Eger

Gyermekkorom színhelye Eger, tizennyolc éves koromig félig ott laktam. Először a fürdő melletti egyik tízemeltesben, majd a Bródy Sándor utcában, végül a Domus felett. Eger azóta megváltozott, a kopott és megnyomorított városkából vendégei pénzéből élő önmagába zárt gőgös település lett. Furcsa érzés volt a jól ismert utcákat járni, és a fiamnak mesélni arról, hogy apámmal merre jártam. Megnéztük a kaputelefon feliratát: Palánki. Majd harminc éve nem voltam bent. Első utunk a tűzoltósághoz vezetett. A bazilikába oldalról mentünk be, az ajtón felirat: a turistáktól egy euró adományt várnak el. Tűnődés, hogy ki vagyok én? - szedjenek inkább belépőjegyet, vállalják fel a kufárságot, de akkor ugye nem lenne adómentes. Bent püspöki mise (itt a Balog is mert az Esterházyból egyetem lett), öltönyös úr tüntetőleg kísér minket, jön utánunk, megáll mellettem épp hozzám nem ér. Ha szól hozzám meglehet belefojtom a szenteltvízbe. Hamar kimentünk, a port is leráztam lábamról. Több templomba nem mentünk be. A várba egykor szabad volt a bejárás, ma pénzért lehet csak, mi hátulról foglaltuk el a külső várat ingyen, de előbb megnéztük a kilátást Gárdonyi háza előttről. Azután a McDonald's, ahol viszont igazán kedvesek voltak a lányok. Megmutattam a régi tűzoltóság épületét is, amiből azóta tűzoltó múzeum lett. Elsétáltunk a fürdő mentén ahol egykor oly sokat voltam, majd az Érsek kertben a régi autók és traktorok kiállítását néztük meg, utána vissza a Mekibe. Tulajdonképpen ott volt a legjobb, meg messzi a hegyek. Vonattal érkeztünk (Balmazújvárostól látszódtak a hegyek), busszal távoztunk, sokáig néztük a naplementében a Mátra és a Bükk vonulatait.