Az egész Jungvolkból hamarosan elegem lett. A futótudományom volt az esélyem. Mindig első voltam, akár ötvenméteres, akár a százméteres vagy az ötszáz méteres futásról volt szó. A Jungvolk és zsarnoksága elleni utálatomat azonban a mellemre tűzött győzelmi jelvények a legcsekélyebb mértékben sem enyhítették. Mint úgynevezett futócsoda, többet engedhettem meg magamnak, mint a többiek. De az egész játék lehangolt. Én voltam a hős az iskolában. Nem figyeltem jobban, nem voltam jobb, mint korábban, de a jegyeim iskolai felemelkedést jeleztek. A testedzés a hatalom szava volt. Rekord idő alatt futottam a száz métert, rögtön utána pedig az ötszáz métert is. A tömeg tombolt. Az ötven- és száz- és az ötszáz és az ezerméteres futásban verhetetlen voltam, és mindig minden futószámot megnyertem. Soha nem leltem kedvem a sportolásban, sőt, a sportot mindig is gyűlöltem, és még ma is gyűlölöm. A sportnak minden időkben és főleg minden kormány részéről jó okból mindig a legnagyobb jelentőséget tulajdonítják, szórakoztatja és kábítja és butítja a tömegeket, és főleg a diktatúrák tudják, miért támogatják mindig és minden esetben a sportot. Aki a sportot támogatja, az a maga oldalára állítja a tömegeket, aki a kultúrát támogatja, az maga ellen fordítja őket, ezért áll ki mindig minden kormány a sport érdekében és a kultúra ellen. Mint minden diktatúra, a nemzetiszocialista is a tömegsporton keresztül tett szert hatalomra és majdnem világuralomra. Minden államban és minden időben a sporttal tartották féken a tömegeket, olyan kicsi és olyan jelentéktelen nem lehet egy állam sem, hogy ne áldozzon mindent a sportra.
Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások. (76, 91, 145-146. oldal.) Ab Ovo, 2007.