2020. szeptember 8., kedd

Könyvtár

Tavaly nyáron tudtuk meg, hogy a Debreceni Egyetem főépületében lévő Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvtárt felújítják. Július végén be is zártak, akkor arról volt szó, hogy a kéthetes nyári szünet alatt elkészülnek vele. Emlékszem ahogy jöttem kifelé arra gondolva, hogy most néhány hétig mellőznöm kell a DEENK általam leginkább kedvelt egységét. Közben az átalakítás tervezett időtartamát egy héttel megtoldották. A munkások mindent szétszedtek, majd eltűntek. Ekkor már sejteni lehetett, hogy a szeptemberi szorgalmi időszak kezdetéig nem fognak elkészülni, de még októberben is állt a munka. Szeptemberben az a nemhivatalos hír terjedt el, hogy januárban fognak nyitni. Közel 20 éve megéltem itt egy ennél nagyobb volumenű átalakítást, és akkor egy napra se zártak be, igaz az még egy más világ volt. Azután eljött a január, majd a február is, és a munkások még mindig dolgoztak, végül meg lett hirdetve a március közepi nyitás. Ez volt az első hivatalos tájékoztatás július óta. Ehelyett azonban a koronavírus, és a vészhelyzet érkezett meg, ami az összes egység bezárását jelentette. Aztán ez is elmúlt, a könyvtár egységei nyár elején kinyitottak, kivéve a főépületben. Hogy miért, azt csak találgatni lehet, talán azért, mert ünnepséget szerveztek, és az államtitkár csak most ért rá. Igaz egy szűk rétegnek korlátozottan már lehetett használnia. Végül szeptember 7-én több mint 13 hónap zárva tartás után megnyílt a felújított és átalakított könyvtár. Ezt már augusztusban lehetett sejteni, de hivatalosan csak szeptember 3-én késő este lett kihirdetve. Ma reggel, több mint egy év után különös érzéssel jártam végig a termeket - "törzsvendégek visszatértek!" A munkák igazából jóval a tavalyi bezárás előtt elkezdődtek, úgyhogy a festés és burkolás, meg az új bútorok behozatala tartott ennyi ideig. Viszont tényleg jobb és szebb lett minden tekintetben, új számítógépek vannak és szinte hihetetlen, működőképes friss böngésző. Már előttem vannak a könyvek, kezdem a munkát.