2016. május 26., csütörtök

Kósa Lajos természetellenessége


Kósa Lajos újabb zavgyaságait hallva az ember önkéntelenül is arra gyanakszik, hogy ez az ember természetellenes módon gondolkodik. Azt állítja, hogy az alapjövedelem ellenkezik az emberi természettel. Az tehát, hogy az embernek meg kell élni valamiből, ami létalapja, az számára nem természetes, aki nem tud dolgozni, aki nem hajt hasznot, az dögöljön meg. Mert erről van szó. Szerinte az alapjövedelem mögött az a gondolat áll, hogy teljesítmény nélkül járjon a megélhetés, ami a kommunizmust idézi. Nem tudom ő mit tud a kommunizmusról, de akkor börtönbe zárták azt, aki nem dolgozott. Az munkaalapú társadalom volt, államkapitalizmus. Az alapjövedelem lényegében arról szól, hogy mindenkinek alapvető emberi joga a megélhetés, még akkor is, ha azt mások elveszik előle. A közmunkát nem nevezném a boldogulás lehetőségének, inkább rabszolgaságnak, ahol például a közmunkás osztályvezető töredékét keresi annak, mint amennyit a beosztottai. Ha valami, hát akkor ez a természetellenes. Meg az, hogy a Fidesz kereszténységről papol, miközben felszámolja azt.

Alapjövedelem és katolicizmus (20-22. pontok).