2018

Eszük? Ezeknek? Cselédek voltak és azok is maradnak életük végéig. Ülnek a konyhában és a sarokba szarnak, és néha kinéznek az ablakon, hogy mit csinál a másik. Ismerem őket, mint a tenyeremet. Ezek még mindig ugyanott ülnek, pontosan ugyanazon a mocskos hokedlin, paprikás krumplit zabálnak esténként, és nem értik mi történhetett, gyanakodva figyelik egymást, nagyokat böfögnek a csendbe és várnak, várnak szívósan és kitartóan, és azt hiszik egyszerűen becsapták őket. Uruk vesztett rabszolgák ezek, de nem tudnak meglenni büszkeség, méltóság, és bátorság nélkül, ez tartja bennük a lelket, még akkor is, ha tompa agyuk mélyén érzik, hogy mindezek nem belőlük fakadnak, mert ők csak ezek árnyékában szeretnek élni. Aztán amerre igyekszik ez az árnyék, arra vonulnak ők is, mint egy csorda, mert árnyék nélkül nem megy, mint ahogy nem bírják pompa és káprázat nélkül sem. Csak aztán nehogy egyedül hagyják őket ezzel a pompával és káprázattal mert megdühödnek, mint a kutyák és szétrombolják az egészet. Adjanak nekik egy jól fűtött szobát, párologjon az a paprikás, és boldogok ha éjjel a dunnácskák alatt vihogva beletalálnak a szomszéd húsos asszonykájába.

Tarr Béla: Sátántangó (1994)

Krasznahorkai László és Tarr Béla (2004)