A Rezervátum

Hilda tényfeltáró beszámolója

Barátaim, önök a rezervátumba készülnek, mert önként szeretnének eltávolodni a zajos világtól, hogy egyfajta megnyugvásban legyen részük, mert elegük volt ebből az alantas világból, ahol a hülyék, idióták, és elmebeteg szadisták uralják a terepet, és minden a pénz körül forog, az anyagiak dominálnak, amikből önöknek már elegük van, és valami normális létezésre vágyva arra gondolnak, hogy a Rezervátumban e szempontok szerint le tudják majd élni a hátralévő éveiket, hónapjaikat, kinek-kinek, ami még hátra van az életéből, vagyis a maradékot, de azt kell mondanom önöknek, mert ez a kötelességem, és bőségesen vannak információim odaátról, mert már több tucat önkéntes kis csapatot transzportáltam egy megállóval a világ vége elé, hogy a Rezervátumban sem fenékig tejföl az élet, tehát nagy ívben vegyenek vissza az illúzióikból, nem szeretném hogy csalódjanak, és még meg is gondolhatják magukat és visszamehetünk oda, ahonnan elindultunk, mert ez a Rezervátum sem az igazi, és rövid ismeretségünk utáni tapasztalatból azt mondhatnám, hogy szerintem ez sem fog maguknak tetszeni, mert önök teljesen másra számítanak, de csalódni fognak, mert ez a Rezervátum már nem az a Rezervátum, mint aminek indult.

Ez a Rezervátum már olyan, mint egy büntető telep, és sok önkéntes azért megy oda, hogy vezekeljen bűneiért, vállalva az ottani szigorú törvényeket, körülményeket, megaláztatásokat, amiket a Rezervátum keménykezű vezetősége a legújabb elvek szerint alkalmaz, és minden előírást a legapróbb részletekig betartatnak a delikvensekkel, és nincs kegyelem, a szabálytalankodókkal nagyon komolyan elbánnak, és nincs visszaút már onnan, tehát ezért kell most jól meggondolniuk magukat uraim, amíg még nem késő, mert lassan elérjük a világ végének legjobban megközelíthető pontját, és ha kiszállnak ebből a járműből, amit én még az apámtól örököltem, aki ezt a transzportálást annak idején kitalálta, hogy egy tisztességes jövedelmet biztosítson családjának, majd rám hagyva ezt az egzisztenciális lehetőséget, amit szíves örömest vállaltam, folytatva a családi hagyományokat egy érdekes és viszonylag jól fizető munkához jutottam, ahol nagyon sok kiváló és magányos emberrel kerültem már kapcsolatba, akiket részben a Rezervátumba szállítottam, részben pedig egy másik megnevezhetetlen állomásra, amiről most nem szívesen beszélnék, mert kiszeretném használni a hátralévő időt, hogy ecseteljem önöknek az elkövetkezendő megpróbáltatásokat, amik magukra várnak ott, azon a bizonyos helyen, ahová már hosszú ideje készülnek, és végre megkapták a beutazási engedélyeket, mert ide csak úgy nem lehet bejutni, még ha oly elrettentő is ez a hely, amely maga a tömény kiszámíthatatlanság, és uraim, most nehogy azt higgyék agitálom magukat, hogy térjenek vissza abba az életbe, ahonnan elakartak menekülni, mert tudom, hogy ez az élet sem kecsegteti önöket semmi jóval, de ez mégiscsak egy valódi és persze rohadt élet a maga megannyi nyomorúságával és mesterséges elfajultságával, amiből teljesen érthető módon érdemes lenne kiszállni, de ahová most készülnek az ugyanilyen mesterséges, és információim, kémeim jelentései szerint majdnem annyira elfajult és kibírhatatlan, mint amitől menekülnek, mert a világ már csak ilyen.

Higgyenek nekem uraim, nincs szándékom befolyásolni önöket, csak megosztom az ismereteimet önökkel, hogy segítsek a tévelygőknek, mert ezt kötelességemnek tartom, és felelősséget érezve önök iránt el kell mondanom az önökre váró megpróbáltatásokról néhány idevonatkozó benyomást, mert én hetente legalább kétszer szállítom a kis csapatokat, akik mint önök, nem szeretnék azt a világot élni, amibe beleszülettek, és arra gondolnak, hogy otthagynak csapot-papot, és a Rezervátumban próbálnának majd szerencsét, ami nem biztos, hogy egy jobb választás, persze választásnak azért nem rossz, mert mégiscsak választás, de ismerve a körülményeket, lehet hogy mégsem az igazi, mert az lenne a jó, hogy ha már erkölcsileg kiérdemeltünk egy ilyen lehetőséget, hogy otthagyhatjuk a nyomorúságos és hazug világunkat, akkor legyen egy igazi alternatívánk, amely ha szolid viszonyokat biztosítva is, de megoldás legyen, és ne egy átvágás, tudom sokan szeretnének eljönni abból a hazug életből, amelyből önök is jönnek, és lassan már senki de senki nem szeretne ott élni, mert minden jóravaló lélek a Rezervátumban szeretne élni, s nem odaát, hanem itt a végtelen lehetőségeknek hitt formációban, de mivel ilyen óriási az érdeklődés már évek óta, hát már ez az alternatíva sem az igazi, mit ahogy már semmi sem az igazi.

Nekem az a szerencsém, hogy én a két nem igazi dolog között ingázom evvel a nem igazi járművel, és ettől vagyok igazi, és találkozom sok igazi emberrel, akik egyik nem igaziból mennek át egy másik nem igaziba, de amíg itt a járműn létezünk, addig a legteljesebben igaziak vagyunk, akár ott maradnak, akár meggondolják magukat, és információim alapján visszatérnek a szörnyűbe, a borzasztóba, hogy újra elvágyódhassanak onnan valahová az értelmetlenbe, mert nincsenek már értelmesnek mondható életterek, az emberek képesek voltak simán elintézni a körülöttük lévő világot, és most mindenki menekülne valami élhetőbb térbe, de már nincsenek ilyen terek, csak a rothadás van, a pusztulás, a mocsok, a torzulások világa, és ez jól mutatja azt, amit mutatni kell, mert ez egy alaptudás, tudás alap nélkül, amelyek között tévelyeg a földi halandó, és ez a hosszadalmas tévelygés lenne az élet, mert valami miatt életnek nevezik, minden szarkazmus nélkül mondom így, mert itt félre teszi az ember az iróniát, persze csak annyira félre, hogy mindig kéznél legyen az, amire oly nagy szükség és igény jelentkezik, pláne ebben a tétova és labilis helyzetben, amikor a csodával határos módon száguldunk egy Rezervátum felé, és ez a Rezervátum nem maga a reinkarnáció, hanem csak a köztes világok egyik legköztesebbike.

feLugossy László: A Rezervátum felé
Részlet a Nyaralj ködben a Mirákulum szájton című (hozzávetőlegesen) zenés filmből
Közreműködik: Láng Annamária
Zene: Laca és a Poszthús


Hilda - Hel (Hell) Loki lánya az éjszaka, a holtak világának úrnője félig élő, félig halott lény.

Az uzsora kora

Kölcsönökből élő kölcsönjárandóságok kölcsöne. A kölcsönvisszajárások kölcsönvisszája közepette kölcsönzött kölcsöntérítések mögött a bajnok kölcsönök kölcsöntartalmát figyelve úgy esik a kölcsön az öledbe, mintha az a kölcsön egy újabb kölcsönt szeretne, és szeret is egy újabb plusz kölcsönt bevonni, mert a kölcsön feltétele kölcsönébe illik, már amikor a kölcsön se mindig akciós kölcsön, de jár vele a kölcsön kenyér fele, meg a jó édes anyjuk kölcsönagya, hogy a kölcsön, mint olyan, ha nincs rajta túl sok ragya, meg a vagyonelosztási kölcsönfelmérő, vagy mint a gyönyörök kölcsöne, ami éppen kölcsönös kellene hogy legyen, és még evilági és nem túlélési kölcsön, bár nélkülözhetetlen a túléléshez, mint a birka amikor rektor szeretne lenni, vagy jót tesz a kölcsön vagy rosszat tesz neki, és a megboldogultak kölcsöne, amit a túlvilágról kell majd visszaadni, vagy a szívtiprók kölcsöne, akik szintén adnak kölcsönt jó magas kamatra azoknak, akik állomvilágban élnek és kölcsönökből kölcsönökbe lépnek, mivel nagy a különbség kölcsön és kölcsön között, kb. olyan, mint atomfelhő és atomfelhő között, mert itt életrevalónak kéne lenni, hogy a kölcsönök kölcsöne olyan legyen, mint a mókamesterek kölcsöne, akik tudnak annyira viccelni, hogy az ember belezöldül, és ami akkor se járna le, mikor a Föld a Napot megkerüli, és nem jár hozzá érzéstelenítő kölcsön a névteleneknek, az arcatlanoknak, vagy amikor mindannyian annyira különlegesek vagyunk, hogy a kölcsönökből simán magunkra maradunk egy olyan tudattal, hogy nem hat már ránk semmi kölcsön, mert a világnak szüksége van olyan szorgalmas és dolgos állampolgárokra, akik kölcsönökből emléktáblát érdemelnének, mivel érdemes ezen még kölcsöngondolatokkal is gondolkodni, mert amilyen őrült a világ megérdemelnénk már egy kölcsönjótevőt, vagy pedig a repkedő madarakat kell titokban lehallgatni egy kölcsönirodából kölcsön berendezésekkel, kölcsönzött bérügynökökkel, mert különben nem lesz nagy meglepetésben részünk, és úgy élünk kevésből, hogy a bőség majd nem ad egyáltalán kölcsönt, és szép lassan nem lesz más, csak az uzsora kora.


feLugossy László: Kölcsön & Kölcsön
Részelt a Nyaralj ködben a Mirákulum szájton című (hozzávetőlegesen) zenés filmből
Zene: Laca és a Poszthús

Pótcselekvés

Posztmodern esetekben úgy nézz ki, a pótcselekvések világát éljük. A mesterségesen felkorbácsolt vágyaink hullámvölgyében lubickolunk kielégületlenül, amitől csak elégedetlenek leszünk, és ettől aztán szenvedünk meg pótcselekszünk, hogy vágyainknak kedveskedjünk, mert a pótcselekvés már csak ilyen, hogy felkavar, miközben megnyugtatni szeretné a felesleges és hiábavaló e e e e epekedést, e e e e epekedést, hiábavaló epekedést, hiábavaló e e e e epekedést. Nem jön be  a pótcselekvés, miközben megnyugtatni szeretne, de ez csak egy hiábavaló e e e e epekedés, hiábavaló epekedés, hiábavaló e e e e epekedés.

Nem jön be a pótcselekvés, de ha mégis bejönne, akkor is egy pótlékot jelentene, egyfajta túlcsorduló e e e e epekedést, e e e e epekedést, e e e e epekedést, e e e e epekedést, hiábavaló e e e e epekedés, hiábavaló epekedés, hiábavaló epekedés, epekedés, mega, mega, mega, epekedés, epekedés (ṁega), epekedés (mega) a felfokozott vágyaink iránt. (Mega!)

E e e e epekedés.

Kell valami pótlék, ha már szétesett a kép, egy túlcsorduló e e e e epekedés, túlcsorduló e e e e epekedés, e e e e epekedés.

Epekedés, e e e e epekedés.

(Szóval még egyszer vegyük át.)

E e e e epekedés, e e e e epekedés, (kell valami pótlék) e e e e epekedés, (ha már szétesett a kép) e e e e epekedés, túlcsorduló epekedés, hiábavaló e e e e epekedés (kell valami pótlék), e e e e epekedés (ha már szétesett a kép), (epekedés), a felfokozott vágyaink iránti, hiábavaló e e e e epekedés, túlcsorduló (hiábavaló) e e e e epekedés, e e e e epekedés (kell valami pótlék, ha már szétesett a kép), e e e e epekedés...

feLugossy László: Epekedés
Részlet a Nyaralj ködben a Mirákulum szájton című (hozzávetőlegesen) zenés filmből
Közreműködik: Láng Annamária
Zene: Laca és a Poszthús

Tíz év múlva

Időzavar avagy tíz év a betonszürke magányban


Tíz hosszú évvel később vagy tíz évvel viszont előtte vagy utána, amikor a tíz év még tíz év volt és nem kilenc és fél, vagy tizenegy. Igazi motivációnak számított, hogy tíz évnek nézett ki az a tíz év, ahogy a belgák nem így mondják, úgyhogy ezután én sem jelenthetem ki, de ha szólít a múzsám, akkor simán kijön, hogy tíz év után vagy tíz évvel korábban, vagy tíz évvel később, ahogy a hangulatom diktálja és összetöri ritmusát előbb-utóbb majd csak kimászom ebből az időzavarból.

Ez nem olyan időutazás, mint amiről általában beszélni szoktak olyan körökben, ahol tudják hogy mit jelent a tíz év múlva vagy tíz évvel később, vagy viszonylag mint a szétesett második fejezetben, ahol az idő egyszerűen már az enyészeté, vagy annyira diszkrét, vagy annyira barbár, hogy nem lehet eldönteni, hogy most csak harminckilenc évvel ezelőttihez képest tíz év múlva, vagy tíz évvel későbbihez tíz év múlva, amikor azt a füzetet megláttam, vagy tíz évvel később, amikor azt a fekete füzetet megejtettem. Hogyha majd a szkennelést tíz év múlva kitalálják, akkor ezt felhasználva tíz évvel azután összezavarodhassak ezektől az időmázgálásoktól, hogy mi után mi jön, hogy melyik lexikonban van a meggyőződés definíciója. Mert tíz év az tíz év! Mert jó kifutni abból a tíz évvel későbbi időből, amikor a valóság még érdekelt leginkább, és aztán tíz év múlva meg már mit tudom én, hogy mi a valóság, meg a szórakoztató ipar zavara.

Mindentől függetlenül én tíz évvel később biztosan nem úgy szkennelnék, ahogy tíz évvel ezelőtt sem bátorkodtam direkt összezavarodni, abban az időben csupán az érdeklődésemnek megfelelően a valóság érdekében egy olyan keveréket készítettem, amit én nem koktélnak hívok, hanem sárnak, amely porból és vízből áll. De ez csak egy apróság, ami nagyon jól néz ki, mint a barna cukor, és jól megy az élet valóságszívéhez tíz évvel később is meg tíz év múlva is, amikor az emlékeinkből kibontjuk, és illata majd egyből megcsapja agyunkat, amit egy laza mozdulattal lesimítunk, és felvesszük környezetünk melegét, hogy hozzátegyük atlas and axis élvezettel az emlékezést, mert már ekkor még vagy korábban megjelent a monitor szó, megjelent a monitor szó, meg a birtoklással kapcsolatos összes rosszízű jelentéstartalom, hogy ne várjon senki semmit senkitől, mert nem rögzíthető az átlagosan, de az egész világ attól beteg, hogy tartósítószerekkel táplálkozik. Mert a tartósítószerek paradoxona: éppenséggel, hogy nem tartósítanak, hanem tíz év múlva kivégeznek.

És ezt-azt a bizonyos monitoron meg lehet nézni ámulattal vagy anélkül, unottan hasra ütve, mint egy védett állat, vagy környezetérzékeny világörökség, aki nem múlhatott el olyan kovbojcsizmás meztelen női lábak között figurálisan, de esetleg elvontan sem fikciós atrakcióban, meg még inkább mikor a tudományos felmelegedésről beszél az egész világ, mert maga a tudomány felmelegítése melegíti fel a felmelegített világot, amit tíz évvel ezelőtt nem volt még ennyire meleg, mint tíz év múlva, ahogy ezt a monitoron lehet látni, az emberré válás folyamatát mutatta a háttérben. Az emberré válás folyamatát mutatva a háttérben.

Katasztrófa várható, természetellenes katasztrófa, amit úgy kell érteni, hogy tíz évvel később biztos lesz valami, mert jönnek a filmtúró bogarak inváziói, akik a katasztrófafilmek tömegét vetítenék ránk sebtiben, hogy egybe egy olyan szórakoztató csapdát telepítsenek körénk észrevétlenül és körbetekerve, mintha emberközeli lenne ez a globális kataklizma, hogy a boldogság GDP-t, mint egy koszos globális zsákot az emberek fejére lehessen húzni és tíz évvel ezelőtt úgymint tíz évvel később, hogy Uram bocsá, itt miattunk van az sok köztudathasadás, amely ezt az egészet úgy összezavarta mint bennem, mint körülöttem, hogy a szabad gondolkodóknak nincs helyük ezen az emeleten, ahol ezeket a szociális ügyeket aprítják miszlikbe hogy, hogy nehogy már valami nyoma maradjon a kétkedésnek, meg a felpuhított gerincnek, és akkor tíz év múlva szépen eltűnik minden, ami tíz évvel később érdemes volt levegőt venni, de akkor még volt levegő, meg hittem is az időben és őszinte voltam, de aztán letaglóztak, és olyan kavarodás történt, ami akkor van, amikor letaglózzák az embert, és az fáj, és az fáj, és az fáj, és az fáj! Hogy üvölteni kéne tőle, de ezt az üvöltést már maga a szórakoztató ipartól kapja az ember, meg a feje a tömeges és mesterséges és műboldogságtól, amit veszett nyállal körítésnek tíz évvel később szervezetbe épült nyálból képzelt térerővel megspékelve allergiának nevezve vadállati előnyökkel kecsegtetve lapul ki az öngyilkos merénylő.

Nemzetközivé téve azt a javat, amit ha a postával azonosítottak és egy nagy őrületnek nevezve a mellékcselekményeket, azokat a cselekményeket, amelyek jelentősége eltörpül annak a kavarásnak az egészétől és mocskától, amely ezt a kiúttalanságot tíz év múlva a legtisztábban mutatja majd be. De bizonyára nem lesz így, mert tíz év kurvára kevés, legalább tízszerese kell, hogy valami előbb-utóbb érdektelen legyen, hogy a kutyának se jusson eszébe foglalkozni az akszuális jelen, bár neki mindig az jár a fejemben. Hogy nekem jó tíz évvel ezelőtt, amikor a valóság még érdekelt, jóformán ennyi volt az életem, de most már jóval kevesebb, mert nemhogy nem érdekel a valóság, amikor jórészt nincs is már olyan. De már olyan mélységes a kiábrándultságom, hogy azt szeretném, hogy semmi ne hagyjon igazán nyomot bennem, pedig van itt akkora terülj-terülj asztalkám, hogy mértékével töményen telezsúfolva silánysággal, hogy ha egy falat is lemenne a torkomon azt tíz év alatt se tudnám egészségesen megemészteni! Megemészteni.

De harminckilenc évvel később se, ahogy ezt annak idején le akarták a torkomon nyomni a hülyék, hogy a szív az életről, hogy olyan, mint amilyennek ők gondolják, és azt gondoljam én is, ami teljesen hidegen hagy, mert egy teljesen valótlan és ártalmas hazug baromságot soha nem fogok a szívembe zárni, ilyet a szívembe zárni, teljesen baromságot nem fogok a szívembe zárni. Mert ha így mennek, dörzsölődve magukba ragadnak a dolgok, akkor itt tíz év múlva már nem lesz semmi, de annyira nem, hogy a legendája sem lesz ennek az elmúlásnak, és akkor már mindegy, hogy miért ennyire más ez a hozzáállás.

Az ember bevergődik ebbe a szarba, és tudja, hogy már el sem olvassák lassan. Megfeneklik túlélése, amikor a végzet asszonya elsétál felette, amikor a végzet asszonya elsétál felette, amikor a végzet asszonya elsétál felette, amikor a végzet asszonya elsétál felette, amikor a végzet asszonya elsétál felette, tíz év múlva, tíz év múlva. Elsétál felette, tíz év múlva, tíz év múlva. Ha az ember bevergődik ebbe a szarba, és tudja, hogy már ezt el se mondhassák, lassan megfeneklik túlélése, amikor a végzet asszonya elsétál felette.

feLugossy László: A tízéves terv tükrében
Részlet a Nyarlaj ködben a Mirákulum szájton című (hozzávetőlegesen) zenés filmből
Zene: Laca és a Poszthús