2022. november 28., hétfő

Heidegger


1. Heidegger korai filozófiájáról szeretnék beszélni, amelyet az 1930-as évekkel bezárólag tekinthetünk az első gondolkodói korszakának. Ebben az időszakban a lét kérdésével foglalkozott, és az volt az ő elsődleges meglátása, hogy miért is lehet, hogy a lét kérdése, ami egy alapvető kérdés, megválaszolatlan maradt. 1926-ban jelent meg a műve, mégsem tudunk számot adni egy pontos meghatározásáról ennek a fogalomnak, amely nélkül azonban nem működhet tovább a filozófia mint tudomány, hiszen, mint alapvető fogalom bizonytalan, és ezért a rá épített egyéb filozófiai munkák sem állhatnak helyt, torzító hatással működhetnek. Ne felejtsük el, hogy ez az a gondolkodói korszak, a huszadik század eleje, amikor például az einsteini relativitás-elmélet is nagy hatással változtatta meg a matematikát, tehát jellemző volt a tudományokra az alapoknak a kérdésével való foglalkozás. Ezért hát Heidegger is nem mondhatnánk, hogy beállt a sorba, hanem úttörőként felismerte a problémát.

2. [Azt] mondja Heidegger, hogy egy fogalmi redukciót hajtunk végre, leválasztjuk azokat a téves filozófiai megállapításokat a kérdésről, amelyek torzítják a válaszunkat, és ezért hát elindulunk visszafelé. Visszafelé vezető útján a nagy filozófiai műveknek a nagy szellemi teljesítményeket próbálja kritikája alá vonni, hogy belőlük kinyerhesse azt, ami a továbbiakban felhasználható, és rámutasson gyengéikre, természetesen az ő szempontjából. Például Kantnál ugye azt mondhatjuk, hogy ő kétségbe vonja az önmagunk létezésén túl való világ felmutatását. Ő még mindig a bizonyítékokat kéri erre a dologra, hogy a világ létezik. Ugyanakkor Heidegger azt mondja, hogy ez a filozófia botránya a huszadik században, hogy ezzel a kérdéssel foglalkoznak. A világban vagyunk eleve. Ugyanúgy Descartes cogito ergo summ-ja sem mutatja fel azt, hogy hol gondolkodik az az ego, aki gondolkodik, és aki a létben van. Tehát hiányosságokat vél felfedezni, és ezért hát tovább megy egészen a görögökig, Arisztotelészig és Platónig.

3. Sokan találták azt, hogy ez a görög gondolkodás Heideggernél fellelhető. Sokan próbálták Arisztotelész gyakorlati filozófiájának, a Nikomakhoszi Etikának a fogalmait fellelni Heideggernél, és valóban vannak megfeleltethetések, ugyanakkor alapvető különbség az, ahogyan Heidegger az időhöz nyúl. Számára a lét értelme az idő maga, és ha ezt szembeállítjuk azzal, hogy Arisztotelész az élet értelmének a boldogságot adta meg, hát láthatjuk a különbséget.

4. Tehát vissza a görögökhöz: a redukció során és hát hogyan és mit vizsgáljunk, hogyan lássunk ennek neki, vizsgáljuk magát az embert a Dasein-t, a jelenvaló létet, vagy ittlétet, mert hiszen neki vannak viszonyai önmagához. Sem egy kő, sem egy kutya nem ír filozófiát, nem tudunk elmélyedni a gondolataiban, hiszen nem reflektálnak magukra, ezért hát vizsgáljuk az embert. Nos, az embernek a vizsgálata ugye úgy történhet, ez egy speciális módszer szerint, a fenomenológiai hermeneutika szerint, hogy magukat az emberi tapasztalatokat leírhatjuk. Az az ő meglátása, hogy ezt anélkül meg tudjuk tenni, hogy belevetítenénk a prekoncepcióinkat ezekbe a fogalmakba, és le tudjuk őket írni, és ezzel érvényes megállapításokhoz juthatunk.

5. Az első olyan élettapasztalat, amely az időt az emberi életbe belevetíti, legalábbis a heideggeri analízis során, az maga a halál lehetőségének a tapasztalata. Azt mondja Heidegger, hogy ezzel a paradox mozgással, ahogyan az ember a saját halálának lehetőségével szembe néz, valójában elnyeri az életet. Ez egy nagyon érdekes megállapítása azt hiszem, és hogy ezzel nyeri el az életet igazából, tehát szembesülnünk kell azzal, hogy véges a létünk, ahhoz, hogy elnyerhessük azt, ami a mienk. Ez azonban egyáltalán nem könnyű, mert a világban élő emberek alapvetően, ez is az ő megállapítása, a mások és a szokások uralma alatt állnak, eszerint tehát el kell hogy szakadjunk a másoktól, ki kell hogy lépjünk a mások világából, hogy a sajátunkat elsajátíthassuk, ez viszont önmagunk felé sok szembesülésen keresztül haladhatunk.

6. Úgy gondolom, hogy ez egy érdekes kérdés a továbbiakban, hogy ha ennyire nehéz a másokról való leszakadás, és ennyire nehéz egyénnek lenni, akkor mégis nem válunk e individualistákká. Nem lesz e az a probléma, hogy egy önmagává váló ember egyszerűen elszigetelődik és leszakad a többiről, és nem foglalkozik velük. Szerencsére, véleményem szerint, a heideggeri Lét és időben is a korai filozófiában megjelenik az a reményteli helyzet, mely szerint a jelenvaló lét, vagyis az ember, és most őt idézem: "a mások lelkiismeretévé válhat, mások iránt felelősséget viselhet".  És ez az én nagy örömöm a heideggeri filozófiával kapcsolatosan.


Részlet feLugossy László - Az értelmetlen életnek is komoly költségei vannak című antifilmjéből.

2022. november 7., hétfő

A magyar nacionalizmus ellentmondásossága


Tamás Gáspár Miklós

1. Az irredenta kultuszközösségben, amely Trianon óta kialakult, érdekes ellentmondások tapasztalhatók. Az egyik a következő: az, hogy elveszett a haza Trianonban, az rögtön ellentmondás, mert az a haza veszett el, amellyel szemben a magyar függetlenségi mozgalom, és nacionalizmus mindig föllépett, jelesül az Osztrák-Magyar Monarchia. 1918-1920-ban nem Magyarország szűnt meg, amely nem létezett, mint önálló állam, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia szűnt meg. Magyarország az egyetlen ország a világon, amelyben a függetlenség kikiáltása gyászünnep. Magyarország független lett, ennél katasztrofálisabb a magyar nemzeti mítosz szerint nem történhetett ezzel az országgal. Az őszirózsás forradalom tette függetlenné Magyarországot. Az őszirózsás forradalom alatt Magyarország függetlenségét kikiáltó személy szobrát (emlékezet-kultúra), Károlyi szobrát elvontatták a Kossuth térről, mert az a személy, aki függetlenséget adott Magyarországnak, az anatéma alá esik; ilyen nacionalizmus még nem volt a világon soha sehol, valóban egyedülálló.

2. Természetesen értjük, hogy a veszteség nem a Monarchia, hanem az elvesztett területek, és ez rendben is van. De ezek az elveszett területek az 1918 előtti magyar nacionalizmus szempontjából amúgy is elveszett területeknek számítottak, ami jól látható a kor nacionalista irodalmában, méghozzá azért, mert elnemzetietlenedtek a nemzetiségiek elszaporodása és egyebek miatt. Következéskép, amit elveszített Magyarország, annak egy jó része már réges-rég elveszettként, elátkozottként, sötét helyként aposztrofálta a nacionalista literatúra az első világháború előtt. Lásd például Barta Miklós: Kazárok földje (Kárpátalja). Olyannyira, hogy amikor Octavian Goga román nacionalista író megpróbált frontális támadást intézni az akkori Magyarország ellen, azért hogy igazolja az erdélyi románok önállósodási törekvéseit, átvette a magyar nacionalizmus törekvéseit és azt mondta, hogy lényegében magyar kultúra nincs is, hiszen maguk a magyar nacionalisták állítják, hogy a magyar kultúra elzsidósodott, nincs nemzeti karaktere, Budapest zsidó, és mint olyan elveszett, a végek elvesztek, mert a nemzetiségek dominálnak, tehát Magyarország nincs is, mondja Goga, támaszkodva a magyar nacionalista irodalomra, amely Magyarország nemlétezését állította.

3. Ebben az irredenta kultuszban, lényegében politikai vallásban, nagyon érdekes dolgok vannak. A legfantasztikusabb a következő: elindul 1919 nyarán-őszén az úgynevezett keresztény-nemzeti kurzus, amely szemben a zsidósággal és az istentelen kommunistákkal, szocialistákkal, szabadkőművesekkel, radikálisokkal, stb. egy új keresztény államot hoz létre, és abban a szempillantásban pogánnyá alakul át maga az irredenta kultusz. Amikor az úgynevezett konzervatív fordulat 1919-1921-ben restaurálni akarja a régi Magyarországot, az első gesztus az, hogy semmisítsük meg az elmúlt ezer évet, és menjünk vissza Szent István elé, a pogány, alig fölidézhető elő-időbe. Lényegében tehát ez egy olyan konzervatív nacionalizmus, amely egy általuk nem létezőnek nyilvánított ország föltámasztását prédikálja, és az ami kultúrában, tehát középkorban, kereszténységben, a Német-Római Szent Birodalomban, reformációban a magyar nemzeti karaktert kialakította azt elvetjük egy fiktív pogányság nevében. Mindaz, ami a magyar múlt, lényegében középkori alapú múlt, latinitás, deákosság és hasonlók helyett rovásírás és elszakadás mindentől, ami európai, miközben az ázsiai bolsevizmus ellen küzd az egész ideológia. Hogy is van ez? A Nyugatot megtagadjuk mert elárult bennünket és odaadta a keletieknek a földünket, de ugyanakkor az áruló Nyugattal és a "germán-katolikus múltunkkal", ahogy Szekfű mondta, ezzel szemben áll egy fiktív pogányság (Turul, Emese álma, stb.), vagyis csupa ellentmondásos elemből tevődik össze ez az egész dolog. Miközben az egésznek vannak komikus mozzanatai, mint például a darutollas fölvonulások, ugyanakkor a Turul Szövetség és az összes ilyen többi kivétel nélkül Ausztriából és Németországból vesznek át mindent a tányérsapkától a szerkezeti felépítésig. Egészen elképesztő ellentmondásosság alakult ki, lényegében nincs is nacionalista program.

4. Ez ma is így van, a mai magyar kormány idevonatkozó ideológiája egy határrevízió nélküli irredentizmus. Nem ismeri el a politikai realitásokat, határokat, politikai tradíciót, ugyanakkor a határokon átívelő nemzetegyesítés érdekes jelszavával teljesen elszakítja a nemzetfogalmat az állampolgárságtól, a politikai közösségtől, és az államiságtól, ezáltal elszakad etatista gyökereitől, és mindattól, ami valamikor az irredentizmus lényege volt, amely a történelmi Magyarország egykori populációját a Magyar Állam, ahogy akkor nevezték "fősége" alatt kívánta egyesíteni, ez teljesen megszűnt. Van egy spirituális egyesítés a pusztán csak magyar etnikumú és magyar anyanyelvű személyeknek az állampolgársága által, tehát politikai vonatkozás nélkül a Kárpát-medencében.

5. A Kárpát-medence kifejezést egészen az 50-es évekig senki sem használta, a Duna-medence meghatározás élt helyette. Ez volt annak idején a demokratikus nacionalizmusnak a népiektől a kommunistákig terjedő, vagyis a németellenes függetlenségi népfrontos mozgalmaknak a jelszava 30-as években (dunai népek együttműködése). A Duna-medence egy hagyományos kifejezés, ami a 40-es években azt az ideológiát szolgálta, amiben őszintén hittek olyan emberek, mint Rákosi Mátyás és Rajk László, a határon túl pedig Tito és Kardelj, nevezetesen, hogy az új Kelet-Európának a gerince a Magyar-Jugoszláv szövetség lesz. Miután Titoval szakítottak megszűnt a Duna-medence elnevezés, és Rákosi Mátyásék a Kárpát-medence kifejezést vezették be. Mármost egy folyónak lehet gyűjtőmedencéje, de milyen gyűjtőmedencéje lehet egy hegynek? Mi az, hogy Kárpát-medence? Duna-medence persze létezik, de egy hegynek nincs gyűjtőmedencéje, tehát a Kárpát-medence kifejezés tökéletesen értelmetlen, tartalmatlan, abszurd, groteszk, bizarr, és mindenki kritika nélkül használja, holott az egésznek semmi máshoz nincs köze, mint a Rajk-perhez, és Tito kizárásához a Tájékoztató Irodából (Kominform, a Komintern utóda). Innen származik a Kárpát-medence kifejezés, ami ma a nacionalista-irredenta kultusz középpontjában áll.

6. Jellemző a dolog teljes szervezetlensége. A szervesség hiányát, az organikus folytonosság, és a valódi történelmi referenciák hiányát kell pótolni ezzel az elmondhatatlan hévvel, szenvedéllyel, és politikai mozgósítással, illetve manapság a politikai mozgósítás mímelésével. Mert a mai rendszer alapvető vonása az emberek demoralizálása és passzívvá tétele, ezért a mobilitás kizárólag szónoklatokban jelenik meg, igazából nem történik semmi. Ünnepi alkalmak jönnek egymás után, amit az emberek a televízió segítségével élveznek, ami a passzivitás csimborasszója, ülni a tévé előtt. Ez mindig így volt, a különbség az, hogy az irredentizmust a Horthy-korszakban valóban használták mozgósításra, szemben a mostani helyzettel. Mindezek a szervezetek, a Levente, a Turul stb., ezek mind arra szolgáltak, hogy kijátsszák a trianoni békeszerződésnek azt az előírását, amely nem engedélyezett nagyméretű hadsereget Magyarországnak. Ez lényegében fekete Reichswehr, bujtatott mozgósítás, fegyverkezés és militarizálás volt. Ezek groteszk módon megmaradtak a második világháborúban is, ahol a Magyar Királyi Honvédség megörökölte az amatőr szimbolizmusokat, a Turul madarat, és a nyelvezetüket is, mint a honvédegyén és hasonlók, amik németből rosszul fordított kifejezések.

7. Lényegében ez a politikai vallás arra megy vissza, hogy a magyar nacionalizmus inorganikus része hazugság, ahogy Bibó állítja (TGM ezt túlzásnak tartja). Bibó azt nevezte hazugságnak, hogy Ausztria úgy tett, mintha kormányozna bennünket, minthogyha egy birodalom volna, mi pedig úgy tettünk, mintha egy független ország lennénk, pedig egyik sem volt igaz - ez a leírás eddig jó, csak nem pusztán hazugságról van szó, mert ez részben meggyőződés volt. A rettenetes ellentmondásossága az egész dolognak az, hogy a magyar nacionalizmus elvált az államiságtól, hiszen először egy nemzetek fölötti monarchia részeként működött, és csak úgy működhetett, mert az osztrák gazdasági és katonai erő tartotta meg Magyarország uralmát a nemzetiségek fölött, amelyek együttvéve többségben voltak. Utána pedig egy tönkretett apró kis ország, amelyet a Vörös Csepel című induló énekelt meg, amiben van egy félreértett sor: "harmada ország éhen gebed". A rákosi korban átírták: "harmada országnak éhen gebed", mert nem értették, hogy az egyharmad részre redukált országról van szó. 1919-ben a Kommunisták Magyarországi Pártja egy irredenta párt volt. A trianoni imperialista rabló béke ellen mozgósította a proletariátust, mint ahogy a Komintern az egész versaillesi békerendszert elvetette, vagyis ez mélyen benne volt a kommunista kultúrában is.

8. Az organikussága a magyar nacionalizmusnak, szemben más nacionalizmusokkal, amelyek bizonyos önállósági követeléseket tartalmaztak, ez egyszerre volt függetlenségi és antifüggetlenségi, nemzeti versus etnicista és faji, keresztény-nemzeti és pogány. Ezek a belső ellentmondások jellemzik ma is azt, amit nemzeti ideológiának neveznek, és ami semmilyen értelemben sem egységesíthető. Az a történelmi pillanat elmúlt, amikor még egységesíteni lehetett volna. Ez ma is pont olyan eklektikus, önellentmondásos, értelmetlen és életveszélyes, mint mindig.



Elhangzott KissPál Szabolcs "A műhegyektől a politikai vallásig" című kiállításának a tárlatvezetésén 2017. október 27-én.

Az élő beszédet az írott szöveghez szerkesztettem. Az eredeti beszéd alább meghallgatható 18:50-től.







2022. november 4., péntek

Vas István

Vénasszonyok nyara

Zakóban megyek át az Erzsébet hídon
Egyszer már volt ilyen szép ősz, igen tudom
Azt hittük az október belénk szeretett
Reggel még ragyogott hirtelen vége lett
Hiéna falta fel a holt tetemnapot
És mi volt azután? Azután zuhogott.


Vas István verse az 1956-os forradalomról.