A lázadás éve

A miniszterelnök az idei évre meghirdette a lázadás évét. Mire gondol, és miért most? Mielőtt erre választ adnánk, nézzük meg az egyetlen komoly erőt képviselő 21. századi pártot, a Jobbikot. (21. századi pártnak tartom azokat a pártokat, amelyek ténylegesen is 2000 után alakultak, tehát nem vettek részt az ez előtti politikai életben.) A Jobbik kétségtelenül ilyen párt, amely radikális jobboldali pártként indult, azonnal nagy sikereket aratott, és mára a magyar politikai élet jól beágyazott, megkerülhetetlen tényezője. A párt vezetője vérbeli politikusként felismerte azt a veszélyes helyzetet, pontosabban azt a lehetőséget, ami a Fidesz szélsőjobbosodása jelent a számára. A jobboldalon nincs már számára játéktér, ugyanakkor a baloldal üresen maradt. Vona Gábor semmi mást nem tesz, mint amit Orbán Viktor tett a 90-es években, csupán ellenkező előjellel. Profilt váltva betölti az MSZP hagyta űrt, ezzel felszívva a párt nélkül maradt baloldali szavazók azon tömegeit, amelyek egyébként szociológiai szempontból mindig is közel álltak a Jobbikhoz. A Jobbik ma ott tart, mint a Fidesz 1996-ban. A Fidesz akkor az MDF hagyta űrt töltötte be, radikális balliberális pártból 1998-ra egy jobboldali konzervatív polgári párttá vált, amely 2002 után ismét elindult a radikalizálódás útján, de immár a másik irányba, és ma kétség kívül egy európai antidemokratikus szélsőjobboldali párt. Vajon eljut-e a Jobbik a mai jobbközépből a baloldali radikalizmusig? Ez ma még nem tudható, ám éppen a Fidesz példája mutatja, hogy egy ilyen út egyáltalán nem elképzelhetetlen. Mindenesetre a Jobbikban potenciálisan benne van az Orbán-rendszer megdöntése, egy új rendszerváltó párt esélye. Ami Orbán vízióját illeti a lázadás évéről az nem más, mint a liberális-demokráciának adott halálos döfés, és egy új fasiszta világrend születése, amelynek ő lenne az egyik főszereplője. Itthoni egyetlen ellenfelétől a Jobbiktól nem tart, hiszen kezében egy fasiszta államgépezet minden ereje. Figyelmét tehát a világpolitika felé fordíthatja, ahol a mai világrend 1945 óta áll fenn. Ennek a világnak a gyökerei közvetlenül 1789-re mennek vissza, közvetve pedig az angol polgári forradalomig. A hazárdjátékosoknak mindig van valami szerencseszámuk vagy napjuk, egy kabalájuk, amivel a szerencsét befolyásolják, biztosítják a jövőt. Orbán ilyen hazárdjátékos a politikában, gondolkodásában egyre hangsúlyosabb a mágikus elem. Mi az angol polgári forradalom lehetőségének megteremtője? A reformáció, amelynek szimbolikus kezdete 1517. Idén van ennek 500 éves évfordulója. Orbán számára láthatóan jelentősége van ezeknek a számoknak, mágikus erejükben bízva, önmagába vetett hittel indul harcba immár a világpolitika küzdőterén. Valóban felismerhető az emberiség történetében egy hellyel-közzel 500 évenként beköszöntő világrendváltás, ám a mai illiberális vezetők nem egy új világrendet képviselnek, hanem visszamennek a Szent Szövetség idejébe. Mindezzel szemben az új baloldal jelent alternatívát egyszerűen azért, mert az valóban egy új világrendet akar. El fog jönni a lázadás éve, nem 2017-ben, de rövidesen. Hogy azután ezt az új baloldalt hazai szinten Jobbiknak fogják-e nevezni vagy sem, azt ma még nem lehet tudni.