Diploma

A legtöbb diplomás azt hiszi, hogy tanulmányai befejeztével léte is elkészült, s kisujját sem mozdítja ismeretei és felismerései és jelleme gazdagításáért, sőt azt hiszi, léte csúcspontjára ért, akárcsak azon akadémikusok és orvosok jó része, akiket ismerek. Megrekedtek ebben a minden szempontból kétséges állapotban, miközben magától értetődik, hogy addig él az ember, amíg ismereteit bővíti, jellemét képezi és megszilárdítja. Mert aki nem dolgozik magán, az befejezte életét, attól fogva csak vegetál. Kielégíti őket a mindennapos üzletmenet, ami semmi mást nem igényel tőlük, mint a velük született tradicionális bárgyúságukat. Diplomájuk mint valami rendkívülit bizonyító, élethosszig érvényes garanciajegy a kezükben, holott a legjobb esetben is csak a rendkívüli korlátoltság garanciajegyéről lehet szó. Ötvenévesen, megrekedve huszonötéves nívójukon, minden többé-kevésbé nevetséges rajtuk. Az emberiség kilencven százaléka azt hiszi, hogy az utolsó tanulmányait igazoló, csinosan bekeretezett oklevél élete csúcsa. A legtöbb ember így gondolkodik, tiszta őrület. Nagyrészt csakis azért élnek, hogy bizonyítványokat és címeket szerezzenek, semmi más okból. Bizonyítványaira büszke a hentes és a filozófus, a konyhai segédszemélyzet és az ügyvéd és a bíró egyaránt. Nem az embert látják évszázadok óta, hanem a címet meg a bizonyítványt. Nem Kovács úrral találkoznak a McDonald's-ba hanem doktor Kováccsal, nem Szabó úrral ebédelnek, hanem a diplomás mérnökkel, akit véletlenül Szabónak hívnak. Persze az emberek mindig is ilyenek voltak. Mivel önmagukat sohase becsülték, évszázadokkal ezelőtt egyszerre csak bizonyítványnak kezdték nevezni magukat, és címnek, létüket önmaguk előtt igazolandó. Az utcákon bizonyítványok járnak hordákban, ember egy se. A számukra fontos, ám valójában kimondottan nevetséges iskolák elvégzését tartják életük csúcspontjának. Gimnázium, egyetem, micsoda áhítattal mondják ki! Az emberek borzalmasan korlátoltak, ezért uralkodnak ilyen deprimáló állapotok. Az egész világ bizonyítvány- és címkorságban szenved, s e kórsággal lehetetlenség normálisan élni.


Thomas Bernhard után szabadon. Kioltás 53-57. oldal. Kalligram, 2005.