2017. május 10., szerda

Az idő tematizálása

Az Orbán-rendszer az egyént transzcendens kollektivitásban értelmezi. Ez a kollektivitás azonban a legkevésbé sem a testvériség, mint a baloldal esetében, hanem együttműködés, amely alatt olyan cselekvés értendő, amit felülről irányítanak és határoznak meg; nem más, mint elvárt kollaboráció az ország vezetőjével. A megvetett emancipációval szemben a hatalom megköveteli a nemzet és az etnikum (félázsiai) előtti behódolást. Alapvetése, hogy léteznek nagy zárt kollektivitások, amelyek a nemzetállamban manifesztálódnak. Itt tehát egy végességgel, korlátozott léttel állunk szemben, amely csak az erőt ismeri és ezért csak az erőszakból ért. Emiatt lehet csakis tragikus végkifejlete. A nemzet születése és létbenntartása is szakadatlan erőszak eredménye, amelynek fontos aspektusa a félelem. Ehhez kapcsolódnak áltudományos nemzeti, jogi, etnikai mítoszok, valamint az idő kezelése demonstrációk (Békemenet), és állami ünnepek által. A demonstráció az egyének mint semmiknek az egyesítése, mert így minden lesznek, ez a testvériség látszatát eredményezi. Ugyanakkor a demonstráció, amennyiben alulról szerveződik az egyén önmegnyilvánulása, amelyben megszületik a mi. Ezért olyan fontos a hatalom számára az ünnep, amely ellen-demonstráció, az önmagából való kilépés, az önfeladás, a teljes behódolás aktusa. Az idő tematizálása ünnepek és akciótervek által. Az aktuális időben, a hatalom által meghatározott program a lázadás éve, világunk totális átformálásának ideje. Ezt vegyük halálosan komolyan.

Alain Badiou után szabadon.