A moszkvai lány

A lány váratlanul tűnt fel. Kitűnően volt öltözve. Arca nem látszott a félhomályban, de hangjából rögtön tudtam, hogy átlag feletti intelligenciával rendelkezik. Bemutatkozott, majd arra kért tartsak vele egy darabon. Arra gondoltam, milyen bizalomgerjesztő ez a fiatal nő, esetleg ugyanúgy gondolkodik mint én, hangulatokból és mozdulatokból következtetni lehet a személyiségre. Nem gondoltam semmi rosszra, nyilván itt tanul az egyetemen, tehát ismer engem. Az egyetem egy kilométeres körzetében születtem, lakom, és dolgozom, ebben az egy kilométeres sugarú körben töltöm életem nagy részét. Nem nagy kerülő, vele tartok. Ahogy haladtunk, a szemben jövőket figyeltem. Ez az ember, mondtam a lánynak, jó, ez az ember rossz, és hadd magyarázzam meg önnek, hogy az egyik ember miért jó, és miért rossz a másik. De miért mondom önnek, hogy az az ember jó, a másik meg rossz! Lehet, hogy ez nem is érdekli önt. Engem viszont állandóan érdekelnek e jellemfurcsaságok. Éjjel-nappal foglalkoztatnak ezek a gondolatok: ez az ember jó? Ez az ember rossz? Miért jó az? Miért rossz ez? Ha ismerné őket akkor tudná, hogy az az ember, mely az imént haladt el mellettünk rossz, amelyik pedig most jön szemben, ugyanilyen biztosan megtudná mondani, hogy jó. Most azonban semmit nem tud róluk. Az ismeretlenség lehetetlenné teszi annak megállapítását, hogy az illető jó-e vagy rossz. A világ, mint tudja, mondtam, lehetőségvilág, a lelkek lehetőséglelkek, amint a filozófiák is lehetőségfilozófiák. Mindannyian lehetőségekben gondolkodunk. Az idegen lány nem csupán érdeklődőnek látszott, ami az embereket illette, hanem jártasnak is bizonyult a témában, mint kiderült szakember volt a személyiségfejlődést illetően. A lány a lélekből magából idézett, és nem a lélekről írt művekből. Egyre inkább kedvemre való volt ez a találkozás. Az emberek után a művészetekről beszéltünk, irodalomról, zenéről. A lány magyar tudása rendkívüli volt, de a kiejtése mégis egy külföldié. Orosz lehet gondoltam. A lány bármilyen okból is, és a lányoknak női okaik vannak, tett még egy sétát lefekvés előtt; érdeklődése az alkonyat, vagy épp a Nagyerdő sajátosságai iránt, gondoltam, kivitte őt a kollégiumból. Egy pillanatig sem gondoltam semmi rosszra. Miután Gogolról beszéltünk, hogy orosz volt-e vagy ukrán, esetleg egyik sem, a politikára terelődött beszélgetésünk. Újfent megállapítottam, hogy két intelligens ember beszélgetésének természetszerűleg mindig a politikánál, a politikumnál, a tiszta értelem alfájánál és omegájánál kell kikötnie. Itt mutatkozott meg igazán partnerem magas intelligenciája. Teljesen világos, gondoltam magamban, itt egy nő beszél. Ami mondandója a demokráciáról volt az rám, aki tökéletes hallgatóság vagyok, a legnagyobb benyomást tette. Ez a lány tudta, hogy mi a demokrácia, hogy az állam ma micsoda, de főleg, hogy az ifjúság és az állam, a jövő és az állam, itt nálunk és ott náluk micsoda. Ő moszkvai mondta, beszélt a Pussy Riot-ról, az egész európai, de a teljes világpolitikát is mesterien világította meg, úgy, hogy a csodálatomat váltotta ki. Ekkor már a stadion mellett álltunk. Itt kért a lány, hogy vezessem ki az erdőből, mert elveszítette a tájékozódását, én pedig teljesítettem kérését. Fájt a gondolat, hogy talán utoljára látom. Aznap éjjel az orosz konzulátuson egy fiatal nő öngyilkos lett. Mint mondják egy férfi miatt. Mások szerint Szibériába akarták deportálni.


Műértelmezési kísérlet
Thomas Bernhard: A francia attasé (Egy innsbrucki kereskedő fiú bűne, 190. oldal. Kalligram, 2012.)