A hitről

Dogmatikusnak tartják azt a föltételezést, hogy az ember a másvilágon jut el a tökéletességre, azt viszont nem tartják dogmatikusnak, ha feltételezzük az ember evilági tökélyre jutását, bár a haladás eszméje éppoly bizonyíthatatlan, mint a halhatatlanságé, és racionális szempontból éppoly valószínűtlen. Mivel nem olyan civilizációban élünk, amely erősen hinne a szent helyekben, ezért őrültségnek tartjuk azoknak az embereknek az ambícióját, akik képesek voltak életüket adni azért, hogy elfoglalják Krisztus sírját, ellenben dicsőítjük azokat, akik képesek voltak életüket adni azért, hogy megtalálják az Északi-sarkot. A keresztesháborúknak és a sarkkutatásnak is volt távolabbi haszna. Itt most arról beszélünk, hogy elképesztőnek tartjuk azt, ha emberek átvonulnak egy kontinensen csak azért, hogy meghódítsanak egy helyet, ahol egy ember meghalt, azokat viszont hősként ünnepeljük, akik azért haltak meg, hogy megtaláljanak egy helyet, ahol senki sem él, és csak azért érdekes, mert állítólag azon a helyen találkozik néhány vonal, amik a valóságban nem is léteznek. Csak azt akarom mondani, hogy mindannyian tündérmesékben hiszünk és azokban élünk. Az igazság dogmává válik, mihelyt megkérdőjelezik. A szkepticizmus, ez a szimpatikus és tiszteletre méltó vallás az, amely létrehozza a hitet. Mi, akik demokraták vagyunk, most, hogy az antidemokraták el akarják a demokráciát pusztítani, oly tüzesen hiszünk benne, mint egy vallásban. Nekünk keresztényeknek fogalmunk sem volt a kereszténységben rejlő hatalmas filozófiai józanságról mindaddig, amíg a keresztényellenesek meg nem világították számunkra. A szellemi rombolás halad tovább, minden megtagadtatik, hát mindenből hitvallás lesz. Máglyákon teszünk tanúbizonyságot arról, hogy kétszer kettő négy. Kardot rántunk a világegyetem védelmében. Aki nem lát az nem hihet. "Látta és hitt."


G. K. Chesterton után szabadon.