1. Pierre Teilhard de Chardin (1881-1955) jezsuita teológus, paleontológus gondolkodásának központi magja az evolúció. Nézete szerint minden állatfaj fejlődik, majd elérkezik egy olyan szocializációs küszöbig, mely után kollektivizálódik. (A méheket és hangyákat hozza fel példaként.) Úgy véli, hogy az ember korunkban jutott el ehhez a küszöbhöz. A 20. századi totalitárius politikai rendszerek mély intuícióval ezt érezték meg, nekünk azok nyomába kell lépnünk továbbfejlesztve nézeteiket, és túlzásaikat helyesbítenünk. Egy határozott szociális rendszer jelenik meg: a szervezés rendezi a tömegeket, minden egyén számára kijelöli sajátos szerepét. Ez a modern világ fő jellemzője, egy mélyreható változás, melynek magyarázata az állatvilág kapcsán előbb felvázoltakban rejlik. "Az Emberiség is elérkezett egy olyan korszakhoz, amikor minden faj -biológiai szükségszerűséggel- kell hogy rendezze elemeit. Azt tapasztaljuk, hogy bennünk az Emberiség már kritikus szocializálódási pontjához közeledik. (...) Fajunk most lép be szocializálódási fázisába, nem élhetünk tovább, ha nem jutunk át egy olyan átalakuláson, amely - akármiképpen is, de egésszé fogja kovácsolni sokféleségünket." Minden élőlény rendeltetése az evolúció iránti kötelező felelősség.
2. Teilhard az emberiséget két csoportra osztja. Az egyik csoportba tartoznak azok, akik tagadják a haladást, a tökéletes emberiséget. Ezek szerinte tagadják az értelmet és az értékeket. Ők megmerevednek szétesésükben és következetlenségükben. "Ne törődjünk velük." A másik csoport hisz az egyre nagyobb tudat lehetőségében. Előttük ott áll a boldog jövő, kövessük őket álláspontjuk útján. A Föld biológiai egységéről beszél, az anyag felfelé emelkedő árjáról, melynek során az anyag szellemi értékké válik. India bölcseire hivatkozik: meg kell szabadulni a sokféleségtől, hogy elérjük a boldogító Egységet. Véleménye szerint a kereszténység is ezt tanítja, csupán az Isten jellemvonásait valló hit miatt kevésbé radikálisan.
3. Nem kevesebbet állít, mint azt, hogy "a modern totalizációs mozgalmak (bármilyenek is első tapogatózó lépéseinek hibái) nem eretnekségek, sem biológiai visszaélések, hanem a kozmikus mozgás lényeges vonalán dolgoznak." Állítása szerint az evolúció lényege a sokféleségből való út az egyformaság felé. Akik az egyén, az egyéniség fenntartását kívánják, azok az emberi tömegben az "általános légbe-foszlás folyamatát" indítják el, biológiailag beleoltják a világ gondolkodó részébe a felbomlás, és a halál csíráját. "Határozottan vetjük magunkat az egész együttes áramlásába, hogy vele egy testté legyünk. (...) Csakis az összpontosuló világ menti meg a létezés méltóságát és reményeit, bármilyen áldozatokkal jár is szabadságunk számára. (...) Ennek kell igaznak lennie (...) nem tehetünk mást, minthogy eltökélten fejest ugrunk a szocializáció kohójába, - még ha belőlünk valami el is pusztul benne." (Az ember azt érzi, egy fanatikus szekta tanítását olvassa.) El kell határoznunk magunkat a "Nagy Döntésre". Szerinte a nagy kollektív egységek nem megsemmisítik, hanem fokozzák az egyedi sajátosságokat, szintézist alkotnak, ami differenciál. Erre példának a felsőbbrendű élőlények sejtjeit hozza fel. Víziójában specializált, megszabott feladatot ellátó egyedek vannak. Állítása szerint ezek az emberek azért nem alkatrészek, mert a csoport ölén az egyedek pszichés úton közösen beteljesítik önmagukat, vagyis szerepük személyessé válik, megjelenhet a spontaneitás. "Az anarchikus autonómia el fog tűnni, de helyet az egyéni értékek harmonikus kibontakozása foglalja el." Teilhard szerint az egyesülés eldöntött tény. Milyenségét majd az határozza meg, "hogy az egyedek tömegbe-fogása ne totalitárius módon történjék", hanem szeretetben megvalósuló közös szellem, közös szív, közös akarat megteremtése által.
4. A szeretet szerinte "az Élet alapvető energiája", az evolúció mozgatója. "De ez még nem minden. (...) Az összpontosuló Világegyetemben minden egyes elem nem közvetlenül a saját beteljesedésében találja meg befejeződését, hanem azáltal hogy beteljesül abba a felsőbbrendű tudatpólusba, amely egyedül teszi lehetővé számára, hogy kapcsolatba kerüljön minden többi elemmel." Kilép önmagából és a Másikba zuhan valamiféle "pálfordulással". "Ezen a végső állomáson megjelenik a misztikus megsemmisülés. (...) Ezzel egyenesen jutunk el -a szocializálódáson át- valami legfelsőbb Egységbe vetett hithez." Az evolúció folyamán, mely az egyedtől a tömeg felé vezet, a Nagy Döntés először az egyed döntésévé, majd az emberi tömeg közös döntésévé kell válnia. "Fajunk számára a jövőben így ígérkezik egy sajátos és egyetemes tudatállapot: konspiráció, vagyis együtt-lélegzés, egységes perspektívák és közös szándék." A Földön kialakul egy új atmoszféra, a cselekvés új erőtere. "Új és felsőbbrendű erőtérbe, új szellemi dimenzióba jutottunk. (...) Az emberi tömeg (...) első ízben fog feljutni abba az erőtérbe, amelyet biológiailag megkíván tevékenységünk teljessége."
5. Teilhard meghirdeti a nőiség központba helyezését: "Ott voltam már a Világ őskezdetén. Még el sem kezdődtek a századok, már megszülettem Isten kezéből. (...) arra szántan hogy (...) munkatársa legyek Isten művének. A Világban egyesülve és termékenyülve jön létre minden - találkoznak, egyesülnek az egymást kereső elemek, kettő-kettő egymásba olvad és megszületik egy harmadik. Engem Isten lehelt az ős-Sokféleségbe, sűrítő és központosító erőként. Én vagyok a létezők összekötője, illat vagyok, mely hajtja őket, hogy egymás felé fussanak; szabadon szenvedélyesen sodrom őket egymás felé, egyesülésük útjain. Én mozgatok és rendezek egybe mindent. Én vagyok a Világba lehelt szépség, hogy szerveződni késztessem a Mindenséget, - Eszmény vagyok a Világ fölött hogy emelhessem fölfelé magasba. Én vagyok a Női, a lényeges erő." Teilhard itt lényegében a Példabeszédek könyvét (8,22-31.) követi, azonban saját víziója szerint átértelmezi és a nőiségre alkalmazza. (A bibliai szakasz a bölcsességről szól, melyet a kereszténység Krisztusra alkalmazott.) Sokkal inkább költészetről van szó, semmint a női princípiumról.
6. Teilhard szerint az evangélium betetőzése az Omega Pont, az evolúció pólusa, a véglegesen centralizált világ érlelődésének végpontja, a Nooszféra végső önmagára hajlása. E jelenséget hominizációnak nevezi, melyet így definiál: a földi pszichizmus önmagába összpontosulása, egyszerűbben fogalmazva a tudatosság növekedése. A hominizáció folyamata jelenleg is zajlik, a homo sapiens nem a végállomás. Krisztus azonossá válik a mindenséggel, az emberiség pedig kollektív gondolatgéppé, szuperorganizmussá alakul, és e kettő egymás felé konvergál. Az alapdöntés már nem az, hogy az ember egyén, hanem a tömeg közös választása. Az emberiség szuper evolúciója tudományos törvényszerűséggel folyamatban van. Az egyéni reflexek egyetlen egységes lelkületben, gondolatban fognak önmagukat felerősítve összekapcsolódni. Az emberiség a kollektív magasabb rendű gondolkodás fázisa felé, a szocializálódás és együttgondolkodás kritikus pontja felé halad. A szabadságot felváltja az egyenlőség. "A Nooszféra olyan zárt rendszert kezd alkotni, amelyben minden elem önmagában látja, érzi, kívánja s szenvedi el ugyanazt, amit egyidejűleg a többi (...) Az összehangolt tudatok közössége azonos egy bizonyos fajta felsőbbrendű tudattal. A Földet nemcsak miriádnyi gondolat-szemcse borítja, hanem egyetlen gondolkodó takaróba burkolózik, míg végül funkcionálisan egyetlen, óriási égitest-méretű Gondolat-Szemcsét nem alkot. Az egyedi gondolatok sokasága egy csoportba tömörül, és egyetlen egységes lelkületű Gondolat tevékenységében erősíti egymást."
7. Teilhard mint minden utópista, fél az emberi szabadságtól, és célja, hogy a szabadságot a megtervezett rend váltsa fel, mely rendet a fajnemesítéssel kívánja megalapozni: "Eddig kétségtelenül vaktában hagytuk nőni fajtánkat, nem gondoltunk arra, hogy milyen orvosi és erkölcsi tényezőkkel kell pótolnunk a természetes kiválasztódás nyers erőit, ha megszüntetjük őket. A következő évszázadok folyamán feltétlenül meg kell jelennie és ki kell fejlődnie valamiféle személyelvek szerinti, nemesen humánus eugenizmusnak." Szerinte a közösségért vállalt áldozat, a fejlődés haladtával természetessé és szükségessé válik. Megszűnik a zűrzavar: az emberek és a természet véletlenszerű döntései. A rend abban nyilvánul meg, hogy minden ember ugyanazt gondolja, akarja és cselekszi. Meghirdette a totális és jótékony államot. Az erkölcsi tudat és a demokratizálódás növekszik, és egy globális államban egyesül. Üdvözli azokat a forradalmi erőket, melyek a 20. századi diktatúrák létrehozásával elindultak a tökéletes totalizáció irányába, bár kísérleteik sikertelenek voltak. Minden utópista erőszakos, hiszen egyetlen rend létezik, mely szükségszerű, tehát nincs mód rá nemet mondani, aki mégis megteszi, az az emberi nem ellensége. "Az összeszorító és egyesítő körülmények ellenére az emberiség még mindig borzasztóan különböző részekből tevődik össze, amelyek nem egyformán érettek, s amelyeknek demokratizálódása csak a képzelet és a rugalmasság alkalmazásával valósítható meg."
8. Sokan hiszik, hogy a Nagy Döntés korszakába értünk. Krisztus első eljöveteléhez szükséges volt az evolúciós fejlődés anatómiailag, és szociális téren egy bizonyos kollektív tudatfok elérése. Második eljöveteléhez "Krisztus azt várja, hogy az emberi kollektivitás már teljesen kifejlessze a maga természetes képességeit, végre képes legyen arra, hogy Tőle kapja meg természetfeletti beteljesítését." Teilhard lényegében az utópiát, mint olyant kívánja teológiailag igazolni. Valójában nem megkereszteli az utópiát, hanem a kereszténységet olvasztja be egy totális kollektív utópiába, melyben az emberiség nem egyedekből áll, hanem az emberek egy egységes organizmus sejtjei, egy megtervezett rend alkatrészei. A vulgárteológia nyelvezetét keveri a tudományos szóhasználattal. Mindez lényegében lefordítható a kollektivista totalitárius politikai terminusra.
9. Láttuk Teilhard nézeteit a maguk valójában. Ezek után különösnek tűnhet, hogy a Magyar Katolikus Lexikon internetes változata szerint "művében csak az Egyház örök tanítása található". Egy példa a Magyar Katolikus Lexikon módszerére: Teilhard szerint Isten nem a szülők által nemzett testbe leheli bele a külön megteremtett lelket, hanem a lélek teremtése a testben és a testtel együtt történik mégpedig úgy, hogy az emberi lélek teremtése Isten és a szülők közös műve, azt nem lehet szétválasztani, "vagyis az ember, (...) teljesen a Teremtő műve és teljesen a természeté (szülőké)." E nézet mélyén a monizmus húzódik meg. Hogy azután ez mennyiben "az Egyház örök tanítása", arra a lexikon szerint Szent Tamás és Szent Ágoston a bizonyíték, akik úgymond ugyanazt mondják, mint Teilhard. Ágostontól idéz is, megmagyarázván az idézetet: "a teremtés Isten műve, mely alkotásainak tevékenységéhez vegyül." Ágoston ugyan nem ezt mondja, de Teilhard igen. Ami Tamást illeti, ő a Summa Theologiae-ban világosan kijelenti: "A teremtés nem elegyedik a természet működéseivel." (Summ.Th.I.45.k.8.sz.a.k.v.), és Ágostonra (Augustinus: Super Gen. ad litt - V,11.) hivatkozik, aki "megkülönbözteti a szaporodás művét -ami a természet műve- a teremtés művétől." (Summ.Th.I.45.k.8.sz.sz.a.n.) A lexikon azt állítja, hogy Tamás szerint "az ember nemzi az embert (és nem csupán a testet)". Valójában Tamás éppen ennek az ellenkezőjét állítja: "Mivel az értelmes léleknek anyagtalan a tevékenysége, subsistáló létező, amint fentebb mondottuk, és ennek megfelelően kell léteznie és létrejönnie. Mivel pedig anyagtalan substantia, nem hozható létre nemzéssel, hanem EGYEDÜL ISTEN LÉTESÍTHETI teremtéssel. Azt állítani tehát, hogy az értelmes lelket a nemző lény hozza létre, nem más, mint azt állítani, hogy az értelmes lélek nem subsistál, következésképpen elpusztul a testtel együtt. Ezért eretnekség azt állítani, hogy az értelmes lélek a maggal nemződik." (Summ.Th.I.118.k.2.sz.a.k.v.) (Kiemelés tőlem.) A lexikon arra is hivatkozik, hogy "a lélek nem létezik előre", ami ugyan igaz, de nem jelenti azt, hogy ne teremthetné azt Isten a test létrejötte után. A középkorban az akkori tudományos nézet alapján éppenséggel pontosan így gondolták: a foganás után hónapokkal kap értelmes lelket a test. Már ezért sem egyezhet Teilhard nézete, mely a tudomány mai állásához kötött, a középkorival. Mai biológiai ismereteink alapján tudjuk, hogy a foganás pillanatában teremti Isten az emberi lelket. Tamás érveit e változás magától értetődően nem befolyásolta, hiszen ő nem kötötte soha érvrendszerét a természettudomány változó megállapításaihoz. Végül nézzük meg, hogy A Katolikus Egyház Katekizmusában mi áll: "Az Egyház azt tanítja, hogy minden szellemi lelket Isten közvetlenül teremt - nem a szülők által létrehozott alkotás." (366. pont.) A Magyar Katolikus Lexikon e szócikke is jelzi a New Age-nek, a teilhardi teológia általi behatolását az Egyházba.
Felhasznált irodalom
Molnár Tamás: Utópia - örök eretnekség, (1990). Szent István Társulat, 1992.
Pierre Teilhard de Chardin: Út az Omega felé. Válogatás Teilhard de Chardin műveiből. Szent István Társulat, 1980.
Részlet Az új világrend című írásomból.
Link
Magyar Katolikus Lexikon