Ideológia

Tíz éve is van talán, amikor egy Fidesz-közeli helyen azt mondták nekem, hogy kriptoszdsz-es vagyok. Mit értesz ezen? - kérdeztem. Az individualizmusod. A választ elfogadtam. Arról van szó ugyanis, hogy "az ember a maga teljessége és tulajdonságainak teljessége szerint nem rendelődik hozzá a közösséghez." Aquinói Szent Tamás azt is mondja, hogy "még szüleik tiltása ellenére is minden, a pubertás kort meghaladott, szabad állapotú személynek joga van ahhoz, hogy megválaszthassa önnön életállapotát." Tehát a közösség nem nyeli el a személyt, nem teszi semmissé autonómiáját, a két teljesség (személy és közösség) egymás mellett létezik. Az a nézet, hogy az emberiség autonóm személyek közössége, a szentháromságtanból ered, az individualizmus abból, hogy nincs kollektív üdvözülés, csak és kizárólag egyéni. (Ezt most nem fejtem ki bővebben.) Mármost Kertész Imre megállapítása szerint az ideologikus társadalmakban az egyéniség gyanús, az egyén maga válik kétségessé, maga az individuum kételkedik egyedülálló értékében, abban hogy egyén. Ez a kulturális szétesés jele. Kultúra hiányában mesterséges kultúrát igyekeznek létrehozni, erre szolgál az ideológia. A valóságot az ideológia nem megismerni, hanem uralni akarja. Az ideologikus társadalmakban az ember kényszeresen gondolkodik, és ezt a kényszert kívülről erőltetik rá. Ugyanakkor az ideológia biztonságot ad, kitörli az emberből a magány és a halandóság tudatát, és megóvja a rá leselkedő legnagyobb veszélytől: a szabadságtól. Az ideológia egyetlen tömbként uralja az élet minden területét. Ez a gyengesége, mert a társadalom szabad fejlődéséhez minden területnek önállóságot kell biztosítani. Rudolf Steiner társadalmi hármas tagozódási elmélete szerint állami (jogi), gazdasági, és szellemi életre tagolódik az emberi közösség. Az elsőben egyenlőségre (demokrácia), a másodikban testvériségre (szocializmus), a harmadikban szabadságra (individualizmus) van szükség. Ha most ezt lefordítjuk a politika nyelvére és feltesszük a kérdést, hová tartozik az aki mindennek kijelöli a maga helyét, akkor úgy vélem sehová. Pontosabban önmagához. Ennek oka nemcsak személyiségének jellege, hanem gondolkodásának formája. Értve ezalatt azt, hogy nem tömbben, monolitikus egységként, nem ideologikusan szemléli a világot, törekvéseinek középpontjában az egyén szabadsága áll. (Már Aquinói Szent Tamás hangsúlyozta, hogy az ember Istenhez való hasonlósága legfőképpen a szabadságban nyilvánul meg.) Körülöttünk a világ változik, az ember ugyanaz. Most éppen egy változás részesei vagyunk, mi változtatjuk a világot. Változik a kultúra, a civilizáció, most éppen egy pusztító ideológia irányába. Rajtunk múlik, hogy hagyjuk-e?