2018. február 21., szerda

#MeToo

Egy irodalmi körökben ismert egyetemi emberrel volt a napokban beszélgetés. Ennek érdekében fél napra lezárták az egyik egyetem központi könyvtárának olvasótermét, és más könyvtári egységekből is átvezényeltek embereket a rendezvény előkészítéséhez. A hallgatók, akik a helyszínen szembesültek azzal, hogy hiába jöttek tanulni, mondjuk úgy, nem örültek. Az illető világ életében hangoztatta református mivoltát, és szexuálisan zaklatta tanítványait. Fizikai erőszakhoz is folyamodott, igaz a végsőkig nem ment el. Két áldozatát is ismerem személyesen, akik soha nem tennék ki magukat annak, hogy még egyszer átkeljen élniük a dolgokat azáltal, hogy nyilvánosságra hozzák a velük megesett atrocitásokat. Az említett nyilvános beszélgetés vezetője a város egyik katolikus értelmiségije volt. Az illető egyetemi ember a kormány ideológiájának buzgó kiszolgálója. A Fidesz és holdudvara ilyen kaliberű emberekből tevődik össze.