A pusztítás

"A pusztítás az én Beatricém." (Mallarmé)

A Francia Forradalom óta a pusztítás az európai kultúra lényege; a régi rend elpusztításáé, melynek pusztulásából egy szebb és jobb új világ születhet. Ez volt a törekvése a jakobinusoknak, kommunistáknak, náciknak egyaránt. Ám a múltat végképp eltörölni kétféleképpen lehet. Destruktív módon, vagyis korlátlan rombolással, illetve Alain Badiou megfogalmazásában (A század, Typotex, 2010) a szubtrakció útján, amely határt szab az elkerülhetetlen pusztításnak. Badiou a probléma megértéséhez mintegy illusztrációként bevonja Malevics művészetét. Kazimir Malevics Kijevben született 1878-ban, majd Párizsban bontakozott ki festészete. Kommunistaként a bolsevik forradalom hírére Moszkvába sietett, ahol 1919-től egyetemi tanár. 1918-ban festette meg világhírű képét: Fehér négyzet fehér alapon, amely ma New Yorkban látható (MoMa). A huszas évek értelmiségellenes hulláma háttérbe szorította Malevicset is. Leningrádba került, ahol megírta híres német nyelvű tanulmányát (A tárgy nélküli világ), majd rövidesen meghalt (1935). A Fehér négyzet fehér alapon című műve a pusztítás csúcsa, a teljesen megtisztított és lecsupaszított alkotás. Malevics eltörölte a színt és a formát, ezzel elpusztítva a festészet régi rendjét. Ez a pusztítás azonban nem destruktív, hanem szubtraktív, nincs eltörölve a festőművészet maga, van kép, ki van állítva, és főként van mondandója. Nem a valóságot, hanem az igazságot ábrázolja, a megfoghatatlan metafizikai lényeget, ami nagyon is valóságos. Egyedül ez a valóságos és nem az ember által gyártott ál-valóság, ami csupán látszat. Malevics minden látszatot és ál-valóságot kitörölt képeiből meghagyva bennük egyedül a lényeget: a létet. A gondolkodás lényege, hogy megszakítja az ismétlődést, és ezzel felszámolja a hagyományt a valóság mint igazság kedvéért.

Az idő tematizálása

Az Orbán-rendszer az egyént transzcendens kollektivitásban értelmezi. Ez a kollektivitás azonban a legkevésbé sem a testvériség mint a baloldal esetében, hanem együttműködés, amely alatt olyan cselekvés értendő, amit felülről irányítanak és határoznak meg; nem más mint elvárt kollaboráció az ország vezetőjével. A megvetett emancipációval szemben a hatalom megköveteli a nemzet és az etnikum előtti behódolást. Alapvetése hogy léteznek nagy zárt kollektivitások, amelyek a nemzetállamban manifesztálódnak. Itt tehát egy végességgel, korlátozott léttel állunk szemben, amely csak az erőt ismeri és ezért csak az erőszakból ért. Emiatt lehet csakis tragikus végkifejlete. A nemzet születése és létbenntartása is szakadatlan erőszak eredménye, amelynek fontos aspektusa a félelem. Ehhez kapcsolódnak áltudományos nemzeti, jogi, etnikai mítoszok, valamint az idő kezelése demonstrációk (Békemenet), és állami ünnepek által. A demonstráció az egyéneknek mint semmiknek az egyesítése, mert így minden lesznek, ez a testvériség látszatát eredményezi. Ezzel szemben az a demonstráció, amely alulról szerveződik az egyén önmegnyilvánulása, ahol megszülethet a mi. Ezért olyan fontos a hatalom számára az ünnep, ami lényegében ellen-demonstráció, a személyiségből való kilépés, az önfeladás, a teljes behódolás aktusa. Az idő tematizálása ünnepek és akciótervek által. Az aktuális időben, a hatalom által meghatározott program világunk totális átformálásának módszere. Ezt vegyük halálosan komolyan.

Alain Badiou után szabadon.

Súlyosabb fejlemény

A Gulág hazánkban elsősorban Szolzsenyicin írásaiból ismert, pedig Varlam Salamov Kolima című kötete messze felülmúlja Szolzsenyicin nehézkes konstrukcióit, amelyek elsősorban a nacionalista és antiszemita nézeteket erősítik. A Gulágot manapság már mindenki elítéli, ezzel szemben a náci haláltáborokat egyáltalán nem ítéli el mindenki. Sőt az a furcsaság állt elő, hogy a holokauszt tagadását büntetik, helyeslését viszont mint szabad véleménynyilvánítást nem, pedig ez utóbbi összehasonlíthatatlanul súlyosabb fejlemény.

Visszarendeződés

Mi az az örök rend, ami egészen a Franci Forradalomig irányította az emberiséget? Az örök rend a gazdaságnak és a gazdagoknak, a hatalomnak és a hatalmasoknak, a tudománynak és a tudósoknak, a tőkének és kiszolgálóinak rendeli alá a társadalmat, és semmibe veszi azt, amit az emberek gondolnak. Semmibe vesz minden gondolatot és csak a hatalmasok hasznát őrzi. Ennek a rendnek nincs szüksége másra csak önmagára. 1789 óta ezt a rendet újból és újból megdöntötték, majd restaurálták. Ennek a rendnek az elkötelezett híve a Fidesz-KDNP és ellenfele Ferenc pápa.

A forradalmi mozgalmak egy új embertípust kívántak szembeállítani a régi renddel. A jobboldali forradalmak, vagyis a szélsőjobb az új embert az elképzelt régi ember restaurálásában látta, a romlatlanság visszaállításában, a civilizációtól megtisztított emberben. Ezért fordul a mítoszokhoz, a nemzeti, faji, vérségi eredethez, a földhöz, a parasztsághoz. Ez az elgondolás szülte a nép-nemzeti mozgalmakat és a néprajzot. A baloldali forradalmárok, különösen a marxisták egy új embertípus kifejlesztésében látták a megoldást, amely fejlődésével lerombolja a régi rendet. A két elképzelés ütközőpontja a család, amely a régi rend alapja.

Ma azonban azt látjuk, hogy a családnak reneszánsza van. A család ma ismét tabunak számító érték. A fiatalok egyre tovább élnek együtt szüleikkel. A család mai kultusza az oka a visszarendeződésnek a régi rendbe, ez a restaurációs erők táptalaja. Még a homoszexuálisok is, akiknek fontos szerepük volt a régi rend elleni lázadásban, ma még ők is a család, az öröklés, a polgárság keretei közé akarnak beilleszkedni. Itt tartunk. Ők azok a melegek, akik támogatják a restaurációs politikát. Meg azok a feministák, akik a hierarchiában akarnak egyenlő jogokat a nőknek, és nem a hierarchiát akarják mint olyant megszüntetni - erről itt írtam.

Mert mi is volt még nem rég a progresszió? A családból, a tulajdonból, az állam zsarnokságából való kiszabadulás, pontosan úgy, ahogyan ezt a középkori szerzetesi mozgalmak is megvalósította. Ezzel szemben ma mi a modern? A papa, mama, és az ő jó gyerekük, akiből hatékony alkalmazott lesz, aki addig gazdagszik, amíg csak bír, és engedelmes állampolgár lesz, ki betartja a mások által hozott törvényeket. Pénz, család, kívülről meghatározott engedelmesség. Ez a visszarendeződés lényege. Ennek a visszarendeződésnek egyik tünete az Orbán-rendszer.

Alain Badiou után szabadon.

Szükségszerűség

Az általános akarat a kormány valóságos cselekvéséhez tartja magát mint olyan bűntetthez, amelyet a kormány ő ellene követ el. A kormánynak ugyanakkor semmilyen bizonyíték sincs a kezében, amely az ellenzékiek bűnösségét nyilvánvalóvá tenné. A kormányzati tettekkel szemben csak ellenzéki szándékok állnak szemben. Ezért aztán a gyanú is elég, tehát aki gyanús az vétkessé nyilvánítattatik, annak minden jogi vonzatával együtt. A gyanú tehát egyenlő lett a vétekkel. Igen ám, de a lojálisokkal, az engedelmesekkel, a meggyőződésesekkel szemben mindig felmerül a gyanú, hogy hűségük csak látszat és nem valóságos, hogy csak megjátsszák magukat. Minél inkább hívőknek mutatják magukat, annál gyanúsabbak. A gyanú azonban épp most állapítottuk meg: egyenlő a vétekkel. Mindenki gyanús, aki él. Ebből következik, hogy ha már minden pénz és hatalom, minden erőforrás, az egész ország az övék lesz, és a gyanúsaktól már semmit nem lehet elvenni, csak az életüket, akkor nem marad más hátra, mint megsemmisíteni őket. A halál ugyanis az egyetlen dolog, amelyre nem lehet gyanakodni, egyszerűen azért nem, mert azt nem lehet tettetni. Ez a végkifejlet szükségszerű folyamat eredménye, amelyet a történelem számtalanszor igazolt, példa rá többek között Robespierre, Sztálin, vagy Rákosi. Éppen ezért a fülkeforradalom is előbb vagy utóbb fel fogja zabálni saját gyermekeit.

Hegel és Alain Badiou után szabadon.

Restauráció

A restauráció tulajdonképpen ellenforradalom, amely természetesnek tartja a gazdagok felsőbbrendűségét. Minden restauráció felszólít, hogy ne gondolkodj, hanem tedd magadévá az uralkodó véleményt. A gondolkodás kapcsolatban áll a valósággal, ezért a restauráció mindenek előtt a valóságtól igyekszik eltávolítani minket. A valóság helyébe a számokat állítja elénk, ám a számok könnyen manipulálhatóak; nézzük csak meg a makrogazdasági adatokat, a jövedelmi és szegénységi adatokat, vagy a népszerűségi mutatókat. Ezek az adatok minden további nélkül más számok is lehetnek. Lényegük az önkényes változtathatóságuk, akárcsak a restauráció közvéleménykutatási számai, illetve a visszaküldött konzultációs levelek mennyisége.

Mondok egy konkrét példát. A Vízművek által legutóbb részemre küldött számlája szerint az adott elszámolási időszakban a rezsicsökkentés 731 Ft volt. A számlarészletező szerint viszont a rezsicsökkentés miatti kedvezmény 1,00 Ft, amit 27% ÁFA-val számoltak el, vagyis 1,27 Ft volt a rezsicsökkentés, amit a tételes elszámolásnál jól láthatóan le is vontak. Ennyit. Nem 731 Ft-ot, hanem 1,27 Ft-ot. Színtiszta matematika nincs tévedés, csak az összeg tetszés szerinti, az eljárás pontos. (A számla birtokomban, megtekinthető és utána számolható.)

Vannak más számok is. Ha a Földön élő összes embernek, vagyis mindenkinek biztosítanánk a napi 2700 kalória élelmet, a szükséges vizet és ingyenesen az alapvető orvosi ellátást, ez mind együtt annyiba kerülne, mint amennyit Európa és az USA lakói évente költenek parfümre. Ebből is jól látható, hogy nemzetállami szinten semmi nem oldható meg, ott csak az erősebb hatalma érvényesülhet. Barbár anarchia vagy globális világbéke? Orbán és ellenforradalmi csapata a restauráció mellett döntött, a visszatérés mellett a zárt a társadalomba, ahol az erősebbeké, vagyis a gazdagoké minden, a szegényeknek pedig még az esély sincs megadva.

Alain Badiou után szabadon.

Ki a Soros?

Egykori punk zenekarom neve az Über alles Hamburger volt. Egész pontosan ez a név maradt fenn sikerszámunk címe alapján, az eredeti név már akkor feledésbe merült. Mindez pontosan harminc éve történt egy előző diktatúrában. A napokban azon gondolkodtam, hogy a mai diktatúránkban milyen nevet adnék zenekaromnak. Kézenfekvően adódik a Brüsszel elnevezés, ám lehet ez is feledésbe merülne aktuális sikerszámunk következtében, és csak úgy emlegetnének minket, hogy az Én vagyok a Soros punk zenekar. Ugyanis, ha ma lennék fiatal feltétlen írnék egy számot ezzel a címmel - nem az ismert magánemberről szólna. De nem vagyok, ezért írom helyette ezt a bejegyzést.

Az írás szerzője nem részesül, nem részesült, és soha nem is fog részesülni a Soros Alapítvány támogatásában.