Habermas, mivel a jogérvényesség nem decizionista fogalma mellett érvel, az alkotmányra összpontosít, "melyet a társult polgárok maguk alkotnak meg önmaguk számára." Tehát nem a már fennálló államhatalom domesztikálására törekszik, mivel azt "demokratikus alkotmányozás útján kell létrehozni. A megalkotott (és nem csupán alkotmányos fékekkel mérsékelt) államhatalmat minden ízében átjárja a jog, és így a jog maradéktalanul áthatja a politikai hatalmat."
Úgy véli "a demokratikus jogállamban a választásokon való kötelező részvétel épp olyan idegen test volna, mint a törvényileg elrendelt szolidaritás."
A fejedelmek egykori isteni jogát a demokrácia nélküli jogállamok a népi ethoszra építő népszuverenitással helyettesítik, ami azonban ugyanúgy elégtelen, egyedül az észre lehet a legitimációt alapozni.
A demokratikus jogállamban a társadalom nemcsak negatív szabadságot biztosít polgárai számára (mint a demokrácia nélküli jogállamban), hanem kommunikatív szabadságot is, ami arra ösztönöz, hogy az állampolgárok részt vegyenek a közügyek megvitatásában. A szabad embereket egyesítő kötelék egy államban az a demokratikus folyamat, melynek során megvitatják, miképpen kell az alkotmányt helyesen értelmezni. Ezek az eszmecserék ébresztik rá az embereket arra, hogy az alkotmány az ő vívmányuk. Az alkotmányos patriotizmus teszi lehetővé a múlt önkritikus értékelését is. Nem elég az alaptörvény ismerete, az a nemzet történelmének kontextusából adódó konkrét jelentése által válik az állampolgárok sajátjává. Ez az alkotmányos patriotizmus helyes jelentése.
Egy közös európai alkotmány lényege lenne a közös európai kulturális identitás megfogalmazása, melyhez jogharmonizáció által kapcsolódhatnának a nemzeti alkotmányok. Ez nemcsak az Európa tudatot biztosíthatná, hanem a tagországok állampolgárait is megvédhetné a helyi hatalom visszaéléseitől. (A Lisszaboni Szerződés nem erről szól.)