Barátaim, önök a rezervátumba készülnek, mert önként szeretnének eltávolodni a zajos világtól, hogy egyfajta megnyugvásban legyen részük, mert elegük volt ebből az alantas világból, ahol a hülyék, idióták, és elmebeteg szadisták uralják a terepet, és minden a pénz körül forog, az anyagiak dominálnak, amikből önöknek már elegük van, és valami normális létezésre vágyva arra gondolnak, hogy a Rezervátumban e szempontok szerint le tudják majd élni a hátralévő éveiket, hónapjaikat, kinek-kinek, ami még hátra van az életéből, vagyis a maradékot, de azt kell mondanom önöknek, mert ez a kötelességem, és bőségesen vannak információim odaátról, mert már több tucat önkéntes kis csapatot transzportáltam egy megállóval a világ vége elé, hogy a Rezervátumban sem fenékig tejföl az élet, tehát nagy ívben vegyenek vissza az illúzióikból, nem szeretném hogy csalódjanak, és még meg is gondolhatják magukat és visszamehetünk oda, ahonnan elindultunk, mert ez a Rezervátum sem az igazi, és rövid ismeretségünk utáni tapasztalatból azt mondhatnám, hogy szerintem ez sem fog maguknak tetszeni, mert önök teljesen másra számítanak, de csalódni fognak, mert ez a Rezervátum már nem az a Rezervátum, mint aminek indult.
Ez a Rezervátum már olyan, mint egy büntető telep, és sok önkéntes azért megy oda, hogy vezekeljen bűneiért, vállalva az ottani szigorú törvényeket, körülményeket, megaláztatásokat, amiket a Rezervátum keménykezű vezetősége a legújabb elvek szerint alkalmaz, és minden előírást a legapróbb részletekig betartatnak a delikvensekkel, és nincs kegyelem, a szabálytalankodókkal nagyon komolyan elbánnak, és nincs visszaút már onnan, tehát ezért kell most jól meggondolniuk magukat uraim, amíg még nem késő, mert lassan elérjük a világ végének legjobban megközelíthető pontját, és ha kiszállnak ebből a járműből, amit én még az apámtól örököltem, aki ezt a transzportálást annak idején kitalálta, hogy egy tisztességes jövedelmet biztosítson családjának, majd rám hagyva ezt az egzisztenciális lehetőséget, amit szíves örömest vállaltam, folytatva a családi hagyományokat egy érdekes és viszonylag jól fizető munkához jutottam, ahol nagyon sok kiváló és magányos emberrel kerültem már kapcsolatba, akiket részben a Rezervátumba szállítottam, részben pedig egy másik megnevezhetetlen állomásra, amiről most nem szívesen beszélnék, mert kiszeretném használni a hátralévő időt, hogy ecseteljem önöknek az elkövetkezendő megpróbáltatásokat, amik magukra várnak ott, azon a bizonyos helyen, ahová már hosszú ideje készülnek, és végre megkapták a beutazási engedélyeket, mert ide csak úgy nem lehet bejutni, még ha oly elrettentő is ez a hely, amely maga a tömény kiszámíthatatlanság, és uraim, most nehogy azt higgyék agitálom magukat, hogy térjenek vissza abba az életbe, ahonnan elakartak menekülni, mert tudom, hogy ez az élet sem kecsegteti önöket semmi jóval, de ez mégiscsak egy valódi és persze rohadt élet a maga megannyi nyomorúságával és mesterséges elfajultságával, amiből teljesen érthető módon érdemes lenne kiszállni, de ahová most készülnek az ugyanilyen mesterséges, és információim, kémeim jelentései szerint majdnem annyira elfajult és kibírhatatlan, mint amitől menekülnek, mert a világ már csak ilyen.
Higgyenek nekem uraim, nincs szándékom befolyásolni önöket, csak megosztom az ismereteimet önökkel, hogy segítsek a tévelygőknek, mert ezt kötelességemnek tartom, és felelősséget érezve önök iránt el kell mondanom az önökre váró megpróbáltatásokról néhány idevonatkozó benyomást, mert én hetente legalább kétszer szállítom a kis csapatokat, akik mint önök, nem szeretnék azt a világot élni, amibe beleszülettek, és arra gondolnak, hogy otthagynak csapot-papot, és a Rezervátumban próbálnának majd szerencsét, ami nem biztos, hogy egy jobb választás, persze választásnak azért nem rossz, mert mégiscsak választás, de ismerve a körülményeket, lehet hogy mégsem az igazi, mert az lenne a jó, hogy ha már erkölcsileg kiérdemeltünk egy ilyen lehetőséget, hogy otthagyhatjuk a nyomorúságos és hazug világunkat, akkor legyen egy igazi alternatívánk, amely ha szolid viszonyokat biztosítva is, de megoldás legyen, és ne egy átvágás, tudom sokan szeretnének eljönni abból a hazug életből, amelyből önök is jönnek, és lassan már senki de senki nem szeretne ott élni, mert minden jóravaló lélek a Rezervátumban szeretne élni, s nem odaát, hanem itt a végtelen lehetőségeknek hitt formációban, de mivel ilyen óriási az érdeklődés már évek óta, hát már ez az alternatíva sem az igazi, mit ahogy már semmi sem az igazi.
Nekem az a szerencsém, hogy én a két nem igazi dolog között ingázom evvel a nem igazi járművel, és ettől vagyok igazi, és találkozom sok igazi emberrel, akik egyik nem igaziból mennek át egy másik nem igaziba, de amíg itt a járműn létezünk, addig a legteljesebben igaziak vagyunk, akár ott maradnak, akár meggondolják magukat, és információim alapján visszatérnek a szörnyűbe, a borzasztóba, hogy újra elvágyódhassanak onnan valahová az értelmetlenbe, mert nincsenek már értelmesnek mondható életterek, az emberek képesek voltak simán elintézni a körülöttük lévő világot, és most mindenki menekülne valami élhetőbb térbe, de már nincsenek ilyen terek, csak a rothadás van, a pusztulás, a mocsok, a torzulások világa, és ez jól mutatja azt, amit mutatni kell, mert ez egy alaptudás, tudás alap nélkül, amelyek között tévelyeg a földi halandó, és ez a hosszadalmas tévelygés lenne az élet, mert valami miatt életnek nevezik, minden szarkazmus nélkül mondom így, mert itt félre teszi az ember az iróniát, persze csak annyira félre, hogy mindig kéznél legyen az, amire oly nagy szükség és igény jelentkezik, pláne ebben a tétova és labilis helyzetben, amikor a csodával határos módon száguldunk egy Rezervátum felé, és ez a Rezervátum nem maga a reinkarnáció, hanem csak a köztes világok egyik legköztesebbike.
feLugossy László: A Rezervátum felé
Részlet a Nyaralj ködben a Mirákulum szájton című (hozzávetőlegesen) zenés filmből
Közreműködik: Láng Annamária
Zene: Laca és a Poszthús
Hilda - Hel (Hell) Loki lánya az éjszaka, a holtak világának úrnője félig élő, félig halott lény.