In memoriam Nikolaus Harnoncourt

"Az én jövőm már nem túl hosszú. Amíg még jól hallok, van erőm, és amíg még szívesen hallgatnak, addig zenélni fogok. De ennek a vége már belátható. Ami a művészet jövőjét illeti. Nagyon pesszimista vagyok és nagyon szomorú. Mert úgy gondolják, hogy a művészet csak az élet egyik díszítőeleme, olyan valami, ami az életet kicsit szebbé teszi. Ez túlságosan kevés. A művészet annak a két lábnak az egyike, amelyen az emberi élet áll. Az egyik a logika és a racionalizmus, amely meghatározza az életet, és az embert céltudatossá teszi. A másik a művészet, amelynek nincs racionális célja, hanem magasabb értelme van. Hogy miért vagyok pesszimista annak az az oka, hogy a társadalom és a politika nem tulajdonít fontosságot a művészetnek. A gyermekek már nem kapják meg útravalóul a művészetet. Az első, amit törölnek az iskolai tantervekből az a művészet. Ha a gyerekek öt-hat éves korban nem ismerik fel szüleikkel együtt, hogy tapasztalatokat kell szerezniük a művészetről, akkor elsorvad a zene, a képzőművészet, a költészet, és akkor ezzel együtt megszűnik az erkölcs is, az ember pedig bestiává válik. Nem úgy van, hogy csak az emberek egy elit csoportjának kell művészettel foglalkoznia. A művészet mindenkié."

Nikolaus Harnoncourt (1929-2016) Budapesten, 2002-ben.

Oktatáspolitika

Autoriter oktatási rendszer

1. A tanár a tudás birtokosa, a tanuló ennek a tudásnak a befogadója. A tanár minden, a tanuló semmi.

2. A tananyag célja, hogy bekerüljön a tanuló fejébe, amit a visszakérdezés (számonkérés, vizsga) hivatott ellenőrizni. A visszakérdezés áll a középpontban.

3. A tanár autoritás, a tanuló pedig engedelmeskedni köteles neki. A tanár viszont az igazgatónak engedelmeskedik. A rendszer felülről vezérelt.

4. A tanár hivatali tekintélyénél fogva a középpontban áll. Minden rá vonatkozik, és érte van.

5. A tanuló-tanár kapcsolata alá-fölé rendelt hivatali viszony. A tanár nem bízik a tanulókban, ők sem a tanárban.

6. A tanulókat a megfélemlítés módszereivel tartják kézben. Ennek eszköze a szorongáskeltés. A tanulónak van vesztenivalója, méghozzá egy életre szóló hatással, ezért engedelmes lesz.

7. A tanulókat nem vonják be semmilyen döntésbe, ahogy a tanárokat sem. A tanulók egy autoriter rendszerbe szocializálódnak.

8. Az iskola elnyomja az emberi természetet.

Összegzés

Az oktatás ebben a rendszerben a hatalom megtartásának és gyakorlásának stratégiája, amit büntetéssel (buktatás) és jutalmazással (pályaválasztási lehetőségek) juttat érvényre.


Demokratikus oktatási rendszer

1. A döntések közösen születnek.

2. A felelősség közös (tanár, tanuló, szülők).

3. A tanár a struktúrát biztosítja, amiben a tanuló kibontakozhat. A forrásmunkákról gondoskodik, amiből a tanuló meríthet.

4. A tanuló saját maga határozza meg tanulásának irányát, és azért felelősséget is vállal.

5. Az iskolai légkör laza, nem börtön, hanem második otthon.

6. Középpontban nem a tananyag áll, hanem a tanulási folyamat. A cél nem egy előírt tananyag elsajátítása, hanem az, ahogyan tanulni kell azt, amit tudni akarunk.

7. A fegyelmezés nem a tanár feladata, hanem a tanulóé, mert a szabadság lényege az önkorlátozás képessége.

8. A tanuló értékeli önmagát.

Összegzés

A demokratikus oktatási rendszerben a tanuló rendelkezik önmaga, vagyis saját élete felett. A tapasztalatok azt mutatják, hogy így tudatosabb és intellektuálisan fejlettebb egyének kerülnek ki az iskolákból.


Carl R. Rogers alapján.

A szex megöli a szerelmet

"A szex megöli a szerelmet." - Garaczi László: metaXa


Huxley

Az ipari társadalom kizárólag akkor létezhet, ha nincs önmegtartóztatás. Az önmegtartóztatás magában hordozza a szenvedélyt és a neurózist. A szenvedély és a neurózis magában hordozza az egyensúly megbomlásának a lehetőségét. Az egyensúly felborulása pedig a civilizáció végét jelenti. Nem lehet hosszú távon fenntartani egy olyan civilizációt, ahol nincs korlátlan szex. A legnagyobb gondot arra kell fordítanunk, hogy megakadályozzuk az egyének közötti túlságos érzelmi kötődés kialakulását. A kondícionálás következtében az emberek kénytelenek azt tenni, amit tenniük kell. És amit tenniük kell, az egybeesik az ösztönökkel, így nincs kísértés, aminek ellent kellene állni. Ha véletlenül mégis valami kellemetlen dolog történne, akkor ott a szóma, ami mindig kéznél van. Kereszténység könnyek nélkül, ez a szóma lényege.

Aldous Huxley: Szép új világ, 277-278. oldal. Cartaphilus, 2008.


Freud

Azokban a korokban, ahol a szexualitás nem ütközik akadályokba, a szerelem értéktelenné, az élet pedig üressé válik. Elmélete részletesen itt olvasható.

Tanulságos eset

Március 15-én egy középosztálybeli középkorú férfi az intézkedő rendőröknek azzal az indokkal állt ellent, hogy ő az Orbán-kormánnyal van. Nem értette, miért nem lehet a kormányellenes tüntetőket megütni? Valami félreértés történt, ő az Orbán-kormánnyal van, akkor hogy lehet az, hogy megbilincselik? Ha akarom ez a videó azt bizonyítja, hogy nincs diktatúra, ha akarom azt, hogy a diktatúra videója arról, hogy nincs diktatúra. Lehet tényleg félreértés történt, tehát diktatúra van, mindenesetre Orbán híveiben a demokratikus érzés nyomokban sem fedezhető fel.

A videó

Különleges esetek

Reggel bement a munkahelyére. Nem lehet a belső szobába bemenni, munkások dolgoznak. Mit csinálnak? Semmit - kapja a választ. Nincs ott senki, mondják. Amikor elmennek egy kamerát talál a páncélszekrénybe szerelve. Ez 2011-ben történt. Nemrég reggel nyitja az irodát, két asztal lapja betörve, mint amikor ráállnak. Nem volt ott éjjel senki, nem történt semmi - mondják. A lehallgató készüléket főként lámpatestekbe szerelik.

Igazságos-e az alapjövedelem?

Pierre Manent szerint nem (Politikai filozófia felnőtteknek). Az alábbiakban erre adok választ.

1. A demokrácia a szétválasztások rendszere. Szétválaszt ott, ahol más rendszerek nem. Ezt az ipari forradalom és a technológia fejlődése teszi lehetővé, amely szétválaszt és megkülönböztet, szakembereket igényel. Minél demokratikusabb egy társadalom, annál több benne a szétválasztás, szemben az egységesítő együttműködés rendszereivel, a totalitárius világokkal. A demokrácia nemcsak a munkamegosztást és specializációt ismeri, hanem a hatalmak szétválasztását, az egyház és állam szétválasztását, a civil társadalom és az állam szétválasztását, az értékek megkülönböztetését, stb. A diktatúrák tehát központosítanak és egységesítenek, míg a demokráciák tovább haladnak a szétválasztás útján, például a politikus személyét elválasztja hivatalától, demokráciákban a vezetők jönnek-mennek, személyük mellékes tényező, míg a diktatúrákban a vezető személyének központi jelentősége van.

2. A demokrácia szétválasztó tendenciájának legújabb állomása a feltétel nélküli alapjövedelem eszméje, amely új paradigmát jelent. Lényege a szétválasztás demokratikus eszméje, amely itt a munkát választja el a jövedelemtől, ugyanakkor ötvözi a demokrácia egy másik alapvetésével, az egyenlőség eszméjével. A kulturális változás lényege abban van, hogy a javaslat egy olyan ponton hajtja végre a szétválasztást, amelynek szoros összetartozásában egyetértenek a marxisták, kapitalisták, konzervatívok és szélsőjobboldaliak. Az említett irányzatok szerint a társadalom az értékteremtő munkára épül, amire a fizetség ösztönzi az embereket. A tétel önmagában téves, hiszen, akinek nincs jövedelme, az nem fog tudni munkát találni, fel sem vesznek sehová egy egzisztencia nélküli embert.

3. Az alapjövedelem a modern társadalom szívében hajt végre egy elkülönítést. Ez bizonyos mértékben a régi társadalmakhoz való visszatérés, ahol a a munka érték volt, de a fizetség sértés. Pénzért a cselédek dolgoztak, a nemesek ingyen láttak el közfeladatokat. A társadalom kulcspozícióiban a legmegbecsültebb egyének fizetés nélküli tevékenységet folytattak, birtokaik jövedelméből élve. Ezek a birtokok úgy keletkeztek, hogy a vagyon elvesztve közvagyon jellegét magánvagyonná vált. Az alapjövedelem lényegét tekintve egészen más, ám az igaz, hogy a nemesi életmódot az állam minden polgárára kiterjeszti. Az arisztokrácia ezzel tökéletesen demokratizálódik. Egy újfajta forradalmi szétválasztás ötvöződik a legmesszemenőbb egyenlősítéssel.

4. Ezen a ponton vonjuk be az emberi jogok kérdését. A feltétel nélküli alapjövedelem ugyanis azon a demokratikus állásponton nyugszik, hogy minden embernek veleszületett jogai vannak. Ez alanyi jog, tehát nem állampolgári, nem nemzeti, hanem emberi jog. Ezzel szemben áll a szélsőjobboldali elképzelés, amely az erősebb jogait hirdeti. Az alapvető jogokat a konzervativizmus is támadja mondván: az ember egy közösségbe születik bele, ami kötelezi a nemzet szolgálatára. A nemzetek feletti emberiség elvére épülő szabad demokrácia ezzel teljesen ellentétes. Nem véletlen, hogy a demokratikus szétválasztás kiterjed az állampolgárság és a katonai kötelezettség szétválasztására is. A háborút szakemberekre bízza, amint ez egyébként a középkorban is volt.

5. A marxisták azért alakítják át a gazdasági rendszert, hogy politikai hatalmukat véglegesítsék, a szélsőjobboldal, azért alakítja át a politikai hatalmat, hogy gazdasági hatalmukat véglegesítsék. Mindkettő kihagyja az embereket, csupán egy szűk csoport érdekeit tartja szemelőt, az alapjövedelem ezzel szemben a teljes népesség érdekét, kivétel nélkül. (Marxizmuson itt az államkapitalizmust értem, a szélsőjobboldal részének az illiberális demokráciát.)

6. Kapitalisták és marxisták egyaránt azzal támadják az alapjövedelem eszméjét, hogy az igazságtalan. Miért éljen ugyanolyan jól, aki nem dolgozik, mint az, aki igen? Erről nincs szó, amiről szó van az az emberhez méltó élet, ami ember voltunkból következik, nem kötött valamely feltételhez. Mi az igazságosság? Megadni mindenkinek azt, ami jár neki. A felvilágosodás és a katolicizmus szerint az emberhez méltó élet alapvető emberi jog. Akik "kegyelem kenyérről" beszélnek, tagadják ezt az alapvető emberi jogot. A katolicizmus már a középkorban sem kötötte termelő munkához a jövedelmet, nemcsak a nemesek hanem a kolduló rendek esetében sem. Ma is természetes, hogy a gazdagoknak nem kell dolgozniuk, mert van pénzük. Az alapjövedelem rendszerében sem lesz mindenki gazdag, de mindenkinek lesz pénze a megélhetéshez. Honnan?

7. Az alapjövedelem előfeltétele a technológiai fejlődés, aminek következtében munkahelyek nem teremtődnek, hanem csökkennek, mert a gépek elvégzik helyettünk a munkát. Az alapjövedelem abból a szempontból is igazságos, hogy megszünteti a mélyszegénységet és a dúsgazdagságot. Ma a javak nagy részét egy elenyésző kisebbség birtokolja. Ők nem dolgoznak többet vagy jobban, hanem a mai rendszer igazságtalan, míg a feltétel nélküli alapjövedelem az igazságosság rendszere. Mindennek az emberi személyiségfejlődéséhez, az individuációhoz is köze van, amely a tömegtársadalmak után az egyediség felé tart. Az emberi méltóság és a demokrácia kiteljesedése addig várat magára, amíg az irigység és az önzés erősebb lesz az igazságosságnál.

Alapjövedelem

Einstein és Freud

Einstein

1. Einstein 1932-ben egy nemzetközi szervezet felkérésére vállalkozott egy dialógusra, amelyhez Freudot választotta partnerként. Levelet intézett hozzá a megadott témában: miként iktathatná ki az emberiség történetéből a háborút. Meggyőződése, hogy a politikusok képtelenek a problémát maguk megoldani, be kell vonniuk a tudomány képviselőit, akik érdekmentes nézeteket képviselnek. Levelével azért Freudot keresi meg, mert ő talán megoldást tud adni a pszichikai akadályok elhárításával. Kozmopolita emberként Einstein úgy véli, hogy létre kell hozni egy nemzetek feletti szervezetet, egy törvényhozói és bírói hatóságot, amelynek minden nemzet aláveti magát. (Ugyanezen a véleményen van XVI. Benedek pápa is - lásd itt a 41. pontot.)

2. Einstein alapvető és magától értetődő követelménynek tekinti azt, hogy a nemzetközi biztonsághoz az államoknak feltétel nélkül le kell mondaniuk cselekvési szabadságuk és szuverenitásuk egy részéről. Az, hogy ezt még nem sikerült elérni, pszichológiai akadályokkal magyarázza, például a hatalomhoz való ragaszkodással. A hataloméhség nemcsak a politikusokat jellemzi, hanem a fegyvergyártókat is. Einstein szerint ez a kisebbség azért képes a maga érdekében befolyásolni az embereket, mert az ő kezükben van az iskola, a sajtó, az egyház, és ezeken keresztül formálják az emberek véleményét.

3. Miként lehetséges az, hogy az embereket az őrjöngésig fel lehet hergelni, akik ezután önként mennek a halálba? Einstein arra gyanakszik, hogy az ember belső szükséglete a gyűlölködés és a pusztítás. Úgy látja, az értelmiség még inkább hajlamos a gyűlölködésre, mint az egyszerű emberek. Freudhoz intézett kérdése a következő: van-e lehetőség az emberek lelkéből a gyűlölet és a pusztítás szellemét kiűzni?


Freud

4. Freud válaszában első lépésként a hatalom szót az erőszak szóval helyettesíti, majd azzal folytatja, hogy kezdetben az emberek közötti érdekellentéteket erőszakkal döntötték el. A nyers vagy az intellektuálisan támogatott erőszak a nagyobb hatalom uralma. A történelem során az uralom formája megváltozott, az erőszaktól a jog felé vezetett az út. Ezt az tette lehetővé, hogy a gyengék felismerték, ha egyesülnek legyőzhetik az erősek hatalmát. Az egyesülés megtöri az erőszakot, az egyesültek hatalma a jog, amely szemben áll az erőszakosok törekvéseivel. Más szóval a jog a közösségek hatalma. Ez is erőszak, de nem egyvalakié, hanem a közösségé. Ahhoz azonban, hogy ide eljussunk teljesülnie kell egy pszichológiai feltételnek: a többek egyesülésének szilárdnak és tartósnak kell lennie. A közösségnek egyben kell maradnia, meg kell szerveződnie, előírásokat kell hoznia, szervezeteket kell alapítania, amelyek betartatják a törvényeket és letörik a közösség elleni lázadásokat. Egy ilyen érdekközösségben érzelmi kötelékek szövődnek, ebben rejlik erejük.

5. Az erőszak legyőzésének tehát az a módja, hogy a hatalmat egy olyan nagyobb egység gyakorolja, amely tagjait érzelmi kötelékekkel tartja össze. Amikor az egyik tagállam ki akarja vonni magát a korlátozások alól, más szóval a jog uralmától az erőszak uralmához akar visszatérni, beáll a jogbizonytalanság.

6. A háború elkerülése csak úgy lehetséges, ha az emberek megegyeznek egy olyan központi hatalom felállításában, amelynek döntéseit kötelező erővel elfogadják. Létre kell hozni egy mindenek fölé rendelt szervet, és biztosítani kell számára a szükséges hatalmat. Ilyen szervezetnek gondolták ki a Népszövetséget (ma ilyen az Európai Unió), ám nincs saját hatalma, a tagállamoknak kellene ezzel felruháznia. Egy kísérletről van szó, amely az autoritást bizonyos eszmei beállítódástól várja: az azonosulástól.

7. Már az ókori pán hellén eszme (azonosulás) sem akadályozta meg egyes görög államokat, hogy a perzsákkal szövetkezzen egy másik görög állam ellen. A keresztény eszme sem akadályozta meg, hogy egyes európai államok a török szultánnal szövetkezzen egy másik keresztény ország ellen. Napjainkban sincs olyan eszme, amely egybe fogná Európát. A manapság újra jelentkező nemzeti eszmék is ez ellen hatnak. A nemzetek Európája a háborúba süllyedő Európa lenne.

8. Az embert kétféle ösztön kormányozza: a szexuális, amely az életre és az örömre irányul, és a halálösztön, amely a pusztulást és a rombolást óhajtja. Ez azt jelenti, és ez egyben a válasz is Einstein kérdésére, hogy az emberből nem nevelhető ki az agresszív hajlam. A feladat az, hogy eltereljük a háborúról valamely más irányba.

9. Freud szerint az emberek nagy többsége igényli az autoritást, azt hogy mondják meg nekik mit gondoljanak, sőt hogy határozzanak felőlük. Éppen ezért a vezető réteget kell olyanná nevelni, hogy azok az igazságosságot tartsák szemelőt, akikre rá lehet bízni az önállótlan tömeg vezetését. Erre a nevelésre sem az állam, sem az egyház nem képes.

10. Befejezésül az emberiség kulturális fejlődéséről beszél, ami pszichés változást indukált. Az egyik az intellektus megerősödése, amely uralkodni kezdett az ösztönökön, a másik pedig az agresszió bensővé válása. Végeredményben minden, ami a kulturális fejlődést serkenti ellene dolgozik a háborúnak. Azonban a kulturális fejlődés kimenetele bizonytalan. Freud a kulturális változással magyarázza a születések számának csökkenését, mivel az befolyásolja a szexuális működéseket. Az ösztönök feletti uralom eredményeként Freud nem a túlnépesedéstől, sokkal inkább az emberiség kihalásától fél.