Férfi és nő viszonya. Persze társadalomkritika is. A lényegesebb mégis az örök kérdés, a nemek kapcsolata. Lehet-e egyáltalán szerelmes egy férfi? Úgy tűnik igaz szerelemre csak a nő képes. A feminizmus még nem fedezte fel magának a regényt, pedig tehetné. A felszínen mozgó férfi és a mély lelkű nő, aki eleinte meglepődik a férfi képtelenségein. Aztán már meg sem lepődik, igen a férfi bármire képes illetve nem képes semmire. A téma abszurditásig kiélezett, mégis valós. Egyáltalán ki ez az ember, aki letagadja önmaga létezését? A második füzetben (fejezet) nyilvánvalóvá válik, hogy igen, valóban ő Stiller. Megölte feleségét, nem fizikálisan, köznapi értelemben (naturálisan), hanem valójában ölte meg. A regény arról szól, miként akarja feltámasztani; mindhiába. Önkritika férfiakról nemcsak nőknek. Ugyanakkor az extrovertált Frisch felszínessége az introvertált Dürrenmatt filozofikus mélységeihez képest. (Az introvertált számára a kifelé nézés mindig felszínesség, az extrovertált számára a befelé nézés, mindig haszontalanság.) Stiller a svájci Anna Karenina. Elsősorban a szerkezetre gondolok. Apró, kidolgozott novellák, családok egymásba fonódó élettörténetei. Anna Karenina és Anatol Stiller. Anna és Júlia, aki arisztokrata magyar anyától származik; a svájciak kispolgári kisebbrendűségi komplexusára utalva. Stiller és Vronszkij. Az államügyész Levin tükörképe, felesége Kittyé. Stiller, aki megtagadja személyazonosságát, új életet kezd, akárcsak Anna Karenina. Mindketten kilépnek saját életükből, társadalmi szerepükből, kizárólag önmaguk akarnak lenni. Egyiküknek sem sikerül. Stiller füzetei, a végén az államügyész kiegészítésével. Ennyi a regény. Szükség van-e a kiegészítésre, az üres fecsegésre, a kinyilatkoztató Tolsztoj szokásos záróbeszédére? Itt Frisch bújik Tolsztoj bőrébe, ugyanaz a szerkesztés jelenik meg, mint az Anna Kareninában. Nem a szálak elvarrása, minden bizonytalan, Júlia meghal, akárcsak Anna, viszont Stiller valamint az államügyész és boldognak tűnő családjának további sorsa nyitott, bizonytalan marad. Nem is lehet zárt, nyitottnak kell lennie a végtelen lehetőségek irányába. Az államügyész feljegyzése a zárókő, a mű szerkezete szempontjából van rá szükség. Statikai feladata van, megtámasztani az építményt. Max Frisch valójában is építész volt. Ez a könyv róla szól. Na meg persze mindannyiunkról.
Max Frisch: Stiller. (1954.) Európa Kiadó, 1970.