A magyar nyelv nyomasztóan hat az elmére, s az értelmet működése szempontjából ártalmas szintre szorítja le. A magyarok gondolkodása, akárcsak a magyar beszéd, hamar lebénul az alatt az emberhez méltatlan teher alatt, ami a magyar nyelv, amely minden gondolatot, mielőtt még kimondanánk, elnyom. Nyelvük következtében a magyarok gondolkodása csak nehézkesen fejlődhetett, és sosem bontakozhatott ki egésszé, amint azt a magyar történelem is bizonyítja. Az olasz nyelv például könnyű és végtelen, és úgy viszonyul a magyarhoz, mint egy módos és boldog családban teljes szabadságban nevelt gyermek viszonyul egy szegényhez, akit elnyomtak és ütöttek vertek. Vessük csak össze a magyar alaptörvény szövegét Dante bármely művével. Míg Dante szövegei szabadon szárnyalnak, addig az alaptörvény minden szava és mondata elkerülhetetlenül lehúzza gondolatainkat, minden mondata sárba tipor mindent. Öt éve, amikor ez a nép a kulturvilág és legfőképpen önmaga ellen háborúba lépett, azóta ebben az országban minden törvény törvénytelen. És mindennek a nyelv az okozója! Íme egy példa: "Előadtam kérelmemet. Üres arcok hallgattak. Lassan elbizonytalanodom, elfog az érzés, hogy talán japánul vagy valami egyéb, a magam s főként e katonák előtt ismeretlen nyelven találhattam megszólalni. Végre valaki azt mondja, meg kell várni a parancsnokot." Ebben minden benne van, a nyelv okozta közismert magyar szellemi tunyaság, és a még közismertebb magyar szolgalelkűség. Ez látható egy másik író esetében is, aki felismerve tehetetlenségét, az iszapbírkózást a magyarral, nemes egyszerűséggel zengő, üde élettől és erőtől duzzadó címet választott regényéhez: Harmonia caelestis. Vagy itt a líra, egy Négysoros, amit érteni vélnek, ám valójában a legkevésbé sincs így. A költő, ez az útszéli Isten épp ezért tért át a friss latinra, mely az egyetlen többfunkciós nyelv, bármi kimondható, és bármi elhallgatható vele, Et resurrexit tertia die. Mert a súlyos szavak nem mindig a legfontosabbak, miként a súlyos mondatok sem mindig a legfontosabbak. A magyarok erről hajlamosak megfeledkezni.
Thomas Bernhard után szabadon.