Tömegkapcsolatok

Freud a Tömegpszichológia című könyvében írja, hogy egy vallás, mégha a szeretet vallásának hívja is magát, kifelé kemény, és szeretetlen azokkal szemben, akik nem tagjai. "Alapjában véve minden vallás szeretet vallás a tagjai számára, és mindegyik kegyetlen és türelmetlen a hozzá nem tartozókkal szemben. Az ember, bármilyen nehezére esik is, nem tehet mégsem szemrehányást a hívőknek. A vallástalanoknak és a közömbösöknek pszichológiai értelemben könnyebb dolga van." Freud szerint az, hogy ma nincs inkvizíció, és a türelmetlenség nem oly erőszakos és kegyetlen mint régen az nem az emberek erkölcsi megjavulásával magyarázható, mert az ember semmit nem változott, hanem azzal, hogy a vallásos érzés gyengült. És most értünk a lényeges mondanivalóhoz: ha egy másik tömegkapcsolat lép a vallás helyére, ismét ugyanazt a türelmetlenséget fogjuk tapasztalni minden kívülállóval szemben, mint a vallásháborúk korában. Ez játszódik le ma Magyarországon. Ez a tömegkapcsolatok lényegéből fakad. Freud meg is jegyzi, hogy "ha egyszer valaha a tudományos nézetek is hasonló befolyást tudnának gyakorolni a tömegre, ugyanezt az eredményt láthatnánk megismétlődni." Freud meglátása igazolni látszik az individualizmust, és a vele rokon anarchizmust.

Etnikai populizmus

1. Sokszor hasonlítják Orbán-rendszerét a latin-amerikai rezsimekhez, pedig azoknak éppen az ellentéte. Ott az etatizmus dominál, Kelet-Európában viszont, ami alatt itt a Lengyelországtól Törökországig tartó területet értjük, a népek nemzeti értékeinek különlegességét hangoztatják. Az etatista dimenzió persze itt sem hiányzik, ám a nemzetállam konstruálása egy meghatározott népcsoport kulturális sajátosságainak a feltételezésére épít, egyúttal megszünteti vagy minimálisra csökkenti az etnikai kisebbségek jogait. Már az 1848-as forradalom saját határozatával ellentétben gyakorlatilag magyar hegemónia alá vetett minden nem magyar közösséget.

2. Kelet-Európa népes kisebbségekkel rendelkezik, ugyanakkor az államhatárok mindig labilisak voltak, legtöbbször idegen megszállással. Ebben a helyzetben az állammal való azonosulás gyenge maradt, a döntő a kulturális hovatartozás volt. (Erre irányult a Habsburgok törekvése a görög katolikus áttérítéssel, amivel az ortodox kultúrából a katolikushoz közelítették a népeket.)

3. A térségben kialakult egy etnikai kulturális identitás: az erős különbözés érzetéből született egy démonikus öntudat, amely a közös nyelven, az ősök vallásán, a földhöz való ragaszkodáson, a közös történelmen, és a közös létfeltételeken alapul (Jenkins-Sofos). Amíg Latin-Amerika és Dél-Európa fasizmusai az államra építkeztek, Hitler nácizmusa a fajra, addig Szálasi hungarizmusa a közös történelemre mint identifikációs erőre, amely közös kulturális entitást hoz létre. Az Orbán-rendszer számára a közös kulturális identitás mércéje a politikai térfél. A baloldal világnézete más, ezért kulturálisan nem részesei az etnikai közösségnek, és mint ilyenek a nemzet ellenségei.

4. A mitikus múlt kitalálása, a közösségi tudat konstruálása már a középkorban megkezdődött. Kezdetben a vallás volt az egyetlen identifikációs lehetőség, majd a világi értelmiségiek művészeti és irodalmi szintre helyezik a kérdést, ami azután nyelvi területen eszkalálódik. Mindez az alsó szinteken nacionalista és populista politikai programmá érik. A 19. században mindez nyugati típusú állam létrehozására irányult a nemzeti liberalisták irányítása alatt, ám ellenségek kreálásával, a közvetlen szomszédokkal való szembenállással, a belső kisebbség kizárására irányuló xenofób törekvésekkel, ingadozva bal- és jobboldal között.

5. Az etno-populizmus lényege, hogy a közösségen belül von határokat, így a politikailag szembenálló másik a közösségen kívülre kerül. Ebben a rendszerben nincs helye semmiféle pluralizmusnak. Kisebbségek létezhetnek, de létük csak marginális lehet. Kiutasításuk mint lehetőség napirenden tartható, amit a közmunkaprogram léte is jelez. A rendszer autoriter mivolta, hajlama a politikai egyöntetűségre magától értetődő.

6. Orbán hatalomra jutása óta a nacionalizmus központi vonása a társadalmi és politikai életnek, leöntve egy álkeresztény mázzal. A centrális erőtér valójában az etnikai populizmus társadalmi többsége, amely a nemzet nevében módszeresen törekszik az úgynevezett életerős társadalom létrehozására, ahol a kollektív nemzeti érdekeknek hívott uralkodói csoportérdekek vannak fölényben a részleges és individuális érdekekkel és jogokkal szemben. Éppen a jogok felszámolása tette számukra lehetővé az állam, a gazdaság, és a tömegtájékoztatás ellenőrzésük alá vonását, és megakadályozni a demokrácia visszatértét.

7. Erről beszél Jürgen Habermas: "Kulcsfontosságú az integráció két szintjének megkülönböztetése. Ha egy szintté lappadnak össze, a többségi kultúra bitorolni fogja az állam előjogait más kulturális életformák egyenlő jogai rovására, és meg fogja sérteni a kölcsönös elismerés követelményét." (The Inclusion of the Other)


Felhasznált irodalom

Ernesto Laclau: A populista ész. Noran Libro, 2011.


Link

A nemzet mint érzelem

Konok Péter: A szabadság áthúzott körei

1. Konok Péter 2016. január 29-én tartott előadást Budapesten a Nyitott Műhelyben. Témája: diktatúra van-e Magyarországon vagy sem? A válaszadáshoz, mint történész a rendszer néhány alapvető jellemvonását kívánja megvizsgálni. Elöljáróban kijelenti, hogy szerinte diktatúra van, tehát feladatának végeredményben azt tekinti, hogy a diktatúrák tipológiájában elhelyezze a jelenkori magyar diktatúrát.

2. Történészként a diktatúrák természetrajzát kutatva megállapíthatja: terepen vagyunk. Érdemes megnézni, ideológiailag miként definiálja önmagát a rendszer, illetve, hogy ezek a definíciók honnan származnak. Itt elsősorban az illiberális demokráciára kell gondolnunk. Maga a szó ebben a jelentésében 1997-ben tűnt fel először a szakirodalomban. Egy indiai származású amerikai politológus Fareed Rafiq Zakaria írja le az illiberális demokráciát lényegében úgy, ahogyan azt ma Magyarországon is láthatjuk. Központosított, a demokráciát díszletté lefokozó, ám a demokrácia látszatát felszámolni nem akaró rendszert vázol fel. Minden azon múlik, hogy az emberek hajlandóak-e arra, hogy szabadságuk, szabadságjogaik egy részét feláldozzák a látszatbiztonságért. Egy jól működő jogállam igazából nagyobb garanciát jelent, mint egy demokratikus többségen alapuló, de a szabadságjogokat visszametsző illiberális demokrácia. Zakaria meg is lepődik, amikor Orbán 2014-ben bejelenti, hogy létrehozza az illiberális demokráciát, és hogy ez szerinte jó. Zakaria reflektált: írását nem használati utasításnak, hanem figyelmeztetésnek szánta.

3. Hogyan tudnak túlélni a diktatúrák? - együttműködés, cenzúra, propaganda és elnyomás; teszi fel a kérdést két politológus Sergei Guriev és Daniel Treisman 2015 februárjában. A 20 századi diktatúrák erőszakosak voltak, ilyen ma Szíria és Észak-Korea, azonban már nem ez a a fő irány. Példának az új típusú diktatúrákra ott van Szingapúr, Magyarország, Oroszország, és Törökország. Ezek az országok sikeresek, működőképesek, népszerűek és újraválasztják a diktátort vagy egy klikket úgy, hogy nem alkalmaznak nyílt erőszakot. A repressziót ugyanis burkoltan alkalmazzák. Az új cenzúra nem betilt, hanem hamis, manipulált szövegeket öntenek a társadalomra, ahol az igazság eltűnik a hazugság tengerében. Példa a Kossuth Rádió adása, amelyben a késő-kádárkor mentálisan kellemes világa köszönt vissza, ahol egy vonzó országot mutatnak be. Pszichológiai hatásként a hallgató elhiszi, amit hall, mert el szeretné hinni a vonzó dolgokat. (Ugyanakkor Konok nem hisz a totális agymosás lehetőségében.) Az új típusú diktátoroknak nem kell félniük a demokratikus szisztémáktól, nincs szükségük egypártrendszerre, nem kell teljesen betiltaniuk a civilszervezeteket, egyszerűen felvonultatják a sajátjukat. Mexikóban 80 évig uralkodott egy ilyen rendszer. A négyévenkénti választás legitimálja a szabadságjogok felszámolását, illetve a kreált ellenségeken való úrrálevés legitimálja a diktatúrát. Ha megbicsaklik ez a legitimáció, ha elégedetlenkedés tör ki, akkor az ezen való úrrálevés újra legitimálja szavazói szemében a diktátort, sőt legitimálja az átváltást az erőszakra. Ez a legveszélyesebb a modern diktatúrában.

4. Magyarországon az erőszakra való átváltásnak már feltűntek az első jelei, méghozzá 2015 tavaszán a menekültek kapcsán. A kerítésépítés első abszurditása után átkerült az egész a kormány kompetenciájába, majd a hatalom önmagával folytatott monológjának hatására a rendszerkritikusok közül is nem egyen azt kezdték hangoztatni, hogy hát ez kemény volt, de bejött, mégis csak igazat lett Orbánnak. Ez tipikus példája a probléma kreálásnak, majd kvázi megoldásának. A dolog persze nem így nézet volna ki, a problémát ők kreálták. A modern diktatúrákban már nem a fegyverek állnak az első helyen, habár a militarizálódás Magyarországon egyre erősödik, példa erre az állami vezetők magánhadseregei és a sorkötelezettség megszellőztetése, ami idővel újra és sokkal határozottabban elő fog kerülni. Ugyanez a helyzet a terrortörvénnyel is. Látszik, hogy tartanak valamitől, és megteszik a felkészülést. A szavak is egyre inkább agressziót közölnek, radikalizálódik a közélet. Talán egy átmenet zajlik a nyílt diktatúrába.

5. Konok ezen a ponton Bibóra utalva a középkor szabadságának kis köreiről beszél, ami miatt akkor soha nem sikerült szabadsághiányt kialakítani. Ezt megkerülve, és ezeket garantálva jött létre az abszolutizmus, amely nem számolta fel a szabadság kis köreit, csupán egy központi hatalmat hozott létre. Nyugaton ezek a kis körök egybefolytak, ami létrehozta a demokráciát. Ezzel szemben a Lajtától keletre ennek a fordítottja zajlott le, ahol helyi lokális hatalmak felszámolták a szabadság kis köreit, és egy szabadságellenes állapot fejlődött ki. Ez jelent meg tipikusan a nemzeti konzultációkban, ahol nem megkérdeznek valamiről, hanem megmondják miről mit gondolj. A keleti zsákutcás fejlődés ellenére a 60-as évek végén, a 70-es évek elején újra megjelennek a szabadság kis körei, amit a hatalom először el akar fojtani, majd kénytelen eltűrni, végül a 90-es években úgy tűnik a szabadság kis körei nálunk is egybefolynak, ám megint megfordul a trend. Az igazi váltás 2010-ben történik, amikor áthúzzák a szabadság kis köreit, belefojtják őket az önkéntes és büszke szabadsághiányba. A fejlődés ismét a Nyugatétól eltérő irányba fordult. Úgy tűnik, hogy a rendszer neoliberális vadkapitalista vállalkozásra hasonlít, amely minden pénzt ki akar hozni az országból, amíg még lehet, aztán továbbállni. Vannak azután olyanok is, akik dinasztiákban gondolkodnak, és hosszú időre rendezkednek be - ők a földpályázatokon tűnnek fel.

6. Konok szerint a jelenlegi magyar diktatúrának minden látszat ellenére valójában nincs ideológiája. Semmi sem az, aminek látszik, semmi sem az aminek mondják. Posztmodern épületre premodern díszítést raktak: pántlikás motívumokat, mert azok jól fogyaszthatók. Az ideológia másodlagos, csak arra szolgál, hogy elfedje a valóságot. A kapitalizmus látványtársadalom, a mai magyar diktatúra pedig látszattársadalom. A család számukra csak egy atomizált emberi erőforrást termelő sejt, egy nagyon erős ideológiai kötelék, amire hivatkozva fegyelemről, gyerekszülésről, női-férfi szerepről, a házasság szentségéről lehet beszélni. Mindez elképesztő szabadsághiányos állapotot eredményez.

7. Az emlékezetpolitika a nemzeti identitásról szól. Szerintük az állam feladata egy múltkép kialakítása, annak tanítása, visszakérdezése, dolgozatok íratása, szobrok állítása stb. Ez tipikus jellemzője a diktatórikus rendszereknek. A Veritas Intézet, ha kiváló munkát végezne is, amint nincs így, akkor sem lehetne semmivel sem megindokolni létét. A Veritas Intézet egyedüli célja, hogy meghatározza múlttudatunkat, beépítse azt a tananyagba, akár szembeszállva a történettudománnyal is. Az utcanevek kapcsán látszik, hogy a szélsőjobboldal felé történő térfoglalás zajlik.

8. A rendszer feudális értékeket, feudális félelmeket használ. A klientúra rendszer, a korrupció akárcsak a feudalizmusban nem számít korrupciónak, hanem természetes rendszerszintű kormánypolitika. Konok rövidtávra tervezett diktatúrának tartja az Orbán-rendszert, ami rövidesen működésképtelenné válik szörnyű következményekkel, miközben egy őrült hobbi, a foci a kormány fő prioritása, és még büszke is rá.

9. Kérdésekre válaszolva Konok kifejtette, hogy ha a diktatúra alapvető ismérve az, hogy totalitárius, akkor ez nem az, ha azt mondjuk, hogy genocídiumot vezérel, akkor sem az. Még csak az sem, hogy emberek tűnnek el, bár ezen a téren vannak gyanús esetek, ebbe az irányba már látszódnak a negatív kilátások. Konok azt tartja fontosnak, hogy adott esetben a rendszer elmozdulhat a nyíltabb diktatúra felé, és ez önmagában jelzi a diktatúra meglétét. Láttuk, hogy a törvények egyik napról a másikra születnek bármiféle társadalmi egyeztetés nélkül, ami a diktatúra alapvető jellemzője. Ne tévesszen meg senkit, hogy mindez demokratikusnak álcázott keretek között zajlik. Ez egy olyan diktatúra, ahol sok mindent lehet csinálni, nem számít, hiszen úgyis megfojtják.

10. Ungár Klára megerősítette egy hozzászóló állítását, hogy Orbán Viktor fiatalon valóban amerikai elnök akart lenni. Konok úgy gondolja, hogy az MSZMP főtitkára akart lenni, de mivel eltűnt alóla a diktatúra, készített magának egy másikat. Nagyon erősen rányomja Orbán személyisége a rendszerre bélyegét. Lehetne ő egy kultúrember is, és akkor a gyerekeknek Bartókot kellene hallgatniuk az iskolában, ami még mindig jobb lenne, de nem így van, marad tehát a Puskás Öcsi. Ám ne feledjük, ez csak díszítés, a lényeges az, hogy diktatúra van, áthúzták a szabadság utolsó, maradék köreit.

Szelényi Iván Debrecenben

Szelényi Iván 2015. december 2-án tartott előadást a Debreceni Egyetemen a Szociológia és Szociálpolitika Tanszék meghívására. Témája a magyar társadalom jelenkori helyzete. Szelényi közel ötven éve járt utoljára Debrecenben, akkor Konrád György társaságában végzett kutatást az egyetem melletti lakótelepen. Az előadás elején munkásságáról ejtett néhány szót. Témájára térve alapvetése, hogy a rendszerváltás után a Kelet-Közép Európai országok gazdasága a 90-es években közel liberális demokráciák voltak. Ennek a fő mozgatója a privatizáció volt, ami többé-kevésbé piaci úton zajlott le. Ezt nevezte Marx a közös bekerítésének, utalva arra, hogy a földesurak a közös földeket saját használatra bekerítették. Ez Angliában 200 év alatt zajlott le, hazánkban 5 év alatt. Ami kevés maradt, azt épp napjainkban kerítik be nem piaci, hanem manipulált módon úgy, amint Oroszországban is történt. Az előadás során többször szóba került Polányi és redisztribúció fogalmának tisztázása. Ezzel kapcsolatban említi, hogy a szocializmus egyáltalán nem volt koraszülött jóléti állam. Sajnos ma éppen a jóléti újraosztást nyirbálják meg, ez a mai kormány politikája is. A központi állam szerepe megnő a gazdaságban. Pekingben, Moszkvában és Budapesten egyetlen ember kezében van a gazdaság, a Miniszterelnöki Hivatal megkerülhetetlen ebben a kérdésben. Szelényi érzékletesen ismertette a Putyin-rendszer működését, amiben kísérteties módon tükröződtek a magyar viszonyok. A vagyonok újraelosztása zajlik, akik már szereztek, azoktól elveszik, és hűbéri rendszerben újraosztják. A tulajdonviszonyok bizonytalanná váltak, és a politikai hatalomtól kerültek függővé. Szelényi egykor úgy gondolta, hogy a kommunizmus után a pályák széttartanak majd, Közép-Kelet Európa a Nyugathoz fog tartozni, míg Oroszország járja a maga cári útját. Nem így lett, Közép-Európa és Oroszország között konvergencia van. 2010 óta Magyarországon is az állam megerősödését látjuk, és itt is a politikai hatalom ütközik a gazdasági hatalommal, a politikai hatalom pórázra köti az oligarchákat. Ennek látványos példája az Orbán-Simicska háború. Magyarországon annyiban még érvényesül a jogrend, hogy Simicskát nem lehet börtönbe csukni, ám gazdasági birodalma igencsak bajban van. Az állam tehát ráül a gazdaságra. Vannak újgazdagok, és vannak régiek, akik elvesztették a politika bizalmát, és ezért visszaszorulóban vannak. Ami a szegénységi adatokat illeti, 1988-ban mélyszegénységben élt az ország lakosságának 3%-a, 2000-ben 10%-a, ma pedig 17%-a. A rendszerváltás után ahelyett, hogy a jóléti állam kiépítése történt volna, annak leépítése zajlott folyamatosan. Az MSZP-SZDSZ kormány idején ennek oka a neoliberális gazdaságfilozófia volt, a minél kisebb állam koncepciója. Az elmúlt öt év kormányzata alatt ugyanezt egy tradicionális konzervatív ideológia igazolja: aki nem dolgozik az ne is egyék. Ez tipikus példája, hogy az áldozatot tesszük felelőssé a saját nyomorúságáért. Sajátos jellemzőjéről van szó a Fidesz kormányzatnak, amit népszerű intézkedésekkel fűszereznek, mint a bankok megadóztatása, vagy az úgynevezett rezsicsökkentés. Az hogy ezek azután mennyiben népbarát intézkedések az komolyabb elemzést igényelne. A szegénység kezelésében alapvetően új szemlélet honosodott meg az elmúlt öt évben. Hasonlít ez az amerikai konzervatív párt jobbszárnyának elképzeléseihez. A szegénység kezelésében Kína élen jár. Összehasonlítva Indiával, ahol az elmúlt ötven évet tekintve még nagyobb volt a gazdasági növekedés, ennek ellenére nem tudott mit kezdeni a szegénységgel. Kínának ezzel szemben egy meglehetősen racionális gazdasági és társadalompolitikája volt. A kínai gazdaság sikere a presztízs-fogyasztás és a politika decentralizációja. A 90-es évek közebén azonban ez utóbbi megfordult és ismét centralizálják a hatalmat. Az előadás végén kérdésekre válaszolva Szelényi kifejtette, hogy a parasztság Kádár-kori polgárosodásának a rendszerváltás véget vetett. A változások hirtelen bevezetése, a tsz-ek felszámolása ezt a vállalkozói polgárosodó parasztságot tönkre tette. A vidék nyomorúsága máig hatóan ide vezethető vissza. Ma a föld 80%-a 15 ezer ember kezében van, a polgárosodó parasztságot az új földesurak korszaka váltotta fel. Másik kérdezőre reflektálva: a mai magyar és orosz út egy sajátos illiberális keleti kapitalista út, ami a kínai és szingapúri modellt kívánja követni. Befejezésül Szelényi beszámolt az Egyesült Arab Emirátusban töltött négy évéről, ahol a New Yorki Egyetem kihelyezett campusának egyik alapító szervezője volt. Az ország szigorúan ellenőrzött rendőrállam, népességének 90%-a vendégmunkás, csak 10% arab. Ezzel kapcsolatban jelenleg dolgozik új könyvén, amelynek témája az, hogy miként lehet nemzetet építeni nemzet nélkül. A mai világban már nem lehet megőrizni etnikailag és kulturálisan homogén társadalmakat.