2015. március 9., hétfő

McDonald's

Szociálpszichológiai megfigyelés

Időpont: 2007-2008.
Időtartam: 2 év.
Helyszín: Debrecen és Miskolc McDonald's gyorséttermei.
Módszer: nem beavatkozó.

Az akció rövid összefoglalása:

A rendelések mintegy 40%-ban a következő detektívkérdést tették fel a kiszolgálók: "Adhatok hozzá üdítőt?" Ennek rögzítése után a rendelést annyi változtatással adtam le, hogy egy fél literes kólát (Coca-Cola) raktam a pultra. Azt várnánk, hogy a kérdést ezután nem teszik fel, ám éppen ellenkezőleg, immár 60%-ban hangzott el, és ami lényegesebb, amíg előzőleg 100%-ban az üdítő kifejezés szerepelt, addig most már 80%-ban a kóla szó. Később áttértem a literes üvegre; a hatás ugyanaz maradt.

Következtetés:

Láthatóan különösebb erőfeszítés nélkül sikerült embereket úgy nyilatkozatra bírnom, hogy én határoztam meg mit mondjanak. Mindezt úgy, hogy ők abban a tudatban voltak: önállóan, szabadon cselekszenek, döntenek. Bonyolultabb és hatékonyabb eljárásban, de lényegében ugyanez történik a választási kampányokban is. Vajon beszélhetünk-e ezek után szabad választásokról, ahol a nép akarata nyilvánul meg?


Az írás szerkesztett részlete A jövő elkezdődött című írásomnak.