Wass Albert újra és újra csak Orbán Viktorra, erre a nevetséges kispolgári térdnadrágos nácilócira emlékeztet. Ahogyan Wass Albert a legarcátlanabb módon elgiccsesítette az irodalmat, ugyanúgy elgiccsesítette Orbán Viktor a politikát. Orbán Viktort, aki után egy teljes rendszerváltó és rendszerváltás utáni generáció loholt, ezt a bornírt forradalmárt mindig csak felcsúti háza padján ülve látom, képtelen vagyok másként látni mint felcsúti kerti padján (a kispadon). Orbán Viktor egy giccsfej, épp úgy, mint Wass Albert, de még nevetségesebb, mint Wass Albert, aki ténylegesen tragikus jelenség volt, ellentétben Orbán Viktorral, aki mindig és csakis komikus volt, kispolgári, megsemmisítő módon nagyzási mániás. Orbán Viktort éveken át úgy ették farkasétvágyukban nagykanállal, mint senki mást, puffadásig tömve vele a nemzeti bendőt. Az orbáni arculat átlagos és nem szellemi, keresztül-kasul szellemtelen, híján a fantáziának, híján bármifajta érzékenységnek, kollektivizmus-felkérődző, folytonosan vemhes kollektivista-tehén, aki évtizedeken át legelt a magyar társadalmon, kacér lepénykéket hagyva maga után szerte az országban, sőt a határon túl is. Politikai házasságszédelgő, aki a magyar közélet teljes generációját állította a feje tetejére; sikerrel. A magyar politikatörténet visszataszító fejezete, és ebben részes a teljes politikai elit mind a mai napig. Orbán Viktort még ma sem látják teljességgel át, és bár az Orbán-tehén lesoványodott, az Orbán-tejet mindmáig fejik. Jó példa arra, hogy politikai divatból valaki egy országra rányomhatja bélyegét, amiből végül majd semmi sem marad, csak egy halom nevetséges fénykép és egy halom még nevetségesebb írás. Gondoljunk csak a nemzeti hitvallásra, egyáltalán, hogy a preambulumból hitvallás lett, mindez végtelenül kispolgárian giccses. Lejáratottabb politikust nem ismerek nála, el van intézve ami a politikát illeti, holott tegnap még ő volt a nagy gondolkodó, ma már csak úgyszolván pszeudointellektuális társaságokban kísért, no meg a hatalomban. A magyar átlaglélek számára nehézségek nélkül emészthető politikai puding. Módszere abból áll, hogy idegen nagy gondolatokból gátlástalansággal saját kis gondolatokat csinál, végülis Orbán úgy kicsinyített le minden nagyot, hogy magyarszerű legyen, értik, magyar-szerű. Elsősorban begörcsölt nőszemélyek kedvence, miként buzgólkodó apácák, s tanítónők falják Wass Albertet, mint a tejbepapit, falják Orbán Viktort is. E tragikomikus alaktól, aki mindig is taszított, elég egyetlen mondat a mélységes undorhoz. Orbánt sarlatánnak tartottam mindig, aki mindent és mindenkit kihasznált maga körül egész életében. Ha belegondolok, hogy még szuperértelmes emberek is bedőltek neki, elfog az émelygés. Nézzük meg a fényképeket a mai Orbán Viktorról, mindegyiken olyan, mint egy elhájasult törzstiszt. Ezeken a fotókon Orbán kilép felcsúti háza elé és a horizontra függeszti tekintetét, gurítja labdáját, elrúgja labdáját, leveszi labdáját, labdáját kezében tartja, terpeszben áll, felemeli fejét, lehajtja fejét, megy a Parlament előtt, megy a Parlament mögött, megy a Parlament felől, olvas, eszik, fellapozza (saját) könyvét, becsukja (saját) könyvét, beszél, vigyorog, és így tovább. Hányinger. Orbán Viktor és ez világos, korunk legelkényeztetettebb magyar politikusa, egyidejűleg a legjelentéktelenebb is. Mindazonáltal Orbán, mint példa a magyar politikuskultuszra meglehetősen tanulságos. Mindig a téveshez csatlakoznak, az ostobához, a kéteshez. Orbánnak udvartartása van Felcsúton, és elvárja, hogy szakadatlan szent tehénként tiszteljék politikai nagyságát. Még egy budapesti szerkesztő is nyitva felejtett szájjal, áhítattal térdelt elé, mintha a lemenő nap sugarainál Orbán Viktor kerti padján a szellem oltáriszentségét osztogatná. Hányan zarándokoltak Felcsútra Orbán Viktorhoz, és tették nevetségessé magukat! Elzarándokoltak az úgymond történelmi Felcsútra a szent Orbánhoz, és térdre borultak idoljuk előtt. Hogy idoljuk totális szellemi pancser, nem tudták bárgyúságukban. Még csak nem is sejtették.
Thomas Bernhard után szabadon.