Etnikai populizmus

1. Sokszor hasonlítják Orbán-rendszerét a latin-amerikai rezsimekhez, pedig azoknak éppen az ellentéte. Ott az etatizmus dominál, Kelet-Európában viszont, ami alatt itt a Lengyelországtól Törökországig tartó területet értjük, a népek nemzeti értékeinek különlegességét hangoztatják. Az etatista dimenzió persze itt sem hiányzik, ám a nemzetállam konstruálása egy meghatározott népcsoport kulturális sajátosságainak a feltételezésére épít, egyúttal megszünteti vagy minimálisra csökkenti az etnikai kisebbségek jogait. Már az 1848-as forradalom saját határozatával ellentétben gyakorlatilag magyar hegemónia alá vetett minden nem magyar közösséget.

2. Kelet-Európa népes kisebbségekkel rendelkezik, ugyanakkor az államhatárok mindig labilisak voltak, legtöbbször idegen megszállással. Ebben a helyzetben az állammal való azonosulás gyenge maradt, a döntő a kulturális hovatartozás volt. (Erre irányult a Habsburgok törekvése a görög katolikus áttérítéssel, amivel az ortodox kultúrából a katolikushoz közelítették a népeket.)

3. A térségben kialakult egy etnikai kulturális identitás: az erős különbözés érzetéből született egy démonikus öntudat, amely a közös nyelven, az ősök vallásán, a földhöz való ragaszkodáson, a közös történelmen, és a közös létfeltételeken alapul (Jenkins-Sofos). Amíg Latin-Amerika és Dél-Európa fasizmusai az államra építkeztek, Hitler nácizmusa a fajra, addig Szálasi hungarizmusa a közös történelemre mint identifikációs erőre, amely közös kulturális entitást hoz létre. Az Orbán-rendszer számára a közös kulturális identitás mércéje a politikai térfél. A baloldal világnézete más, ezért kulturálisan nem részesei az etnikai közösségnek, és mint ilyenek a nemzet ellenségei.

4. A mitikus múlt kitalálása, a közösségi tudat konstruálása már a középkorban megkezdődött. Kezdetben a vallás volt az egyetlen identifikációs lehetőség, majd a világi értelmiségiek művészeti és irodalmi szintre helyezik a kérdést, ami azután nyelvi területen eszkalálódik. Mindez az alsó szinteken nacionalista és populista politikai programmá érik. A 19. században mindez nyugati típusú állam létrehozására irányult a nemzeti liberalisták irányítása alatt, ám ellenségek kreálásával, a közvetlen szomszédokkal való szembenállással, a belső kisebbség kizárására irányuló xenofób törekvésekkel, ingadozva bal- és jobboldal között.

5. Az etno-populizmus lényege, hogy a közösségen belül von határokat, így a politikailag szembenálló másik a közösségen kívülre kerül. Ebben a rendszerben nincs helye semmiféle pluralizmusnak. Kisebbségek létezhetnek, de létük csak marginális lehet. Kiutasításuk mint lehetőség napirenden tartható, amit a közmunkaprogram léte is jelez. A rendszer autoriter mivolta, hajlama a politikai egyöntetűségre magától értetődő.

6. Orbán hatalomra jutása óta a nacionalizmus központi vonása a társadalmi és politikai életnek, leöntve egy álkeresztény mázzal. A centrális erőtér valójában az etnikai populizmus társadalmi többsége, amely a nemzet nevében módszeresen törekszik az úgynevezett életerős társadalom létrehozására, ahol a kollektív nemzeti érdekeknek hívott uralkodói csoportérdekek vannak fölényben a részleges és individuális érdekekkel és jogokkal szemben. Éppen a jogok felszámolása tette számukra lehetővé az állam, a gazdaság, és a tömegtájékoztatás ellenőrzésük alá vonását, és megakadályozni a demokrácia visszatértét.

7. Erről beszél Jürgen Habermas: "Kulcsfontosságú az integráció két szintjének megkülönböztetése. Ha egy szintté lappadnak össze, a többségi kultúra bitorolni fogja az állam előjogait más kulturális életformák egyenlő jogai rovására, és meg fogja sérteni a kölcsönös elismerés követelményét." (The Inclusion of the Other)


Felhasznált irodalom

Ernesto Laclau: A populista ész. Noran Libro, 2011.


Link

A nemzet mint érzelem