Munkaalapú sátánizmus

A korai kapitalizmus kritikáját fogalmazta meg Chrétien de Troyes: Yvain című művében, (1177-79). A főhős bejut egy várba, ahol nyomorban élő közmunkások dolgoznak; a gazdagoknak készítenek luxustermékeket.

A vaskos szálfák közt belát,
s lel ott vagy háromszáz leányt:
munkálkodnak hímzéseken,
- merő arany, merő selyem -
ki mint tud, úgy serénykedik.
De koldusforma mindenik:
ruhájuk lompos, övtelen,
s oly rongyos is, hogy sok helyen
már nincs egyéb, csak ócska lyuk,
s kitetszik mellük, hónaljuk.
Az inggallérok szennyesek, belőlük vézna nyak mered,
s a fej gyötörten csüng alá.

A nélkülözés azonban csökkenti a munkerő minőségét.

kezük megáll: a szenvedés
úgy meggörnyeszti testüket,
hogy földre néznek csüggeteg,
s hosszan ülnek tétlenül.

Yvain megállapítja:

Szépséges az arany-brokát,
de bezzeg nem szép az, hogy ők
fakók, soványak, szenvedők,
pedig hiszem, hogy bájosak
lennének ők is: volna csak
meg mindenük, mit egy leány
szívvel-lélekkel megkiván!

A munkafelügyelő nem adhat választ, miért van ez így, hát a lányokhoz fordul:

Hogyan, hogyan nem? annyit tudunk:
e várban járt király urunk,
hol bent ül két ördögfia,
kanördög s asszony magzata,

Az ő uruk mert tőlük, hogy megölik rettegett, stratégiai megállapodás köttetett:

ahogy tudott, megegyezett:
frigyet kötött, hogy jár nekik
- míg paktumuk le nem telik -
évente harminc hajadon;
ezért engedték szabadon.

Amíg a két sátáni fajzat él, addig nincs változás, de ha valaki megöli őket, akkor

nem kell fizetni több adót,
és nem leszünk rabok mi sem,

ám úgy hiszik, soha nem lesz szabadulásuk:

Szivet tépő iszony fog el,
mikor látjuk, hogy sorra vész
a sok derék, délceg vitéz,
ördögfiakkal víva meg.

Marad hát a nyomorgás: 

Mi nem keresünk úgy sosem,
hogy jóllakhassunk egy kicsit;
kenyérre is alig telik
- reggel, meg este egy kevés -,
hiába minden hímezés:
nem élhetünk meg az utcán,
ha bérünk négy dénár csupán.
Nekünk a végén nem marad
egy jó ruha, egy jó falat.
S ki húsz sou-ért megdolgozik,
az is csak éppoly koldus itt.

Pedig munkájukból jól élhetnének,

de lefölözi mindenünk,
ki itt dolgoztat szüntelen.
Nem alhatunk éjente sem,
naponta sem: csak munka vár.
Le sem merünk pihenni már:
ki elszunnyadna, annak itt,
lecsonkolnák a tagjait.

Yvain-nal tudatják:

Ki itt vesz szállást, megfizet:
akár te holnap, jó lovag,
mert önerődből, egymagad
kell vívnod - ha tetszik, ha nem -,
s kárt vallanod keservesen:
erősek a gonoszfiak!

Ő azonban nem retten meg, bár ez bizonyult élete Legkegyetlenebb Kaland-jának:

lássuk, kik élnek odabent,
s hogy vendéglik az idegent!


Mészöly Dezső fordítása.