Mindegy

Az ember ragaszkodik az élethez, de az is mindegy ha vége van. Minden mindegy. Hány éves vagy? Mindegy. Szép, világos, rövid, könnyen megjegyezhető szó: mindegy. Fiatalon valami egészen mást képzeltünk az életről, mint amit majd ténylegesen le kell élnünk. De egyenértékű minden, ami valaha volt, van, lesz. Az emberek olyanok, amilyenek, nem lehet őket megváltoztatni, mint a tárgyakat. Emberek vannak a maguk gyengeségeivel, a maguk testi lelki mocskával. Mindegy hogy légkalapács mögött áll vagy íróasztalnál ül, belevész a kétségbeesésbe. A természet nem ismer értékkülönbséget. Ami még jön, nem lesz meglepetés, minden lehetőséggel számot vetettem. Végső soron minden mindegy. A kártyákat felfordítják, egyiket a másik után. A terv az volt, hogy nyomára jutunk a létezésnek, a sajátunknak és másokénak. Felismerjük magunkat minden emberben, függetlenül attól, hogy ki ő, és ezekre az emberekre vagyunk ítélve, amíg csak létezünk. Ezek a létezések és létezők vagyunk együttvéve, és folyton keressük magunkat, de nem találjuk, bármennyire erőlködünk is. Őszinteségről és világosságról álmodtunk, de csak álom maradt. Sokszor feladtuk, és megint újra kezdtük, és még sokszor fel fogjuk adni, és újra fogjuk kezdeni. De minden mindegy. Életre vagyunk ítélve, tehát életfogytiglanra, egy vagy több bűntettért, ki tudja? - amelyet nem követtünk el, vagy amelyet megint elkövetünk, másokért, akik utánunk jönnek. Nem adtunk előre hírt magunkról, egyszer csak itt voltunk, és abban a pillanatban felelőssé is tettek bennünket. Ellenállók lettünk, nem ragaszkodunk mindenáron az élethez, de nem is vesztegetjük el túl olcsón. Néha mindannyian felemeljük a fejünket, és azt hisszük, ki kell mondanunk az igazságot vagy a látszólagos igazságot, aztán behúzzuk a fejünket megint. Ennyi az egész.

Thomas Bernhard

Műemberek

A magyar iskolákban örökösen csak ráncigálják és cibálják az embert, folyton csak kalapálják és csiszolják, és addig kalapálják és csiszolják, míg nem marad belőle más, mint visszataszító és ízléstelen műember.

Teljesen eltekintve a kisvárosoktól, amelyekben minden groteszk, a közepes nagyságú városokban kizárólag arra figyelnek, hogy az emberekből műembereket csináljanak, már a fiatalok is tetőtől talpig műemberek. A mai ember csak a százszázalékos vidéken vagy a százszázalékos nagyvárosban tudja megőrizni önmagát, csak ezeken a helyeken létezik még természetes ember. Magyarországon Budapest az egyetlen százszázalékos nagyváros, és itt-ott talán még van százszázalékos vidék, bár az utóbbi időben megtettek mindent és elég sikeresen, hogy ne legyen százszázalékos vidék, és Budapestet is meg akarják szüntetni, mint százszázalékos nagyvárost. Egyébként az egész országban már csak műemberek vannak, akikből az iskolában csináltak műembereket, akármelyiket megnézik Magyarországon, az nem lehet más mint műember, egy visszataszító emberi tucatmű, akit évente százezres példányban dob ki magából a szüntelenül és kérlelhetetlenül emberpusztító iskolarendszerünk, a nagy visszataszító ipari marionettgyár.

Thomas Bernhard után szabadon.