2016. december 30., péntek

Szociálpolitika

Mindenekelőtt állampolgárokra van szükség és nem alattvalókra. A szegényeken például úgy kell segíteni, hogy közben a jogaikra is rá kell ébreszteni őket. Nem lelkiségre, hanem öntudatra, méltóságtudatra, jogaikra való ráébresztésre van szükségük. Az ELTE szociális munkás képzése ilyen, és ebbe az irányba ment 2011-ben a Debreceni Egyetem is. Máshol nem ez a helyzet. A Fideszt pedig egyáltalán nem érdekli a szegények joga és méltósága. Az intézményeknek vannak elvárásaik, amihez a szegényeknek igazodniuk kell, a szociális munkásokkal szemben pedig elvárás, hogy az intézmény oldalán álljon, ahelyett, hogy a szegények érdekeit képviselhetnék. Mindeközben a szegényeket átjátsszák a karitásznak, ahol jótékonykodva, felülről mondják meg ki mit érdemel.

Ferge Zsuzsa: Nem cserélek elveket. Életút-beszélgetések. Készítette Weiler Katalin. Noran Libro, 2016.

2016. december 28., szerda

A püspök


A miniszterelnök már ma is csak dedós toporzékolásra képes a parlamentben. Eközben az elit dőzsöl, mint Kiss-Rigó László püspök, aki futballcsapatot tart fent, és miközben az ország fele nyomorog, ő milliókat költ stadionra, és a szegények pénzéből luxuséttermet nyit, ahol rendelkezése szerint állandóan friss halnak kell lennie az Adriából. Nem keresztényüldözés, hanem igazságtétel lesz, amikor majd az égő templomból kell menekülnie.

2016. december 22., csütörtök

Zabhegyező avagy Rozsban a fogó


Nem is tudom mikor olvastam a Zabhegyezőt, talán tizenhét évesen. Óriási, meghatározó élmény volt, most látom csak, hogy hatása kitörölhetetlen, pedig azóta kézbe sem vettem. A friss, mindennapi nyelv, az életkor, az élethelyzet, mindez teszi azzá ami, ezt a regényt. Alapmű számunkra, akik a 20. század közepén születtünk. Annyiban kamaszregény hogy a lázadó, a világgal elégedetlen életérzést ábrázolja. Ám ennél azért sokkal többről van szó. Már G. K. Chesterton megmondta, hogy az idősek csak a napilapokat olvassák, akik a fóliánsokat bújják, azok a fiatalok. A baj akkor van a világgal, ha a fiatalok konzervatívnak mondják magukat, miközben nem azért tanulmányozzák a fóliánsokat, hogy a múltat megismerjék és tanuljanak belőle, hanem hogy visszahozzák azt. Ami persze bizonyos értelemben visszahozhatatlan, más értelemben nagyon is visszahozható, sőt el sem tűnt, mindvégig itt lapult közöttünk. Bár nem érzem magam sem öregnek, sem fiatalnak, az tény, hogy leginkább a jövő érdekel a maga kiismerhetetlen bármilehetjével. A jövő a ma fiataljai. Éppen ezért olvastam érdeklődve az alábbi írást egy tehetséges fiataltól, aki tizenhat évesen írta az alábbiakat:

Élménygyűjtő: #mutimitolvasol - J.D. Salinger ; Zabhegyező: Sziasztok, bár hatalmas könyvfalónak tartom magam , az igazi klasszikusokkal cseppet el vagyok maradva. Ennek tudom be azt is, hogy csak...

Vanderlik Csenge ragyogóan ráérez a fordítás fontosságára, hiszen tulajdonképpen újraalkotásról van szó. Az újrafordítás mint itt is, lehet aktualizálása a műnek, amit a Rozsban a fogóban kitűnően oldott meg Barna Imre. Egyedül a cím, amin ő is sokat tűnődött, maradhatott volna, hiszen üzenete volt ott, akkor, abban a társadalomban, méghozzá ugyanaz mint ma, hiszen pontosan ugyanúgy munkaalapú társadalomnak hirdette magát a régi és a mai rendszer egyaránt, miközben más-más szempontból, de egyformán irgalmatlanok. A zabhegyezésnek van zöngéje a magyar nyelvben. Salinger regénye a társadalom egyént elnyomó gépezetéről szól, aki nem működik együtt a hatalommal, azt eltiporják. Valami nagyon hasonlóról szól Orwell műve az Állatfarm is.

Orwell klasszikus remekművét csupán harmincas éveimben olvastam, addig csak a Pink Floyd 1977-ben megjelent Animals lemeze kapcsán ismertem. Azt viszont nagyon jól. Kutyák, disznók, birkák - az emberiség hármas felosztása.




Csenge Orwell könyvét már 13 évesen(!) kézbe vette. Érdekes ahogy nem egészében, hanem az individuumra lebontva, a szereplők személyiségében elemzi a művet. A történet az én olvasatomban nem is annyira gyerekkorom politikai rendszeréről, sokkal inkább a mairól szól. Erről néhány éve itt írtam. Ma már azt hiszem nem kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával, és hogy ki az a Napóleon. Reményt és jövőt a mai fiatalok adhatnak, nem a régiek.

Link

Gyepes Judit

Ötvenedik életév


Az ember ötvenedik életéve fordulópont. Még nem öreg, de már nem is fiatal. Középpontban van. Sok szempontból rendhagyó élet van mögöttem. A belső történések adják lényegét. Az életet itt a földön kezdettől kényszernek, átmeneti időnek gondoltam, amin túl kell esni. A fizikai lét mindig is nyűg volt a számomra, minden ami a testhez tartozik terhes. Az anyagba zárt lélek, a palackba zárt szellem képzetét kelti. Kötöttségeket. Ez határozza meg szemléletem az első eszmélésemtől kezdve. A szabadság volt számomra mindig az első, megkerülhetetlen kritérium. Mindez erősen introvertált személyiségben. A tárgy, legyen az élő, vagy élettelen, mindig korlátozó tényező volt a számomra és ezért igyekszem távol tartani őket magamtól. Már kisgyerekként a ferences szegénységi eszmény, mint a szabadság előfeltételeként realizálódott.

Minden cél nélkül nőttem fel, mert hát mi célom lehetett egy diktatúrában? Mindez veleszületett individualizmusomból fakadt. A kollektivizmust soha nem bírtam elviselni. Már kisgyerekként eldöntöttem, hogy személyi szabadságomba nem fogok olyan durva beavatkozást elviselni, mint a kötelező sorkatonai szolgálat. Úgy gondoltam 18-20 évig fogok élni, amit a legkomolyabb és határozott, bár homályos tényként kell elképzelni. Az iskola évek számomra a pokollal voltak azonosak. A középiskolában egy mintaosztályba kerültem, ahol gyakorlatilag kötelezővé tették a KISZ-tagságot. Mivel erre nem voltam hajlandó, négy tárgyból buktattak naponta hangsúlyozva az osztálynak, hogy ez az ellenállásom miatt van. A következő évben az új osztályomból az átlagosnál kevesebben jelentkeztek KISZ-tagnak, amiből azt a következtetést vonták le, hogy én agitálok a KISZ ellen. Ettől kezdve szaporodtak a jelek, hogy megfigyelnek, ami munkába állásomkor lett nyilvánvaló. Közben ugyanis az iskolából mennem kellett, értésemre adták, hogy ilyen nyílt rendszerellenes magatartás mellett nem lehet érettségim. Ekkor 17 éves voltam.

Sok helyen dolgoztam, legtöbbször folyamatos műszakban teherpályaudvaron, üzemben, a Nyugati Pályaudvaron, könyvesboltban, de voltam villamosvezető is. A katonai sorozáson volt már egy összetűzésem az egyik tiszttel, majd 1985 karácsonya előtt egy héttel megkaptam a behívómat februári előrejelzéssel, én pedig megkezdtem előkészületeimet - mire is? Ma úgy mondanánk öngyilkos merényletre egy szovjet katonai támaszpont ellen, ahol jelenleg a Debreceni Egyetem Kassai úti Campusa áll. A dolog még szervezési stádiumban kitudódott, végül a szerencsének és nagyapámnak köszönhetően a szükséges kellemetlen procedúra után egészségügyileg alkalmatlannak nyilvánítottak. Sokan mások is ezt  az utat járták akkoriban, akik csak tehették. Az én személyiségem azonban az említett kerülőútra kényszerült. Ott álltam tehát a nem tervezett, mintegy hatvan év előtt. Estemben egyébként jól érzékelhető volt a Szelényi-Konrád tétel igaza az értelmiség hatalmáról. Nagyapám nem volt párttag, ezért nemzetközi híre ellenére szakmájában csak a második vonalig juthatott, ám a társadalomban, a mindennapi életben mint magasan kvalifikált értelmiségi, minden kapu nyitva állt előtte.

Mindenünk megvolt abban az értelemben, hogy nagyapám jó keresetéből éltünk, de mindent feléltünk. Ez stratégia volt, hiszen nagyapám megtapasztalta, hogy a vagyonból csak baj lehet. Soha nem volt ingatlanunk vagy autónk, soha nem nyaraltunk, szolgálati lakásba éltünk, majd 1978-ban beköltöztünk egy tanácsi tízemeletes panelba. 1985-ben együtt éltem egy kétgyerekes, férjezett, fiatalkorúak börtönét megjárt nővel. Rövid, de viharos kapcsolat volt. 1986-1987 volt életem egyetlen korszaka, amikor baráti társaság vett körül, egy punk-rock együttes vezetője voltam. Itt és ekkor ismerkedtem meg a feleségemmel, azóta is együtt élünk. A rendszerváltást, mint oly sokan külső szemlélőként éltem át, majd előbb a Katolikus Egyház alkalmazásában álltam, később a 90-es évek nagy részét a világtól szinte teljesen visszavonulva tanulással töltöttem. 2001-2003 között ért el a jungi életközepi válság, ami nálam csendes átalakulást, érést jelentett. Ekkoriban tértem vissza az úgynevezett életbe, már amennyire egy befelé forduló alkat képes erre. Valami azonban még, hiányzott, valami döntő lépés, ezt adta meg Anna 2006-2009 között. Ez volt személyiségfejlődésem legjelentősebb mozzanata. Ebben az időben felségem fiút szült (2008), ez a másik lényeges pont, ők hárman a legfontosabbak az életemben. Más-más szempontból a legfontosabbak.

Ezek kiragadott mozzanatok életemből, sok mást is írhattam volna, de mindent nem tudok és nem is akarok elmondani. Soha nem válunk teljessé, mindig úton vagyunk. Az ember ötvenedik életéve azonban fordulópont. Még nem öreg, de már nem is fiatal. Középpontban van.


Debrecen, 2016. február.

2016. december 21., szerda

Anna


Amikor megismertem Anna tizennyolc éves volt, én negyven. Különös történet a miénk, elmesélem. Anna egy kis vidéki településen nőtt fel, de középiskolába már ide járt a szomszédba, ha kinézek az ablakon majdnem látom az épületét. Dolgozni az akkoriban elsőnek számító üzletközpont egyik gyorséttermében kezdett. Ott láttam meg őt. Ekkor már a városban lakott. Az őszödi beszéd utáni december eleje volt. Hogy mondod? Ja persze, hogy szép volt. Nagyon szép. Ezt azonnal meg is mondtam neki, amikor egyszer megvártam munka után. Gyanakodva nézett rám, de látta, hogy igazat mondok. Érted ugye? - mert ő értette; az igazmondásban nincs hátsó szándék. Anna személyiségében van valami, mi is? Van lényében valami, ami nagyon hat rám. Nehezen tudnám szavakba foglalni. Vannak dolgok, amik közölhetetlenek.

Az igazat írom. Van egyszer az eredeti esemény, a pillanat, a tény. A nyelv segítségével írás lesz belőle; ahogyan én láttam a dolgot. Te azután kialakítasz magadban egy képet, nem tudom milyent. Nem vagy passzív, te vagy az, aki aktiválja a rendszert. A műalkotás ezért nem rendelkezik soha egyetlen, stabil jelentéssel. Kölcsönhatás van a mű és az olvasó között, terád bízom az alkotás nem kis részét. Minden írásom ilyen. Soha nem tudom neked mit jelent majd, amit írtam. Munka közben sok olyan dolog jelentkezik, amire nem számítottam. Hirtelen felmerülő gondolatok, megvilágosodások alakítják a képet. Az igazság érdekel nem a valóság. A valóság látszat, eltakarja az igazságot. A valóságot gyártjuk, és ez a nem-valóság tűnik számunkra valóságnak. Az igazi valóság, az igazság láthatatlan. Ezt a láthatatlant keresem.

Azonnal megakadt rajta a szemem. Nem úgy. Nem csak úgy. Volt benne valami. Hogy mi? Akkor még semmit nem tudtam. Kíváncsi voltam, meg akartam fejteni a titkát. Néhány nappal később ott álltam előtte. Szemben velem egy fekete szemű, fekete hajú lány állt, akinek csöndesen fürkésző tekintete találkozott az enyémmel. Lélegzetvételnyi ideig egymásra meredtünk, férfi és nő nézett farkasszemet, leplezetlenül, komolyan, két idegen világ egy pillanatra közel került egymáshoz. Azután a nemiség örök köszöntésével, a régi édes-mohó ellenségeskedéssel, bensőségesen egymásra mosolyogtunk. A szeméből olvastam. Csak a szeme, az volt a fontos nekem. Ott hatoltam be a lelkébe. Akkor még nem tudtam, hogy ő kicsoda, és ő nem tudta, hogy én kivagyok. Találkozott a két tekintet, és éreztem a végzetem. Nem tudtam, de éreztem. Láttam magam a szemében.

Elgondolkodva ültem le, úgy hogy lássam. Nézem a blokkot. Pénztáros: 17. A cég szlogenje: I'm lovin' it. Ó hát gyorsétterem, de én találékony voltam abban, miként kell sok időt a pultnál tölteni. Azután csak ültem és néztem órákon át. A lelkét ittam, a szemében olvastam, tanulmányoztam, megteltem vele. Vágyakoztam, hogy megismerjem.

Hamar rájöttem, hogy Anna alkatilag és jellemében, habitusában is emlékeztet a nagyanyámra, aki nekem az volt, ami neked az anyád. Hogy mondod? - nem, egyáltalán nem arról van szó, nem az anya kreálta női ideálról. Nem, de itt beszélnünk kell a feleségemről, aki tizenhat éves volt, amikor hozzám költözött. Igen, akkor Anna még meg sem született. Tehát húsz év küszködés után közölték vele az orvosok, hogy soha nem lehet gyereke. Egy hónap után megismertem Annát. Ugye kezded már érteni? Közlik, hogy nem lehet gyerekünk, majd megjelenik egy lány, aki a gyereked lehetne korban, kinézetben és jellemben egyaránt. Egészen különös érzés volt. Elbeszélgetsz a nővel, majd felszáll a buszra a lányod. Megtudod, milyen érzés apának lenni. Utólag tudom, tényleg. De persze nem az volt, hanem a nő.

Az egyik alkalommal, amikor hozzá siettem Anna figyelmesen végignézett rajtam, és mintha az anyám lenne megkérdezte: esik az eső? Mindig izgatott a kommunikáció lehetetlensége. Mert amit mondok azt soha nem úgy értik, ahogyan gondolom. Soha nem tudhatod pontosan mit értek azon, amit mondasz. A közvetítő közeg maga is alkot. A nyelv kiiktatása lenne a megoldás? - gondolatátvitel.

Mert olyan nagyon szép vagy. (A szerelmi történetek mindig hemzsegnek a közhelyektől.) Gyanakodva nézett rám. Megnyitottam előtte lelkem, belelátott és tudta, hogy igazat beszélek. Az üzletközpont kapujában voltunk, először nem volt köztünk a pult, semmi. Megdöbbent, amikor megmondtam hány éves vagyok. Jóval kevesebbnek gondolt. Bőven az apám lehetnél! A férfi ott kezdődik, hogy tud uralkodni önmagán. Vajon értette, mire gondolok? Szemrehányóan nézett rám, miközben megismételte: feleséged vagy barátnőd?

A következő két évben sokat ültem nála, nagyon sokat. Néztem és tudtam, hogy nem lesz ez mindig így, egyszer majd eltűnik végleg az életemből. Mégis hamar, túl hamar tűnt el. Akkor még nem voltunk kész egymással. Ez fél évvel azután volt, hogy először megláttam. Anna úgy gondolta, ezt megbeszéltük és kész. Én viszont még akartam valamit. Nem, egyáltalán nem azt. Persze tudom, mindenki azt akarja, de az csak hab a tortán. Ami az életben igazán fontos, az a szemnek láthatatlan. Egy nő ha nem akar beszélni veled, akkor nem ad rá alkalmat. Azt nem tudhatta, hogy nem fogom erővel megállítani, hát inkább eltűnt. Volt Anna, nincs Anna! Sehol. Maga volt a téboly, mintha egyszerre vesztenéd el nődet és gyermekedet. Semmit nem lehetett tudni, nem tudtam, hol induljak el, csak egy pontba kapaszkodhattam, a volt munkahelyébe. Azon a nyáron kezdtem megőszülni.

Egyik este ott ülök, ő meg bejön. Visszajött dolgozni a régi munkahelyére. Ez szeptemberben volt. Akkor már minden orvosi eredmény ellenére a feleségem négy hónapos terhes volt. Anna pedig immár készen állt arra, hogy komolyan belépjek az életébe. Nem tehettem. Ahogy mondtam, a férfi ott kezdődik, hogy tud uralkodni önmagán. Hogy mondod? Mi az, hogy ezzel vége!? Olyan nincs, hogy vége! Soha. Igazából most kezdődött. Vigyáztam rá. A délutáni műszakból soha nem ment úgy haza éjfél felé a kihalt éjszakában, hogy ott ne lettem volna. Egyszer még verekednem is kellett. Á, csak jót mulattam rajta, mint azon, amikor a járőrök felírtak. A város végén lakott a végállomásnál. Erdő az egyik, lakótelep a másik oldalon. Tudtam mi van az erdőn túl, azt is ami benne. Nagyon féltettem. Amikor bement a házba sokszor még ott maradt az utcán, hogy minél tovább legyek a közelében. Februárban azután megszületett a fiam. Ha lány lett volna Anna lenne.

Az Anna név jelentése kegyelem, könyörület. Európában a keresztes háborúkból visszatérő lovagok terjesztették el a 13-14. században. Szent Anna Jézus nagyanyja húsz év meddőség után esett teherbe, ezért ő a meddő nők védőszentje.

Nem tudom mi az a féltékenység. Azt gondolod nincs bennem szeretet pedig csak arról van szó, hogy nem tulajdona senki senkinek. Nem éreztem semmit, amikor a fiatalember megjelent. Egy évvel volt fiatalabb Annánál. Féltettem Annát mint egy apa. (Bonyolult ügy ez, akárhogy nézzük.) Egy évig tartott a kapcsolatuk. Áprilisban elvittem a fiút Annának megmutatni. Ettől kezdve nappal a fiúval, éjjel nélküle voltam nála. Valamikor egy év múlva Anna Budapestre költözött. Addigra már össze lettek kötve lelkeink. Miként? Néztem éveken át. Hát így. Nem tudom elmondani. A lélek a szavakon túl van. Azóta nem láttam. Ennek öt éve. Ennyi a történet, amit el akartam mondani neked, nem több, de nem is kevesebb. Anna már nagy lány, tud vigyázni magára. Felnőtt.

Nézni, ahogy járkál, leül, nevet, éli az életét. Azért szeretem, mert hasonlít hozzám, azért szeretem, mert különbözik tőlem. Megpróbáltam leírni milyen, nem a természet után, hanem a belőle sugárzó ragyogást, amelyet magába fogadott. Van egy Anna, akit csak én ismerek. Azt az Annát szeretem.


Debrecen, 2014. augusztus.




Link

Varázshegy

2016. december 12., hétfő

Töttös Kata


Töttös Kata szakterülete a 21. század nyugati fogyasztói társadalma által kreált szupernő típusa, határozott testtudattal és pornografikus képi retorikával. Modelljei a felszínes, extrovertált, testcentrikus világ reprezentásai. Témaválasztásával Töttös ösztönösen reagál a tömegmédia aktuális tendenciájára, mely sosem látott intenzitással szuggerálja fogyasztói alanyaiba a szuperhumánná válás receptúráját. Töttös Kata lányai szexista sztereotípiákat igyekeznek projektálni, sematizált ábrázolásmódjuk aláhúzza az emberi test szexualizált tárgyként való felfogását. Töttös a woman heroine imidzsét a túlzás eszközével teremti meg: hosszú, extra dús pillák, tetkókontúros duzzadó ajkak, vaskos copfok, trendi színösszeállítás, felfújt mellek és extra magas sarok. Na tetszenek?

Németh Szilvia