Kilépés a szabadságba

A nemzeti érzelmű konzervatív, és ezért mindig a jövő aggasztja. Mindent a múlttól remél, pedig tudja, hogy nem a múlt következik, hanem a jövő, ezért haragszik a jövőre. Ma tényként kezelik a magyarság szellemi nagyságát, de hol ez a nagyság? Ha azt mondom sehol, azt mondják gyűlölöm Magyarországot, pedig csak a hazudozást gyűlölöm. Magyarországon ma csak annak lehet véleménye, akinek temérdek pénze van, ám akik már annyi pénzt szereztek, hogy megengedhetik maguknak a szabad véleménynyilvánítást, azok többnyire helyeslik az uralkodó viszonyokat - máskülönben nem is lehetnének gazdagok. Ez szó szerint azt jelenti, hogy ma Magyarországon a pénz beszél. A pénzuralom azt jelenti, hogy ma Magyarországon nincs szabadság, csak szolgasági fokozatok vannak. Igaz a szolgaság mértéke még nem lépett át egy bizonyos határt, ezért például nem fognak agyonlőni azért amit mondok. Egyenlőre. De azért mert szolgaság van még nem fogom igazságnak mondani a hazugságot. A hazugság legveszélyesebb formája, amikor zászlóval lép fel, a szentség és sérthetetlenség igényével; ezt nevezik nemzeti érzésnek. Lehetetlen a magyarokkal a szabadságról beszélni nacionalizmusuk okán. Minden őszinte kérdéstől félnek, gondolkodásuk csak odáig terjed, hogy kész válaszaik legyenek, vagyis nem gondolkodnak, csak igazolnak. Semmi esetre sem mernek kételkedni önmagukban, magyarságukban. És éppen ez a szellemi szolgaság jele! El sem tudják képzelni, hogy Magyarország egyszer elpusztul. Önmaguk igazolására mindig a kommunista gaztettekre hivatkoznak, soha a jobboldaliakra. A magyarság szolgalelkűsége egyetlen dolgot kíván, de azt nagyon: a szolgaságot, lehetőleg minél több szolgaságot. Mert félnek. Félnek a jövőtől, félnek mindentől, félnek a szellemi kockázattól, félnek a szabadságtól. Mert kilépni a szabadságba mindig óriási lépés, olyan lépés, amellyel mindent elhagyunk, ami addig biztos talajnak látszott. Minden egyéb fecsegés csupán, nem szabadság.


Max Frisch után szabadon.