2021. január 13., szerda

Véletlen

A lét szempontjából az esetlegesség a lényeg. Ugyanis a létezés már meghatározása szerint sem azonos a szükségszerűséggel. Létezni annyi, mint itt lenni, egyszerűen csak ennyi; a létezők megjelennek, lehetővé teszik, hogy találkozzunk velük, de létüket önmagukból levezetni nem lehet. Vannak akik megértették ezt, csakhogy az esetlegesség problémáját úgy akarták megoldani, hogy kitaláltak egy szükségszerű lényt, aki önmagának az oka. Igen ám, de egy szükségszerű lény nem képes megmagyarázni a létet, ugyanis a lét esetlegessége nem csupán látszat, ellenkezőleg, az esetlegesség az abszolútum, s ennek következtében a lét tökéletes véletlen. Minden véletlen, te is az vagy, és én is, az is, hogy időben egyszerre létezünk, és hogy ismerjük egymást, véletlen.

Jean-Paul Sartre után szabadon.

2021. január 3., vasárnap

Napok

A végéhez közeledő vasárnap savanyú ízt hagy hátra az emberekben, gondolataik már a hétfő körül járnak. De az én számomra nincsen hétfő, és nincsen vasárnap: napok vannak, amelyek összevissza lökdösik egymást.

Jean-Paul Sartre

2021. január 1., péntek

Az idő múlása

Az idő múlásáról sokat beszélnek, de még senki se látta. Az ember lát egy nőt, arra gondol, hogy a nő egyszer öreg lesz, de megöregedni nem látja. Csakhogy néha úgy tűnik fel, mintha mégis látná megöregedni, s úgy érzi, hogy vele együtt öregszik maga is: ez a kaland érzése. Az idő visszafordíthatatlansága maga a kaland.

Jean-Paul Sartre