2016. október 25., kedd

Hazafiság mint neurózis

A gyermekkori brutális bánásmód következtében kialakult elfojtás sok embert arra ösztönöz, hogy a saját és mások életét tönkretegye, az országban élő külföldiek házait felgyújtsa, bosszúállóvá váljon, s ráadásul mindezt hazafiságnak nevezze. Így rejti el saját maga elől az igazságot, hogy ezáltal ne a megkínzott gyermek kétségbeesettségét érezze.

Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása, 10. oldal. Osiris Kiadó, 2002.

Aki kardot fog kard által vész el

Az egyik oldal a kormány uszította tömeg. A másik az ellenzék, amely 2016. október 23-a óta büntetlenül üthető és megverhető. A kormánypárti állampolgárok tudják, hogy a hatalom mellettük áll, valamint a rendőrség is mellettük áll, tudják, hogy a törvények nem számítanak, csak a kormánypártiság. Az ellenzékiek tudják, hogy az állam ellenük van, a rendőrség ellenük van, az ügyészség ellenük van, mint ellenzékiek törvényen kívülinek számítanak. Az egész államapparátus az oktatást is beleértve azért van, hogy ők ne is legyenek. A rendőrség nem teszi a dolgát, nem védi meg az alkotmányos jogaival élő állampolgárokat az atrocitásoktól, mi több nem a tetteseket, hanem az áldozatokat rabosítják. A legkevesebb, ami elvárható egy rendőrtől, hogy ismerje a törvényeket és ahhoz igazodjon, és a törvényeknek ellentmondó parancsot megtagadja. Ez utóbbira nem sok esély van, hiszen arra kondicionálják őket, hogy még szarni is csak parancsra merjenek. A kérdés egyébként is irreleváns, mert a hatalom úgy hoz és szüntet meg törvényeket, ahogy épp az aktuális érdeke kívánja. A kormánypártiak tudva, hogy a hatalom mögöttük áll, a kormány médiája által felbujtva és tudva, hogy büntetlenül üthetik az ellenzékieket, ütik is őket. Az ellenzékiek tudván ugyanezt, kétszer is meggondolják, hogy akárcsak védekezésként ütni merjenek. Ez egy ördögi kör, ahhoz hogy kilépjenek belőle az ellenzékieknek elég erősnek kell lenniük ahhoz, hogy egyszerre tudjanak ütni a kormánypártiakra, és a hatalom erőszakszervezeteire. Azonos helyzetben vannak, mint az 56-os forradalmárok.

A földön is rugdostak

Ha fütyülni mersz megöllek

2016. október 17., hétfő

Mikor kezdődött a diktatúra?

Madlovics Bálint a Magyar Narancsban a szokásos nyafogásba kezd, hogy diktatúra van-e egyáltalán, és érdemes-e ezzel egyáltalán foglalkozni. A kérdés ismételten visszatérő vesszőparipa évek óta. Ellenzékiek is óvva intenek bennünket az ilyen sommás kijelentésektől, és patikamérlegen mutatják be, mik egy elnyomó rendszer ismérvei. Talán éppen a diktatúra mutatkozik meg abban, hogy nem merik bevallani miben is élnek? Pedig nagyon egyszerű és magától értetőd, hiszen hivatalosan bejelentették a diktatúra kezdetét azzal, hogy a parlamenti szavazógép elfogadta a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát. Ebben olvashatjuk, hogy Magyarországon forradalom zajlott, aminek értelmében új rendszert hoznak létre. Történt mindez 2010. június 14-én.

2016. október 14., péntek

Parti Nagy Lajos: Mi történt avagy sem

Parti Nagy Lajos novellafüzére fel-fel villanó összekötő elemeivel álom és valóság között utaztat minket. Érzékletesen ábrázolja, miként szüli a múlt a jelent. Mások a színek, a lényeg változatlan, retardált gondolatok, ugyanaz a történet, akárcsak a könyv nyitó és záró akkordjában. Kétszer lépünk ugyanabba a folyóba, egyazon történet ellentétes lefolyásban, azonos eredménnyel. Kiszolgáltatottság, reménytelenség. A ciklus gyújtópontjában a szentendrei HÉV-en minden összesűrítve. Időtlen örök emberi dolgok itt és most. A kamasz lány és a negyvenes férfi feszült és rejtelmes találkozása. Két világ, mégis összetartoznak, hiszen a múltból születik a jelen. Végül a tartalomjegyzékben a novellák összefoglalása valóságos mestermű. Távirati stílusú definíciók, a súlypontok megadása. Tudja még valaki mi az a távirat? Miként értelmezi mindezt az a generáció, amely nem élt abban a múltban, amiből a ma felépült. Akiknek a szabadság nem-észlelhető éltető levegő, ezért hiányát csak akkor veszik észre, amikor a szén-monoxid halálos mérgéből már nincs visszaút? Nincs vészjelző berendezésük, nem tudják történt valami, avagy sem? Mivé válunk, hová fut ki, mi vár rájuk?

Parti Nagy Lajos: Mi történt avagy sem. Magvető, 2013.

1956 és Tisza István

Most teszik tönkre 1956-ot. Minden november 7-et idézi, az otromba díszletek, a szövegek. A Debreceni Egyetem melletti borzalmas emlékszobor (Melocco) környékén kiirtották a növényzetet, kövek, pusztaság. (Persze ültetnek majd másikat, de ezek csak abban tudnak gondolkodni, hogy a múltat végképp el kell törölni. Lassan nem lesz egy fa vagy bokor, amit ne Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt ültettek volna.) Az egyetem homlokzatán túlméretezett molinó, rajta Buda Ferenc erőszakos versrészlete, és egy olyan zászló, ami az úttörő öveken volt... Az egyetem épülete mellet kivágták az egyik bokrot, hogy helyébe Tisza István szobrát állítsák, akinek azon túl, hogy Horthy idejében a nevét viselte, semmi köze az intézményhez - még Horthyék sem ide, hanem a klinika elé állították annak idején, és ott is avatta fel maga Orbán első miniszterelnöksége idején, akkor volt újra felállítása. Az egyetem főépületén ott az állami címer, ami Horthyék idejében sem volt ott, az egész a bolsevik érából származik, ők raktak mindenhová vörös csillagot. Legalább esztétikai érzékük lenne, akkor nem volna országunk giccspark. A Tisza szobor ezt a romlást fokozza, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ki volt Tisza. Egy erőszakos korrupt antidemokratikus elnyomó rendszer létrehozója, éppen ezért erőszakos véget ért.

Tisza István

Michel

Ezen a néven hívatta magát, anyanyelvén kívül tökéletesen beszélt franciául, tudott angolul és magyarul is. Libanoni palesztin volt, itt járt az orvosira a 80-as évek elején, anyámnál lakott albérletben magyar barátnőjével. Velem kissé ellenséges volt a nő miatt - ok nélkül. Más kultúra és vérmérséklet. Együttesben zenélt, kazettán hallgattam. Arab muzsika. Nem vendég volt, ő fizetett. Határozott véleménye volt a zsidókról és a keresztényekről. Csodálkozott, hogy a magyar nép ennyire türelmes, hogy mindent lenyel. Hatvan felé járhat.

2016. október 13., csütörtök

Sarokkő

2016. október 2. után új időszámítás kezdődött. A különbség az eddigiekhez képest fokozatbeli. Ennek az új minőségnek az első jele a Népszabadság megszüntetése volt. Felszámolják az ellenzéki sajtót, szellemi műhelyeket, civil szervezeteket. Ebben a folyamatban sarokkő a kvóta népszavaztatás. Rövidesen államellenes bűncselekmény lesz az európai egységről beszélni úgy, ahogyan azt Churchill megálmodta; Európai Egyesült Államokként. Csupán bűnszövetkezetek szövetségéről lehet szó, a terepet felosztották a nemzetállamok határai mentén. Nem akarnak ők kilépni az EU-ból, ez az opció maximum B-terv. Az októberi népszavaztatás a gyűlöletről szólt, Magyarország új nemzeti egysége gyűlöletben fogant, ezért a gyűlölet fogja elpusztítani. Nem örülök ennek a fejleménynek, de október 2-a után ez már elkerülhetetlen.

2016. október 3., hétfő

Nemzeti ügy


A Gyűlölet Hetére készültek. Ezzel szemben itt ez az érvénytelenség. Az ablakhoz lépett: alacsony tömzsi alak, kövérségét csak még jobban hangsúlyozza hatalmas hasa, amit nadrágöv zár le úgy-ahogy. Meregette szemét az óriási arc, majd a bárpulthoz lépett, és töltött magának. A palack felirata: Győzelem-Pálinka. Összeszedte minden lelkierejét, s lenyelte, mint egy adag orvosságot. Hirtelen megfordult. Arcára nyugodt optimizmust erőltetett. A TEK itt már kevés, gondolta magában - Gondolatrendőrségre lesz szükség. Sokkal több gyűlölet napokra, amelyekben az iránta táplált titkos gyűlölet imádattá válik, érezzék az emberek legyőzhetetlenségét, hogy ő a félelem nélküli védelmező, aki sziklaként szegül szembe Brüsszel hordáival, és puszta hangjának hatalmával képes összezúzni a civilizáció épületét. Soha nem veszthet, mert az mindennek a végét jelentené. Ezután kilépett szobájából, és kihirdette legújabb győzelmét: a napokban tizenötmilliárd forint sikeresen elvesztette közpénz jellegét.