2020. december 25., péntek

Omega


Bevezetés

A magyar rocktörténet megkerülhetetlen tényezője az Omega, épp úgy mint az egyetemesnek a Rolling Stones. Most, hogy az Omega két meghatározó tagja Benkő László és Mihály Tamás (ők ketten voltak a zenekar nagy korszakának tartópillérei) néhány nap különbséggel elhunytak, szubjektív összefoglalását adom annak, hogy számomra mit jelentett a zenekar.

Sokszor voltam Omega koncerten akkor, amikor az még legfontosabb zenekar volt. A hazai rockéletben mindenben ők tették meg az első lépéseket. Nyugat-Európában is ismert és főként német nyelvterületen sikeres zenekarként, nyugati módon működve egy kis Nyugat voltak a Kádár-rendszerben. Zenéjük valójában utánérzés volt, a jelenség keltette fel az érdeklődést. A 70-es 80-as években egyrészt voltak együttesek, mint a HBB, illetve voltak Supergroup-ok, mint az LGT, és végül az egész szakma fölött ott lebegett éteri magasságban, szárazjégfüstben és lézerfényben az Omega. Az is fontos adalék, hogy ezek a félistenek felkarolták a kezdő, de a hatalom szemében gyanús bandákat.


A Presser-Adamis korszak

Az Omega első korszaka a Presser-Adamis korszak volt. Ők ketten teremtették meg az Omega legendáját, számaikat 30 évig szinte naponta játszotta a Magyar Rádió. Mindezt annak ellenére, hogy Presser Gábor tanulóévei ezek, a kiforratlan megoldások időszaka. Ezt maga Presser állítja most megjelent ragyogó könyvében - Presser könyve I, majd hozzáteszi: az Illés együttes azonnal tökéletest alkotott, egyből a csúcson voltak, ahonnan csak lefelé vezethetett az út. Tegyük hozzá, az Omega és majd az LGT számára fölfelé.

1. Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek (1968)

Legendás lemez ugyan, de nem valami erős, egy igazi sláger menti meg a munkát (Ha én szél lehetnék), annak is elsősorban a szövege. Adamis Anna itt a körkörös történet mesterművét alkotta meg, a természet és az élet körforgásának lírai ábrázolását. Az élőből élettelen, majd ismét élő lesz.




2. 10000 lépés (1969)

Az album első két száma az Omega két nagy slágere, az ezoterikus Petróleumlámpa és a kozmikus jelentésű Gyöngyhajú lány. A Magna Mater jelenik meg a Gyöngyhajú lányban, méghozzá az életadó, teremtő Jóságos Anya a fiatal szerelemistennő képében. Ezzel a lemezzel vált vezető zenekarrá az Omega.




3. Éjszakai országúton (1970)

A Presser-Adamis korszak utolsó, legérettebb alkotása. Itt is, akárcsak az első két albumban meghatározóak az instrumentális alkotások. A lezáró dal végén a Ha én szél lehetnék komolyzenei megszólaltatása hallható. A címadó dal már az együttes nagy korszakának hangulatát előlegezi meg. Ennek ellenére, vagy épp ezért mi most egy másik számot hallgatunk meg. A videón a korabeli képek azt a világot idézik, ahol ezek a dalok megszülettek. Egy pillanatra feltűnik a művészi kidolgozású lemezborítókép is. Maga a hangfelvétel hallhatóan egy első kiadású bakelit lemez.




Átmenet

Presserék kiválása láthatóan egy életre szóló törést és feldolgozhatatlan sérelmet okozott az együttes frontemberében. A színpadon esetlenül mozgó, gyenge énektehetségű Kóbor János mindezek ellenére megjelenésével és hangszínével elválaszthatatlan az Omega fílingtől. Ekkor állt fel az a csapat, amely az Omega nagy korszakának szereplői.

4. Élő Omega (1972)

Meglepően jóra sikerült, annak ellenére, hogy a Presser-Adamis szerzőpáros által hagyott űrt kellett kitölteniük. Ez nagyszerűen sikerült Mihály Tamás és Benkő László zeneszerzői vitalitásával és Sülyi Péter Adamis Anna költeményeihez hasonló mélységű szövegeivel. A lemez egésze az útkeresés hangja. Az eredeti koncertfelvétel nem a legjobb minőségű, itt egy stúdióváltozat hallható.




Deep Purple korszak

5. 
Omega 5. (1973)

A lemez B. oldalán az első hazai rock-szvit hallható. Ebből hallgatunk meg egy rövid részletet. Ekkorra nyilvánvalóvá vált az új irányvonal, amit hard rock korszaknak hívnak, én inkább Deep Purple korszaknak mondanám.



6. Nem tudom a neved (1975)

Ez az album végleg beírta az Omegát a legnagyobbak közé-fölé. A címadó dal óriási siker volt. Ma már a hosszadalmas középső része miatt fárasztónak tűnik. Mi mégse ezt hallgatjuk, sem az Addig élj rádióban állandóan futó slágert, sőt a A bűvész-t sem, amely számomra Kádár Jánosról szólt, hanem azt a kevésbé ismert számot, amivel az album záródik. A Huszadik századi városlakó egy igazi korkép, engem akkor nagyon megfogott. A darab már átvezet az együttes következő korszakába.




Pink Floyd korszak

7.  Időrabló (1977)

Az Omega a 70-es évek közepétől Nyugat-Európában talán népszerűbb volt, mint idehaza, nagyrészt külföldön turnéztak. Ez már a teljesen beérett és önmagát meghatározó együttes ideje, a legsikeresebb korszakuk, amit Space-rock korszaknak hívnak, én inkább Pink Floyd korszakuknak nevezem. Az ilyen jellegű utánérzések, motívumfelhasználások saját képre való formálása az Omega egész történetét átszövi. Másodosztályú zene osztályon felüli hangulattal.




8. Csillagok útján (1978)

Keretes szerkezetű album nyitánnyal és fináléval. A nagy sláger a Léna. Mi most nem ezt a közismert, de hosszadalmas szerkesztésű művet, hanem az album legfajsúlyosabb számát hallgatjuk meg.



9. Gammapolis (1979)

Az Omega talán leggyengébb lemeze, de mindenképp a legrosszabb borítójú albuma. Ennek ellenére hatalmas volt a sikere. A Nyári éjek asszonya című számmal engem ki lehet kergetni a világból, egy évtizedik folyamatosan játszották ezt a borzalmat a rádióadók. Egy remekmű is hallható az albumon, az Ezüst eső.




Új utak

10. Az arc (1981)

Az Omega tizedik albuma a legjobb alkotásuk, egy új  korszak nyitánya, amibe minden tudásukat beleadták Tele van telitalálatokkal, tulajdonképpen egy koncept albumról van szó. Nehéz a választás a jobbnál jobb darabok közül, alább az Omega talán legjobb száma hallható.




11. Omega XI. (1982)

A tévedések lemeze ez, az Omega hanyatlásának bizonyítéka. Az a művészi erő, amit a Presserék kiválása okozta bizonyítási kényszer generált ekkorra kimerült (Mihály Tamás). Az együttest egyre fogyó tisztelet övezte, de már nemigen volt rá senki sem kíváncsi, csupán a régi hívek, és a hanyatló nagyság tartotta fenn népszerűségüket, meg a rádióban folyamatosan játszott sikereik. A kiválasztott szám (A hatalom színháza) akkor és ma is rendkívül aktuális.




12. A föld árnyékos oldalán (1986)

Ennek a lemeznek a megjelenésekor 20 éves voltam, ekkor már elindult a diktatúra lassú hanyatlása. Az Omega  a régi bevált űr-témához nyúlt. A rövid siker borítékolva volt, de már nem évtizedekig tartották lázban az embereket. Az agyonjátszott gyenge Fekete pillangó helyett hallgassuk meg az album legjobb számát (Holdfény-negyed).




13. Babylon (1987)

Ez az utolsó lemez, amit még megemlítünk, nem is értem minek adták ki, hiszen igény ekkor már nem volt az Omegára, hacsaknem mint régi nagyokra, akiknek meghallgatják egykori örökéletű slágereit. Ők is belesetek abba a hibába, hogy tovább ontják senki által nem hallgatott albumaikat. A címadó dal azonban akkor maga volt a lázadás. Itt most nem az eredeti, hanem egy feljavított változat hallható.






Befejezés

Az Omega további munkái érdeklődésemen kívül esnek. 1994-ben az Omega óriásplakátokon reklámozta a Fideszt. A parlamenti választás után egy élő televíziós műsorban vonták kérdőre emiatt az együttes frontemberét. Kóbor János higgadtan verte vissza a támadást, mindenesetre valószínűleg ez az esemény nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy véglegesen a párthoz kötődött. 2010 után Mihály Tamás Fidesz-ellenessége és az Omega NER-ben betöltött szerepe kapcsán hallottunk róluk, újabb munkáik (az elmúlt 30 év) teljesen jellegtelenek. Meggyőződése mindenkinek a magáé, műveik tőlük független önálló életet élnek.


Link

Az alábbi linken összes albumuk meghallgatható.

Omega életmű - YouTube csatorna