Ami az önbizalomnak odavág, ami az önbizalomnak teljesen odavág.
Többek közt az utolsó bölényről gondolkoztam. Tudatom homályából derengett fel, mint egy érzéki hiánycikk, ahogy a finálé ostatását figyeltem. Az utolsó bölény még ott állt némán a pusztának nevezett semmi közepén. Megrettent szemeiben maszatok, moszatok, algák, lábasfejűek tükröződései tanakodtak. Idő cserzette bőrét megannyi apró parazita lepte el, ezzel is fokozva magánya delejét, mintha valami visszavonhatatlanságot ábrázolna ez a félreérhetetlen szívszorító, egyszeri és megismerhetetlen jelenléte. Ebben a pillanatban már ott volt a következő pillanat is, tehát egy pici és aktuális nanojövő, mint Napocska ott honolt benne már az eljövendő időben, mint a libidóban, hogy ne menjek messzire Hölgyeim és Uraim. Óh a libidó!
Hölgyeim és Uraim cserélünk fület, orrot, szájat, szemet?
A libidó önmagáért beszél!
Mert a libidó örvénylő és áradó!
Mert a libidó örvénylő és áradó!
Mert a libidó örvénylő és áradó!
Megjegyzendő ez a szó barátaim. Az örökkévalóság szempontjából sok minden lényeges a libidóval kapcsolatosan, és hát genetikai integritása sem mellékes, mert a libidó örvénylő és áradó, a titokzatos libidó, ami persze nem is annyira titokzatos, mert itt nincsenek hátsó szándékok, mert ez így egyenes és nyers, egy egyszerű felütés. A libidó önmagáért beszél, s nyilván szíveket tör össze, de újabb tereket is ad, ahogy a kutatások is ezt jelzik a libidóval foglalatoskodóknak, akik papírra vetik a libidót körbejáró gondolataikat, hogy a megismerés tudományos szempontból teljesen alapos, és mindenképpen abszolút libidó közeli legyen.
Cserélünk fület, orrot, szájat, szemet, esetleg harmadik szemet?
Mert a libidó örvénylő és áradó!
Mert a libidó örvénylő és áradó!
Mert a libidó, a titokzatos libidó átlátható és szenvedélymentes, mint egy osztályon felüli étteremben egy kurva drága vacsora, amely egyben olyan diszkrét és korrekt is, akár a jég a pezsgőt hűtő vödörben, bár itt a vödörnek nincs semmi közvetlen kapcsolata a libidóval, esetleg közvetett még lehetséges, mert meglepetések mindig lehetnek, váratlanságok, pláne a célok megvalósításának kivitelezésében, mert ott mindig szárnyra kaphatnak hülyeségek, őrületek, fals aránytévesztések, mivel a libidó kiszámíthatatlan, meg persze kiszámítható is, mint amikor a nincstelennek, akinek pénzért el kell adni a fél veséjét, hogy libidó mozgatta elméjét kielégítse, mert hajléktalan szerelmének hasonlatos lesz a libidóigénye, ez az elemi és ősi ösztön, amely még az utolsó bölényt is megmozgatja, akinek erőteljes libidója beleőszül a kecsegtető tavasz finoman erotikus klímájába, olyan látens kéjérzékeny ízeket helyezve a bölénynyelvre, amelyek felrázó valósága csak jó, merész, sőt vakmerő és igényes költészettel beszélhetők el, dacára annak, hogy ez a nyelvezet ellenáll mindenféle kisstílű és rosszindulatú előítéletekkel teli értelmezésnek, amelyek folyamatos sémákkal kínozzák a valóságot, amelynek a libidó is oly jelentékeny és eredeti szelete mint mondjuk az origó, vagy a biztonság és az állandóság ábrándját jelölő és az azt kifejező homeosztázis.
Egy rácsok és biztonsági zárak nélküli utópikus libidóval teli világot képzeljünk el, annak minden problematikus tényével együtt. Óh a libidó!
A libidó.
A libidó önmagáért beszél.
Mert a libidó örvénylő és áradó!
Mert a libidó örvénylő és áradó!
Mert a libidó örvénylő és áradó!
Mert a libidó örvénylő és áradó!
A lehengerlések témaváltásai, és ha feltételezzük azt, hogy az életünk egy kivetülés, egy hologram csupán, egy apró részlete az Univerzumunk hatalmas festményén, ahol mint felismerések tanyázunk minden baljóslatú mániás depresszió nélkül, és csak a röhejes libidónk éltette féreglyukközeli szituációban, mintha egy gyapjas mamut agyában lennénk maradványok a földi létünk szempontjából egy olyan vadászat zsákmányaiként kiterítve, amelyben a legvégén mindig a beláthatatlan poént lövik le.
Hölgyeim és Uraim, cserélünk fület, orrot, szájat, szemet, esetleg harmadik szemet?
Zene: Fakó Árpád, Laca és a Poszthús
Fényképezte: Lugosi Zoé
Vágás: Cs. Nagy Sándor
feLugossy László, 2015