A cigány lány

Az alábbiakban összefoglalom egy németalföldi monda tartalmát, amelyből kiderül, mit gondolnak a hollandok a cigányokról és önmagukról:

Venlo mellett cigányok táboroznak. Amíg a nők jósolni mentek, addig a férfiak a kocsik mellett heverésznek, a gyerekek körülöttük játszanak. Egy nyolcéves kislány elcsatangol a környéken, viszi a kalandvágy. Rövidesen egy tanyához ér. Sehol senki, kutya se őrzi a házat, mely tárva-nyitva. Kíváncsiságból bemegy a hátsó kijáraton, mindenütt halálos csend. Kutakodni kezd, és hamarosan talál egy gyémántgyűrűt, magához veszi és a kijárat felé indul. Ekkor egy férfi, a ház gazdája, aki kileste, és direkt hagyta, hogy majd tetten érhesse elkapja a karját, és maga előtt rugdosva a gyereket a bíróhoz viszi. A kislányt börtönbe zárják, ahol csak néha kap vizet és harmadnapos kenyeret. A cigány csapat örülhet, hogy nem zárják be mindőjüket, gyorsan elvonulnak, hogy mutassák, nem mind bajkeverők. A kislányt kényszerűségből otthagyják. A nyolcéves kis cigány lány hosszú időt tölt a börtönben a felnőttekhez hasonlóan a falhoz láncolva.

Egy nap azután a fegyveres őrök a bíróságra viszik. Koszosan, rongyosan áll a kislány a bírók előtt, akiknek nyelvét nem ismeri, és főleg nem az ország törvényeit. Fél, mit akarhatnak tőle? A bíró beszél hozzá, de ő egy szót sem ért. Megállapítják, hogy nem tud hollandul, tolmács nincs. Belép a paraszt és elmondja az esetet, mutogatásából a kislány is megérti miről van szó, és helyesel, igen úgy volt!
- Látja uram a lány bevallja - mosolyog az egyik tanácsos, mire a kislány kedvesen visszamosolyog rá.
- Bárki kisírhatja a szemét, de itt akkor is egy ördögfajzatról van szó.
A kislány közben pajkosan odaugrál a paraszthoz, mire az urak akaratuk ellenére elmosolyodnak. Egy pillanatra mindegyiküknek a saját lánya vagy unokája jut az eszébe. De nem feledhették, hogy ennek a gyereknek valami rettenetes bűntett nyomja a lelkét. Nincs helye a sajnálkozásnak. Ha együttérzéssel fordulnának a nép felé, akkor vége lenne mindennek. Rendnek kell lennie. Feláll tehát a testület és kihirdetik az ítéletet: bűntettéért a nyolcéves kislányt fel fogják akasztani.
Amikor leülnek, a fegyveres őr nyaka körüli mozdulatot tesz, mire a kislány utánozni kezdi. Megértette tehát, vonják le ebből a következtetést az urak. Az apró törékeny kislányt nézik, hosszú gyönyörű hajával, nagy fekete szemeivel kérdően néz a világba, de sok élettapasztalat sugárzik belőle. Az egyik tanácsosnak eszébe jut egy másik elítélt és kivégzett kislány. A fejét ingatja:
- A felnőtt bűnözők akasztófára kerülnek, ez a törvény, de egy ilyen zsenge teremtés...
- Mi van? - kérdi szomszédja.
- Az van, hogy ez egy gyerek, és fogalma sincs arról mit követett el! Szabadon kell bocsátanunk.
- Azt nem lehet. Megállapítottuk, hogy lopott. Van rá tanunk.
- De azt se tudja mennyit ér egy ilyen gyűrű!
- Na ezt könnyen megállapíthatjuk - mondja a bíró, és hozat egy almát.

Az asztalra rakják az almát, melléje pedig egy aranypénzt. Ezután odahívják a gyereket, és elmutogatják neki, hogy válasszon a kettő közül. De nem tudta, hogy az alma az életet jelenti számára, az aranypénzzel viszont a halált választja. Egyikről a másikra néz, majd mélyen elgondolkodik. Éhes. Ösztönösen érzi, milyen sok függ ettől a döntéstől. Felnőttként kell viselkednie. Minek örülne tehát jobban a csoportjuk vezetője? Egy olyan sárga kerek valamiért, ami ott fekszik az asztalon, annyi gyümölcsöt adnak, amennyit csak elbír! Meg különben is, ha majd nemsokára újra szabadon járhat, annyi gyümölcsöt szed magának az útmentén, amennyit csak akar. De az aranynak varázsereje van. Ha aranya van, akkor mindene van. Akinek aranya van, annak a lába előtt hever a világ. Döntött: a pénzt vette el az asztalról. Ebben a pillanatban a bíró szigorúan rászólt a fegyveres őrre:
- Vidd vissza a börtönbe! Holnap felakasztják. Nagyon is jól ismeri a különbséget jó és rossz között!
Másnap a hóhér a kis cigány lányt felakasztotta egy magas akasztófára. Kicsit kapálódzott, aztán meghalt.

Németalföldi regék és mondák. Egy kis cigány lány az akasztófán (Een Zigeunermeisje in Venlo) 236-242. oldal. Móra, 2015.