Tavasz

Ezen a tavaszon megint mindennek és mindenkinek vége. A kín megint kínná lesz. A halálos sötétségben az emberek beomlanak. Egy egész nemzet omlik be. Mehetsz ahová akarsz, pusztító viharával elmos, a világ szélére lapátol ez a tavasz... a legeldugottabb zugokba, egyik perifériából a másikba. Nevetségesség, szánalmasság, halálos tavasz. A halál mindent uraló fajtalansága. A haláltánc perverzitása. Döbbenetbe rémülten, hirtelen egész vidékek mutogatják fekélyeiket, zúg a dögbogár, lépten-nyomon dögtenyészet, előbalkáni perverzió. A türelmi idő végetért, megint fellapozzák az aktákat, megint mindenkit lehordanak, a bírósági elnökök ítéletet hoznak. A fáradtságnak fejét veszik, megint mindenütt az a bárgyú gyerekcsináló bizalmaskodás felső és alsó szinteken. Visszataszító elégedettség terpeszkedik: "A nemzet megint egységesen áll elveim oldalán!" Alávaló exhibicionizmus. A rendek alárendelődnek. Határtalan bizalmatlanság azokkal szemben, akiknek gondolataik vannak. A kísérlet, hogy csak egyetlen pillanatra elkülönülj, már a legsúlyosabb bűncselekmény. Közveszélyes szellemleprájukban állandóan hanyatlanak. Belefulladtak saját forradalmi ifjúságukba. A holnap félreértésre épül, irdatlan elhallgatásra. Hajléktalan gondolatok hideg padokon. Nyugtalanságszélcsönd. Halálos tavasz.


Thomas Bernhard után szabadon.