Nemzeti paranoia

A magyar nép különlegessége abban áll, hogy úgy szokták szolgasorba süllyeszteni, hogy a börtönfalat maga építi saját magának. Ezt hívják errefelé szabadságharcnak. Miről is van szó? A realitás helyett az autoritásról, arról hogy a magyarság meghatározó részének szüksége van arra, hogy valaki megmondja nekik, hogy a dolgokról mit gondoljanak. Ez adja nekik a biztonságérzetet, a valahová tartozás tudatát. A miniszterelnök nemzeti paranoiát szított demagógiájával, mely szerint Brüsszel és a nemzetközi baloldal el akarja pusztítani Magyarországot, az egyházat és a vallást. Elhiszik magukról, hogy ők a jövő, egy új korszak élharcosai. Azokat, akiket baloldali függetleneknek szoktak mondani, elitista kísérletezőknek minősítik, önmagukat pedig néppártinak és demokratának. Én viszont egyáltalán nem így látom. Inkább mondható a Fidesz kitérésnek, holtágnak, semmint a jövőnek. Úgy tekintek az úgynevezett baloldali függetlenekre, mint akik a világfejlődés fő irányában, fő sodrában haladnak, a miniszterelnökben pedig, aki népszerűbb és aki a szó kommerciális értelmében tör még nagyobb népszerűségre a populizmus kreatúráját látom, a populizmus viszont egyáltalán nem demokratikus, hanem inkább a tömegek manipulálásának egyik módja. De nem a népszerűség a lényeg. Akár az eszmeiséget, akár a világtársadalom fejlődésmenetét nézzük, az említett kis csoportok képviselik a főáramot, a jövőt. Új tartalom, új formában. Ők nem tűrik, hogy bárki is irányítsa őket. Ma még a magyarok többsége számára a miniszterelnök alkot ítéletet a jelenségekről. Ezért van az, hogy kénye-kedve szerint manipulálhatja az emberek életét, és ezért rohad az ország a saját szarában. De nem lesz ez mindig így.


Ronald Sukenick után szabadon.