A boszorkányok divatja mögött a ma emberének önazonosság keresése, és az ezt meglovagoló üzlet áll. Azt állítani, hogy a boszorkányüldözés mögött semmi más nem állt, mint a nők férfitársadalom általi elnyomása és a kapitalizmus kialakulása, ugyanakkor felvállalni a boszorkány létet, logikai ellentmondás. Büszkén vállalni a boszorkányságot, miközben azt hajtogatni, hogy az a nők elnyomása és kapitalista kizsákmányolás, nos nem más mint boszorkányság. A fenti linken található cikk sok mindent kever össze nemcsak tárgyában, hanem időben is. És főként megfeledkezik arról, hogy a boszorkány eredetileg férfi attribútum volt. A nők felszabadítása, az alávetettség elutasítása, a hierarchia eltörlése, a kizsákmányolás és az erőszak felszámolása mind elérendő cél, ám csak tényekre alapozva vezethet sikerre. A tudományellenes miszticizmus lenne az a felvilágosodás, ami a nők egyenjogúsítása felé vezet? Aligha. A társadalmi nemek egyenlősége olyan kérdés, amihez nem a boszorkányság, hanem a Gender Studies vezethet el.
1. Az egyenlőtlenség mi más, mint a profit. Márpedig a profit innovatív és kreatív hajszolása egy szenvedély a kapitalista társadalmakban, mert az egyenlőtlenség a kapitalista társadalomban nem pusztán adottság, hanem egy szenvedély. A kiválóság hajhászása, elsőnek lenni, versenyezni, szimbolikusan is mindent pontoznak. Ki a legeladottabb szerző, ki a leglájkoltabb, ki a legnézettebb videóblogger, kinek van a legtöbb pénze, kinek van a legtöbb fióküzlete? A kapitalizmus a versengés társadalma, tehát az önzés társadalma. (1:24:20 - 1:25:15)
2. A kapitalizmuson belül nem lehet a szociáldemokrácia erkölcsi célkitűzéseit elérni, vagyis az életet annyira megváltoztatni, hogy az a szenvedély ami a versengésben és az egyoldalú előnyszerzésben, a győzelem és a siker kultuszában nyilvánul meg megszűnjön. Éppen ezért nem sikerül nekünk is valamennyiünknek ebben a társadalomban megváltoznunk, pedig minden erkölcsi változás alapvető célja az, hogy mi is megváltozzunk. Mert mit is jelent egy erkölcsi célkitűzés? Nemcsak azt, hogy a viszonyok jobbak legyenek, hanem az is, hogy mi jobbak legyünk. (1:26:30 - 1:27:10)
3. Minél modernebb egy társadalom az egyén annál tehetetlenebb a gazdasági és történelmi struktúrákkal szemben. Gondoljanak bele a következőkbe: egy rendes középkori társadalomban, nem is csak az európai és a keresztény társadalmakban, másokban is ha nem is mindben, mit tehetett egy ember aki a szokásos munkarendbe nem fért el? Elment szerzetesnek. Létezett a rendes fizikai munkával és a szexuális renddel szemben tömeges alternatíva. Életformákat olyan radikális módon lehetett választani, ahogyan ma nem lehetséges. A modern társadalom ugyanis egységesíti a világot. Mindenki bizonyos értelemben termelő, mindenki bizonyos értelemben fogyasztó, mindenki közvetítő, mindenki számára rendelkezésre állnak kulturális javak, de az hogy valaki az életét meditációval töltse úgy, hogy az anyagi elégtétel érdekében ne tegyen semmit, az rendkívül kivételes helyzet. Ám voltak olyan pillanatok a történelemben, amikor a férfi lakosság 30%-a, és a női lakosság 10%-a szerzetes volt. Ez előfordult még a 20. század elején is Tibetben. Az egy archaikus társadalom. Mármost ezek radikálisan más lehetőségek, mint amik számunkra rendelkezésre állnak, tehát azt kell mondanom, hogy igen, egyre determináltabbak vagyunk, és többek között azért puhább és elasztikusabb ez a determináltság, mert különben nem bírnák elviselni, hiszen ez valamennyiünkre ránehezedik. De ez nem volt mindig így. (1:30:30 - 1:32:42)
Egy hónap alatt az iskolásoknak három olyan szombaton lesz-volt tanítási napjuk, amikor az őszi- és téli szünetre eső napokat kell letanulniuk. Magyarul a szabadságukat dolgoztatják le velük. Nehogy azt gondolja valaki, hogy ez független a most benyújtott rabszolgatörvénytől. A gyerekek azonban ezt úgy reagálják le, hogy a világ amiben élnek, mélységesen igazságtalan. Az óra ketyeg.
Átkozott vidék ez, sorsom ide kötött. Habár itt születtem idegen föld ez, számomra alig elviselhető. A néhány vigasztaló momentum egyike: Konrád Györgynek is szülőföldje. Ugyanabban az épületben láttuk meg a napvilágot, jól ismeri városom Debrecent. Néhány éve elzarándokoltam gyerekkora színhelyére Berettyóújfaluba, gyalogosan bejártam utcáit. Ez már Bihar, a megyeszékhelytől délre szimpatikusabb táj és ember. Most olvasom könyvét (Falevelek szélben), lírai hangvétel, realista, telve bölcsességgel. Pontosan, precízen gördülnek a szavak. Kicsiszolt tökéletesség, idős mester remekműve. A tudattalan pincéjéből felhozott óbor. Időutazás a jelenbe. A múlt dirib-darab mozaikkockáiból összeáll a jelen képe, ami nincs. Régészeti ásatás, feltárva múltunk, ezáltal megismerjük önmagunk. Reflexió és önreflexió. A nyitó első rész.
A Fidesz sajtótájékoztatóján megismerhettük a Debreceni Egyetemet is érintő változásokat. Miután sikeresen kiszorították a felsőoktatásból a magyar fiatalok jelentős részét és az egyetem már csak a jómódúaknak valós opció, a hallgatói juttatásokat 40%-al felemelték. Miután a fiatalokat Debrecenben már 10 éves koruktól a város külön programban arra buzdítja, hogy legyenek szakmunkások a BMW gyárban, kiszélesítik a diplomához jutó kiválasztottak magasan kvalifikált szakemberré képzését. Mivel egyetemi projektekkel az egyetem vezetősége a gazdasági élet különféle szereplőivel, amelyben benne ülnek épít ki gyümölcsöző együttműködést, ezért a projektek zökkenőmentes lefutása érdekében a rektor újabb ciklusra maradhat, ha a saját embereivel feltöltött szenátus ezt megszavazza. A jövőben a hallgatók az egyetem által működtetett gazdasági társaságokban munkaszerződés nélkül dolgozhatnak, tehát kiszolgáltatott helyzetben. Az egyetem fokozza a közpénzek átirányítását azokhoz a cégekhez, amelyekben az egyetem vezetősége érdekelt, valamint a Roszatommal is erősítik az együttműködést. Végül az egyetem rövidesen önfenntartóvá válik, annak minden következményével (gondoljunk csak bele), ami az állam gyarapodását jelenti, mert az állam én vagyok. Mármint ők.
Amikor egy állam államtitkára (nő) arról beszél, hogy az egyedülálló nőknek nincs joguk ahhoz, hogy gyereket szüljenek, akkor ez azt jelenti, hogy az illető állam apparátusa jogilag és rendőrileg ellenőrizni, valamint korábbi etikai elvekre hivatkozva korlátlanul irányítani kívánja az önismeretétől teljességgel megfosztott populáció önkéntes reprodukcióját.
Amikor a miniszterelnök azt mondja, hogy egy országnak az a jó, ha a miniszterelnök személye nem változik, akkor az illető miniszterelnök bizonyságot tesz arról, hogy hatalomfüggő személyiség, aki elutasítja a demokráciát.
Z. professzor elmondta, hogy kiment egy kollégája elé a repülőtérre, akit csak a Twitterről ismert, személyesen nem. Azonban merőben másvalakire számított, mint aki a terminálba ténylegesen megérkezett. Mikor felhívtam rá Z. professzor figyelmét, hogy mindig valaki más jön, mint az, akire számítottunk, felállt és távozott egyes-egyedül azért, hogy összes kapcsolatát, amit életében kötött, megszakítsa és feladja.
Rossz korban születtünk, ráadásul egy minden tekintetben ellenszenves miniszterelnököt fogtunk ki. Még a kereszténységtől is elvette a kedvünket. Mikor azután repülőgépével halálos balesetet szenvedett, és már fel volt ravatalozva a Parlament előtt, mi még akkor is gyűlöltük őt.
Látta, hogy a tőke irányít. Akié a pénz az diktál. Amint hatalomra jut az állam, egy nép vagyonát strómanján keresztül magának szerzi meg. Semmi nem elég neki, mindent akar. Célja akkora vagyon összeharácsolása, hogy Európában megkerülhetetlen legyen (ma már ő a leggazdagabb európai politikus), hogy diktálhasson nemzetközi szinten is. Erre kell a hatalmas vagyon. Ő akar lenni az új Soros. Az antisoros.
Miközben Kósa Lajos az Egyetem melletti emlékműnél október 23-i aktuálpolitikai beszédét mondta, bent az épületben egy filozófiai cikket írtam. Szép idő volt, délben elsétáltam a McDonald's-ba, ahol Paul Virilio egyik kötetét olvastam. Érdekesek ezek az ütközések, filozófia és Meki, de itt és most az igazi meglepetés Abádi Nagy Zoltán az Egyetem emeritus professzora volt. Nem gondoltam volna, hogy ezen a helyen találkozunk. Különös látvány itt az az ember, aki a 20. század minden fontos amerikai írójával készített személyes mélyinterjút. Ott ült a gyorsétteremben egyedül, kifogástalan öltönyében és hamburgert evett. Egy letűnt világ képviselője ő, egy világé, amely itt, ebben az országban soha nem létezett. És már nem is fog.
A Fidesz és a többi fasiszta a feje tetejére állította az igazságot. Azt mondják, hogy ha vannak jogok, akkor vannak kötelességek is. Ha valaki nem teljesíti kötelességeit, akkor nincsenek jogai sem. Ebben az esetben azonban nem beszélhetünk jogokról, csak jutalomról. Valójában az egész képlet ellenkező előjelű: "Ha vannak isteni parancsolatok, akkor emberi jogoknak is lenniük kell." (G. K. Chesterton) Ezek a jogok pedig a kereszténység szerint elidegeníthetetlenek, mert a természetjogot soha nem írhatja felül az emberi jog. Legalább ennyit azért illene tudniuk a keresztény kultúra védelmezőinek.
A katolikusok és a szabadgondolkodók szerint (a két irányzat néhány jelentéktelen apróságot leszámítva azonos) a földi élet roppant izgalmas és értékes, ellenben az olyan kálvinista számára mint a magyar miniszterelnök, automatikus és érdektelen. A kálvinizmus szerint az ember örök sorsa születése pillanatában eldöntetett, az előző két nézőpont szerint minden a születés és a halál között dől el. (A Himnuszunk is mélységesen kálvinista szellemiségű, mely szerint már a jövőt is megbünhödtük.) A magyar miniszterelnök kálvinizmusa nyilvánul meg abban, amikor arról beszél, hogy a magyar egy különleges faj. Aki magyar az születésével megütötte a főnyereményt, szól a miniszterelnök örömhíre. Már csak bele kell ülni a tutiba. És beleült.
"Mélységesen taszított minden munka, minden foglalkozás, undorodtam a dolgozók, a foglalkoztatottak ostobaságától, láttam mennyire ellenszenves minden foglalkoztatott és dolgozó, láttam mennyire értelmetlen és céltalan az egész. Viszolyogtam és undorodtam attól, hogy az emberek csak a túlélés érdekében dolgozzanak, foglalkozzanak valamivel. Igazán sokféle képességgel rendelkeztem, csak azzal az eggyel nem, hogy rendes munkát végezzek, ahogy mondani szokás."
Az embereknek bemagyarázzák mit jelent a haza, bebeszélik nekik, és ez agyonnyomja őket, szétroncsolja személyiségüket, de éppen ez a cél, hogy automatákká váljanak. Az úgynevezett hazaáruló ezzel szemben egészséges személyiség, aki nem hagyta megsemmisíteni önmagát. A hazafi áruló, mert elárulta saját magát.
"A kezelésem nagyobb mennyiségű sztreptomicint igényelt volna. Ezt azonban nem kaptam meg, mert társadalmilag nulla voltam. Mások megkapták, amire szükségük volt, mert tekintélyük, foglalkozásuk vagy közbenjárójuk hatékonyabbnak bizonyult. A sztreptomicint nem a rászorultság mértéke, hanem az elképzelhető leghitványabb szempontok szerint osztották ki."
Lenéztem a díszudvarra, ezeknek a néprajzosoknak a felvonulására, a népviseletnek nevezett egyenruhába öltözött hallgatókra, akik bárgyún és vadul vonultak az Egyetem folyosóján, mindez engem azonnal a államszocialista diktatúrára emlékeztetett. Mindig is gyűlöltem mindent ami militáns, minden ünnepi és nem ünnepi felvonulás taszít, éppen az ilyen pöffeszkedő felvonulásoktól undorodom leginkább. Az emberek többsége azonban mindennél jobban szereti a felvonulást, vonzódik ahhoz ami katonás, és ezen a téren a perverzitás itt az Alföldön a legerősebb, ahol a bárgyúságot néphagyománynak, sőt egyenesen művészetnek nevezik.
Az ember ragaszkodik az élethez, de az is mindegy ha vége van. Minden mindegy. Hány éves vagy? Mindegy. Szép, világos, rövid, könnyen megjegyezhető szó: mindegy. Fiatalon valami egészen mást képzeltünk az életről, mint amit majd ténylegesen le kell élnünk. De egyenértékű minden, ami valaha volt, van, lesz. Az emberek olyanok, amilyenek, nem lehet őket megváltoztatni, mint a tárgyakat. Emberek vannak a maguk gyengeségeivel, a maguk testi lelki mocskával. Mindegy hogy légkalapács mögött áll vagy íróasztalnál ül, belevész a kétségbeesésbe. A természet nem ismer értékkülönbséget. Ami még jön, nem lesz meglepetés, minden lehetőséggel számot vetettem. Végső soron minden mindegy. A kártyákat felfordítják, egyiket a másik után. A terv az volt, hogy nyomára jutunk a létezésnek, a sajátunknak és másokénak. Felismerjük magunkat minden emberben, függetlenül attól, hogy ki ő, és ezekre az emberekre vagyunk ítélve, amíg csak létezünk. Ezek a létezések és létezők vagyunk együttvéve, és folyton keressük magunkat, de nem találjuk, bármennyire erőlködünk is. Őszinteségről és világosságról álmodtunk, de csak álom maradt. Sokszor feladtuk, és megint újra kezdtük, és még sokszor fel fogjuk adni, és újra fogjuk kezdeni. De minden mindegy. Életre vagyunk ítélve, tehát életfogytiglanra, egy vagy több bűntettért, ki tudja? - amelyet nem követtünk el, vagy amelyet megint elkövetünk, másokért, akik utánunk jönnek. Nem adtunk előre hírt magunkról, egyszer csak itt voltunk, és abban a pillanatban felelőssé is tettek bennünket. Ellenállók lettünk, nem ragaszkodunk mindenáron az élethez, de nem is vesztegetjük el túl olcsón. Néha mindannyian felemeljük a fejünket, és azt hisszük, ki kell mondanunk az igazságot vagy a látszólagos igazságot, aztán behúzzuk a fejünket megint. Ennyi az egész.
A magyar iskolákban örökösen csak ráncigálják és cibálják az embert, folyton csak kalapálják és csiszolják, és addig kalapálják és csiszolják, míg nem marad belőle más, mint visszataszító és ízléstelen műember.
Teljesen eltekintve a kisvárosoktól, amelyekben minden groteszk, a közepes nagyságú városokban kizárólag arra figyelnek, hogy az emberekből műembereket csináljanak, már a fiatalok is tetőtől talpig műemberek. A mai ember csak a százszázalékos vidéken vagy a százszázalékos nagyvárosban tudja megőrizni önmagát, csak ezeken a helyeken létezik még természetes ember. Magyarországon Budapest az egyetlen százszázalékos nagyváros, és itt-ott talán még van százszázalékos vidék, bár az utóbbi időben megtettek mindent és elég sikeresen, hogy ne legyen százszázalékos vidék, és Budapestet is meg akarják szüntetni, mint százszázalékos nagyvárost. Egyébként az egész országban már csak műemberek vannak, akikből az iskolában csináltak műembereket, akármelyiket megnézik Magyarországon, az nem lehet más mint műember, egy visszataszító emberi tucatmű, akit évente százezres példányban dob ki magából a szüntelenül és kérlelhetetlenül emberpusztító iskolarendszerünk, a nagy visszataszító ipari marionettgyár.
Az egész Jungvolkból hamarosan elegem lett. A futótudományom volt az esélyem. Mindig első voltam, akár ötvenméteres, akár a százméteres vagy az ötszáz méteres futásról volt szó. A Jungvolk és zsarnoksága elleni utálatomat azonban a mellemre tűzött győzelmi jelvények a legcsekélyebb mértékben sem enyhítették. Mint úgynevezett futócsoda, többet engedhettem meg magamnak, mint a többiek. De az egész játék lehangolt. Én voltam a hős az iskolában. Nem figyeltem jobban, nem voltam jobb, mint korábban, de a jegyeim iskolai felemelkedést jeleztek. A testedzés a hatalom szava volt. Rekord idő alatt futottam a száz métert, rögtön utána pedig az ötszáz métert is. A tömeg tombolt. Az ötven- és száz- és az ötszáz és az ezerméteres futásban verhetetlen voltam, és mindig minden futószámot megnyertem. Soha nem leltem kedvem a sportolásban, sőt, a sportot mindig is gyűlöltem, és még ma is gyűlölöm. A sportnak minden időkben és főleg minden kormány részéről jó okból mindig a legnagyobb jelentőséget tulajdonítják, szórakoztatja és kábítja és butítja a tömegeket, és főleg a diktatúrák tudják, miért támogatják mindig és minden esetben a sportot. Aki a sportot támogatja, az a maga oldalára állítja a tömegeket, aki a kultúrát támogatja, az maga ellen fordítja őket, ezért áll ki mindig minden kormány a sport érdekében és a kultúra ellen. Mint minden diktatúra, a nemzetiszocialista is a tömegsporton keresztül tett szert hatalomra és majdnem világuralomra. Minden államban és minden időben a sporttal tartották féken a tömegeket, olyan kicsi és olyan jelentéktelen nem lehet egy állam sem, hogy ne áldozzon mindent a sportra.
Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások. (76, 91, 145-146. oldal.) Ab Ovo, 2007.
A tényeket elhallgatják, a történelmet meghamisítják, és ezt a meghamisított történelmet tanítják, mert magyar szokás a történelmet meghamisítani és így továbbadni, pedig tudjuk, hogy az egész magyar történelem csak meghamisított történelem, és mindig is csak meghamisított történelemként adták tovább.
A fideszes totalitarizmust ez az ország, ha nem is dicsőíti és nem isteníti mindenben, de mégis határozottan pártolja, és ezért az emberek lassanként hagyják magukat a fideszes embernevelő és jellemmegsemmisítő pedagógia szabályai szerint működő, az államot eluraló nevelési szisztéma állami-fasiszta-szadista nevelési terve által tönkretenni és megsemmisíteni.
A kultúra átalakításáról beszélt. A régi 68-as eszméket leváltják az újak. Ezt jelenti ma a konzervativizmus? Bele gondolnak hívei, hogy mi az a 68? Minden, amit szeretnek! Mert 68-as a Rolling Stones meg a Beatles, a Pink Floyd meg az egész rock ebben a szellemben él, hat és működik. Természetesen nem a lakodalmas rockot játszó Kárpátia giccsére gondolok, amit Orbán annyira szeret dúdolgatni. Az ő szemében 68 fő bűne, hogy az a szabadság, egyenlőség, és a korlátok lebontásának eszméje. Ehelyett a kereszténységet hirdeti, mint új eszmét. Mennyiben új egy kétezer éves vallás, és mennyiben helyes azt a politikával összekeverni, ez az amiről hallgatott. XVI. Benedek pápa még Ratzinger bíborosként már a 90-es években arról beszélt, hogy "elsősorban az a veszedelem növekszik, hogy a kereszténység elvtelenül alkalmazkodik." Örömhír, hogy a müncheni érsek a napokban igen határozottan támadta a CSU-t, amiért az a kereszténységet a szájára meri venni. Szerinte aki a kereszténységet a politikával hozza összefüggésbe (Orbán a kereszténydemokráciát teszi meg új európai elvvé), az a szegények, az elesettek, a gyengék, a menekültek pátjaként kötelezte el magát, ellenkező esetben maga az ördög. Orbán a kereszténység összeurópai védelmezőjeként lépett fel Tusványoson. Ratzinger bíboros több mint húsz éve már előre látta azt, ami ma az Orbán-rendszerben megvalósult: "Növekszik egyfajta vélemény-diktatúra veszélye, és aki nem vallja a diktált véleményt, kirekesztik. Egy esetleges jövendő antikeresztény diktatúra (...) látszólag vallásbarát lesz, de azzal a föltétellel, hogy saját magatartási és gondolkodási mintája érinthetetlen. (A föld sója. Szent István Társulat, 1997.)
Azt mondta minden rendben, szabályosan ment. Legalábbis ott, ahol ő számolta a szavazatokat. Csak a végeredményt nem érti, mert az arányok nem ezek voltak. Ma azt mondta, hogy szóbeli utasítás szerint a kétharmadnak meg kellett lennie. Eszerint folyt a szavazatszámlálás. A győzelem biztos volt a kétharmad ellenben nem. Márpedig arra feltétlenül szükségük volt. A történelemkönyvekbe az idei év úgy fog bekerülni, mint amelyikben egy megrendezett parlamenti választás eredményének meghamisításával újból kétharmadot szereztek, és ennek segítségével kiépítettek egy totalitárius rendszert.
Alice Miller bántalmazáson nem csak a testi és lelki terrort érti, hanem azt a totalitárius családi légkört, amely lehetetlenné teszi a gyermek számára, hogy egyáltalán észrevegye azt, hogy őt bántalmazzák. Az áldozat ezt a nevelési mintát később felnőttként a társával és a saját gyerekeivel folytatja tovább, átviszi a munkahelyére és a politikába. A gyerekkorban szerzett belső szorongást külső hatalomgyakorlással kompenzálja. Belőlük lesznek az önkényurak a családban, munkahelyen vagy egy egész ország élén, akiket gyerekként megaláztak, és akik később korlátlan hatalom segítségével próbálnak meg tiszteletet kikényszeríteni maguknak. Leginkább a politikában lehet megfigyelni, hogy a hatalom és elismerés iránti éhség soha nem hagy alább, soha nem nyer kielégülést. Ám az is megfigyelhető, hogy minél több hatalomhoz jutnak az ilyen emberek, annál inkább jellemző, hogy az ismétlési kényszer hatására újból tehetetlenné válnak. Oly mértékű szorongást ébreszt gyermekkoruk valósága, hogy inkább egész népüket széttiporják, generációk életét teszik tönkre, csak azért, hogy ne kelljen megérezniük a saját valóságukat. Rettegnek önmaguk semmiségének érzetétől. Úgy vélik, csak úgy szerezhetik vissza elvesztett önbecsülésüket, ha ugyanolyan hatalommal rendelkeznek mások felett, amilyennel őfelette rendelkeztek gyermekkorában. Ha összehasonlítjuk az autoriter rendszerek vezetőit azt látjuk, hogy gyermekkorukban mindannyiukat megalázták és elnyomták. Korlátlan hatalmat kell tehát szereznie mások felett, hogy a hatalom által feledtethesse a gyermekkorban elszenvedett sérelmeket. Az autoriter vezető pszichológiai szempontból mindig a szülő szerepét tölti be. Mivel civilizációnk a szülő feltétlen tiszteletét írja elő, ezért az autoriter vezető minél erőszakosabb, könyörtelenebb, annál több odaadásra számíthat a híveitől. Önmagukban az emberek a szülő oldalán állnak a gyermek ellenében, elfojtják bántalmazásaik emlékét, ha pedig felszínre kerül megmagyarázzák és felmentik szüleiket. (Ugyanez a mechanizmus működik akkor is, amikor egykor ártatlan gyermekek felnőttként képesek megmagyarázni, védelmezni, vagy nemlétezőnek tekinteni a holokausztot.) Végül is jót tett az az egy-két pofon amit kaptam, mondják, a szüleim helyesen cselekedtek. Pedig amit nevelésnek mondanak az nem nevelés, hanem bántalmazás. Ezzel lényegében kilépnek áldozati szerepükből miközben szüleikhez is hűek maradnak. A felnőtté válás azonban azt jelenti, hogy szembesülünk az igazsággal, hogy nem fojtjuk el többé, és főként azt, hogy leválunk szüleinkről. A szülőszeretet feltétlen, mindenek fölötti előírása a gyermeki lét konzerválása. Az infantilis társadalom soha nem lesz szabad.
Irodalom
Alice Miller: A test kiáltása. A szülői bántás hosszútávú következményei. Ursus Libris, 2017.
Eckhart mester a semmiről beszél akárcsak a konfuciánusok, az üresség középpontjáról, ami a mély-én (Selbst) kialakulásának az előfeltétele. A mély-én nem veleszületett adottság, hanem az individuációs folyamat során alakul ki bennünk. Ennek feltétele először a nyugati kultúrában jelent meg, mintegy ezer évvel ezelőtt. A mély-én csupán bennünk szunnyadó lehetőség, amely egy meghatározott pszichikai folyamat által jöhet létre. Ez azonban egyáltalán nem szükségszerű, sőt a legtöbb ember esetében soha nem is jön létre. Itt nem a tudatosodás vagy az intelligencia számít, hanem a sok apró önmagában jelentéktelen döntés, aminek személyesnek kell lennie. A válaszainktól függ minden. Akinek van saját véleménye, aki állást foglal, felelősséget érez, aki tudja, hogy vannak feladatai, abban megszületett a mély-én. Ez akár már a gyermekkorban bekövetkezhet, de a legtöbb felnőttből hiányzik. A mai magyar társadalom teljes mértékben gátolja a mély-én kialakulását, a hatalom célja mintha kizárólag az volna, hogy a magyar infantilis nép maradjon, amely így könnyen irányíthatóvá válik és nem lázad, hanem elnyomóit szüleiként szereti és tiszteli. Azért támadják a civil szervezeteket, mert azok puszta létükkel öntevékenységre késztetnek, az öntudatra ébredésre. Az atyáskodó állam azonban engedelmességet vár el tőlünk, sőt követel. Az infantilis lét a szélsőséges politikai nézet előfeltétele. Visszatérve kiinduló gondolatunkhoz megállapíthatjuk, hogy a belső üresség nem cél, hanem lehetőség arra, hogy kitöltsük tartalommal. Amikor a nyugati ember Keleten keresi önmagát, azzal visszahull a gyermeki létbe, ezért éledtek fel újra a gyermeteg szélsőjobboldali eszmék. A Nyugat feltámadása önmaga megismerésében rejlik, amely hordozza az emberiség legősibb tanítását, méghozzá a legmagasabb fokra fejlesztve. Az emberiség tudását önmagáról egységbe foglalva Sigmund Freud rendszerében találjuk, amely lényegében az ember önismereti útmutatása, egy magasabb szintű létrend tudománya. Ennek leágazása C. G. Jung elmélete, amely bizonyos kérdésekben finomítja a képet.
Nem szájon át, egymás sebein át Kell mérget szívniuk a szeretőknek
A borító ragadott meg elsőként. Húsz éve nem tudok aludni, ezért érdeklődve vettem kézbe a könyvet, és bár az én problémámra nem adhatott megoldást, ám valamit megtudhattam a megismerhetetlenről - a nőről. Talán. Az alcím Ágyregény figyelmeztetés, hogy miről is van szó. A testiségről, esetleg az abból fakadó lelki vonzalomról. A szerelemben mindez fordítva van. A könyv viszonylag röviden mond sokat, tehát hatását tekintve vers. "Ellentmondásnak tűnik sokat mondani röviden. Azt hiszem azért, mert az." Mondatszerkesztése az élő nyelvet követi. Vallomásregény, ettől modern, Freud óta ez az igazoltan helyes irány. A két főszereplő fejezetenkénti folyamatos egymásutánisága a két történet összekeveredését okozza. Nem tudjuk, hogy mi történt kivel. Meglátásom szerint ez a könyv legfőbb értéke, ugyanis nem mással, mit egy zenedarabbal állunk szembe. Ez a regény egy fúga, ahol a szólamok kergetik egymást, egybefonódnak, és szétválnak, a hallgató (olvasó) számára szinte követhetetlenül. Ez egy nagyon fontos hatáselem. A történet vége nyitott, nem lekerített, nem lezárt. Ablakot nyit az életre, ami folytatódik a sajátunkba emelve a tapasztalatokat. A regény itt-ott érezhető kidolgozatlanságai, elsősorban az átvezetéseknél értelmet kaphatnak életszerűségeivel. Az altató szerekről megkerülhetetlen a magyar irodalomban a nők ábrázolását vizsgálók számára.
Szeifert Natália: Az altató szerekről. Ágyregény. Kalligram, 2017.
Frissítés: 2018. május 7., hétfő
Egy nő olvasó meglátásai: A regény lényegi mondanivalója az, hogy a szerek nem képesek megoldani a problémákat. Amint az altató nem oldja meg az álmatlanság okát, úgy a szex sem a lelki problémákat. A pótszerek nem képesek betölteni azt az űrt, amit valaminek vagy valakinek a hiánya okoz. Ez igaz a rákos betegeknek való felolvasásra is, amely olyan, mint sokak számára a vallás, csupán pótszer, ami nem töltheti be a bennük lévő űrt. Minden probléma gyökere a gyerekkorba vezethető vissza, ezt jelképezi a babaház. A könyv kidolgozása nagyszerűen sikerült, különösen Zsuzsa férjének világa. Szó nincs arról, hogy összekeverednének a történetek, mindig pontosan tudható éppen kiről olvasunk. A két nő megoldási kísérletei kudarcba fulladnak, mert nem megoldások, hanem altató szerek. Szeifert Natália regénye nem altató szer, hanem ébresztő az ön-altatásból.
Mindketten egyetértettünk abban, esetenként más-más okból, hogy az alábbi videó negatív kritikai észrevételei nem helytállóak.
Debrecen-Északnyugat, ahol élek valóságos no-go zóna. Itt található az egyetem népes külföldi hallgatókkal a világ minden részéről, de főleg arab, afrikai, indiai, távol-keleti fiatalokkal. Esténként már ők vannak többségben az utcákon. A rendőrautók csak áthúznak, gyalogos járőr egyáltalán nincs erre. Az utóbbi időben több nőt is megerőszakoltak a városban, igaz mindet a zónán kívül fehér bőrű magyarok. A minap sötétedés után egy harminc fős arab csapattal találkoztam, de nem bántottak. A játszóterek sportpályáin arabok játszanak baseball-t, ami legalább annyira idegen a mi kultúránktól, mint a football. Meg is látszik, hová jutottunk miatta.
Orbán Viktor, Németh Szilárd, Kövér László, Deutsch Tamás, Bayer Zsolt, Pataki Attila, Semjén Zsolt, Kósa Lajos, Tasó László, Rozi néni, Szilvássy Zoltán, Habony Árpád, Andy Vajna és Timike, Varga Mihály, Hoffmann Rózsa, Balog Zoltán, Wass Albert, Kádár János, Marosán György, Rogán Antal, Batu kán, Toldi György, Pintér Sándor, Áder János, Fekete György, Julius Jacob von Haynau, Donald Trump, Rákosi Mátyás, Kerényi Imre, és a magyar válogatott focicsapat.
Aki még szeretne a listára felkerülni az jelentkezzen a világ bármely pontján az Oroszországi Föderáció nagykövetségein és konzulátusain, vagy a legközelebbi KGB ügynöknél.
Nyolc éve, amikor mindenki fideszes volt, arról írtam, hogy a Fidesz egy modern szélsőjobboldali párt. Négy éve arról, hogy nagyot bukott önmagához képest. Ma pedig azt mondom, hogy a választást megnyerte ugyan, de elvesztette az országot. A mostani választás nem volt sem demokratikus, sem szabad, sem egyenlő. A mai politikai berendezkedés olyan, hogy választások útján nem lehet leváltani a hatalmat. És kétségtelen, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnék, akkor tesznek róla, hogy úgy alakuljon. Ha kell a kétharmad, akkor lesz kétharmad. És lett.
A demokratikus káosz stabilitása abban rejlik, hogy a polgárok tudják: minden viszonylagos, semmi nem megváltoztathatatlan. Minden kizárólag rajtuk múlik, az ő akaratukon, a civilizált viták konszenzusán. Éppen az a tényező az örök érték: a kulturált együttélés szabálya. Pontosan ezért mondhatjuk azt, hogy a demokrácia kultúra kérdése. Egy demokráciában teljesen mindegy ki van hatalmon, úgyis csak a közmegegyezés végrehajtója. Az fel sem merülhet, hogy ha nem X vagy Y van hatalmon, akkor az tragédia. Tragédia akkor történik, ha ez felmerül. Amikor szűkítik a demokráciát, akkor az egyes rétegekre nehezedő elnyomás, az uralkodó nézetekkel szembeni vélemények elnyomása feszültségeket eredményez és társadalmi robbanáshoz vezet. Magyarországon az elmúlt nyolc évben csak azért nem volt robbanás, mert létezik egy szelep, a nyugatra vándorlás. Ám a kormány szimpatizánsainak tudatos felhergelése és uszítása vereség esetén robbanáshoz, győzelem esetén zsarnoksághoz fog vezetni. Nagyon komolyan gondolom, hogy a jelenlegi kormány bármire képes hatalma megtartása érdekében. Nyolc éve mondom, többször leírtam: a robbanás elkerülhetetlen.
Választási rendszerünk lényegében egy kétpólusú társadalom szerint lett kialakítva, ahol két nagy párt küzd egymás ellen. Magyarország azonban sokpólusú, ahol egy-két nagy párt mellett több közép és kis párt képes leképezni a társadalom egészét. Csak ezzel a torz választási rendszerrel lehetett 2014-ben a Fidesznek 1/3-nál kisebb támogatással 2/3-os többsége. A torz választási rendszer ezért arra kell ösztönöznie az ellenzéket, hogy mindenhol egy jelöltet indítson az egyetlen nagy, ám lényegében egy erőszakos kisebbség pártja ellen. Az alábbiakban megnézzük, mit jelentene ez egy adott területen, az ország egyik keleti megyéjében. Hajdú-Biharban a hat választókörzetben mindenhol a Fidesz vezet átlagosan 46%-os támogatottsággal. Ha külön indulnak az ellenzéki pártok, akkor mind a hat helyen a Fidesz fog győzni. Amennyiben egyetlen erős jelölt állna szemben vele, vagyis kétpólusú lenne a megye társadalma, akkor öt körzetet meg tudna szerezni az ellenzék. A hat körzetből ötben a Jobbik áll a második helyen, méghozzá toronymagasan megelőzve a többi ellenzéki pártot. Az egyetlen kivétel az 1. választási körzet, amely Debrecen északi részét foglalja magába, beleértve a Nagyerdőt és az Egyetem környékét is. Itt az MSZP-P áll a második helyen meggyőző fölénnyel. Összességében elmondható, hogy a megyében két nagyobb párt van, a Fidesz és a Jobbik, amelyek lefedik a szavazók mintegy 80%-át. (Ennek szociokulturális okai vannak.) Az LMP átlaga 5%, ám Debrecen 1 és 2-ben átlagon felüli. A 3-ban azért marad el, mert Debrecen keleti részének választási körzete egészen a Román határig tart, északra pedig hozzá tartozik Hajdúhadház is, így a környék falvainak szavazatai deformálják a más összetételű megyeszékhely eredményét, és éppen itt lett verhetetlen a Fidesz. Ugyanezen okból itt nagyobb a Jobbik aránya is, amely Debrecenben 20% körül mozog, míg vidéken 35% körüli. A Momentum támogatottsága Hajdú-Biharban 2% körül mozog. Az MSZP és a DK összefogott, Debrecen két körzetében a DK, a többi négy körzetben az MSZP jelöltje indul. Ezt figyelembe véve a hagyományosnak nevezett baloldal a megyeszékhelyen 22% körüli, vidéken 12% körüli támogatottsággal rendelkezik. Amennyiben működne az átszavazás, és mindenhol egyetlen jelölt állna szemben a Fidesszel, akkor a megye nem hat fideszes képviselőt küldene a Parlamentbe, hanem csak egyet. Mellette még bejutna 1 MSZP-s és 4 jobbikos.
Az alábbi linken mindenki megnézheti saját körzetének esélyes jelöltjeit:
Rendszeresen felmerül a baloldalon, hogy miért segítsük hatalomba a
Jobbikot, ám erről egyáltalán nincs szó, hanem a Fidesz megbuktatásáról van szó. Churchill aki a Szovjetunió legfőbb ellensége volt
tudta, hogy Hitlert nem lehet legyőzni Sztálin nélkül. Ebből kell kiindulni nem másból. Egyéniben valami ellen, és nem valami mellett szavazunk. Fontos, hogy mindenki menjen el szavazni, mert az elmúlt 28 évben a leggyakoribb választási csalás az volt, amikor a nemszavazók nevében szavaztak, és soha nem történt semmi. Szavazzon a legesélyesebb jelöltre, listán pedig akire akar, ha az én véleményemre kíváncsi, akkor valamelyik 21. századi pártra.
Azt mondják, hogy komoly dolgokkal nem viccelünk. Azonban a vicces egyáltalán nem ellentéte a komolynak. A viccesnek csakis a vicctelen az ellentéte és semmi másnak. Hogy azután valaki viccesen vagy komolyan mondja el az igazságot analóg azzal, hogy franciául vagy németül akarja-e elmondani. A humor és a komolyság semmit sem tud kezdeni egymással, és teljességgel összehasonlíthatatlanok. Para-Kovács Imre humoros és őszinte, amint Tamás Gáspár Miklós is az. Kósa Lajos humoros és nem őszinte. Antall József őszinte és nem humoros volt. Németh Szilárd pedig nem őszinte és nem is humoros. Az hogy valaki komolyan vagy nevettető módon fejezi ki magát, nem az erkölcs kérdése, hanem a nyelvi ösztöné és az önkifejezésé.
G. K. Chesterton után szabadon. - Még csak annyit, hogy nem véletlenül vannak egymás mellett a könyvespolcomon Chesterton és Para-Kovács könyvei.
Egykor hosszú hajam volt, meg is gyűlt miatta a bajom a 80-as években. A hatalom elleni lázadásnak számított ez akkor. Azonban a fejbőröm megbetegedett és semmilyen csodasampon sem segített, ezért kénytelen voltam levágatni kopaszra, az használt. Ám 2 hónapnál tovább azóta sem szabad nőni hagynom, immár 25 éve. Havonta járok tehát fodrászhoz és habár ultrának néznek, de ez nem zavar. A fodrászat ugyanaz, ahová egykor udvarolni jártam a hajmosó lányhoz, aki 16 évesen kimaradt miattam az iskolából. Ma már diplomája van és jelenleg is a feleségem. Tegnap a fodrásznál várakozva a megyei napilapot vettem kézbe. Egész oldalas hirdetés szólt az ENSZ aknamunkájáról, egy másik pedig a CÖF felhívásáról békemenetre. A régi-új megyei könyvtárigazgató elképzeléseiről mesélt, köztük egy olyan számítógépes programról, amely feleslegessé teszi a tanulók interneten való keresgélését, a témában összegyűjtve egy helyen lesznek az anyagok, természetesen csak azok, amiket ők megfelelőnek tartanak. Ez tehát az internetcenzúra kifinomult változata. A következő oldalon ért a meglepetés, meghalt egy ember, aki gyermekkorom része volt. Mindenki elment már, de mit várjon az ember, ha már elmúlt 52. Ha gyerekként kinéztem a hálószoba ablakán Frici bácsi mindig ott szerelte Renault-ját. Csendes-rendes ember volt. Legalább tíz éve nem találkoztunk. Nem volt több időm a visszaemlékezésre, sorra kerültem beültem a székbe, és a tükörből láttam, hogy a barátját elkísérő kamasz lány sugdolózik, már nem sokat kell várniuk, ennek alig van haja. És tényleg.
Fekete szem, fekete haj, fekete bőrszerkó. A körme is fekete. Lélekben felkészült a legrosszabb elviselésére. Várja az ítéletet, arcán látszik a feszültség. Alig féléve, hogy lábát törte svájci otthonában. Azóta csak munka, kínlódás, lemondás. A nevét úgy ejtik, mintha az ókori Egyiptom istene lenne: Tath. Tényleg van benne valami mágikus, hiszen néhány perc alatt képes volt felbolygatni az egész világot. Arcán a feszültség hirtelen felszabadult örömmé változik. A siker pillanatképe.
1994-ben a baloldal 2/3-os többséggel megnyerte a választásokat, a jobboldal a romokban hevert. Egy addig radikális baloldali liberális párt, amely épp csak bejutott a Parlamentbe, azonnal megkezdte menetelését a jobboldalra, hogy betöltse az összeomlást követő űrt. Négy év elteltével szépen felhízott ugyan, de a jobboldali szavazók többsége a múltja miatt továbbra sem bízott benne, és ezért csak egy jobboldali középpárt, a Kisgazdák segítségével juthatott hatalomra. Kormányzásának négy évét arra használta, hogy a jobboldalon egyetlen pártként ő maradjon. Ez a mai napig sem sikerült neki.
2010-ben a jobboldal 2/3-os többséggel megnyerte a választásokat, a baloldal romokban hevert. Az újból hatalomra került párt azonnal elkezdte menetelését egy autoriter rendszer kialakítása felé. A baloldalon maradt űrt senki meg sem kísérelte betölteni. 2014-ben a kormányváltás feltétele a teljes ellenzék technikai összefogása lett volna. Ennek legfőbb akadálya az volt, hogy a Jobbik érzelmileg még nem volt képes a Fideszről leválni, mint egykor tette a Fidesz az SZDSZ esetében. 2016-ban a Jobbik elkezdte menetelését középre. Két évvel kevesebb ideje volt rá, mint anyapártjának. A baloldali szavazók többsége a múltja miatt továbbra sem bízik benne, és nincs egy középpárt, amely segítené balról. A választási törvény is egészen más egy autoriter rendszerben, mint volt 1998-ban a demokráciában.
A hatalom ma egy szélsőjobboldali párt kezében van. A szélsőjobboldali pártokat békés úton soha nem lehet leváltani. Vagy külső konfliktus, vagy belülről, forradalom buktatja meg őket. Az elsőre jelenleg nincs kilátás, bár nem tudható mi lesz akár a közeljövőben. A másodikra két út is mutatkozik. Az első a teljes ellenzéki összefogás azzal, hogy a baloldali szavazók megértik, hogy nincs szó a Jobbik kormányra emeléséről, ellenben nagyon is a jelenlegi rendszer megdöntéséről. Éppen ezért jönne utána a forradalom. A másik út az, hogy előbb jön a forradalom, és utána a valóban szabad választások.
Egy irodalmi körökben ismert egyetemi emberrel volt a napokban beszélgetés. Ennek érdekében fél napra lezárták az egyik egyetem központi könyvtárának olvasótermét, és más könyvtári egységekből is átvezényeltek embereket a rendezvény előkészítéséhez. A hallgatók, akik a helyszínen szembesültek azzal, hogy hiába jöttek tanulni, mondjuk úgy, nem örültek. Az illető világ életében hangoztatta református mivoltát, és szexuálisan zaklatta tanítványait. Fizikai erőszakhoz is folyamodott, igaz a végsőkig nem ment el. Két áldozatát is ismerem személyesen, akik soha nem tennék ki magukat annak, hogy még egyszer átkeljen élniük a dolgokat azáltal, hogy nyilvánosságra hozzák a velük megesett atrocitásokat. Az említett nyilvános beszélgetés vezetője a város egyik katolikus értelmiségije volt. Az illető egyetemi ember a kormány ideológiájának buzgó kiszolgálója. A Fidesz és holdudvara ilyen kaliberű emberekből tevődik össze.
Most, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVB) gyakorlatilag lehetetlenné tette a visszaléptetést, illetve olyan szankciókkal sújtja, hogy nem nagyon éri meg a pártoknak, és ezzel lezárult az a nyolc éves korszak, ami alatt a Fidesz a választási törvényt és magát a választást olyanná alakította, hogy gyakorlatilag senki nem nyerhet rajta kívül, akkor most mi az isten akadályozza meg a pártokat a bojkottban? Ebben a helyzetben, amikor van egy választási törvény, aminek az a lényege, hogy csak a Fidesz nyerhet, mi okból indulnak el ezek a pártok a választásokon? Erre a helyzetre két válasz lehetséges: az egyik, hogy jó havi fizetésért asszisztálnak ahhoz, hogy a Fidesz szétlopja az országot; ez egy korrekt válasz, a pénzért csinálják, ez egy elfogadható magyarázat. A másik az, hogy azt mondják: hülyét nem csinálunk magukból, nem indulunk, bojkottáljuk a választásokat. Én mind a kettőt megértem, nem ítélem el azokat a pártokat, akik továbbra is asszisztálni szeretnének a Fidesz működéséhez biodíszletként a parlamentben, csak gondoljunk már bele, mi lenne a különbség aközött, ami most van, és aközött, ha egyáltalán nem lennének más pártok a parlamentben, csak a Fidesz. Érezhető különbség egyáltalán nem lenne, magukkal konzultálnának, azonnali kérdéseket tennének fel maguknak, rohadt jól ellennének, és ugyanabban az ütemben folytatnák a munkásságukat mint most. De félre ne értsenek, nem arra gondolok, hogy önök választók bojkottálják a választásokat. Nem. Ha elindulnak a pártok, akkor önök menjenek el és szavazzanak. Ám a pártoknak szeretném tudni, hogy mi jár a fejükben, vagy tudják mit? - igazából nem is szeretném tudni, hogy mi jár a fejükben.
Kerényi Imre újabb terve a Gizella-tábor, ahová a miniszterek és államtitkárok gyerekeit hívják meg. Azokat, akik a hatalmon lévők elképzelése szerint majd átveszik tőlük az ország irányítását. Erre vannak predesztinálva születésük szerint. Hozzájuk csatlakozhatnak (micsoda kegy), a plébánosok által kiválasztott tehetséges (értsd: megbízható) nem rokon gyerekek. Az ő táborozási költségeiket az egyháznak kell állnia, nem véletlen öntik rájuk a pénzt, feladat is társul hozzá. Az örökletes hatalom mellett fenntartanak egy államilag támogatott ellenzéket is, amelynek az élén jelenleg Karácsony Gergely áll, akit nyilván megzsaroltak valamivel, hogy ezt elvállalta. A többieket majd a titkosszolgálat elintézi. Meddig fog mindez tartani? Amíg a világpolitikai helyzet gyökeresen meg nem változik, márpedig ma ugyanúgy változóban van, mint a 80-as években. Akkor Gorbacsov húzta ki a talajt a kommunisták, ma Trump a republikánusok alól. Új világ van születőben. A Fidesz nem biztos, hogy örülni fog neki.
Az Anna-történetek első, immár nem létező változata Drift címen (majdnem néven-t írtam, mert írásaim olyanok, mintha gyermekeim lennének, akik miután elengedtem kezüket önálló életet élnek) született 2014-ben. Ez egy meglehetősen terjedelmes önéletrajzi elemeket tartalmazó, irodalmi fordulatokkal megírt létfilozófiai esszé volt. Ennek a rövidített változata
Olyan kutatónak a szerepében találtam magam, aki saját magán végzi el a kísérletet. Ezért elkerülhetetlennek tűnt bizonyos fokú beazonosíthatóság kockázatának a vállalása is, annak minden következményével együtt. Minden író az életből veszi anyagát, amit többé-kevésbé átalakít, transzformál. Az Anna-történetekben a hús-vér világ csupán látszat, az igazi valóságot a tudattalan képviseli. Ezt azután indirekt módon, általánosítva jelenítettem meg írásaimban. A cél végül is az, hogy a létezés művészetté váljon. Ezt úgy érheted el, ha belefeledkezel egy olyan helyzetbe, amikor magadat és a létrejött szituációt alkotásként éled át. A feladat életre szóló.
Emlékszel, a múltkor meséltem róla, de akkor nem beszéltem az előjelről. Mert volt, mint Liviusnál is mindig vannak. Még azelőtt, hogy megismertem, két-három évvel korábban találkoztam vele az utcán. Jön szembe egy lány, semmi különös, majd kipukkan a nevetéstől, tudod, ahogy a kamaszok szokták, és akkor hirtelen belém hasít a gondolat, hogy ez a lány megváltoztatja az életem. Nem most, majd egyszer valamikor. Érted? Teljesen váratlan volt. Nincs rá magyarázat. Megérzés. Valamilyen rezonancia, amire rá vagy hangolva. (Én Őrá.) És egyszerre csak fogod az adást. Miért nem mondtam eddig? Mert nem tudtam, hogy ő volt, teljesen el is felejtettem már a dolgot, egészen addig, amíg fel nem ismertem egy régebbi fényképről. Ez megismerkedésünk után egy évvel volt. Akkor beugrott. A történetünk azonban ettől függetlenül zajlott. Ez csak előjel volt, mert előjelek mindig vannak.
Egy tavaszi napon, váratlanul a semmiből megjelentem előtte,
és ott a buszmegállóban megvalósult a beszéd nélküli kommunikáció. Ennek
már tíz éve. Akkor még kaptam egy évet, az utolsó hónapok egyre lazuló
kapcsolatával. Éreztem a kíméletes elválás tapintatát. Utolsó
találkozásunkkor (nem tudtam, hogy az) nem bírtam megszólalni. Talán nem
is kellett, mert a szerelem önmagáért beszél.
Őrzök magamban egy képet róla, ami azóta megváltozott, hiszen a fiatal lányból felnőtt nő lett. A lényeg, az alapszituáció azonban ugyanaz. Nem légies tündér, hanem a Természet, mint a Napfény, vagy mint éjszaka a csillagos égbolt, nekem elhiheted fenséges látvány. Végtelen nyugalmat áraszt. A mélyben lapuló feszültségek néha feltörnek. Ilyenkor váratlan, de veszélytelen lavinák indulnak, mert vigyáz rá, hogy ne essen bajod. Legalábbis ilyen volt akkor, tapasztalatból beszélek. Soha nem érintettem meg, ilyesmit nem engedtem meg magamnak. Azóta is teljes absztinencia. Mit nem értesz? Ettől lesz a dolog hiteles. A harcot nem magamért, hanem érte vívom. Tudod a szabadság önmagában nem alkotó erő. Határokat kell állítanunk magunk elé, amibe a szabadság beleütközhet. Az ütközésből azután új minőség születik. Ezt hívjuk művészetnek. Arról van szó, hogy a létezés is lehet olyan, mint a művészet.
Találkozni? Nem is tudom. Nekem sokkal jobb érzés
kimaradni a dolgokból, mint benne lenni. Az utóbbi időben többször voltunk már
látótávolságban, de valahogy soha szemtől szembe. Tizenkét éve ismerem, kilenc éve nem láttam. Az idén lesz harminc, én
ötvenkettő. Amióta nem beszéltünk, a fiatal lányból felnőtt nő lett. Új ismeretlen, titokzatos világ. Talán kicsit félelmetes is. De érzem, hogy van bennünk valami közös. Anna vezetéknevében a Fény, a nagyanyáméban (aki nekem az, ami neked az anyád) a Nap. De nem erre gondolok (ez csak véletlen), hanem arra, hogy van kettőnk jellemében valami megegyező, valamiféle párhuzam; nehéz ezt szavakba önteni. Van valami, ami összeköti az ellentéteket. Találkozni? A párhuzamosok a végtelenben találkoznak.
Jobban éget mint hittem volna
Jobban fáj mint gondoltam volna
Többet láttam mint éreztem róla
Jobban hittem mint égtem tőle
Jobbnak gondoltam mint féltem tőle
Többet éreztem mint benne voltam
Láttam magam de nem én voltam
Sírtam is de elfordultam
Megéreztem és kivéreztem
Megéreztem és kivéreztem
Megéreztem és kivéreztem
Jobban éget mint hittem volna
Jobban fáj mint gondoltam volna
Többet láttam mint éreztem róla
Jobban hittem mint égtem tőle
Jobbnak gondoltam mint féltem tőle
Többet éreztem mint benne voltam
Láttam magam de nem én voltam
Sírtam is én de elfordultam
Megéreztem és kivéreztem
Jobban fáj mint gondoltam volna
Jobban fáj mint gondoltam volna