2015. január 7., szerda

Országvédelmi mese



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, ahol egy vidéki nagyváros új polgármestere feljelentette a régit több mint hetven gazdasági ügylet kapcsán. Miután a helyi nyomozó hatóság megállapította a vádak alaptalanságát, az ügyeket áttették egy másik vidéki nagyváros nyomozó hatóságához. Itt a nyomozó hatóság utasításba kapta, hogy bűncselekményt kell találniuk. Ám ők akárhogy vizsgálták, csűrték-csavarták, csak nem találtak egyetlen egy árva bűncselekményt sem, csak azt, hogy az újak is csak azt teszik, amiért feljelentették a régieket. Meg azt, hogy tényleg vannak listák, kiket nem lehet a közigazgatásban alkalmazni, mert előzőleg a közigazgatásban mertek dolgozni, azután is, miután Ő megbukott. Szó ami szó, csak nem tudtak vádat emelni, pedig igen igyekeztek, hiszen amikor Ő visszatért a hatalomba, még azon a nyáron komplett lehallgató rendszert telepítettek a nyomozó hatóság épületeibe. Megtekintették egy harmadik vidéki nagyváros nyomozó hatóságának szakértői is az ügyeket, de szintúgy nyilatkoztak. Az ügyész is csak hümmögött. Na erre a fővárosi központi nyomozó hatóság legfőbb vezetőiből erre az alkalomra összeállított ellenőrző bizottsága is átnézte az aktákat, de ők sem voltak képesek egy nyomorult kis bűntényt összehozni. Ekkor kérette be az ügyeket a felettes miniszter. Ez nagyon nincs rendjén, de a parancs az parancs. A felettes miniszter napokig nézegette a jelentést, majd leüzent, hogy iparkodjanak, és záros határidőn belül (közelgett a választás) produkáljanak eredményt. Mivel eredmény továbbra sem lett (a nyomozó hatóság emberei vagy nem akartak, vagy nem tudtak bűncselekményeket gyártani), az ügyeket hirtelen felkérték, mind a harmincezer oldalt. Összenéztek a nyomozó hatóság emberei, hisz sokmindent láttak már. Például azt, hogy az ügyészség minden ügyet bekéretet, majd rövidesen visszaküldte őket, kivéve a hatalmon lévők bűncseleményeinek bizonyítékait: hatmillió átvétele egy parkolóban ("aki tud valamit az tegyen feljelentést és ne rágalmazzon itt össze-vissza"), korrupciós telefonbeszélgetés, hol a hatalmon lévő bűnöző gúnyosan bemondja a lehallgató tiszt nevét, és kéri most figyeljen, mert következik a lényeg. Illetve most van hatalmon, mert ez még akkor történt, amikor még nem volt hatalmon. Vagy igen, csak papíron nem? A lényeg, hogy két napon át a vidéki nagyváros nyomozó hatóságának összes fénymásolója másolta az ügyeket, már hogy magukat tudják védeni a nyomozó hatóság emberei. A nyomozó hatóság helyi vezetője is hiába szívta nap mint nap hivatali szobájában doboz szám a cigarettát, csak nem lett eredmény. Nem lett vádemelés sem. Az egészből egy fővárosi ügyvédi iroda profitált, amely a feljelentő jogi képviseletét látta el. Ez, és a nyomozati munka kiadásai összesen meghaladták a félmilliárdot, amit az adófizetők álltak. Itt a vége fuss el véle az ország védelmére, ennyi volt, természetesen csak mese volt.