Egykor hosszú hajam volt, meg is gyűlt miatta a bajom a 80-as években. A hatalom elleni lázadásnak számított ez akkor. Azonban a fejbőröm megbetegedett és semmilyen csodasampon sem segített, ezért kénytelen voltam levágatni kopaszra, az használt. Ám 2 hónapnál tovább azóta sem szabad nőni hagynom, immár 25 éve. Havonta járok tehát fodrászhoz és habár ultrának néznek, de ez nem zavar. A fodrászat ugyanaz, ahová egykor udvarolni jártam a hajmosó lányhoz, aki 16 évesen kimaradt miattam az iskolából. Ma már diplomája van és jelenleg is a feleségem. Tegnap a fodrásznál várakozva a megyei napilapot vettem kézbe. Egész oldalas hirdetés szólt az ENSZ aknamunkájáról, egy másik pedig a CÖF felhívásáról békemenetre. A régi-új megyei könyvtárigazgató elképzeléseiről mesélt, köztük egy olyan számítógépes programról, amely feleslegessé teszi a tanulók interneten való keresgélését, a témában összegyűjtve egy helyen lesznek az anyagok, természetesen csak azok, amiket ők megfelelőnek tartanak. Ez tehát az internetcenzúra kifinomult változata. A következő oldalon ért a meglepetés, meghalt egy ember, aki gyermekkorom része volt. Mindenki elment már, de mit várjon az ember, ha már elmúlt 52. Ha gyerekként kinéztem a hálószoba ablakán Frici bácsi mindig ott szerelte Renault-ját. Csendes-rendes ember volt. Legalább tíz éve nem találkoztunk. Nem volt több időm a visszaemlékezésre, sorra kerültem beültem a székbe, és a tükörből láttam, hogy a barátját elkísérő kamasz lány sugdolózik, már nem sokat kell várniuk, ennek alig van haja. És tényleg.
Varga Frigyes (1925-2018)