Tizedik nap, negyedik novella
Élt Bolognában egy lovag, ki mély-szerelembe esett egy ifjú hölgy iránt, azonban az nem viszonozta érzelmeit, ezért Modenába költözött. Közben a hölgy férjétől áldott állapotba került, ám egy hirtelen rosszullét után úgy tűnt, mintha elhunyt volna, mivel azonban gyermeke még nem lehetett életképes, gyorsan eltemették. A lovag értesülve a dologról a sírbolthoz sietett, hogy legalább halálában megölelhesse azt, kit mindennél jobban szeretett. Átkarolván a holttestet, arcát arcához szorította, megcsókolta, majd a mellét megfogva azt érezte, hogy ver a halott szíve. Sietve hazavitte a tetszhalott nőt, és anyját kérte vegye gondozásba, kinek sikerült is eszméletre keltenie. A csodálkozó hölgynek a lovag mindent elmondott, mire az köszönetet mondott megmentőjének, és az iránta érzett határtalan szerelmére hivatkozva kérte, hogy ne érje szégyen tisztességét, és engedje szépen haza. A lovag azt válaszolta, hogy bármennyire is vágyakozik utána, úgy fog bánni vele, mintha a testvére vagy a lánya lenne, de ha már a mély-szerelem által visszaadta az életét, szeretne kérni egy kis jutalmat, mégpedig azt, hogy egy ideig még itt éljen a házában az anyjával, míg ő Modenában elrendezi ügyeit, majd ezután ünnepség keretében átadja őt férjének. A hölgy beleegyezett a kérésbe, majd rövidesen szült egy egészséges fiúgyereket, ami nagy örömmel töltötte el a lovagot. Ezután eltávozott, majd néhány hónap múlva visszatért és ünnepséget rendezett, ahová hivatalos volt az ifjú hölgy férje is.
A lovag ebéd után felállt az asztaltól és így szólt: "Perzsiában az a szokás, hogy a vendéglátó, ha megakarja tisztelni vendégeit, akkor megmutatja nekik legdrágább kincsét, feleségét, lányát, vagy bármi mást. Most én is ezt fogom tenni, ám még mielőtt elétek tárnám legdrágább kincsem, lenne egy kérdésem hozzátok: ha valakinek beteg lesz a szolgája, és meg sem várva halálát kirakja az útra és otthagyja, ám arra megy valaki, akinek megesik rajta a szíve, hazaviszi, saját költségén meggyógyíttatja, nos akkor az első haragudhat-e a másodikra, ha az nem akarja visszaadni neki szolgáját?" A vendégek miután megtanácskozták az ügyet, a hölgy férjét kérték fel, mondja el véleményüket: "az elsőnek immár semmi jussa a szolgára, hanem az jog szerint a másodiknak jár!" A lovag erre ezt válaszolta: "Szerintem is. Ezek után pedig lássátok legdrágább kincsemet", és bevezette a hölgyet. Elámultak a vendégek, látván mennyire hasonlít az elhunytra, de tudták hogy az nem lehet, hiszen ő meghalt. Kérdezték a lovagot, ki ez a hölgy, mire azt válaszolta, hogy az iménti szolga, majd elmesélte szerelme történetét kezdetétől a mai napig, végül így fejezte be: "A férj ítélete szerint a hölgy jog szerint most már az enyém." Nagy lett erre a csend, amit a lovag tört meg a férjhez fordulva : "íme a feleséged, és íme a fiad, akinek én a keresztapja vagyok, visszaadom néked, mi a tiéd." Az igazi önzetlenségre csak a valódi szerelem képes. A lovag jutalma az lett, hogy a család megbecsült barátja lehetett.
Tizedik nap, ötödik novella
Élt Udinében egy gyönyörű fiatal nő, akibe egy lovag halálosan beleszeretett. Amikor a hölgynek már nagyon terhére volt a szüntelen háborgatás, látva hogy hiába utasítja el a lovagot, az csak nem tágít, az az ötlete támadt, hogy egy teljesíthetetlen kéréssel rázza le magáról. Megüzente hát, hogy betölti vágyát azzal a feltétellel, ha a következő januárban itt a városhoz közel egy májusi kertben vendégül látja. Ha ezt nem teszi meg, akkor egyszer és mindenkorra tűnjön el. A lovag rögtön látta miről van szó, ám feltette magában, megpróbálja akár a lehetetlent is. Talált is egy varázslót aki képes volt erre a csodára. A hölgynek már az invitáláskor rossz előérzete volt, és amikor meglátta a kertet már bánta ígéretét. Kétségbeesését a férj is észrevette, és látva hogy valami baja van, kérdezte annak okát. A hölgy végül kénytelen volt mindent bevallani, mire a férj először dühöngeni kezdett, majd lecsillapodva átgondolta a dolgot, és a félelem a varázslótól arra a döntésre juttatta, hogy megkérje feleségét, most az egyszer adja át testét a lovagnak, de ne a lelkét. A hölgy ezt semmiképpen se akarta megtenni, de férje ráparancsolt, hogy induljon. Amikor megérkezett a lovag igencsak meglepődött, hogy a hölgy tényleg eljött hozzá. Tiszteletteljesen fogadta és arra kérte, hogy mindössze annyi legyen mély-szerelmének jutalma, hogy a hölgy mondaná meg az okát, amiért itt van, mert ez nem rá vall. A fiatal nő megmondta az igazat, hogy férje utasítására jött. A lovag erre azt válaszolta, hogy nem fogja lábbal tiporni sem a nő, sem férje becsületét. Mondjon nevében köszönetet, csak annyi a kérése, ha lehetséges, a hölgy fogadja őt testvéréül és szolgájává. A hölgy e szavakra kimondhatatlanul megörült, és azt felelte, biztos volt benne, hogy egy igazi lovag csakis így tehet, és "ezzel a te nagy lemondásoddal örökre elköteleztél magadnak".