2020. január 10., péntek

Vágvölgyi Gergely alapvető tévedése


Vágvölgyi Gergely cikkben reflektált Tamás Gáspár Miklós ATV-ben nemrég hallható gondolataira. Az interjú első részét rövidre zárva dicsérte elsősorban a Gyurcsányt bíráló mondatokat, miközben gondosan elhallgatta a kormányt kritizáló megjegyzéseket, például hogy az új Alaptörvény formálisan sem tekinthető alkotmánynak, parlamenti struktúráink a parlamentarizmus gondolatával összeegyeztethetetlenek, "nekem a Fideszről még rosszabb véleményem van, mint az ellenzéki pártokról." Vágvölgyi fő csapása TGM-nek a klímaüggyel kapcsolatos szavai. A baloldali filozófus a radikális fiatalokkal ért egyet: a jövő záloga a lemondás és az áldozat. Utal rá, és nem először, hogy mindez a középkori kereszténység eszményei, a szerzetesség alapvetése, amely most újjáéled. Vágvölgyi a mondandóval ugyan egyetért, de alapvető tévedésnek tartja, hogy TGM nem utal az egyház szociális tanítására. Komoly értelemben a reneszánsz óta nem volt példa arra, amit ma a radikális fiatalság hangoztat, hangsúlyozza a filozófus. Ezzel nem az egyház szociális tanítását teszi zárójelbe, valójában az a reneszánsz óta zárójelben van, épp erről beszél TGM! Láthatóan Vágvölgyinek épp az nem teszik, hogy a keresztény értékeket a nem keresztény radikális fiatalok szabadítják ki a zárójelből. Fel is rója nekik, hogy nem hisznek Jézus Krisztusban. Vágvölgyi itt alapvető tévedésbe esett. Jézusra hivatkozni nem hívőkkel szemben Aquinói Szent Tamás szerint alapvető érvelési hiba. Úgy látszik Vágvölgyi számára a riport alkalom a hívők politikai-ideológiai manipulálására.