Szavazás

Először 1985-ben szavaztam. Nem akartam, mert minek? Diktatúrában semmi értelme. Mégis szavaztam, a nagyapám miatt. Teljesen kétségbeesett, amikor mondtam, hogy nem szavazok. Könyörgött, láttam a rettegést az arcán. Min mehetett keresztül? - gondoltam. Miatta szavaztam. Mondott egy nevet, a párt jelöltjét, teljesen mindegy. Lehet, hogy sejtette, tudta, hogy megfigyelnek? Végtelenül aljas és megalázó világ volt, akárcsak ma. A mai egyébként egy fokkal aljasabb. Már vártak egy nevemre kitöltött oklevéllel, átható pillantással, hogy először szavazok, 19 éves voltam, gratuláltak. Nyilván voltunk és vagyunk tartva. Diktatúrában szavazhatunk, de nem választhatunk. Ezért kellett volna 2014-ben a bojkott, a rendszer totális elutasítása. Nem ez történt, tehát csak veszíteni lehetett. Ha otthon maradsz még inkább. Ezért mentem el szavazni.

Szokásom szerint reggel. Most először kellett sorban állnom. Most először láttam be a szavazófülkékbe, hogy mások hogy szavaznak, és most először járkáltak szavazás közben a hátam mögött, látva, kire szavazok. Borítékot nem adtak. Hideg volt és esett az eső. Szavazni lehet, de választani nem. Diktatúrában mindig a hatalom győz. Magasan, nyugodtan, biztosan.

Nem értem az ellenzék csüggedését, amint nem értettem előzetes bizakodását sem. Az eredmény nem volt kérdéses. Ám a Fidesz úgy győzött, hogy mégiscsak veszített. Sok hívét elvesztette. Ekkora visszaesés 20%-os rezsicsökkentés után? Ez bukás. Ekkora visszaesés egy diktatúrában bukás. A választási rendszer maga csal, a média az övéké, ez bukás. Erősek, minden a kezükben, de ez az első vereség, mint a németek Moszkva alatt. Jönnek még diadalok, de látható lehetőségeik határa. A másik oldal szétesett, a baloldal egykori szavazóinak jó része ma a Jobbiknál. Mert ők onnan jöttek, amint a Fidesz is balról jött. Ez a győzelem világossá tette, hogy diktatúra van. Szavazni lehet, de választani nem. 1985-ben vagyunk. A történet most kezdődik.