Ez a közmondás valós, a régi épületeknél kifejezetten. Az akusztikára gondolok. A Debreceni Egyetem főépülete folyosóival, oldallépcsőházaival olyan, mint Harry Potter Roxfortja, különösen, ha arra gondolunk, hogy a pincében lévő bunkerből egy földalatti folyosó vezet ki, amely távolabb bukkan a felszínre. De ki gondolna arra a különös akusztikára, amely akkor jelentkezik, ha a könyvtár emeletén a gép előtt ülsz, és egyszer csak valaki beszél a füledbe. Mintha melletted állna, pedig a távolban fent van a harmadik emeleti kerengőn és halkan beszél. Sok érdekes telefonálást voltam kénytelen így meghallgatni. Ennek a kerengőnek nevezett területnek az akusztikája a negyedik emeleten a holland tanszék folyosóján is érvényesül. Ha valaki végig megy a kerengőn, azt hiszed fent, hogy ott jönnek melletted.
A legérdekesebb tapasztalatom azonban a debreceni Szent Anna Székesegyházhoz fűződik. Ha a szentélyre tekintesz, látsz jobbra fent egy ablakot, az az oratórium, valójában egy tanterem. Ha ott leülsz a tanári asztalhoz, akkor ha a hátsó padban suttognak, az olyan, mintha oldalról közvetlen közelről belesuttognának a füledbe. Azt gondolom, nem véletlen van ez így, a terem hatalmas lehallgatókészülék.