Mérgezett nép

Magyarország minden bárgyúságát el kell viselnünk, nem szabadulhatunk népünk karmaiból, mindenekelőtt a kormányfő egzaltságától, az állam szakadatlan akadékoskodásától, és a rossz időtől. Magyarországon az év háromnegyed részében rossz az idő, és ha azt hisszük, itt a tavasz, hónapokba telik, amíg valósággá válik, és rögtön nyár lesz belőle, ami viszont egyre melegebb. És az ősz, tulajdonképpen a legszebb évszak itt, ebben a rémes klíma uralta országban, ahol mindenkit próbára tesz a köszvény, a reuma, a gyakori viharok, és a jeges hideg már sokszor novemberben mindenkit arra emlékeztet, hogy léte maga a szakadatlan fenyegetettség. Nem beszélve a télről, ami mindent elviselhetetlenné tesz, ha túl vagyunk a harmincon. De a magyaroknak, ha Nyugatra kerülnek minderről fogalmuk sincs, mert már elfeledték honnan jöttek, mind visszavágynak ebbe a lapályba, ahol nehéz a levegő és bűzös, mindenhol rovarok milliói. Ide folyik be a világ szennye, olyan mint egy lefolyó, egy pöcegödör. Magyarország ténylegesen a világ pöcegödre, ahol persze dúsan tenyésznek a növények, csak éppen mérgezők, magukba szívják a világ minden mérgét. Aki eszik belőlük, maga is mérgező lesz. Mérgezett és mérgező. Csak külföldről behozott élelmet szabad itt enni, ha nem akarsz mérgezetté válni. Ilyen a magyar, mérgező-mérgezett. Az egyik nyugatra vágyik a másik haza, így legalább mind és mindig magas fokon és egyformán boldogtalanok.

Thomas Bernhard után szabadon