tette. Pártmunkát valóban nem végzett. 1933 előtt nem politizált, ám kultúrpesszimista, ellenérzései voltak a weimari demokrácia és a tömegtársadalommal szemben. 1933-ban Weimarba kerül a Nietzsche Archívumba, ösztöndíjakból él, és vezető sajtó alá rendezője a Nietzsche összkiadásnak, aminek eredményeként eltávolodik Nietzsche személyétől és munkáitól. Később a Jénai Egyetemen vállal fizetés nélküli tanári állást, ahol 1937-ben habilitált Goethéről és Arisztotelészről szóló munkájával.

3. 1937 nyarán letudta a tanári álláshoz kötelező tanártábort, majd 1939-ben a hivatalnokoknak kötelező birodalmi tábort, így lehetett 1939. november 1-től docens a Frankfurti Egyetemen. Nietzschét és Arisztotelészt tanítja, és a Frankfurti Városi Kultúrhivatal referense. 1941. január 10-én behívják katonai szolgálatra híradósnak Dél-Olaszországba. 1944 májusában különeljárásban nélkülözhetetlennek nyilvánítják és leszerelik a Wehrmachttól, méghozzá a Rosenberg Hivatal kérésére. Joachim Ritterhez hasonlóan őt is meghívták a Rosenberg hivatal válogatott filozófus-káderjelölteknek szervezett  "Világnézet és filozófia" című rendezvényére. Schlechta egyébként 1945 után úgy nyilatkozott, hogy 1941-ben kilépett a pártból, holott csak arról volt szó, hogy katonai szolgálat alatt a párttagság mindenkinél fel volt függesztve.

4. Schlechta leszerelése után folytatta a Nietzsche összkiadás szerkesztését, és az 1944/45-ös téli szemeszteren frankfurti oktatói tevékenységét. 1945 augusztusában náci párttagsága miatt elbocsátották, de év végéig még dolgozhatott. 1946 elején meghívták terv feletti professzornak a Mainzi Egyetemre. 1951-ben meghívást kapott a darmstadti Műszaki Egyetem Filozófiai, Pedagógiai és Pszichológiai tanszékére. Az NSZK történetében független értelmiségiként a tudomány és a művészet határainak lebontójaként vált ismertté. 1985-ben hunyt el 81 éves korában.


Irodalom

Jens Thiel: Fiatal filozófusok karrierútjai a nemzetiszocializmusban - Filozófia és nemzetiszocializmuskötetben. L'Harmattan, 2016.